15. Fotóetűd

Türelmes ember vagy azt hiszem, ezt bizonyítják a képek és jó azt látni, hogy valaki képes pepecselni. Fontos. Nem csak, mert türelemerősítő, hanem mert a "szülés" közben sok minden óhatatlanul is bejön, mint tapasztalás. Nekem ebből amúgy az első kép a legizgalmasabb fotográfiai értelemben. Ott van értelme a vállszíjnak - amit amúgy én egy tök felesleges ügynek tartok, tudom, az okosok majd mondják, hogy de véd a leejtéstől és a többi és a többi, és ez egy bazi nagy képnél igaz is lehet, bár inkább a turista szempont a valós, hogy kevésbé rabolják el talán, de én inkább karpánt párti vagyok, ha már valami kell a képre, mert a tapasztalás az, hogy a legrosszabbkor tud belelógni a képmezőbe, az optika elé, akárhogy, és az ismételhetetlen károkat okozhat. Na de jó a sorozat, az elsőre voksolok, érdekes lehet egy önkép sorozat is. (hegyi)

Zoli, a leiratból is látszik, hogy a brahi miatt voltál ott. A fotós nem brahizik, tehát, a fotós jelenlét szerintem arról szól egy ilyen riporthelyzetben, hogy helyettem vagy ott. Helyettem vagy bátor, helyettem mész oda, helyettem, mint néző helyett, és ha ezt az ember tudja, és ezzel a fajta felkészültséggel indul neki, hogy bizony-bizony, most a pedellus, meg a többi Látszóteres helyett, vagy ha még nagyobbra nyitjuk ki, akkor az összes nézőm helyett vagyok én most Csernobilban megnézni, hogy milyen egy eltört atomerőmű, akkor szerintem ez meg fogja hozni azt a pluszt, amitől már nem azzal fogsz foglalkozni, hogy milyenek a vendéglátók, meg hogy most ez egy színpad, vagy nem, egy western falu, vagy sem, hanem keresed benne azt az üzenetet, amitől nekem ez átélhető lesz. Nem kötelezően kell megcsinálni azt, amit már megcsináltak huszonhatan, én elfogadom azt, hogy ha te odamész, és azt mondod, hogy hát, ez már szarrá van fotózva, és nem akarsz egy újabb ilyet csinálni, de szerintem ez annyi, meglátod ezt, kérsz kettő percet, beülsz a kocsiba, meditálsz, és aztán kiszállsz, és ennek a meditációnak, és amit tapasztaltál, annak a hatására egy egészen más ívbe kezdesz. És akkor már nem kell egy olyan beszámolót csinálni, amit megcsinált más is, hanem akkor neki lehet fogni olyan üzeneteket keresni, amiktől ez az egész a Valló Zoli munkájává válik, és lesz kedved megcsinálni. Ha nincs kedved csinálni, ne csináld. Én értem, ha már kimentél, meg vállaltad a veszélyt, meg a pénzt, meg az időt, akkor már csináltál egy képsort, és vannak is közte olyan képek, amik egyébként szerintem abszolút használhatóak, sőt, én még azt is mondom, hogy ha korrektül megcsinálod azt, amit ez az egész úgymond tálcán kínál, ezt a halott város ügyet, akkor ez rendben van. Én meg azt gondolom, hogy itt a te döntésed hiányzik ebből az egészből. Mindazonáltal, persze, értékelem magát a befektetett melót, csak ahány kép, szintén annyi attitűd. Van itt módosított színnel egy határozott jelenlét, vannak itt abszolút dokumentarista megközelítések, lírai megközelítések, vannak megbolondított kompozíciók, szóval, hogy itt elég sok minden van, miközben talán a legutolsó kép az, ahonnan el kellett volna indulni. Ha hagyod azt, hogy érzelmileg ez a dolog hasson rád, és ezt a hatást próbálod visszatükrözni a képeiddel, akkor szerintem meg lett volna. Ebben van azért meló, én ezt egyáltalán nem kétlem, hogy ezzel te dolgoztál, de nagyon szeretném azt, hogy ne érjen csalódás, hogy ne az legyen, hogy elmész egy ilyen fotós sétára, ráadásul Csernobilba, és úgy jössz haza, hogy elégedetlen vagy. Igen, mert nem csináltad meg, amit kell. De ne azzal az attitűddel menj oda, hogy akkor majd te megcsinálod Csernobilról a legjobb dokumentalista fotót, mert hidd el, már hatvanháromezren lefotózták. Ezeknek a nagy fotós sétáknak itt van a nagy hátulütője, hogy bár oktatási szempontból ez egy fontos helyzet lehet, és mi is csináltunk ilyen táborokat, de amikor táborok voltak, akkor a fotós séta résznél úgymond hagytunk benneteket kóborolni a faluban, hogy a felesleges energiátokat levezessétek, és megszokjátok a helyzetet. Értékelhető kép nem nagyon született belőle soha. Ez annak a következménye, hogy egymás seggében lógnak a fotósok, és nézik, hogy a másik mit csinál, és akkor jajj, Istenem, ez nekem miért nem jutott nekem eszembe, megpróbálja ellopni az ötletet, de a másik látja, és akkor most tipródok egy kicsit, és majd ha nem figyel ide, akkor én is kattintok egyet, és ha hazaérek, melyikünk rakja ki gyorsabban a facebookra, mert az fog nyerni, szóval így nem lehet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet párban, vagy társakkal dolgozni, ráadásul egy veszélyes szituációban nem is baj, hogy valaki nem tökéletesen egyedül kóborol, de annak összeszokott csapatnak kell lenni, olyan szinten, hogy ne legyenek nagy átfedések abban, hogy kinek milyen a világa, vagyis ne zavarjátok egymást a munkában. (hegyi)
értékelés:

