Meseszerű az egész. Azt kell, hogy mondjam, hogy a most oly divatos 3D-s animációs filmek világa jut az eszembe. (Én nem annyira szeretem ezeket az animációs filmeket, mondhatom azt is, hogy nem nagyon szoktam ilyeneket nézegetni, mert nekem idegen.) A kép maga tényleg egy nagyon szép fátyolréteggel dolgozik, és tulajdonképpen ez az egész egy nagyon jó helyzetmegfigyelésről tesz tanúbizonyságot. A kép jobb oldalából egy ujjnyit vágnék, a part és a part mentén a belógó faágak nekem ott már kiviszik a történetet, túl konkrétak, ráadásul kopogós helyzetet hoznak. Ha az ujjaddal letakarod azt a pár keményebb ágat, akkor az a finomabb rezgés, ami a lomboknál létrejön, az jó, meg valamennyi akkor még így is marad a partból, de elvisszük a hangsúlyt és a ritmust, a tömeget jobban az egyensúly felé. Ennyit tudok hozzá tenni, de ettől függetlenül ez egy 3 csillagos leckemegoldás. Nagyon érzékeny képi világ. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:
Mostanában nagyon hajlok a makrózás felé. Ez a kép ezen az úton az egyik állomás.
A makrovilág a titkok, a rácsodálkozások világa, és én üdvözlöm azt, hogy valaki ezzel elkezd foglalkozni. Részben azért, mert ehhez türelem kell, részben azért, mert fantázia, hogy a mi úgymond átlagos, normál világunkból kitekintve végiggondoljuk, hogy mi is történhet akkor, ha elkezdünk belenagyítani ebbe a történetbe, és ezeket az apró rezdüléseket a mi szintünkre felnagyítjuk. Nyilvánvaló, hogy ehhez az első út, az első gondolat, az a víz, vagy a vízcsepp, ezen keresztül vezet, hiszen nap, mint nap találkozunk vele, akár a bepárásodott italos poháron, akár fürdésnél a testen legördülő vízcseppekkel, és nyilvánvaló, hogy ez már eleve felkelti az ember érdeklődését, és ha eszköze és lehetősége van, akkor ebbe a világba szeretne jobban betekinteni. Szóval, azt gondolom, hogy ez a része a dolognak tökéletesen működik. Itt most nekem ez az egész kettészakad. Van egy világ ezzel az íves felülettel, amit – bevallom férfiasan – nem tudok dekódolni, hogy micsoda, lehet akármilyen tárgy, vagy homok, vagy még akár azt is el tudom képzelni, hogy ez egy testfelület, szóval sok minden lehet, de nem tudom megfejteni. Szépek a struktúrák, amik létrejönnek, jók a tónusok. És van a főszereplő, ez a folyadékcsepp. Igen ám, de a főszereplőt kitoltuk a kép aljához, és ez nem aranymetszésben van, hanem annál jobban kiszorul a képhatárhoz, és ettől feszültséget kelt. Másrészt pedig önálló életet él, és nincs köze ahhoz, ami történik a kép többi részénél. Ha még ehhez hozzáveszem azt is, hogy a háttérben mi történik, és az elmosott formák mit hoznak, akkor tulajdonképpen azt mondom, hogy nem érzem a nyugvópontján ezt a történetet. Tehát a képelemeknek kommunikálniuk kell valahogy egymással, és együtt kell létrehozniuk valami egyéni és erős dinamikát. Laci, ezt visszaadnám ismétlésre, azért, mert maga a megfigyelés jó, akár még ezekkel a tárgyakkal, helyzetekkel is lehetne dolgozni, már csak azért is, hogy megfejtsük azt, hogy mit látunk. Technikailag nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amikkel megoldjuk ezeket a problematikákat, de nem elég a technikai megoldás, törekedni kell az esztétikai megoldásra is. (hegyi)
Tudom, hogy nem klasszikus portré, de szerintem még belefér.
Nem tudom, hogy hol készült a kép, nem láttam még ezt a szobrot, de nagyon jó, hogy oda beállítottál egy modellt, abszolút jó az elhelyezés, ahogy ő oda belekerült. Bevallom férfiasan, elolvastam azt, amit János írt, és tulajdonképpen minden pontjával vitába tudnék szállni, és meg is teszem, mert azért vagyunk itt, hogy a nézőpontjainkat ütköztethessük. Szerintem kifejezetten jó, hogy a modell nem abba a pózba állt be, mint ahogy ezek a szobor alakok vannak, mert az valamiféle azonosulásnak a mímelése lenne. Az, hogy akkor ő beállt ugyanúgy a sorba, a sok arctalan ember közé, neki még van arca, de már nincs... Na, de hát, ő egy gyerek, tehát tökéletesen érthető és helyes, hogy ő ott van közöttük, de nem azonosul ezzel a szituációval, abban a mélységben nem éli újra ezt a történetet, amiről ez a szoborcsoport szól, mert nekem az már drámázás lenne. Jelen van, felkelti a figyelmet, de nem azért van ott, hogy felvegye azt a szálat, amit az elődök esetleg elengedtek. Abban van némi igazsága Jánosnak, hogy a kép jobb oldalán van egy ilyen szürke valami, amiből valamennyi meghagyható, de nem ennyi, tehát, egy fél ujjnyit ebből azért én vágnék. És talán abban is van némi igazság, hogy ha már van egy ilyen szoborcsoport, lehet, hogy érdemes lett volna egy kicsit lent, a kép alsó részénél többet meghagyni. Nem baj az, ha elolvasható, hogy mi van oda firkálva, hát, sajnos vannak utcaművészek, meg vannak a parasztok, hát, a parasztok ennyire képesek, hogy ráírják a saját nevüket, szellemileg ennyi fér ki belőlük. Sajnálom! Ettől függetlenül ez van, hozzátartozik a valósághoz, nem kell ezt elhazudni. Nem azért csak, hogy most olvasható-e a szöveg, vagy nem, mert egy külföldinek egyáltalán nem olvasható, akkor sem, ha ott van a B betű, meg a V, hanem a tömegelhelyezés miatt lett volna fontos, hogy a szereplő fejét ne ennyire középre helyezzük el. De a gondolat abszolút tetszik, úgyhogy megvan a 3 csillag a hibái ellenére is. A leckemegoldásra még várunk egy kicsit. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:
Az a helyzet Laci, hogy ez egy nagyon finom kép, és nagyon tetszik is a dolog. Van benne valami kis szöszmösz a bal oldalon, amit nem tudok, hogy egy pókhálónak egy része, vagy mi akar lenni, de azt érdemes lenne utómunkában kiszedni, mert oda az most nem való, mert nincs meg az összekötő szerepe, hogy levágtad a másik oldalt. Nagyon érdekes, és nagyon finom ez a munka. Egy kicsit tétova vagyok abban, hogy ez egy kicsit félút a makrofotó, a tárgyfotó, és a lírai megközelítés között. Talán, ha azt a nagyon kis csutkadarabot lehagytuk volna, vagy azt észrevesszük, és letörjük, még mielőtt exponáljuk, azt talán jót tett volna neki. De a gondolat számomra érthető, meg elfogadható, meg mondom, a tónusok is jól működnek, ráadásul hatásos is az egész. Tudod mit? Maradjunk abban, hogy megadom a 3 csillagot, de a leckemegoldásra egy kicsit még várnék. (hegyi)
értékelés:
Igen, ez egy érdekes szituáció, amikor a gyerek a szabadságának a határait feszegeti, hogy mit szabad csinálni, és mit nem, és ránk szólnak-e, vagy nem. Talán annyit azért tegyünk hozzá, hogy ennyire kimetszve a környezetéből ez kevésbé hozza a szituációt. A megfigyelés, és a gondolat abszolút fontos. Azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos pillanatai a gyermekkornak, de engem nem érdekel a Turul madár ott az égben, meg nem érdekel a várnak a részlete, sőt, a híd is csak másodlagos ebben a formában. Miközben az a bázis, amit ő néz, az, hogy ő mihez képest van itt fent, milyen magasan is van, milyen szituációban van, honnan jön, hová tart, ezekre ez a kép most nem ad választ. Ezt most visszaadom ismétlésre úgy, hogy keress egy modellt, akit instruálsz ebben a szituációban egy darabig, és aztán hagyod, hogy elkezdje ő ezt a dolgot megoldani. Legyen hozzá türelmed, hagyd őt játszani. Az instrukció nem kell, hogy bonyolult legyen, elmondod neki, hogy azt kéred, hogy mászkáljon fel és alá, és próbálja meg a maga élményeit és érzéseit átélni, és te meg legyél készen. De már előtte érdemes ezt az egészet lepróbálni, vagy legalábbis a kamera nézőpontját megkeresni, hogy mi az, amit befog, és milyen távolságra. Visszaadnám. (hegyi)
Számomra a nyár nem csak a nyaralásról, strandolásról szól, hanem a szabadtéri zenei fesztiválokról is.
