GÁZGYÁRI HAMLET

GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET
GÁZGYÁRI HAMLET

Budapest, 2012.05.09.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a legerősebb képsora Sándornak, amit láthattunk tőle, sőt, volt szerencsém látni a kiállítását is Sándornak, és szerintem ez abszolút beillene abba a munkába, amit ott mutatott, még akkor is, ha nem egy hosszú témafeldolgozás, hanem egy fotóetűd, de nagyon fontos az a kérdés, amit itt fölvet. Drámaiak ezek a képek, és nagyon jó az a ritmus, ahogy ő ezt a drámát fölépíti: a veszteségekről, a harcról, ami egy belső harc, az emberségről. Tökéletes találat a cím is, és az egész helyzet olyan, ami számomra nagyon izgalmas. Talán egyetlen egy kép, ami nekem ebből kilóg: az ötödik kép. Lehet, hogy nekem öt kép elég lenne, én az ötödiket kihagynám, mégpedig azért, mert az olyan, mintha lebuktatná az egész sort, nekem ez egy werkfotó-élményt ad a többihez képest. Lehet, hogy azért, mert megváltozik a nézőpont, lehet, hogy azért, mert hátulról mutatod ezt az egész helyzetet, de valahogy nekem ez kiesik abból a ritmusból, amit a többi képvisel, miközben mégis nagyon erős kép. Tulajdonképpen két kép is van, ami nagyon megragadott, az érdekes, hogy első végignézésre az utolsó kép ez, de közben, ahogy telik az idő, érdekes módon mégiscsak a harmadik kép az, ami nekem jelentős, és ami Sándorról a legtöbbet elmond. Nyilvánvaló, hogy fontos az utolsó kép, és így kerek a történet, de én Sándort úgy ismertem meg, mint ahogy a harmadik képen látom. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

33
Értékelem!

Sándor bátyám, jók a képek, így könnyű nekem fején találni őket. :)

25
Értékelem!

Kedves Zsolt, mint annyiszor, most is fején találtad a szöget: ez a sorozat (és az egész kerekesszékes sorozat) szerves folytatatása a kiállításom anyagának, gondolatkörének. Azaz: az élet lemenő ágáról, az elmúlásról szóló történeteimnek. Olyannyira, hogy, ha a kiállítás vándorútra kel (mintahogy erről szó van), akkor lehet, hogy a kerekesszékes sztori is csatlakozik hozzá.

Köszönöm az elemzést.

31
Értékelem!

Kedves Gábor,
szerintem több nagyon fontos momentumra világítasz rá: Van keserűség. Van "bohóckodás" (amit én iróniának mondanék) A nézőtér üres. Az előadó is csak néző! Üres a színpad. (Lehet, hogy nem is színi előadás volt? Próba volt? Vagy amit mindahányan lejátszunk egymagunk?)

Persze, írod, a mai hangulatod... Sokaknak sokszor van "mai" hangulata :) Csak azt szeretném megkérdezni őszinte kíváncsisággal, hogy szerinted mit csinál a szereplő az utolsó fotón? Mert az a kulcs a Te megoldásodhoz. Imádkozik? Alszik? Gondolkodik? Szomorkodik? Rosszul van? Várakozik? Várja hogy eltolják, vagy éppen "kiakadt" mert idetolták? Falhoz van állítva/ültetve, vagy oda iparkodott hogy segítségére legyen a feltápászkodásban? Erőt gyűjt? Lekényszerült, vagy leszállt? Kiszállna, vagy kiesne éppen? Elgurult valamije, vagy leesett a tantusz? :)

Még egy privát vélemény, egy adaptációs megközelítés: ebben a szekvenciában utolsó az a fotó, igaz, de ha rajtam múlna én úgy tenném fel e fotókat hogy az utolsó az elsőre köszönjön - ezzel is erősítve a súgott kérdést... (a példa kedvéért mintegy oszlopon körbe, ahonnan körbejárható - és mindegy hol kezdjük, csak a sorrend és a direkció a fontos) Szóval nekem nem annyira Ariadne fonala, mintsem zárt és végtelenített láncolat amit látok. Persze ez az én utam ezeken a fotókon, mert azt hiszem, nekem az út számít benne, nem a cél.

Ilyesmik járnak az én fejemben...

