15. Fotóetűd

Hajóút

Hajóút
Hajóút
Hajóút
Hajóút
Hajóút
Hajóút
Hajóút
Hajóút

Ez egy 8 képes sorozat. Szerintem, ezt kellett volna egy kicsit hagyni ülepedni. Elhiszem, hogy ha már kint voltunk Máltán, akkor gyorsan meg kell mutatni mindenkinek, hogy milyen volt. Barátnők, kollégák várják ilyenkor a beszámolót, de én tojok erre, mert ha van egy fotós elképzelésem, akkor megpróbálom azt véghezvinni, és érlelni egy kicsit az anyagot. Itt most elég vegyes a felhozatal, vannak érdekes és jó meglátások, és vannak töltelék képek. Nem tudom, hogy mennyi képből válogattad ezt ki, nem tudom, hogy mennyi van még. Érdemes lenne majd ezt egyszer átgondolni. Az utómunkával is van problémám, mert túl van ez kontrasztolva, olyan fura, kemény az egész. Ettől az egészhez való viszonyom is furcsa lesz, mert ez a keménység nem a biztonságérzet, és nem a melegség, nem a puhaság érzete. Márpedig egy nyaralásnál ez egy elég fontos szempont. Az tónusokkal mindenütt van problémám. Az első képpel nincs gond, egy jó kezdés, lógnak a lábak a tetőn. Talán nem ártott volna valamit még adni a hajóból, egy kicsit hátrébb menni, változtatni az objektíven. Az sem mindegy, hogy mit látunk a háttérben, lehet, hogy kicsit korábban kellett volna exponálni ahhoz, hogy ez a sziget, vagy ahonnan elindultunk, több értelmet nyerjen. Az alapzat, az, ami a kép alján történik, onnan hiányolom azt, amit valamennyire megkapunk, hogy ott valami belóg, de az a valami nekem kevés, legalábbis az értelmezés szempontjából. A második kép egy tükröződéses játék, tulajdonképpen egy sorozatban ez is elfér, nincs ezzel semmi baj. Jók a labdák, Bandi is jól hozza a turista kelet-német rocker vonalat, úgyhogy ez egy elfogadható kép. A harmadik kép, ahol két valaki, talán gyerekek nézik a vizet, ez nekem túl sokat nem mond, persze, ilyen a víz, tiszta. És sokáig el lehet benne látni az aljáig, de hogy mi ott most mit látunk, hogy azok cápák, vagy algák, az nem derül ki. Én ezt simán kihagynám a sorozatból. A negyedik kép, egy motorcsónak jön, és megpróbál minket leelőzni, vagy kimenteni, vagy nem tudom, hogy mi történik, miközben ez a vascső elég rendesen odaver minket, de ahhoz meg kevés, hogy a környezethez kapcsoljon. Ezt nem érzem csúcspontnak. Az ötödik egy víz alatti, vagy kabinból készült kép, de nem tudom, hogy mi volt a cél, hogy a halak a lényeg, amik ott elvileg úszkálnak, vagy hogy a másik oldalon éppen gimnasztikáznak a nők, nem tudom értelmezni. És hát csálé az egész kép, elég fura. Aztán látunk egy vagy több embert a vízben, ha a nadrág színéből indulok ki, akkor lehet, hogy Bandi az. Utána kapunk egy számomra nehezen értelmezhető képet, mert túl sok az információ, van itt hegy, ablak, Ágnes, bent ülő néni, van víz, korlát, van itt minden, mint karácsonykor. Mindez jó ferdén. Nem tudok vele mit csinálni. És aztán van egy szubjektív ügy, egy tengerészek által biztos néven nevezhető csomó. Jó. Szóval, azt gondolom, hogy ha a cél az volt Máltán, hogy kikapcsolódjatok, remélem, hogy ezt a célt elértétek. Ez most képileg nem erős sorozat, nem érzem úgy, hogy ebben olyan sok lenne. Ez egy sorozatként semmiképpen nem állja meg nekem a helyét, egyes-egyes képeket ki lehetne ebből emelni. Érdemes lenne még ezt pihentetned, és újból átgondolnod. (hegyi)

Így készült a XXXIII.Hegyi Zsolt-2015.07.03. 19:00Hegyi Zsolt-2015.07.03. 19:00Hegyi Zsolt-2015.07.03. 19:00Hegyi Zsolt-2015.07.03. 19:00

Így készült a XXXIII.
Így készült a XXXIII.
Így készült a XXXIII.
Így készült a XXXIII.
Így készült a XXXIII.

Türelmes ember vagy azt hiszem, ezt bizonyítják a képek és jó azt látni, hogy valaki képes pepecselni. Fontos. Nem csak, mert türelemerősítő, hanem mert a "szülés" közben sok minden óhatatlanul is bejön, mint tapasztalás. Nekem ebből amúgy az első kép a legizgalmasabb fotográfiai értelemben. Ott van értelme a vállszíjnak - amit amúgy én egy tök felesleges ügynek tartok, tudom, az okosok majd mondják, hogy de véd a leejtéstől és a többi és a többi, és ez egy bazi nagy képnél igaz is lehet, bár inkább a turista szempont a valós, hogy kevésbé rabolják el talán, de én inkább karpánt párti vagyok, ha már valami kell a képre, mert a tapasztalás az, hogy a legrosszabbkor tud belelógni a képmezőbe, az optika elé, akárhogy, és az ismételhetetlen károkat okozhat. Na de jó a sorozat, az elsőre voksolok, érdekes lehet egy önkép sorozat is. (hegyi)

Pripjaty, a halott város

Egy helyi fotós facebook oldalon lévő szavazással indult az egész… Az Admin egy izgalmas fotós túrára invitálta a tagokat egy szavazás keretén belül. Auschwitz vagy Pripjay. Illetve volt egyéb is, de végül Pripjaty győzött. Viszonylag sokan szavaztak, de amikor elkezdődött volna a túra szervezése, kiderült, hogy csak egy maréknyi bátor vállalkozó van. Maga a szervezés hónapokig tartott, mivel teljesen magán úton mentek a dolgok. Ennek főleg anyagi okai voltak. Utazási irodán keresztül egy kicsit rugalmasabb, viszont drágább is. A mi dolgunkat még az is nehezítette, hogy a résztvevők száma folyamatosan változott. Kiléptek, beléptek, lemondták stb stb. Még az utolsó pillanatban (2 hónappal indulás előtt) is lemondta egy srác. Igy ismét papírmunka, etc etc. Mivel már leadtuk korábban a névsort és a rendszámot. Jah igen, idő közben az autó, aminek a rendszámát leadtuk, totálkárosra tört. (nem magától :) ). Szóval nem mentek simán a dolgok. Mondjuk én ebből nem sokat vettem észre, mivel nem én szerveztem.
   Na de végre eljött a nagy nap. Egészen addig nem is különösebben izgultam. Hétfőn 0:00-kor indultunk, de én már előtte szombat vasárnap alig tudtam aludni valamit. Az út is fárasztó volt. A határátkelés sem ment simán. Az első helyen nem volt áram, így egy óra után visszafordítottak minket. A második helyen 30-40 km-rel arébb pedig kiderült, hogy egy biztosítós adminisztrációs hiba miatt nincs nemzetközi gépjármű-felelősség biztosításunk. Szerencsére ezt a helyszinen tudtuk orvosolni. Azt hiszem ennél a határátkelő helynél bizonytalanodtam el kicsit, amior az ukrán katona megtudta hova megyünk, igy kérdezett vissza. „kell ez maguknak?” Kell, hát. Végre Ukrajnában voltunk. Most már tényleg. Nem sokszor voltam külföldön, messze az otthonomtól, szóval nagyon izgultam. Innentől én vezettem, és a célunk először a Vereckei hágó volt. Azt végül kihagytuk, mivel nagyon rossz volt az időjárás sajnos. Szakadt az eső és nem igazán tudtuk, hogy mennyire lesznek rosszak az utak. Azt tudtuk, hogy nem jók… Nem kockáztattunk, viszont így is elég hitvány utakra keveredtünk és csak visszafelé sikerült kinyomoznunk, hogy egyetlen járható út van arra felé, mégpedig az M06(?)-os, ami a határtól Kijevig megy. Mi erről a Vereckei hágó miatt tértünk le és később nem is mentünk vissza rá.
   Klevan volt az első nap végállomása. Itt van a Szerelem alagútja (Tunnel of Love, ahova később látogattunk el), és itt volt a szállásunk is. Kicsit megnehezítette a dolgunka, hogy senki nem beszélt angolul. Mi pedig az ukrán nyelvvel nem voltunk jóban. Angolul még egy nyamvadt sört sem birtam kérni, mert nem értették. Jah, Klevanba amúgy 17 óra alatt értünk ki. 700km… Volt, hogy 100km-en keresztül kb 5-tel zötykölődtünk. Ennyit az utakról. Amúgy szép volt, csak nagyon fárasztó.
   Másnap nagyon korán keltünk, mert 10-re A csernobili zóna határához kellett érnünk, ahol összefutottunk a túravezetőnkkel. Az ezt megelőző 30-40 km-es szakaszon szépen lassan elfogytak a házak és falvak. Aznap gyönyörű időnk volt, és a táj is nyugodt volt, békés. Jevgenyre (a túravezetőre) kicsit várni kellett, de végülis megérkezett. . Pripjatyig több ellenőrző ponton keresztül kell mennünk. A zóna bejárata amúgy kb olyan, mint egy határátkelő hely. Sorompóval, fegyveresekkel. Okmányellenőrzés és a többi és a többi. Először Csernobilba mentünk, ott még aláírtunk néhány papírt. Csak a szokásos balesetvédelmi oktatás és egyéb marhaságok. Engem ebből a részből a dohányzásos dolog érdekelt csak, de Jevi (így hivtuk miután összespanoltunk az emberünkkel) megnyugtatott, hogy ő is ott fog bagózni, ne törödjek vele. Én azért összegyűjtöttem a kis szemetemet… Jevi különben rohadtul unta a banánt, folyamatosan lelépett telefonálni. Hagyta, hogy mi magunk derítsük fel a terepet. Első találkozásunk a katasztrófa okozta pusztítással egy faluban volt, Csernobil közelében. Elvileg nagy falu volt. Gyakorlatilag annyira benőtte a gaz, hogy csak néhány romos épületet láttunk a sűrű erdőben. Ezen a részen, a sűrűjében sem mért a geiger müller számláló túl nagy értékeket. Én mondjuk konrkétan a susnyásban kóboroltam, és találtam is egy roncs autót. Semmi extra, máshol is láttam már. De ez más volt. Kb fél órát időztünk itt. Amúgy sehol nem volt időnk. Tényleg kevés az egy napos túra… Bementünk a városba. Kötelező fotózkodás a várostáblánál. Nekem amúgy már itt herótom kezdett lenni ezektől. Megkoszorúztuk az emlékművet is, oké. A támogatásban is szó volt róla, hogy lesz ilyen. Jah, igen, voltak akik támogattak, pénzzel, koszorúval ilyesmi. De amúgy rohadtul nem éreztem azt, amiért mentem. Picit csalódott is vagyok, persze oké, nem vártam én sem többet ennél. Talán csak egy kicsitvel. A város különben pezseg. Legalábbis ahhoz képest, amit a zóna határán kívűl tapasztaltunk. Közigazgatási épületek, melósok, rendőrök, katonák. Még menza is volt valami fő épület aljában, ahol később ebédeltünk is.
   Az első igazán izgi hely Pripjatyhoz közel, az óvóda. Itt már mértünk némi nemű sugárzást is. Bevallom őszintén, engem nem hatott meg az egésznek a hangulata. Sajnos nagyon lehetett érzeni mindenhol, hogy itt már sok ezer turista, fotós fordult már meg. Valahogy nem tudtam magamba szippantani azt a hangulatot amit szerettem volna. Csernobilban élnek, dolgoznak az emberek. Az erőmű él és virágzik, a sövényeket formára nyírják, a parkolóban, a reaktortól 200m-re rengeteg parkoló autó. Munkások és katonák járnak kelnek mindenfele. Ha jól értettem Jevi szavait, akkor 15 napos váltásban dolgoznak az emberek. Itt sem mértünk túl nagy sugárzást. Megnéztük a vörös erdőt is. Ami mint kiderült nem vörös erdő, hanem New Forrest. Én azt hittem azt a mai napig Vörös erdőnek hivják. Nem tudtam na. Vörös erdő volt persze, de kivágták a picsába és most Új erdő. Ennyi. Oda nem mentünk be. Minek is… Ellenben valahol az erőmű és Pripjaty között egy útszakaszon Jevi szólt, hogy lassítsunk. Kidugta a műszert és az a szokásosnál sokkal nagyobb értékre ugrott fel. Tovább is hajtottunk gyorsan. Sajnos nem értettem az mitől volt, mert nem volt a közelben semmi. Ott volt egy pont, ahol 36 mikrosiever per óra? ha ez lehetséges. Nem merültem bele ezekbe az adatokba, mert pont nem izgatott. Az óvódánál volt egy emlékmű, ott 2-re ment fel, az addigi nullaegész akármennyiről, egy fához odatartva a műszert 5-6, és a földön 10-12 is volt. Amúgy.
