Lacikám, szomorúvá tesz, hogy ennyire ritkásan vagy jelen, mert így nem tudunk belekezdeni mélyebb melóba, miközben jó lenne, mert ahogy a képeid nézem, bizonyos értelemben eljutottál a határaidig, innen tovább felfelé akkor és úgy vezet út, ha nekifogsz befelé keresni utat. Jó ez a tanulmány, de érzelmileg nem mond semmit. Azaz megvan a technika, tudsz komponálni, exponálni, pillanat is megvan, de most az jönne, hogy ki az a Pálfi, mit gondol a világról és azt hogy akarja elmondani. Ha többet jönnél, lehet, megtalálhatnánk ezt az utat. (hegyi)

Kedvelem a képeidet egyesével, sorozatként, vagy riportként nem igazán látok más ritmust, mint azt, ahogy a Nap jár, az időt. Azt érzem, hogy megragadott a monumentalitása a hídnak, a táj, de egy képsor ritmusához az is hozzátartozik, hogy olykor egy-egy közelit, más kameraállást is becsempészünk, hogy ne csak a távolságtartó érzet, de a tömeg, a struktúra, a jelenlét is megjelenhessen. Ezen kívül az egy dolog, hogy váltakoznak az álló és fekvő képek, de a képarányok ha szintén módosulgatnak, akkor az már zavaró lehet. 1:1, 3:2 vagy 4:3 érvényes lehet mind, de az egységes sorozathoz azért jó, ha ezekhez valamennyire ragaszkodunk, avagy az lehet kitérő, ha mondjuk a közeliket, a személyeseket máshogy oldjuk meg. Nyilván ha ez könyvben szöveggel jelenik meg, mint illusztráció, ott teljesen más a helyzet, mert ott a könyv formátuma, a kép és szöveg viszonya más kötöttséget és más szabadságot ad. Ennyit a képsorról. Az első képed meseszerű, bár az utómunka a tónushatároknál túl erősen mutatkozik meg a megemelt kontraszt miatt, de a hangulat és komponálás jó. A második és harmadik kép kiüti egymást, vagy ez, vagy az. Én a harmadikra szavazok, az aranyló fények nagyon jól passzolnak a betonhoz, bár itt is van olyan része az utómunkának, amire még kéne időt szánni, mert például a horizontnál nagyon fura lesz a határvonal. A kettes is szép szerkesztés, de az ég nem játszott a kezedre, esetleg szendvicsnegával megoldható lenne hogy mozgalmasabb legyen, hát, nyilván ha sok idő van, több nap, akkor ki lehet fogni olyan időt is, ami kontrasztosabb eget ad. Kedvelem a negyedik képet is, bár jobbról egy ujjnyit vágnék, hogy ne legyen ennyire moziszrű a képméret, nem baj az, ha a nap jobban szélre kerül. Az ötödik kép a kedvencem abban az értelemben, hogy van rajta élet. Talán a kamerát fordítottam volna jobbra, hogy az ív a szélig fusson. Mindent összevetve igényes munka, nem valami összecsapott ügy, mert volt élményed és véleményed a helyszínről, a hídról, és ezt sikerült is megmutatnod. (hegyi)

Laci, kicsit elhanyagolsz minket, ami azért is baj, mert hogy ezek a képeid nagyon erős üzenetek, de ha ilyen ritkásan jönnek, akkor a képi párbeszéd nem tud folyamatos lenni, akkor ezek csak egyfajta helyzetjelentések, mint egy messziről jött képeslap. Jó az üzenet, szépek a tónusok, az árnyékok, az, ahogy a földre vetül a kinti világ, talán egy picit az ég utómunkája lehetne precízebb, hogy ennyire ne lógjon ki a lóláb, de ez orvosolható, sőt, azt kell mondjam, megérné azt a plusz fél órát, amíg kikísérletezed, hogy hogyan lehet ezt úgy helyretenni, hogy ne vegyem észre, hogy bele kellett nyúlni - ami persze szakmai szempontból logikus, hiszen ahhoz, hogy megjelenjenek a formák a padlón, kell fény, és ezt a tónusterjedelmet a digitális nem tudja átvinni magától. Talán annyit még, hogy ahhoz, hogy igazán közel érezzem magamhoz, két dolgot változtatnék: az egyik a beltér, ott egy fényértékkel talán visszább hoznám a sötétből, hogy legyen húsa a térnek, a másik meg az élesség. Tudom, hogy nagyon fontosnak számít ma az, hogy egy kép mennyire éles, sőt, azt is látom, hogy sok helyütt ez mintha valami értékjelző lenne, ha éles, jó kép, ha nem éles, nem jó - de ez tévedés. Sőt. Az élesség erősíti a jelenvalót. De ez ritkán áll párhuzamban a kép "akaratával". Azaz egy érzelmi megközelítés ritkán tűéles. Emellett van persze egy prózaibb ok is, ami miatt azt mondom, hogy nem kell ennyi élesség, az pedig az, hogy sokszor átfordul a dolog, és főleg kisebb méretnél elkezd az élesebb formák határvonala inverzbe átmenni, mintegy szellemkép. Na, azt gondolom, hogy ha megvan a RAW, akkor ezen lehet még molyolni és finomítani. És megérné. (hegyi)

Ez egy egészen kiváló kép. Precíz, jó a ritmusa, hangulata van, miközben egyszerűnek tűnik, de a pillanatot megtalálni és képéé formálni a gyakorlatban sosem olyan egyértelmű, mint az már a kész képen látszik. Gratulálok - és a megújult Látszótér szabadságát használd ki, várjuk a képeid. (hegyi)

Amit ezen meg lehetett oldani, azt nagyjából megoldottad. Én kiegyenesíteném a horizontot, kivágnám azt a kapudarabot, vagy nem tudom, hogy mi az, mert arra nagyon nincs szükség, és akkor máris rendben van ez a kép. Tömegében elhelyezni persze, ha az egyik oldalból vágunk, akkor a másikból is kéne. A kerítésen belógó fickót szerintem simán le lehet vágni, és máris egy jó dinamikájú képet fogunk kapni. Nagy veszteség nem ér, ha ezeket lenyisszantod róla. Ezt tudom hozzátenni, egyébként a pillanatot jól ragadtad meg, nagyon élő az egész, úgyhogy én ennek örülök. Tessék azért ezekre majd figyelni, hogy ezt a helyszínen, amennyire lehet megoldani. Nem egy könnyű kenyér egy ilyen strandröplabda fotózás, már csak abban a tekintetben sem, hogy a kültérben, persze nyilvánvaló az emberek akkor szeretnek röpizni a strandon, amikor jó idő van, tehát egy szórt fényben, vagy egy esőbe hajló időben valószínű kevésbé lennének lelkesek, ugyanakkor azt is tegyük hozzá, hogy pont ez a világítás az, ami ezt az egészet egy kicsit szétkaszabolja. De hát, ezzel nem nagyon sok mindent lehet csinálni, pontosabban annyit, hogy olyan helyet keresel a kamerádnak, aminél kevésbé jelentősek a testre vetülő árnyékok, és akkor ott vársz, mint egy vadász hosszú méla lesben, és egyszer csak majd lesz akció a kamerád előtt is. Ezt sajnos másképpen nem nagyon lehet azt hiszem. De én ennek örülök, de mivel ez a kompozíciós nyavalya megvan, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Nyilván van ebben meló, hogy egy történet összeálljon egy plüssfigurával, és én ezt maximálisan értékelem is, de az a helyzet, hogy formailag komoly bajaim vannak, és a formai gondokból tartalmiak is lesznek. Hol sárga, hol nem, hol van keret, hol nincs, van, ahol képeslapos az íze, van, ahol szubjektív, van ami vicc, van, ami szomorkás... így ez nekem nem elég koherens. Jó lenne, ha nem adnád fel, hanem újból nekifutnál. (hegyi)

A színvilágával nem tudok mit kezdeni ennek a képnek. Ez a zöldes árnyalat nekem fura. Lehet módosítani a színkódolását egy üzenetnek, mert nem kötelezően a valóságról beszélünk egy fotográfia esetén, tulajdonképpen bármi megengedett, lehet ez lila is, vagy piros, ha annak van indoka, és értelmezhető a néző számára, hogy ez miért történik. Most ennyire azért nem vagyunk vadak, hogy ennyire elhúztunk volna valamilyen irányba, ugyanakkor ez a zöldes-türkizes szín számomra rejtélyes, hogy ez miért választódott ki. Ami a kompozíciót illeti, értem az átlós szerkezetet, nyilvánvaló, hogy abból indultunk ki, hogy önmagában ez elég érdekes-e. Igen. Akkor, ha nem hagyunk ekkora életlen előteret. Beleveszik ez a forma a térbe, tehát ő ott feltette a kisujját, hogy itt vagyok, jelentkezek, hát, vegyél már észre, és neked ez nem volt elég, hanem elkezdtél azon filózni, hogy akkor még kis mélységélesség, meg megbolondítom a ferde horizonttal, és akkor majd milyen izgalmas lesz. A megfigyelés pontos, technikailag jó a dolog, mondjuk az élességgel van némi bajom, de tessék sztoriban gondolkodni egy kicsit, vagy tessék legalább ezt a sztorit a fejedben elhelyezni, és az legalább a kompozíciót meg fogja oldani. Ha elképzeled, hogy ő a nagy mackó, aki mellett ott van a haldokló kismackó, akkor máris megvan, hogy honnan fogod ezt lefotózni, és miért onnan. Utána ez a sztori nem kötelezően fog átjönni másnak, és nem is kell, hogy átjöjjön. De neked irányt fog adni, iránymutatás arra nézve, hogy a különböző szereplőid hol fognak elhelyezkedni az adott térben. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)