FoszlányokHegyi Zsolt-2013.11.12. 23:13Hegyi Zsolt-2013.11.12. 23:13

Foszlányok
Foszlányok
Foszlányok

Nyözönek.

Három képből álló sorozatot kapunk, én ezt fotóetűdnek egy kicsit kevésnek tartom. Megint azt mondom, hogy úgy érzem, hogy Ágnes nem fordít elég időt a fényképezésre. Úgy tűnik, mintha állandóan ezt szajkóznám, mert Istvánnak is nagyjából erről beszéltem, az időről, de ha másképp nem megy, tudom, hogy nyálas, de tessék elolvasni A kis hercegben a rózsáról szóló részt, meg a szelídítést is akár, hogy mennyi időt, és mire kell szánni. A világ nagyjából elég egyszerű abban az értelemben, hogy minden ugyanarról beszél. Mindegy, hogy A kis hercegről beszélünk, vagy a fotózásról, vagy a rókáról, vagy Micimackóról, az idő egy nagyon fontos tényező. Nem fogja neked ingyen adni magát! A világ olyan, hogy csereüzleten alapul, ami erről szól, hogy tessék megtalálni azokat a pillanatokat, amikor azt mondod, hogy nem érdekel más, megcsinálom. Én azt gondolom – nem ismerve azt, hogy mivel töltöd az idődet -, hogy van időd, az egy másik kérdés, hogy a heti gürcölés után mennyi kell a pihenésre, de úgy gondolom, hogy ahhoz fiatal vagy még, hogy ez elég legyen. Tessék rákapcsolni, mert ez a dolog megint arról szól, hogy lát valamit az Ágnes, amik nagyon jó kis részletek, ugyanakkor ezt az egészet nem csinálja végig. Az első kép nekem nem fontos, mert valami formai játék, de nem történik semmilyen csoda. Tulajdonképpen mondható lenne, hogy a függöny felmegy, a bevezetés, ennél nem fontosabb. Ugyanakkor a második kép sem. A harmadik képnél indult el valami, rajta a híd, és azon a fickó, ez tökéletes, formailag is esztétikus, és az egész rendben van. Az első két képet ki lehet dobni. A harmadiknál indult be, de te ott abba is hagytad. Azt mondtad, hogy jól van, megvan, kész, becsomagoltam, a Hegyinek majd felrakom, hátha ámul rajta. Hát, ennyi. A harmadik kép jó, és akkor most mit csináljunk ezzel az etűddel? Hova megy? Megtaláltál valamit, aztán egyből el is engedted, mert mentél fagyizni. Ez így nem fog menni. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Én meg nem tudok mást mondani Ágnes, mint hogy akkor lesz előrelépés, ha rászánod az időt. Ha hét közben nincs, akkor hétvégén. De ha már ott vagy a helyszínen, ne mondd nekem, hogy nem volt még negyed órád rá, kikeveredni több idő oda, mint ott rászánni, amit kíván.

Köszi az elemzést.
Ide nem tudok egyebet írni, mint amit ide írtam: http://latszoter.hu/szakkor/oszi-auto/#h...

Az életút során fellépő alkalmazkodási és személyiségzavarok c. adásomhoz ezt a képedet választottam ajánlóképnek, köszönöm! :)

Köszi.
Állványom még nincs, de lesz.
Árpi, akkor köszi a te csillagjaidat.

Ejha! Ez már valami! Ha a főnökség szerint nem lesz meg, szerintem akkor is.

Nagyon izgalmasak ezek! Állványról lehetne igazán pontosan megkomponálni az ilyen képeket. De ki a csuda jár állvánnyal?

Nézegetem itt alaposabban... Jók ezek a foszlányos képek, de lehet szűkebbre venném némelyiket. Az utolsón pl. határozottam soknak érzem a fentet és a bal képszélt, az izgalmas dolog ott történik az emberalakkal, a foltszerű tükröződésből elég szerintem kevesebb is. :) De jó játék ez a tükrözgetés!

Köszi, Nyözö, várom :)

Ezek tetszenek Ányesz! Lehet lesz viszontválasz ha már ennyire tükröződünk! :D

Köszi István. Itt és így készül a korcsolyapálya a városligeti tónál.

Ányesz, ez nagyon izgalmas! És engem az utolsó ami igazán eltalál, ott történet mozdul bennem!

Új hozzászólás