   Maga Pripjaty városa már kicsit izgalmasabb, ott egyszer találkoztunk turistákkal, amúgy teljesen egyedül voltunk. Csend volt, és az bizony tényleg egy halott város… Itt szintén egy ellenőrző ponton keresztül jutottunk be. És a szokásos rendetlenségre még az is rájátszott, hogy egy nemrégiben történ vihar átrendezte kicsit a fő utca képét. De lényegében innen bármerre elindulhatott az ember. Mi is bármerre mentünk, mivel kidőlt fák állták az utunkat. Volt pár óránk, hogy bejárjunk egy 50ezres várost. Esélyes, jah. Persze ennek ellenére minden háznál meg kellett állni. Csomó mindent meg sem néztünk. Én ilyenkor próbáltam lelécelni a csapattól, hogy kicsit egyedül legyek. Bementem egy lakótelepi épület mögé és hirtelen egy erdőben találtam magam. Nah, az komoly volt. Aztán persze ott volt a fán egy gázmaszk. Nyilván pont ott hagyták. Aha. Hát mindenesetre kicsit olyan érzésem volt, mintha egy nagy szinpadon lennék. Jelenetek, kellékek, rendezés. Néha azért sikerült elkapni a hangulatot. De amikor a vidámparkhoz értünk, akkor inkább Jevivel beszélgettem. 5 perccel később úgyis tovább indultunk. Mondtam is neki, hagyjatok itt, majd hazamegyek holnap. Nyilván nem gondoltam komolyan. De azért úgy elbóklásztam volna egyedül is. Szivesebben.
   Visszafelé még megnéztük az Orosz Harkályt is, amit ha jól tudom nem olyan régen nyitottak meg a turisták előtt. Őszintén szólva én ott hallottam róla először, csak a szervezőnk ragaszkodott hozzá, hogy ha lehet, azt nézzük meg. Nyilván nem rajtunk múlt. A túravezetőt kellett rávenni. Akit nem igazán lehetett lekenyerezni, valószinüleg jól megfizetik azért, hogy ott kolbászoljon a turistákkal. Én panoráma képet szerettem volna valamelyik magasabb épület tetejéről, de nem lehetett rávenni, hogy beengedjen. Azt mondta veszélyes… Régebben biztos nem volt az, amikor ilyen jellegű képeket készítettek valakik. Láttam. A neten. Nagyon különleges képeket nem lehet ott készíteni. Úgy nem, hogy 4 óra alatt kell végigrohanni egy hatalmas város kicsi kis részletén. Sajnos igazuk volt azoknak akik azt mondták, nem elég oda egy nap. Tényleg nem. Viszont én nem is biztos, hogy szivesen maradtam volna ott tovább. Voltam ott. Érdekes, izgalmas, kalandos túra. Egyszer meg kell nézni.
   Visszafelé az ellenőrző kapuknál még külön megvizsgáltak minket is és az autót is, hogy nem e pakoltuk tele a zsebeinket különböző sugárzó tárgyakkal, aztán megebédeltünk. Csernobilban. Azt tudtam, hogy ott azért van élet, de azt nem gondoltam volna, hogy ott fogok ebédelni… Jah ezt a vizsgálatot úgy kell elképzelni, mint egy tüdőszűrő masina. Hatalmas, és látszik rajta, hogy 100 éve gyártották. Kb az jutott eszembe, hogy ez csak azért van, hogy megnyugodjon a paraszt. Bár állítólag valaki kisgatyában kellett, hogy tovább menjen. Azt nem tudom mit csinált. A földön hempergett a legfertőzöttebb területen? Nem volt javasolt amúgy a földdel érintkezni. Zárt ruházat sem ártott volna. De ezzel a résszel különösebben nem foglalkozott senki. Aláírtuk a papírt, hogy megtettük a szükséges óvintézkedéseket. Ennyi
   Estére visszatértünk Klevanba, megint csak alvás, másnap korán kelés és irány a Szerelem alagútja. Azzal sem volt szerencsénk, mert az idő megint esősre fordul. Igazából hatalmas szerencsénk volt, hogy amig Csernobilt illetve Pripjatyot látogattuk, jó időnk volt. De se előtte, se utána. Klevanban megtaláltuk a piacot, de a szerelem alagútját eléggé eldugták, ezért segítséget kértünk a helyiektől. Ez nem ment egyszerűen. A boltos kislánynak 5 percig csak a vonatot magyaráztam. Aztán végre szikrát fogott az agya, elindult a kijárat felé és intett, hogy tartsak vele. Mentem vele. Mentünk előre, jobbra, át a piacon. Az emberek persze néztek, mert amúgy a piacon már mindent megnéztünk és le sem tagadhattuk, hogy turisták vagyunk. Nagy sokára kiértünk a vasútállomásra. Szétnéztem és megállapítottam, hogy ez tök jó meg minden, de hol az alagút. A kislány először megörült, hogy minden oké, de látta rajtam, hogy nem. Akkor megint csak kézzel lábbal mutogatás. Tunel of láv. És mutatom kézzel. Az alagutat. Felcsillant a szeme és visszakérdezett. Tunyil kohánnyá? Az baszki, az lesz az. Irány vissza a bolthoz. Addigra már a többiek is nagyjából képbe kerültek. Sőt, visszafelé a piacon még megálltunk a kislánnyal diskurálni a kofákkal és itt egy nagyon kedves fiatalember felajánlotta hogy elvisz a zsigulijával. Mondtam neki, hogy szálljon az akinek két anyja van. Be nem ülök. Még a végén kitudja hova visz és melyik szervemet veszi ki kereskedelmi célból. Mondtam is hogy van autó, vannak barátaim akik várnak, és majd ő menjen előre, mi meg majd követjük. Úgy is lett. Megérkeztünk, csináltunk pár fotót és mivel végre valahára volt időnk, túráztunk egy kicsit a környéken. Ahol egyébként nem volt semmi látnivaló. A szerelem alagútja szép és érdekes. De ott is vagy a szemerkélő eső, vagy a turisták zavartak. Persze gyalogolhattunk volna, mert elvileg 4 km hosszú, de a fenének sem volt kedve hozzá.
   Délután még túráztunk egy kicsit a szállásunk környékén. Az emberek nagyon kedvesek voltak. Egész Urkajnában. Klevanban meg pláne. Még jó, hogy csak miután hazaértünk, hallottam a hirt, hogy magyar turistákat ejtettek túszul. Ilyen infóval kicsit bátortalanabbul mentem volna. Nem mintha nem tudtuk volna, hogy éppen milyen feszült volt a légkör amúgy is. Arra még ki sem tértem, hogy ahogy átszeltük Ukrajnát, lépten nyomon kordonok, fegyveresek. A magyar rendszám nem érdekelte őket, egyszer sem állítottak meg minket ellenőrzés céljából. Az utak és a közlekedési kultúra pedig pontosan olyan, amilyenben a mostanság nagyon népszerű orosz autós, belső kamerás felvételeken láthatjuk. Sokszor volt halálfélelmem, amikor nem a kressz döntött arról, hogy ki melyik sávban megy, hanem a gyorsaság, és a szerencse. A gyalogosok pedig halhatatlanok. Legalábbis annak hiszik magukat. Összességében nagyon sokat mentünk és nagyon keveset aludtunk. Hosszú és fárasztó utazás volt. De megérte. Egy sör mellett felelevenítve lehet hogy még eszembe jutnának különbözö momentumok, érdekességek, de most így ennyi. Nézzétek meg a képeket amiket csináltam, ha valakinek kérdése van, kérdezzen bátran.