Volt egy előző kép, amire azt mondtam, hogy kevés nekem a környezet, most itt úgy érzem ennél a képnél, hogy egy jobban megoldott helyzet. Fel tudod kelteni vele a vágyat, hogy én is elfeküdhessek ott a füvön, lesz, ami lesz, mindegy, hogy összekoszolom magam, mindegy, hogy hülyének néznek, hogy mit keresek én ott, de a saját magam örömére megtehessem. Örülök ennek, a 3 csillag megvan. A képre ne írjunk rá, jó? Mert nem nagyon szép, még akkor sem, ha ennyire elrejted a sarokban. (hegyi)
értékelés:
A kép Tokaj-Hegyalja Fesztiválon készült, bizonyítékként, hogy egy fesztiválon nem csak részegen fetrengő punkok szórakoznak, hanem akár családok is. Persze csak kora délutánig.
Nagyon érdekes az, hogy ezt az egészet ebbe a környezetbe emeled be, mint lecke, és én ezt el tudom fogadni, sőt, nagyon jó megfigyelés az, hogy ezeken a helyeken nem csak a féktelenség, és nem csak a teljes öntudatvesztés az, ami motiválja az embereket, hanem akár az is, hogy egy kellemes hétvégét akár, vagy néhány órát eltöltsenek a családjukkal. Persze nem vagyok száz százalékig meggyőzve arról, hogy minden program alkalmas arra, hogy a gyerek ezt értelmezze, de a szülő ebben segíthet. Ez most úgymond a szociografikus megközelítése. Ami a képi dolgot illeti, a megfigyelés rendben van, a képkivágással nem értek egyet, nem nagyon értem, hogy ezt miért állóképként mutatod, fent és lent ennek túl nagy létjogosultsága nincs, miközben valószínű, hogy az lenne ebben az érdekes, hogy van egy tömeg, ami a hagyományos módon értelmezi ezt az egész helyzetet, és ebben a tömegben elhelyezkedik apa a kislánnyal. De hát, ez most nem történik meg, mert körbevágtad. Az ötlet maga jó, de ismétlést kérnék. Gondolom, hogy jársz te ilyen helyekre, és akkor tudnál még ezzel foglalkozni. Keresni kell azokat a helyzeteket, amikor – és itt most csak a formáról beszélek – ez formailag is megoldódik, amikor olyan helyzetet látsz, hogy mondjuk apa és a gyerek úgy állnak, úgy figyelnek, hogy közben a háttér nem ennyire zavaros. Lehetnek körülöttük emberek, de az nem biztos, hogy jó, ha ezek a formák nagyon egybe olvadnak. Hiába a mélységélesség, és hiába vesszük ezt viszonylag kicsire, akkor is azt mondom, hogy ettől még a formák össze tudnak csúszni, tehát erre kell odafigyelni, hogy lehetőleg olyan pontokat találjunk, amikor ez kevésbé jellemző. Annak nagyon örülök, hogy nem valami fentről lefelé való kommunikációt mutatsz, tehát hajlandó voltál te magad is leguggolni, vagy letérdelni ehhez a képhez, és ez nagyon fontos, úgyhogy ez pozitív dolog. Magáért a gesztusért adok 2 csillagot, miközben kérnék egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:
Csak úgy, egy pillanat volt és tudtam, hogy kattintani kell. :-)