Nyilván van ebben meló, hogy egy történet összeálljon egy plüssfigurával, és én ezt maximálisan értékelem is, de az a helyzet, hogy formailag komoly bajaim vannak, és a formai gondokból tartalmiak is lesznek. Hol sárga, hol nem, hol van keret, hol nincs, van, ahol képeslapos az íze, van, ahol szubjektív, van ami vicc, van, ami szomorkás... így ez nekem nem elég koherens. Jó lenne, ha nem adnád fel, hanem újból nekifutnál. (hegyi)

Három képből álló sorozatot kapunk, én ezt fotóetűdnek egy kicsit kevésnek tartom. Megint azt mondom, hogy úgy érzem, hogy Ágnes nem fordít elég időt a fényképezésre. Úgy tűnik, mintha állandóan ezt szajkóznám, mert Istvánnak is nagyjából erről beszéltem, az időről, de ha másképp nem megy, tudom, hogy nyálas, de tessék elolvasni A kis hercegben a rózsáról szóló részt, meg a szelídítést is akár, hogy mennyi időt, és mire kell szánni. A világ nagyjából elég egyszerű abban az értelemben, hogy minden ugyanarról beszél. Mindegy, hogy A kis hercegről beszélünk, vagy a fotózásról, vagy a rókáról, vagy Micimackóról, az idő egy nagyon fontos tényező. Nem fogja neked ingyen adni magát! A világ olyan, hogy csereüzleten alapul, ami erről szól, hogy tessék megtalálni azokat a pillanatokat, amikor azt mondod, hogy nem érdekel más, megcsinálom. Én azt gondolom – nem ismerve azt, hogy mivel töltöd az idődet -, hogy van időd, az egy másik kérdés, hogy a heti gürcölés után mennyi kell a pihenésre, de úgy gondolom, hogy ahhoz fiatal vagy még, hogy ez elég legyen. Tessék rákapcsolni, mert ez a dolog megint arról szól, hogy lát valamit az Ágnes, amik nagyon jó kis részletek, ugyanakkor ezt az egészet nem csinálja végig. Az első kép nekem nem fontos, mert valami formai játék, de nem történik semmilyen csoda. Tulajdonképpen mondható lenne, hogy a függöny felmegy, a bevezetés, ennél nem fontosabb. Ugyanakkor a második kép sem. A harmadik képnél indult el valami, rajta a híd, és azon a fickó, ez tökéletes, formailag is esztétikus, és az egész rendben van. Az első két képet ki lehet dobni. A harmadiknál indult be, de te ott abba is hagytad. Azt mondtad, hogy jól van, megvan, kész, becsomagoltam, a Hegyinek majd felrakom, hátha ámul rajta. Hát, ennyi. A harmadik kép jó, és akkor most mit csináljunk ezzel az etűddel? Hova megy? Megtaláltál valamit, aztán egyből el is engedted, mert mentél fagyizni. Ez így nem fog menni. Ismétlés. (hegyi)