Zoli, a leiratból is látszik, hogy a brahi miatt voltál ott. A fotós nem brahizik, tehát, a fotós jelenlét szerintem arról szól egy ilyen riporthelyzetben, hogy helyettem vagy ott. Helyettem vagy bátor, helyettem mész oda, helyettem, mint néző helyett, és ha ezt az ember tudja, és ezzel a fajta felkészültséggel indul neki, hogy bizony-bizony, most a pedellus, meg a többi Látszóteres helyett, vagy ha még nagyobbra nyitjuk ki, akkor az összes nézőm helyett vagyok én most Csernobilban megnézni, hogy milyen egy eltört atomerőmű, akkor szerintem ez meg fogja hozni azt a pluszt, amitől már nem azzal fogsz foglalkozni, hogy milyenek a vendéglátók, meg hogy most ez egy színpad, vagy nem, egy western falu, vagy sem, hanem keresed benne azt az üzenetet, amitől nekem ez átélhető lesz. Nem kötelezően kell megcsinálni azt, amit már megcsináltak huszonhatan, én elfogadom azt, hogy ha te odamész, és azt mondod, hogy hát, ez már szarrá van fotózva, és nem akarsz egy újabb ilyet csinálni, de szerintem ez annyi, meglátod ezt, kérsz kettő percet, beülsz a kocsiba, meditálsz, és aztán kiszállsz, és ennek a meditációnak, és amit tapasztaltál, annak a hatására egy egészen más ívbe kezdesz. És akkor már nem kell egy olyan beszámolót csinálni, amit megcsinált más is, hanem akkor neki lehet fogni olyan üzeneteket keresni, amiktől ez az egész a Valló Zoli munkájává válik, és lesz kedved megcsinálni. Ha nincs kedved csinálni, ne csináld. Én értem, ha már kimentél, meg vállaltad a veszélyt, meg a pénzt, meg az időt, akkor már csináltál egy képsort, és vannak is közte olyan képek, amik egyébként szerintem abszolút használhatóak, sőt, én még azt is mondom, hogy ha korrektül megcsinálod azt, amit ez az egész úgymond tálcán kínál, ezt a halott város ügyet, akkor ez rendben van. Én meg azt gondolom, hogy itt a te döntésed hiányzik ebből az egészből. Mindazonáltal, persze, értékelem magát a befektetett melót, csak ahány kép, szintén annyi attitűd. Van itt módosított színnel egy határozott jelenlét, vannak itt abszolút dokumentarista megközelítések, lírai megközelítések, vannak megbolondított kompozíciók, szóval, hogy itt elég sok minden van, miközben talán a legutolsó kép az, ahonnan el kellett volna indulni. Ha hagyod azt, hogy érzelmileg ez a dolog hasson rád, és ezt a hatást próbálod visszatükrözni a képeiddel, akkor szerintem meg lett volna. Ebben van azért meló, én ezt egyáltalán nem kétlem, hogy ezzel te dolgoztál, de nagyon szeretném azt, hogy ne érjen csalódás, hogy ne az legyen, hogy elmész egy ilyen fotós sétára, ráadásul Csernobilba, és úgy jössz haza, hogy elégedetlen vagy. Igen, mert nem csináltad meg, amit kell. De ne azzal az attitűddel menj oda, hogy akkor majd te megcsinálod Csernobilról a legjobb dokumentalista fotót, mert hidd el, már hatvanháromezren lefotózták. Ezeknek a nagy fotós sétáknak itt van a nagy hátulütője, hogy bár oktatási szempontból ez egy fontos helyzet lehet, és mi is csináltunk ilyen táborokat, de amikor táborok voltak, akkor a fotós séta résznél úgymond hagytunk benneteket kóborolni a faluban, hogy a felesleges energiátokat levezessétek, és megszokjátok a helyzetet. Értékelhető kép nem nagyon született belőle soha. Ez annak a következménye, hogy egymás seggében lógnak a fotósok, és nézik, hogy a másik mit csinál, és akkor jajj, Istenem, ez nekem miért nem jutott nekem eszembe, megpróbálja ellopni az ötletet, de a másik látja, és akkor most tipródok egy kicsit, és majd ha nem figyel ide, akkor én is kattintok egyet, és ha hazaérek, melyikünk rakja ki gyorsabban a facebookra, mert az fog nyerni, szóval így nem lehet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet párban, vagy társakkal dolgozni, ráadásul egy veszélyes szituációban nem is baj, hogy valaki nem tökéletesen egyedül kóborol, de annak összeszokott csapatnak kell lenni, olyan szinten, hogy ne legyenek nagy átfedések abban, hogy kinek milyen a világa, vagyis ne zavarjátok egymást a munkában. (hegyi)
értékelés:

Egy nyaralás története

Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története
Egy nyaralás története

Rendhagyó nyaralási képek, főleg telefonnal és instagrammal.

