Akcióban

Akcióban

Strandkézilabda

Amit ezen meg lehetett oldani, azt nagyjából megoldottad. Én kiegyenesíteném a horizontot, kivágnám azt a kapudarabot, vagy nem tudom, hogy mi az, mert arra nagyon nincs szükség, és akkor máris rendben van ez a kép. Tömegében elhelyezni persze, ha az egyik oldalból vágunk, akkor a másikból is kéne. A kerítésen belógó fickót szerintem simán le lehet vágni, és máris egy jó dinamikájú képet fogunk kapni. Nagy veszteség nem ér, ha ezeket lenyisszantod róla. Ezt tudom hozzátenni, egyébként a pillanatot jól ragadtad meg, nagyon élő az egész, úgyhogy én ennek örülök. Tessék azért ezekre majd figyelni, hogy ezt a helyszínen, amennyire lehet megoldani. Nem egy könnyű kenyér egy ilyen strandröplabda fotózás, már csak abban a tekintetben sem, hogy a kültérben, persze nyilvánvaló az emberek akkor szeretnek röpizni a strandon, amikor jó idő van, tehát egy szórt fényben, vagy egy esőbe hajló időben valószínű kevésbé lennének lelkesek, ugyanakkor azt is tegyük hozzá, hogy pont ez a világítás az, ami ezt az egészet egy kicsit szétkaszabolja. De hát, ezzel nem nagyon sok mindent lehet csinálni, pontosabban annyit, hogy olyan helyet keresel a kamerádnak, aminél kevésbé jelentősek a testre vetülő árnyékok, és akkor ott vársz, mint egy vadász hosszú méla lesben, és egyszer csak majd lesz akció a kamerád előtt is. Ezt sajnos másképpen nem nagyon lehet azt hiszem. De én ennek örülök, de mivel ez a kompozíciós nyavalya megvan, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

:) Jópofa, tényleg olyan sportfotós jelenet, bár talán a kisebb mélységélesség itt most jó lett volna, hogy a levegőbe emelkedő láb is azonnal fogható legyen, ahogy a nagyon jó narancssárga felső, narancssárga laszti és nem utolsó sorban az arc, amelyek azonnal odavonják a tekintetet.

Új hozzászólás