A megfigyelés jó. De sajnos ki kell mondjuk azt, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amik jók, jók, de nem az igaziak. És nyilvánvaló, hogy az ilyen eseteknél a szerencse vagy mellénk szegődik, és az a helyzet összejön, és jól időzítve, kompozícióban és esztétikában is a pillanat megtörténik, vagy pedig csak úgy közelítünk felé, de... és akkor az ember elkezd nézni mindenféle más egyéb dolgokat a képen. Ki az a nő ott hátul, és miért nézi ezt az egészet? Mi az a rózsaszín tál, és mire való? A háttérben mi az az oszlop, és mit csinál? Nem tudom, hogy mennyire érthető, de minden, amiről most beszéltem, lényegesen világosabbnak és fontosabbnak tűnnek, mint maga a fő motívum, ami ezeknél lényegesen sötétebb tónusban van. A világítási helyzet nem volt szerencsés, nem játszott a kezedre. Erre rá lehetett volna deríteni egy picit vakuval, igaz, hogy akkor lebuksz, hogy fotózol, de hát, semmi baj, mert az ember úgyis szól, hogy csináltam egy képet, talán az segített volna valamennyit. Másrészt a hármójuk kommunikációja rendben van, de a környezet nagyon zilált. Úgyhogy van olyan, hogy valami nem úgy történik meg, mint ahogy az optimális lenne. A pillanat megfigyeléséért mindenféleképpen jár egy csillag, jó? És hajrá tovább, ez nem a legkönnyebb rész, hogy egy elkapott pillanatból próbálunk valamit kihozni, úgyhogy feladtad magadnak a leckét, és hogyha ezt akarod, akkor csináld. Én azért még azt mondom, hogy egy kicsit jó lenne főképp az első 3 leckével dolgozni, annak érdekében, hogy begyakoroljuk a kompozíció beállítását, másrészt azért, hogy a gesztusok megfigyelését is elsajátítsuk. Én még ebben az irányban még mozognék egy kicsit a helyedben. (hegyi)
értékelés:
Együtt, összhangban. Erre a leckére mindjárt két képet küldök, mert nem tudok választani közöttük. Egyébként ezek a képek tudatosan ide és erre, esetleg a gyermekkor leckére készültek.
Ez a kép, ehhez a leckéhez nekem semmilyen szinten nem kapcsolódik. Nyilvánvaló, hogy össze lehet rakni ebből egy képsort, de ha csak ezt az egy képet látom - márpedig azt is el kell tudni fogadni, hogy lehet, hogy a néző egyszerre csak egy képet néz meg -, akkor önmagában ez a kép nekem nem mesél semmit a barátságról. Fotóként ez egy jó pillanat, a megfigyelés rendben van, és jól érzékelteted azt is, hogy ez a pörgettyű mozog, forog, még azt is, hogy talán egy kicsit billeg is, így a dinamikája is megvan az egésznek. Ha egy kicsit többet adnál a kézből, amelyik ezt tartja, és az stabilan lenne meg, akkor még erősebb lenne ennek a hatása. De mondom, a dolog rendben van, csak a leckére nem tudom ezt hova tenni. Miért kellene nekem ebből arra következtetni, hogy ez a barátságról szól? Hol van ebben a barátság sztorija? Így ezt most úgy veszem, hogy hagyjuk ebben a leckében, mert ebbe szántad, az előző kép megkapta a maga besorolását, erre pedig azt mondom, hogy 1 csillag, mert maga a kép jó, de a leckemegoldással nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés:
Összhangban baráttal és a legkedvencebb játékkal.
"A peonza egy olyan pörgettyű ami egy búgócsigához hasonlít. Egy kötél egyik végén egy karika, a másikon pedig egy csillag van. Rá kell tekerni a kötelet, és a hegyével felfelé kell megfogni aztán eldobni, úgy hogy a csillagot nem engedjük el, miközben 90 fokos szögben elfordítjuk a kezünket." (wikipedia)
Aztán ezzel a pörgettyűvel mindenféle trükköket lehet bemutatni, a gyerekek körében ez az újabb street őrület. Egyébként nagyon látványos természetesen sok gyakorlás után.