Nyilván van ebben meló, hogy egy történet összeálljon egy plüssfigurával, és én ezt maximálisan értékelem is, de az a helyzet, hogy formailag komoly bajaim vannak, és a formai gondokból tartalmiak is lesznek. Hol sárga, hol nem, hol van keret, hol nincs, van, ahol képeslapos az íze, van, ahol szubjektív, van ami vicc, van, ami szomorkás... így ez nekem nem elég koherens. Jó lenne, ha nem adnád fel, hanem újból nekifutnál. (hegyi)

Tavaszi takarítás

Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás
Tavaszi takarítás

Tavaszi takarítás címmel Zsoltéknál jártunk és kitakarítottuk az orrunkat kollektíve, Jóska Díler Mester atyai tanácsait megfogadva. :) Viccet félre... Egy nagyon kellemes szombatot töltöttünk Demeternél, Jóskánál és Zsoltnál. Miközben mi kitakarítottuk amit kellett, Jóska főzött nekünk egy finom ebédet. Közben pár bambival és pult alatti serrel egyetemben jókat beszélgettünk. Kellemesen elfáradtunk, egészségünkre!

Az a helyzet, hogy azt hiszem, itt jelen voltam, ez egy eléggé szürreális helyzet volt. Az időjárás miatt is, mert az is egy kicsit ilyen határeset volt, meg nem mondom, hogy száz százalékig fel voltam készülve, meg valószínű én is túl stresszeltem ezt az egészet, de egy jó helyzet alakult ki, és maga a megfigyelés rendben lévő volt, hogy a beszipogott virágpor, és egyéb szennyeződés mindenkinél megtette a hatását. Ez egy kedves, humoros sorozat. Szerintem nem bántó, én úgy érzem, hogy ezt mindenki jól tudja értelmezni. Ez ennyi, és emlék. Megvan, köszönöm. Az a bajom, hogy benne voltam, és ezért érzelmileg kötődöm a dologhoz, ugyanakkor az kérdés, hogy egy kívülállónak mennyire meséli el a történetet. Mert van egy felvezetésünk néhány szereplővel, akik láthatóan részben beszélgetnek, valamilyen interakcióban vannak egymással, majd egyszer csak mindenki elkezdi fújni az orrát, tehát, én nem tudom, valahogy nekem ez az egész kicsit ebben a tekintetben billeg. Abban, hogy tovább tud-e ez lépni annál, mint sem, hogy egy emlékfotó annak a társaságnak, aki jelen volt. Kicsit bánatosan azt mondom most, hogy ez még nem, ennél még egy kicsit kell tudni jobban elvonatkoztatni, és képileg jobban magyarázni, és itt nem a szájbarágást mondom, hanem, hogy ne döccenjenek ezek az ívek. Tehát, hogy van egy felvezetésünk, utána természetesen adódjon az, hogy mi is történt. Ezt tudom hozzátenni, nekem ez most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

FoszlányokHegyi Zsolt-2013.11.12. 23:13Hegyi Zsolt-2013.11.12. 23:13

Foszlányok
Foszlányok
Foszlányok

Nyözönek.

Három képből álló sorozatot kapunk, én ezt fotóetűdnek egy kicsit kevésnek tartom. Megint azt mondom, hogy úgy érzem, hogy Ágnes nem fordít elég időt a fényképezésre. Úgy tűnik, mintha állandóan ezt szajkóznám, mert Istvánnak is nagyjából erről beszéltem, az időről, de ha másképp nem megy, tudom, hogy nyálas, de tessék elolvasni A kis hercegben a rózsáról szóló részt, meg a szelídítést is akár, hogy mennyi időt, és mire kell szánni. A világ nagyjából elég egyszerű abban az értelemben, hogy minden ugyanarról beszél. Mindegy, hogy A kis hercegről beszélünk, vagy a fotózásról, vagy a rókáról, vagy Micimackóról, az idő egy nagyon fontos tényező. Nem fogja neked ingyen adni magát! A világ olyan, hogy csereüzleten alapul, ami erről szól, hogy tessék megtalálni azokat a pillanatokat, amikor azt mondod, hogy nem érdekel más, megcsinálom. Én azt gondolom – nem ismerve azt, hogy mivel töltöd az idődet -, hogy van időd, az egy másik kérdés, hogy a heti gürcölés után mennyi kell a pihenésre, de úgy gondolom, hogy ahhoz fiatal vagy még, hogy ez elég legyen. Tessék rákapcsolni, mert ez a dolog megint arról szól, hogy lát valamit az Ágnes, amik nagyon jó kis részletek, ugyanakkor ezt az egészet nem csinálja végig. Az első kép nekem nem fontos, mert valami formai játék, de nem történik semmilyen csoda. Tulajdonképpen mondható lenne, hogy a függöny felmegy, a bevezetés, ennél nem fontosabb. Ugyanakkor a második kép sem. A harmadik képnél indult el valami, rajta a híd, és azon a fickó, ez tökéletes, formailag is esztétikus, és az egész rendben van. Az első két képet ki lehet dobni. A harmadiknál indult be, de te ott abba is hagytad. Azt mondtad, hogy jól van, megvan, kész, becsomagoltam, a Hegyinek majd felrakom, hátha ámul rajta. Hát, ennyi. A harmadik kép jó, és akkor most mit csináljunk ezzel az etűddel? Hova megy? Megtaláltál valamit, aztán egyből el is engedted, mert mentél fagyizni. Ez így nem fog menni. Ismétlés. (hegyi)

norvégiai mobilfotókHegyi Zsolt-2013.09.22. 13:04Hegyi Zsolt-2013.09.22. 13:04Hegyi Zsolt-2013.09.22. 13:04Hegyi Zsolt-2013.09.22. 13:04

norvégiai mobilfotók
norvégiai mobilfotók
norvégiai mobilfotók
norvégiai mobilfotók
norvégiai mobilfotók

5 hetet voltam idén nyáron is Norvégiában, a Lofoten szigeteken, és mivel sokat dolgoztam, fotózni nem igazán maradt időm, de a mobilom mindig nálam volt, és egy kis kihívásra invitáltam magamat: 1 nap / 1 mobilfotó 31 napon keresztül. Az elkészült képek itt láthatók: http://csendes.tumblr.com/ Most ezek közül válogattam ki 5-öt.