Kedves Sándor,
viszont túlzás amit írsz a referencia-szerűségről, de nagyon kedves, köszönöm! Ugyanakkor majdnem elhallgattatott :)) merthát ezek után megszólalni nehéz... Én csak azt írom le amit gondolok, ami benyomás ér - bár szerintem ezzel sem mondtam semmi újat, mindenki így van ezzel :))

A kerekesszékes utat, annak folytathatóságát Te látod jól - de én is jól érzem, hogy egy nagyon fontos állomása e sorozat. Munkád, következetességed, útkeresésed, kitartásod példamutató számomra, tényleg sokat tanulok belőlük! Nálam még csak a rügyek serkennek, és ilyen szellemiekben aszályos időben azok is lassan.. :)) De ilyenkor mindig biztatva is érzem magam :) Ezért is köszönet, és üdvözlet! István :)

35
Értékelem!

Én nagyon keserűnek érzem ezt a képregényt. Hiába minden küzdelem, harc, bohóckodás a színpadon, a közönség otthon marad, a nézőtér üres. A konklúzióban már az alkotó is csak néző de ő se néz a színpadra, ami amúgy is üres.
Persze lehet, ez csak az én mai hangulatom.

34
Értékelem!

Kedves István, mindig izgalommal várom a hozzászólásaidat, mert nagyra értékelem bennük az őszinte törekvést egy-egy kép, vagy egy-egy kép mögötti alkotói szándék megértésére. Ettől a törekvéstől válik a véleményed referencia-értékűvé. Most úgy érzem, ez a sorozat rezonanciát váltott ki benned, és ezt igen nagy örömmel nyugtázom. Nem tudom, van-e továbbvezető lehetőség a kerekesszék témában, de amit eddig szándékomban állt vele elmondani, az ebben a legutóbbi hatos sorozatban van megfogalmazva.

Köszönöm.

29
Értékelem!

Kedves Sándor, fantasztikus a sorozat! Tényleg, sírni, vagy nevetni, ez itt a kérdés... Nagyon jó, hogy nincs mégsem válasz rá, illetve mindenkinek magának hagyod meg - mégha a célállomáson a porondról lekerül a darab, én akkor sem érzem, hogy maga a cél, vagy maga az út felülkerekedne a másikon. És éppen ezért, számomra nincs ebben a sorozatban olyan kép, amely önmagában elmesélné azt a sokrétű valóságot, amely a végére csomagként megkap a néző. Bizonyára más értelmezéseket nyerhetünk egy-egy kép kiragadásával, vagy a sorozat átszerkesztésével, de ebben a sorban számomra ez így rétegesen is érthető. A legkedvesebb nekem is a harmadik fotó, én is szívesen és sokáig nézegetném azt, de csak azzal az van, hogy "nevetni". A tornászó mozdulatok olyan reményteliek, hogy ezért is üt nagyot a követkző két fotó. Köszönöm Sándor az élményt!

34
Értékelem!

Mind-négyeteknek köszönöm.

Gergely, megengedem, hogy igazad van. Ha azonban megmaradok egy képnél, akkor nem áll elő egy idővonal, melyen elhelyezhető egy, pontosabban két történet, jelen esetben a fura színpadot, valamint a hely indukálta szerepjátszást leíró történet. A hely leírásában a 3-4-6-os kép redundáns, viszont ugyanezeken a képeken a szerepjátszás három fontos momentuma jelenik meg: a patetikus, a groteszk és a tragikus. Nem állítom, hogy ez a forgatókönyv hétszentség, bővíteni talán már nem, de szűkíteni lehetne. Számomra viszont pont ez a képszám és elrendezés volt az optimum.

30
Értékelem!

Zseniális helyszín.
Megkockáztatom, bár lehet, hogy nem lesz a szíved csücske e gondolat: az első képben benne van már minden, s így még ha oly sok meló, érzelem és ötlet is volt a többi fotó elkészítésében, (nekem) már nem tudnak ahhoz az érzéshez (sokat) hozzárakni. Esetleg más sorrend. De az első túl jó lett.. :) ..s persze ez közel sem azt jelenti, h a többit ócsárolnám.

43
Értékelem!

Zseniális ez a színpad! Talán rövidíteném egy kicsit, de nem biztos.

34
Értékelem!

Gratulálok, sokáig nézhető sorozat... A harmadik kép nekem falrarakós, majd kérek egy nagyobb fájlt belőle...

30
Értékelem!

Húha! Micsoda kétszemélyes performance! Ahogy látom, egész jól instruálható színész-társad a kerekesszéked. És mire jutottatok? Lenni vagy nem lenni? Ez volt a kérdés? