Ehhez az épülethez is ellátogathatnánk többen, mint az 56-os emlékműhöz, és ki-ki elkészíthetné a saját képsorát. Emlékeztem, hogy Gerlei itt járt, gondoltam én is megnézem magamnak.

Annak örülök, hogy egymás munkáira reagáltok, egymás dolgait figyelitek, mert ez szerintem egy fontos dolog, fontos helyzet, hogy kialakulhasson a Látszótéren belül kis csoportok, akik közös munkákat csinálnak, vagy elmennek fotós sétákra, és ez nagyon jó, ha alulról szerveződik, és nem arra vár, hogy majd ezt a kisfőnök, vagy a nagyfőnök szervezze. Ezt azért mondom, mert ez a sorozat egy reflexió Gerleinek a munkájára. Amit én ennél a sorozatnál látok az, hogy olyan, mintha a négy kép négy teljesen különböző irányt nyitna ki, mintha négy teljesen különböző irányba jutnánk el. Az első kép egy nagyon szép, részleteket tartalmazó, elvont, ebben a formában a festészethez jobban hasonlító irányt mutat. A második kép inkább szociografikus, de ennek a vonalnak szintén a líraibb megközelítése, de az előző képhez képest lényegesen tárgyszerűbb. A harmadik kép kifejezetten szociófotó, a 80-as évek végén, 90-es évek elején gyárakról volt szokás ilyen képeket készíteni, amik ilyen elhagyott üzemek voltak, és a pusztulást mutatták be. Az utolsó kép az, ami hozzám legközelebb áll, egy teljesen más, áttételes megfigyelés. Akik dolgoztak ilyen munkahelyen, azok pontosan tudják, hogy az öltözőszekrények falán, vagy akár a műhelyek falán is a Fabulonlány vagy a Sugárlány ott volt, és figyelt ránk, adott egy plusz érzelmi töltést. Én a 80-as évek végén, a legelső munkahelyemen találkoztam ezzel először. Visszatérve a képekre, az a problémám, hogy ez nem riport, nem fotóetűd, ez egyik irányt sem mutatja jól azért mert a riportnál lehet leirat, és mondhatjuk, hogy az valamilyen szövegnek az illusztrációja és kiegészítése lehet, de egy fotóetűdnél duma nélkül kell működnie egy sorozatnak, és egy történetet kell tudni elmesélni. Itt most nem látom a történetet. Attól, hogy minden irányba egy kicsit belecsípünk, nincs eldöntve, hogy most mit akarunk megmutatni. Én azt kérném Ágnestől, hogy próbáljon meg valamilyen döntésre jutni saját magával abban, hogy őt ebből mi izgatja, melyik irány az, amit keres, és akkor arra rezonálni, arra saját magában megkeresni a párhuzamokat, elmélyedni abban, és szigorúnak kell lennünk, nem szabad csaponganunk egy témafeldolgozásnál. Ha engem a talált tárgyak, és az ahhoz fűződő üzenetek, a múltidézés a fontos, mint a negyedik képnél, akkor ilyeneket keressek. Ha az emberi sorsok érdekelnek és a szociográfia, akkor a harmadik irány a jó, ha lírai képi felvetéseket keresek a pusztulás gyönyörűségével, akkor az elsőt. Azért nem jó, ha ezek keverődnek, mert akkor érzelmileg nem tudunk egy szintet beállítani a nézőnél, hanem őt is kitesszük annak, hogy ebbe a csapongásba belevonódjon, és nem biztos, hogy ezt akarja. Ismétlés. (hegyi)