Érdekes ez a dolog, olyan, mintha mappákat kapnék, amiben aztán lesznek majd még almappák, és aztán azokon elindulva megkapnám a sztorit. Ez olyan, mintha egy portfólióból megkaptam volna a fedőlapokat, hogy Norvégia felülről, meg Norvégia nagyanyám korában, meg Norvégia a technikai fejlődés után, meg Norvégia a 80-as években, és mondjuk a Norvég művészet. Szóval, mindenből kapunk egy csipetet, de valahogy ezeknek a kohéziója nekem nem áll most össze. A legfelső képből ebben a stílusban el tudnék képzelni mondjuk ötöt, a másodikból is szintén ugyanígy van, a harmadik kép nem annyira erős, a galambos képből tudnék elképzelni sztorikat, hogy norvég lomtalanításon jártam. Számomra a legizgalmasabb kép az utolsó, bár tudom, hogy ez valamilyen installációnak a lefényképezése, ettől függetlenül ez működik nekem, bár egy kicsit azért hasonlatos ahhoz, mint amikor megtervez valaki egy színpadképet, és aztán azt mi csak rögzítjük, de én most azt gondolom, hogy ez megáll a lábán. Arra kérném majd Vikit, hogy próbáljunk beszélni erről, mert a fejedben megvan ez a kohézió, és ez az összeköttetés, de hát, ez a nézőnek is egyértelműnek kell, hogy legyen, és ezt most nem érzem, olyan, mintha belecsíptünk volna mindenbe. Mintha az étlapra nagyon laza mozdulatokkal tettünk volna fel egy ételsort. Mindezzel együtt az ötlet díjazandó, és azt meg abszolút érzem, hogy kompozícióban nagy fejlődés van Vikinél, és ezt nem szeretném figyelmen kívül hagyni, úgyhogy emiatt 2 csillagot mindenféleképpen megérdemel. (hegyi)
értékelés:

Tolna, halszemmelHegyi Zsolt-2013.09.19. 20:37Hegyi Zsolt-2013.09.19. 20:37Hegyi Zsolt-2013.09.19. 20:37Hegyi Zsolt-2013.09.19. 20:37

Tolna, halszemmel
Tolna, halszemmel
Tolna, halszemmel
Tolna, halszemmel
Tolna, halszemmel

Mosolygok a címen, humoros lett, egy darabig kerestem is a hal szemét. Biztosan drága egy ilyen objektív, úgyhogy értem azt, hogy ezzel meg kell próbálni mindent végigvinni, de van, ahol ez megáll, és van, ahol nem. Az első kép tökéletes, ott minden rendben van, tényleg olyan lett, hogy nem tudok belekötni. Még a második képet is el tudom fogadni, bár itt már egy kicsit öncélú nekem a dolog, de vegyük úgy, hogy oké, le akartuk fotózni ezt a macikát itt, vagy nem tudom, hogy milyen állatot akar ez itt szimbolizálni. A harmadik képpel nem tudok mit kezdeni, valószínű, hogy ez valami malomház, magtároló, vagy fene tudja, hogy mi akar ez itt lenni, de mi a francot kezdjünk ezzel a nagy előtérrel? Nem értem, hogy most ezt hogy gondoltuk berendezni? Szép lenne ez, de biztos, hogy innen optimális ezt lefotózni? Ha ott ez a halszem, akkor azt tessék úgy kihozni, hogy ne legyen benne fű, fa, bogár, mert engem a villanypózna nem érdekel. Aztán a következő kép, a negyedik - ami nem tudom, hogy helikopter leszálló hely akar-e lenni, vagy iskolaudvar, fene tudja, hogy mi ez a betonplacc itt -, érdekes kritikai kép, és azt mondom, hogy ez még a viszonylag belefér kategória lenne, mert jól használja azt az adottságot, amit az objektív tud. A záró képre megint azt mondom, hogy szép konstrukció lenne, de nem tudom, hogy minek van ez az objektív bekapcsolva. Jó, hogy rajta maradt a gépen, és otthon felejtettem a normál objektívemet, de én most nem érzem indokoltnak ezt az eszközhasználatot, legalábbis nem minden képnél. Így a felesleget kidobálnám, lehet, hogy megtartanám az első, a második, és a negyedik képet, de az úgy önmagában meg billeg, az meg nem visz sehova. Gondolkodjunk ezen még egy kicsit, mert én most nagyon különállónak érzem az első képet. Ha az első kép kerül be ide a rendszerbe, akkor arra azt mondtam volna, hogy egy 3 csillagos kép, de a többire nem tudom ezt jó szívvel mondani, sőt, hát, van olyan kép, amit abszolút kihagynék. (hegyi)

ÚjrakezdésHegyi Zsolt-2013.08.08. 14:04Hegyi Zsolt-2013.08.08. 14:04Hegyi Zsolt-2013.08.08. 14:04Hegyi Zsolt-2013.08.08. 14:04

Újrakezdés
Újrakezdés
Újrakezdés
Újrakezdés
Újrakezdés

Demeter 10 év kihagyás után újra kamerát vett a kezébe és portrét készített Mandur Lászlóról.

