Szóval: Átmentem két napra Tolnára és teljesen tudatosan, nem vittem magammal mást, csak a halszemet.
Először a képekről. Az első az egy ziccer kép, nyilván, ha csak azt küldöm be megvan a három csillag. De nem ez volt a cél. A másik négyről érdekelt a véleményed. Ahhoz képest, hogy mennyire nem szereted a halszem objektívet, igazán meg lehetek elégedve. A második kép egy küzdelem. Ezt az épületet nagyon szeretem, de valahogy nem adja magát. Meg kellett próbáljam így is.
Végül, gondolatok a halszem objektívről. A szemünk nem lát 170-180 fokban. Az ilyen leképezésnek három lehetősége van. Panoráma kép, nem az én világom, nem nagyon csinálom. Rectilineáris nagylátószög (10-11 mm gyújtótávolság). Az szépen kisimítja a széleket és sarkokat. Ez a legelterjedtebb és divatos is.
Végül a halszemobjektív. A gyújtótávolsága ennek is 8-11 mm. Ez azonban nem torzítja vissza a képet a négyzetes formába. Ezt én természetesebbnek érzem. Ha átnézünk egy jó vastag nagyítóüvegen, akkor látjuk ezt a szemünkkel. Nekem erre a leképezésre rááll az agyam. Jelentsen ez bármit is! Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül. Itt, a Látszótéren sem, Mácsai Feri egészen nagyszerű halszemes képeket tett fel. Persze, kisebbségben vagyunk.
És mi lenne, ha megfordítanád a sorrendet, és nem a technika határozná meg, hogy mit csinálsz, hanem amit csinálsz, az határozná meg, hogy milyen technikát kell elővegyél? Mert én nem a halszem ellen harcolok, hanem a céltalan oktalan használata ellen.