Nos, ezt a szót erre a pörgettyűre én még nem hallottam, de maga a pillanat, és az, ahogy ezt meg tudtad ragadni, az nagyon jó. Nyilván lehetne arra egy kicsit ügyelni, hogy ne boruljon ez ennyire, egy-két fokot érdemes lenne fordítani rajta, de a kép maga egy zseniális pillanat. Ráadásul valóban el tudom fogadni azt, hogy ez a barátságnak egy olyan eseménye, amit ott, akkor, azok a szereplők, akik benne vannak, lehet, hogy nem is úgy élnek meg, hogy na, most minket ez a nyár volt az, ami összehozott, de mégiscsak azt gondolom, hogy a képi megoldás nekünk, nézőknek nagyon határozottan beszél erről. Köszönöm a leírást, hogy megtudhattuk, hogy mi is ez a peonza. Azzal a kis hibával, hogy a horizonttal nem vagyunk teljesen rendben, ezt egy jó ötletnek, és egy jó megfigyelésnek tartom, úgyhogy köszönöm szépen, megvan a 3 csillag, és mondjuk azt, hogy megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:
"Fekszem a földön, a bogarak csípnek
Engem ma már senki sem hív meg
A falhoz vágott üveget nézem
Innék még, ha lenne pénzem"
Bocsi már régen töltöttem fel képet, de valahogy ez az önképes dolog nem akart(akar) működni, és addig nem akartam mást felrakni amíg ez nincs meg.
Nagyon örülök annak, hogy Laci újra itt van köztünk! Volt egy kis szünet, ahogy érzem, de remélem, hogy most már folyamatosan tudunk dolgozni. Azért mondom ezt, mert ahhoz, hogy haladni tudjunk, szerintem szükség van arra, hogy rendszeresen találkozhassunk egymás munkáival, és arra reakciókat adhassunk. A képet egy picit megúszósnak érzem így a 3. leckére. Abszolút elfogadom egyébként mint gondolat, mert miért is ne lehetne egy félig fekvő kép ez a leckemegoldás. Ami nekem ebben most a figyelmet leginkább elviszi, az a cipővel összetorlaszolt avar, meg a fű-fa-bokor a cipő talpánál, mert nekem ez az egészből valahogy kilóg. Nem lenne ezzel baj, ha több ilyen lenne a képen, és jobban össze lenne kaszabolva ezzel az egész, de ebben a mennyiségben inkább zavaró. Azt gondoljuk majd végig a későbbiekben, és ezt mondanám Lacinak, hogy a testkódok mit üzennek. Mit üzen a karba tett kéz, az egymáson átvetett láb? Milyen érzetet kelt? A karba tett kéznek elutasító, zárkózó, bezárkózott, védekező pozíciója van. Azon kívül nyilvánvaló, ha nagyon hideg van, és fázunk, akkor így is próbáljuk a hőt tárolni. Ennél a képnél kicsit kettős érzésem van, mert ha nagyon fázok, akkor nem biztos, hogy rövidnadrágban leszek, de a lényeg az, hogy van üzenetértéke annak, hogy hova tettük a kezünket. Ezen is érdemes majd a későbbiekben elgondolkodni. Azt kérem Lacitól - miközben ez a lecke megvan -, hogy ne hagyjuk abba ezt az első három leckét. Fontos lenne még ezekkel dolgozni. (hegyi)
értékelés:
Zsolt az általad javasolt háromszög kompozícióval. Javítás.
Én örülök annak, hogy ez a javítás megérkezett a képet illetően – sokkal inkább helyén van a dolog, tehát ez 1 csillagot mindenképpen megér. Aztán majd azt remélem, hogy alkalmasint ez a kép expozícióban is ismétlésre kerülhet. Megmondom miért. Mert azon már, ami most a világítással létrejött, nem biztos, hogy lehetett segíteni, hogy ennyire kopogósak és kemények a fények. Érdemes egy-egy ilyen helyen, ha vannak kedvenc helyeink, akkor ott több időt eltölteni – megfigyelni, hogy az egyes fényviszonyokban milyen arcát mutatja felénk az adott objektum. Teljesen más a verőfényes déli fény, mint ahogy mondjuk egy tavaszi hideg időben egészen karcos fény is teljesen mást mutat, vagy egy délutáni surlófény, szóval én azt gondolom, hogy egy épületnél a trükk és a titok itt van. Tehát az egy csillag mindenféleképpen jár arra, hogy a kompozíció helyre lett hozva és az ismétlés még mindig fennáll abban az értelemben, hogy érdemes lenne majd ezt tovább gondolni. Mert most bár az anyagszerűség abszolút érthető, de olyan szinten kopog az egész, hogy ettől érzelmileg nem tudok hozzá közel kerülni. Ott van fönt, ezt mutatja az elrendezés, de ott fönt ez olyan szinten távol van tőlem (most nem csak a fizikai távolságról beszélek, hanem legfőképp az érzelmiről), hogy nem biztos, hogy én föl akarnék menni most. Szerethetőbbé kellene tenni ezt az egészet és ennek a titka a fényben van. (hegyi)
értékelés:
A képet én két részre osztanám, egyrészt a fő motívumra, ami a húrt pengető kéz, másrészt minden egyéb másra, ami a háttérben, vagy egyébként ezen a hangszeren megtörténik. A húrt pengető kéz tökéletesen rendben van, jó ritmusban, jó pillanatban kaptad el ezt a helyzetet, látjuk, hogy éppen a megpendítés előtti másodpercben vagyunk, a húr már benyomódik, a pengető már feszíti ezt az egészet, tehát rögvest már meg is fog szólalni ez a hang. Ez egy nagyon jó pillanat, ez mindenképpen pozitívum. Van a hátterünk, ami egyrészt egy nagyon szépen elmosott háttér, bár van egy függőlegeshez közelítő vonalunk, amit nem biztos, hogy tudok értelmezni, hogy mi akar lenni, de talán kevéssé zavaró, ugyanakkor a kép jobb oldalán, ahol a húrokat lefogó kezet kellene lássuk, ott ennek csak egy jelzését látjuk, valamiért ki is csúsztunk egy kicsit a képből, de ráadásul valami tárgy takarja ezt a kezet. Ezét ez a forma és ez a gesztus nincs befejezve. Tehát miközben van egy jó felvezetésünk és egy jó pillanatunk, belekerült a képbe egy olyan elem is, ami továbbgondolást igényelne, ami befejezésre vár. Azzal, hogy ezt beemeltük, meghoztuk a döntést, tehát ott van ez a kéz, és én ezt fontosnak is tartanám, mert a legritkább eset az, amikor a gitárhúrokat anélkül pengetnénk, hogy a másik kezünkkel csinálnánk valamit, tehát szükséges ez a másik kéz, de legyen befejezve. Ha a kép egészét nézem, akkor van egy abszolút három csillagos pillanatunk, ami kompozícióban nincs jól megoldva. Kettő csillagot gondolok erre a képre, és azt mondom Lacinak, hogy ha van mód, akkor ezzel a témakörrel még foglalkozzunk, mert látom, hogy őt a zene, a koncert, és ez az egész élmény, amit a zene adhat, erősen érdekli, úgyhogy foglalkozzunk ezzel. Még egy dolog: Laci, az első három leckét még ne lépjük túl, mert fontos lenne. Több irányt elindítottál, aztán mindegyiket befejezés nélkül félbehagytad. Jó lenne ezeken az irányokon még továbbhaladni.(A kép átkerül a szorgalmiba, mert a zene lecke megszűnik.) (hegyi)
értékelés:
Azt te tudod, mert te voltál ott a helyszínen, hogy fönt avagy lent, tehát a vízfelületnél vagy a partnál lett volna hely vagy mód arra, hogy még adjunk ebből kicsit? A magány érzékeltetéséhez ennél a képnél jó lett volna, ha akár fönt vagy akár lent, de többet adunk. Tudom, nem megyünk ezzel sokra, amikor én akár föntet, akár lentet mondok, próbálom ezt megfogalmazni akár határozottabban is. Mind a kettőnek nyilvánvalóan más a jelentése, a föld a valóság, az ég vagy a víz az álom, tehát ha ezt így el tudjuk fogadni, akkor ez ad majd arra választ, hogy fönt avagy lent kellett volna még többet adni hozzá. Mind a kettő jó. Ez így is rendben van (nehogy összetépd a kópiát), csak azt mondom, hogy mi lett volna az, ami a 10 pontos dobás. Nagyon jó a szereplőd (ha semmi nem történt volna, akkor is rendben van, jó helyre van téve), jók a vízen úszó kis állatkák, jó ez a belógó faág, jó az árnyék, szépek a tónusok, minden tökéletes, de azért a korona az a szatyor. Ez az a viszonyrendszer, ami a belső kohézióját megadja ennek a képnek. Három csillag, leckemegoldás. Ha van belőle esetleg olyan verzió, ahol eldönthető esetleg hogy fönt vagy lent adunk hozzá többet, akkor azt kérném. (hegyi)
értékelés:
Veszprémi Utcazene Fesztiválon készült Alvin és a mókusok koncerten a közönség első soraiból. Nem volt egyszerű dolgom.
Határozott kompozíciót látunk, tulajdonképpen a zenei világra jól utaló színvilágban. Valószínű, hogy ez egy jellemző helyzet, de nem vagyok benne biztos, hogy az a döntés, ahogy a főmotívumot (a kezet) elhelyezem a képen belül, mondjuk hosszú távon érvényes-e. (Aki gitározott már, vagy látott ilyet mozgásban, az tudja, hogy ez az a kéz ami pengeti a hangszert és van egy másik kéz, ami lefogja a húrokat és a dallamot játssza – a pengetés nagyjából ezen a helyen történik, vagy történhet – nyilván mehetünk hátrébb a pick up felé.) Mindenesetre ahol most ez megtörténik, ott a háttérben viszonylag nagy helyet hagyunk a fehérben vagy világos színben tartott résznek - ahol meg mondjuk nem történik nagyon semmi. Mindeközben a gitárnak szerintem az optikailag izgalmasabb része az a nyaka, ahol a bundokat látjuk, ahol a húrok vannak. Akár azzal, hogy megpendítenek egy húrt, rezgéseket hoznak létre és még vizuálisan is meg tud jelenni. Tehát ha én dönthetnék, akkor megfordítottam volna ezt a dolgot és nem a képhatár felső része felé tettem volna a kezet, hanem a kép bal alsó sarka felé vittem volna ezt átlóban. Így számomra lehet, hogy izgalmasabb lenne. Esetleg vigyem el egész extrém módon a képhatárig a kezet? Akkor megint azt mondom, hogy mint dekomponált műfaj, megint határozottabb és hatásosabb lenne a kép. Most ez nekem egy kicsit puhatolózóbb megoldás. Kettő csillag, merthogy egyébként a kép az erős és hatásos, viszont mindig azt keressük, hogy mi az, ami még hatásosabbá tehetné ezt. Nagyon valószínű, hogy ez egy élő koncert, nem egy beállított kép – márpedig ha így van, nagyon nehéz megtalálni azt a pillanatot és helyzetet, ahonnan egy képet el lehet készíteni. Ezzel én teljesen tisztában vagyok, de sajnos ez egy ilyen műfaj, ahol a végeredmény felől közelítünk. Hiába vannak sztorik, hogy ez vagy az a kép hogyan készült – mindenkivel megesnek érdekes történetek ilyenkor -, de a kép önmagáért beszél. Mi szakmabeliek pontosan tudjuk, hogy ezek mennyire kritikus helyzetek és mennyire rizikós melók, arra kell törekedni hogy minden probléma ellenére azért meg kell oldani egy feladatot. Ha ez kép egy képsornak a részre, abszolút jó kép, de önmagában nem tudom, hogy el tud-e vinni a vállán egy történetet. (hegyi) (A kép átkerül a szorgalmiba, mert a zene lecke megszűnik.)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…