Mosolygok a címen, humoros lett, egy darabig kerestem is a hal szemét. Biztosan drága egy ilyen objektív, úgyhogy értem azt, hogy ezzel meg kell próbálni mindent végigvinni, de van, ahol ez megáll, és van, ahol nem. Az első kép tökéletes, ott minden rendben van, tényleg olyan lett, hogy nem tudok belekötni. Még a második képet is el tudom fogadni, bár itt már egy kicsit öncélú nekem a dolog, de vegyük úgy, hogy oké, le akartuk fotózni ezt a macikát itt, vagy nem tudom, hogy milyen állatot akar ez itt szimbolizálni. A harmadik képpel nem tudok mit kezdeni, valószínű, hogy ez valami malomház, magtároló, vagy fene tudja, hogy mi akar ez itt lenni, de mi a francot kezdjünk ezzel a nagy előtérrel? Nem értem, hogy most ezt hogy gondoltuk berendezni? Szép lenne ez, de biztos, hogy innen optimális ezt lefotózni? Ha ott ez a halszem, akkor azt tessék úgy kihozni, hogy ne legyen benne fű, fa, bogár, mert engem a villanypózna nem érdekel. Aztán a következő kép, a negyedik - ami nem tudom, hogy helikopter leszálló hely akar-e lenni, vagy iskolaudvar, fene tudja, hogy mi ez a betonplacc itt -, érdekes kritikai kép, és azt mondom, hogy ez még a viszonylag belefér kategória lenne, mert jól használja azt az adottságot, amit az objektív tud. A záró képre megint azt mondom, hogy szép konstrukció lenne, de nem tudom, hogy minek van ez az objektív bekapcsolva. Jó, hogy rajta maradt a gépen, és otthon felejtettem a normál objektívemet, de én most nem érzem indokoltnak ezt az eszközhasználatot, legalábbis nem minden képnél. Így a felesleget kidobálnám, lehet, hogy megtartanám az első, a második, és a negyedik képet, de az úgy önmagában meg billeg, az meg nem visz sehova. Gondolkodjunk ezen még egy kicsit, mert én most nagyon különállónak érzem az első képet. Ha az első kép kerül be ide a rendszerbe, akkor arra azt mondtam volna, hogy egy 3 csillagos kép, de a többire nem tudom ezt jó szívvel mondani, sőt, hát, van olyan kép, amit abszolút kihagynék. (hegyi)

Viki, bajban vagyok, mert nem értem ezt a három képet. Nem azért nem értem, mert nem látom, hogy mi van rajta, hanem azért nem értem, mert nem tudom, hogy miért őt választottad ki. Nem értem, nem érzem a választás miértjét. Elég kusza ez az egész, kuszaságában, mint kompozíció billegnek a dolgok, szanaszét szóródik a figyelem, és hiába változtatod a mélységélességet, ettől még ez nem válik történetté. Akkor állna meg a lábán, ha mesélne valamit. Önmagában az, hogy megváltoztatjuk a mélységélességet, az nekem kevés. Hasonló képeket lehet látni fényképezőgép teszteknél, hogy kiválasztanak valami tetszőleges tárgyat, és akkor ott bemutatják azt, hogy milyen a képzaj, meg milyen a feloldóképessége az objektívnek, meg hogyan lehet a mélységélességet mozdítani, ott ennek van helye, ott az ember ennél többet nem vár. Egy képi munkánál viszont igen. Lehet az egy tendencia, vagy cél, hogy a rendezetlenségből a rend felé haladjunk, de akkor olyan tárgyakat kell kiválasztani, amik az elmosásnál rendet mutatnak. Ahogy megyünk a kép eleje felé, ahogy haladunk a mélységélességgel, az első képnél ezek a kilógó ágdarabok eléggé zavarosak, meg a belógó jobb felső saroknál lévő faág is, valami nagy flekk az elején utunkat állja, mondhatnánk, hogy ez a rendezetlenség. Igen ám, de ahogy megyünk előrefelé, nem nagyon történik változás. Tehát mind a három nézőpont, amit kiválasztottál önmagában is rendezetlen maradt. Nem nagyon látom, hogy mire is ment itt ki a fuvar. Kérlek, hogy segíts, hogy értelmezhessük, és ne annyi maradjon, hogy én ezt most leelemeztem, és nincs rá válasz, mert várom a gondolataidat! (hegyi)

