Köszi, jó is volt!
Ez egy 8 képes sorozat. Szerintem, ezt kellett volna egy kicsit hagyni ülepedni. Elhiszem, hogy ha már kint voltunk Máltán, akkor gyorsan meg kell mutatni mindenkinek, hogy milyen volt. Barátnők, kollégák várják ilyenkor a beszámolót, de én tojok erre, mert ha van egy fotós elképzelésem, akkor megpróbálom azt véghezvinni, és érlelni egy kicsit az anyagot. Itt most elég vegyes a felhozatal, vannak érdekes és jó meglátások, és vannak töltelék képek. Nem tudom, hogy mennyi képből válogattad ezt ki, nem tudom, hogy mennyi van még. Érdemes lenne majd ezt egyszer átgondolni. Az utómunkával is van problémám, mert túl van ez kontrasztolva, olyan fura, kemény az egész. Ettől az egészhez való viszonyom is furcsa lesz, mert ez a keménység nem a biztonságérzet, és nem a melegség, nem a puhaság érzete. Márpedig egy nyaralásnál ez egy elég fontos szempont. Az tónusokkal mindenütt van problémám. Az első képpel nincs gond, egy jó kezdés, lógnak a lábak a tetőn. Talán nem ártott volna valamit még adni a hajóból, egy kicsit hátrébb menni, változtatni az objektíven. Az sem mindegy, hogy mit látunk a háttérben, lehet, hogy kicsit korábban kellett volna exponálni ahhoz, hogy ez a sziget, vagy ahonnan elindultunk, több értelmet nyerjen. Az alapzat, az, ami a kép alján történik, onnan hiányolom azt, amit valamennyire megkapunk, hogy ott valami belóg, de az a valami nekem kevés, legalábbis az értelmezés szempontjából. A második kép egy tükröződéses játék, tulajdonképpen egy sorozatban ez is elfér, nincs ezzel semmi baj. Jók a labdák, Bandi is jól hozza a turista kelet-német rocker vonalat, úgyhogy ez egy elfogadható kép. A harmadik kép, ahol két valaki, talán gyerekek nézik a vizet, ez nekem túl sokat nem mond, persze, ilyen a víz, tiszta. És sokáig el lehet benne látni az aljáig, de hogy mi ott most mit látunk, hogy azok cápák, vagy algák, az nem derül ki. Én ezt simán kihagynám a sorozatból. A negyedik kép, egy motorcsónak jön, és megpróbál minket leelőzni, vagy kimenteni, vagy nem tudom, hogy mi történik, miközben ez a vascső elég rendesen odaver minket, de ahhoz meg kevés, hogy a környezethez kapcsoljon. Ezt nem érzem csúcspontnak. Az ötödik egy víz alatti, vagy kabinból készült kép, de nem tudom, hogy mi volt a cél, hogy a halak a lényeg, amik ott elvileg úszkálnak, vagy hogy a másik oldalon éppen gimnasztikáznak a nők, nem tudom értelmezni. És hát csálé az egész kép, elég fura. Aztán látunk egy vagy több embert a vízben, ha a nadrág színéből indulok ki, akkor lehet, hogy Bandi az. Utána kapunk egy számomra nehezen értelmezhető képet, mert túl sok az információ, van itt hegy, ablak, Ágnes, bent ülő néni, van víz, korlát, van itt minden, mint karácsonykor. Mindez jó ferdén. Nem tudok vele mit csinálni. És aztán van egy szubjektív ügy, egy tengerészek által biztos néven nevezhető csomó. Jó. Szóval, azt gondolom, hogy ha a cél az volt Máltán, hogy kikapcsolódjatok, remélem, hogy ezt a célt elértétek. Ez most képileg nem erős sorozat, nem érzem úgy, hogy ebben olyan sok lenne. Ez egy sorozatként semmiképpen nem állja meg nekem a helyét, egyes-egyes képeket ki lehetne ebből emelni. Érdemes lenne még ezt pihentetned, és újból átgondolnod. (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Köszi az elemzést. Az érlelésre rájöttem én is nemrég.
Amúgy tetszik a Bandi, mint "turista kelet-német rocker" :D