erdőHegyi Zsolt-2013.06.27. 21:30Hegyi Zsolt-2013.06.27. 21:30

erdő
erdő
erdő

Viki, bajban vagyok, mert nem értem ezt a három képet. Nem azért nem értem, mert nem látom, hogy mi van rajta, hanem azért nem értem, mert nem tudom, hogy miért őt választottad ki. Nem értem, nem érzem a választás miértjét. Elég kusza ez az egész, kuszaságában, mint kompozíció billegnek a dolgok, szanaszét szóródik a figyelem, és hiába változtatod a mélységélességet, ettől még ez nem válik történetté. Akkor állna meg a lábán, ha mesélne valamit. Önmagában az, hogy megváltoztatjuk a mélységélességet, az nekem kevés. Hasonló képeket lehet látni fényképezőgép teszteknél, hogy kiválasztanak valami tetszőleges tárgyat, és akkor ott bemutatják azt, hogy milyen a képzaj, meg milyen a feloldóképessége az objektívnek, meg hogyan lehet a mélységélességet mozdítani, ott ennek van helye, ott az ember ennél többet nem vár. Egy képi munkánál viszont igen. Lehet az egy tendencia, vagy cél, hogy a rendezetlenségből a rend felé haladjunk, de akkor olyan tárgyakat kell kiválasztani, amik az elmosásnál rendet mutatnak. Ahogy megyünk a kép eleje felé, ahogy haladunk a mélységélességgel, az első képnél ezek a kilógó ágdarabok eléggé zavarosak, meg a belógó jobb felső saroknál lévő faág is, valami nagy flekk az elején utunkat állja, mondhatnánk, hogy ez a rendezetlenség. Igen ám, de ahogy megyünk előrefelé, nem nagyon történik változás. Tehát mind a három nézőpont, amit kiválasztottál önmagában is rendezetlen maradt. Nem nagyon látom, hogy mire is ment itt ki a fuvar. Kérlek, hogy segíts, hogy értelmezhessük, és ne annyi maradjon, hogy én ezt most leelemeztem, és nincs rá válasz, mert várom a gondolataidat! (hegyi)

Pózolj árvízzel!Hegyi Zsolt-2013.06.14. 10:16Hegyi Zsolt-2013.06.14. 10:16Hegyi Zsolt-2013.06.14. 10:16Hegyi Zsolt-2013.06.14. 10:16

Pózolj árvízzel!
Pózolj árvízzel!
Pózolj árvízzel!
Pózolj árvízzel!
Pózolj árvízzel!

Kedves Ágnes, ugyanaz a baj a képsorral, mint amit már több sorozatodnál mondtam neked, nincs eleje, és nincs vége. Nincs végiggondolva, hogy mit miért csinálsz, hogy miért is akarod ezt lefényképezni. Ha ezt magadban nem tisztázod, ha nem egyértelműek a gondolatok, akkor nem fog átjönni a sorozaton sem, hanem csak képek halmazát kapjuk. Itt ez történik. Nincs kohézió a képek között, és én ezt azért kérem rajtad számon, mert sokadszor fotózol fotóetüdot, képsort. Márpedig nem lehet így befejezni egy képsort, ahogy most ezt itt befejezted, hogy valamit valakik fényképeztek, és közben jön a víz, de az előző kép is nagyjából ugyanerről szól, kicsit talán ritmusváltás a még előtte lévő, a biciklis kép, a félig belógó gyerekkel nekem nincs megoldva, és az első is olyan, mint kezdő kép nekem nem vezeti fel ezt a történetet. Történetben gondolkodunk, mese van, bevezetés, tárgyalás, befejezés. (hegyi)

Utolsó sorHegyi Zsolt-2013.04.16. 10:13Hegyi Zsolt-2013.04.16. 10:13Hegyi Zsolt-2013.04.16. 10:14Hegyi Zsolt-2013.04.16. 10:14

Utolsó sor
Utolsó sor
Utolsó sor
Utolsó sor
Utolsó sor

Olvastam a kommenteket, valamint azokat az ötleteket is, amelyek azt mondják, hogy ebből ki lehetne emelni egy-egy képet, és azzal magával jellemezni. Nyilvánvaló, hogy ez minden képsorra igaz lehet, ami jó képsor, mert akár az első képre is mondhatom azt, hogy jellemezhet egy helyzetet a magányos tolókocsival, akit mintha oda kitoltak és ottfelejtettek volna. A második kép is hasonlóan alkalmazható lenne önálló képként, azzal, hogy az árnyék, és ez a szobor, amit ebbe a tófelületbe emeltek, egy jó ritmust ad. A következő kép is megállna a lábán. Nem megyek végig most mindegyiken, de azt gondolom, hogy ez egy jó sorozat, és jó pontokat talált Ágnes ahhoz, hogy ezt felvázolja, mint riport. De egy kép hiányzik még ebből nekem, mégpedig az, hogy mire is megy itt ki a fuvar. Állunk sorban az elején, ez látszódik, a Nemzeti Színház felismerhető, a második kép ennek egy meditatívabb állapota, de mutatja a sort. A következő kép is a sorról beszél, a tükröződésben ott vagyunk az ajtónál, majd bekukucskálunk a belső térbe, látjuk ezt a sort újból, utána bent vagyunk a sorban már, és elmélázunk a belső téren, és nagyon jó, hogy a tablóról hiányzó képekkel is ábrázol Ágnes egy helyzetet. De nincs befejezve a történet. Megvan az a jegy, vagy nincs? Miért álltunk oda sorba? Mit adtak ott? Mi történt? Esetleg egy előadásra mentünk, egy délelőtti matinéra? Nem egyértelmű. Tehát befejezés nélkül bizonytalanságban hagyod a nézőt, és azt mondom, hogy most nagyjából ez még tudható, mert közel vagyunk az eseményhez, hogy mi volt ez, és befejezés nélkül is az ember a fejében le tudja zárni, de akkor, amikor eltelt már egy-két év, és újból megnézzük ezt a képsort, már nem biztos, hogy mindenki tudni fogja, hogy mi is történt itt a valóságban. Még egy dolog: a ritmus jó, a kiválasztások jók, ugyanakkor az egyes képek pontatlanságával van némi bajom. Az első kép horizontját illetően billen egy kicsit, érdemes lett volna 1 ujjnyit levágni, vagy inkább elmozdítani a kamerát a sor felé, és akkor jobban szélre került volna a tolókocsis ember. A második képnél is a horizonttal van problémám, furcsán vágódik a kép felső határánál az egész, és ettől dől a hatása, így nem kapunk egy új horizontot, ami visszabillentené ezt az egészet. A kép az ajtóval is el van fordulva egy kicsit. Érdekes módon, ahol a belső teret mutatjuk a sorban állókkal, ott is ugyanezt érzem, hogy ugyanebbe az irányba vagyunk elfordulva. Talán az utolsó kép az, ami nagyjából megáll a lábán, bár azt gondolom, hogy lehet, hogy érdekesebb lenne ezt az egészet úgy megoldani, hogy a képnek a bal oldalán az erkély folytatása már ne látszódjon, de ez már részletkérdés. Ha összefoglalom, akkor azt tudom mondani, hogy a képek java elmozdul az óra mutatójának járásával azonos irányba 1-2 fokot, de miért? Vissza kellene forgatni ahhoz, hogy stabil maradjon az egész. Itt érzek javítandó dolgot. Ha ezt összevetem azzal, hogy a záró kép is hiányzik, akkor ez egy 2 csillagos sorozat. De nagyon örülök annak, hogy Ágnes elindult ebbe az irányba is, mert gyakorlással elérhető az, hogy ha megvannak azok a pontok, amiket most itt jól látunk, azok amik fontosak ebben az eseményben, és hogy mivel lehet leírni egy ilyen történetet, akkor már csak annyi hiányzik, hogy feltegyük a kérdést magunknak miközben dolgozunk, hogy ha most befejezem, és nem készítek több képet, akkor is értelmes lesz-e? Van azon a memóriakártyán hely, lehet még fényképezni. (hegyi)
értékelés:

A szobrász kertjeHegyi Zsolt-2013.02.02. 21:05Hegyi Zsolt-2013.02.02. 21:05Hegyi Zsolt-2013.02.02. 21:05Hegyi Zsolt-2013.02.02. 21:05Hegyi Zsolt-2013.02.02. 21:05

A szobrász kertje

A szobrász kertje
A szobrász kertje
A szobrász kertje
A szobrász kertje
A szobrász kertje

A képek Bakó László várdombi kertjében készültek.

Egy 6 képből álló sorozatot kapunk és nem pontosan értem, hogy miért ez a sorrend. Mert hogy kintről be, vagy bentről ki, nem ártott volna ennek valami ritmust adni. Nekem most olyan, hogy a 3. kép inkább lenne az első. Tulajdonképpen ez megcserélhető, tehát ilyen szempontból nem ez a legfontosabb kérdés. Végigmegyek a képeken. Az 1. kép önmagában nekem nem nagyon kapcsolható ehhez az egészhez. Tehát nem tudom, hogy ez most egy szobortalapzat akar lenni, vagy pedig egy járólap. Nem nagyon értem a koszosságát, rendezetlenségét ennek az egésznek, tehát nem értem, hogy ez miért lett lefényképezve. Miközben valószínűsítem, hogy ez egy márványlap akar lenni, legalábbis az erezetéből ítélve valami értékesebb lapról beszélünk – ez ebben a formában nekem nem nagyon értelmezhető. A 2. képnek van egy érdekes közlése a rendetlenséggel. Valószínű, hogy ez itt az elfogyasztott alkoholmennyiségre akar utalni – tehát az ihletadó mámorra, vagy ennek a nagyon is tárgyias visszhangjára. Egyetlenegy problémám van. Szóval nem tudom, ezt nem lehetett volna valamivel jobban rendezni? Látok itt köveket, valami technikai kütyüt, üvegeket, drótot, valami növényzetnek az indáit, szóval ebből én azért valamit megpróbáltam volna kiválasztani és főszereplőnek megtenni, mert akkor az már valami viszonyrendszert kialakít. A 3. kép érthető és tulajdonképpen egy jó ritmusú kép. Az érdekes az, hogy itt a tónusrend és a színbeállítás tekintetében ez a kép eléggé kiugrik a többi közül, tehát valószínűleg nem egy időben, vagy nem egyfajta fényviszony között lett lefényképezve. Ezen lehet, hogy érdemes lenne valamit módosítani, ez most nagyon sárga, szóval itt most valami utómunkára szükség volna, hogy annak a tárgynak a valós színeit kapjuk meg. Máshogy fogalmazok. Elmegyek egy szobrászhoz. Azért a szobrásznál nem az a lényeg, hogy milyen kuplerájban él, lehet kritizálni, de azért születnek alkotások. Itt az alkotások az elsődlegesek. Minden más ezt díszíti. Nem hozhatom ki a végeredményt egy olyan kritikai megfogalmazásra, ami figyelmen kívül hagyja az eredményt. Nyilvánvaló, lehet az is egy irány, hogyha felfedezem azt, hogy ez az alkotó úgymond éli a maga világát, de nem alkot. De akkor ezt kellene kidomborítani. Nem tudom, mi az igazság. Nyilvánvaló ezt te jobban tudod, hogy ez az életszituáció szociografikusan hogy lehet megfogható. Most én azt gondolom, hogy született egy ítélet és ez az ítélet nem túl kegyes és a kezedben a gép, amivel ezt a döntést meghozod. A következő, 4. kép ezekkel a golyókkal megint azt mondom, nagyon jó – megint alkatrészeket kapunk - aztán kapunk egy faragványt, de tulajdonképpen ez a faragvány is fuldoklik a környezetben - olyan, mintha egy víztengerben tulajdonképpen már lebukna - gondolom ez nem csak ekkora és nem csak ennyi és van ennek egy talapzata is, megint nincsen meg a korrekt ábrázolása az alkotásnak. Hozzám egyébként legközelebb az utolsó kép áll, és nekem a környezetből és annak ábrázolásából ez a kép sokkal többet mond, mint akár az 1. és 2. kép. Ezekkel a székritmusokkal létrejön valami, a tömegelhelyezésben is, aztán ott ez a macska ami élhetővé és érthetővé teszi ezt a sztorit. Szóval Tamás, én most azt gondolom, hogy ez egy hiányos sorozat és pontosan a lényegében hiányos, hogy Bakó László milyen munkákat csinál, mi az ő iránya, milyen alkotások születnek? Még egy dolog: hiányzik az alkotó. Nem akart a kamerád elé állni? Mi történt? Miért nincs ő itt? Utánanéztem a weben, és amit én találtam, abból nekem azért az kitűnik, hogy ő egy elég határozott világgal rendelkezik, ráadásul egy nagyon karakteres arc, egy nagyon karakteres személyiség, most arról nem beszélek, hogy bátai és itt van egy kapcsolódás a Látszótérhez (Jóska is bátai, sokszor járunk ott). Szóval lényeg a lényeg, én ezt visszaadom ismétlésre. Tessék elmenni hozzá, kiegészíteni a sorozatot. Képeket szeretnék arról, hogy ő mit csinál és képeket szeretnék az alkotóról. Tudom, hogy ez egy nagyon didaktikus megközelítés lenne, de azért ő már valamit létrehozott, én ezt gondolom. De Tamás kérlek, hogy oszd meg velem azt, hogy ez most miért történt így, hogy miért ez volt a fő csapásvonal. (hegyi)