Olvastam a kommenteket, valamint azokat az ötleteket is, amelyek azt mondják, hogy ebből ki lehetne emelni egy-egy képet, és azzal magával jellemezni. Nyilvánvaló, hogy ez minden képsorra igaz lehet, ami jó képsor, mert akár az első képre is mondhatom azt, hogy jellemezhet egy helyzetet a magányos tolókocsival, akit mintha oda kitoltak és ottfelejtettek volna. A második kép is hasonlóan alkalmazható lenne önálló képként, azzal, hogy az árnyék, és ez a szobor, amit ebbe a tófelületbe emeltek, egy jó ritmust ad. A következő kép is megállna a lábán. Nem megyek végig most mindegyiken, de azt gondolom, hogy ez egy jó sorozat, és jó pontokat talált Ágnes ahhoz, hogy ezt felvázolja, mint riport. De egy kép hiányzik még ebből nekem, mégpedig az, hogy mire is megy itt ki a fuvar. Állunk sorban az elején, ez látszódik, a Nemzeti Színház felismerhető, a második kép ennek egy meditatívabb állapota, de mutatja a sort. A következő kép is a sorról beszél, a tükröződésben ott vagyunk az ajtónál, majd bekukucskálunk a belső térbe, látjuk ezt a sort újból, utána bent vagyunk a sorban már, és elmélázunk a belső téren, és nagyon jó, hogy a tablóról hiányzó képekkel is ábrázol Ágnes egy helyzetet. De nincs befejezve a történet. Megvan az a jegy, vagy nincs? Miért álltunk oda sorba? Mit adtak ott? Mi történt? Esetleg egy előadásra mentünk, egy délelőtti matinéra? Nem egyértelmű. Tehát befejezés nélkül bizonytalanságban hagyod a nézőt, és azt mondom, hogy most nagyjából ez még tudható, mert közel vagyunk az eseményhez, hogy mi volt ez, és befejezés nélkül is az ember a fejében le tudja zárni, de akkor, amikor eltelt már egy-két év, és újból megnézzük ezt a képsort, már nem biztos, hogy mindenki tudni fogja, hogy mi is történt itt a valóságban. Még egy dolog: a ritmus jó, a kiválasztások jók, ugyanakkor az egyes képek pontatlanságával van némi bajom. Az első kép horizontját illetően billen egy kicsit, érdemes lett volna 1 ujjnyit levágni, vagy inkább elmozdítani a kamerát a sor felé, és akkor jobban szélre került volna a tolókocsis ember. A második képnél is a horizonttal van problémám, furcsán vágódik a kép felső határánál az egész, és ettől dől a hatása, így nem kapunk egy új horizontot, ami visszabillentené ezt az egészet. A kép az ajtóval is el van fordulva egy kicsit. Érdekes módon, ahol a belső teret mutatjuk a sorban állókkal, ott is ugyanezt érzem, hogy ugyanebbe az irányba vagyunk elfordulva. Talán az utolsó kép az, ami nagyjából megáll a lábán, bár azt gondolom, hogy lehet, hogy érdekesebb lenne ezt az egészet úgy megoldani, hogy a képnek a bal oldalán az erkély folytatása már ne látszódjon, de ez már részletkérdés. Ha összefoglalom, akkor azt tudom mondani, hogy a képek java elmozdul az óra mutatójának járásával azonos irányba 1-2 fokot, de miért? Vissza kellene forgatni ahhoz, hogy stabil maradjon az egész. Itt érzek javítandó dolgot. Ha ezt összevetem azzal, hogy a záró kép is hiányzik, akkor ez egy 2 csillagos sorozat. De nagyon örülök annak, hogy Ágnes elindult ebbe az irányba is, mert gyakorlással elérhető az, hogy ha megvannak azok a pontok, amiket most itt jól látunk, azok amik fontosak ebben az eseményben, és hogy mivel lehet leírni egy ilyen történetet, akkor már csak annyi hiányzik, hogy feltegyük a kérdést magunknak miközben dolgozunk, hogy ha most befejezem, és nem készítek több képet, akkor is értelmes lesz-e? Van azon a memóriakártyán hely, lehet még fényképezni. (hegyi)
értékelés: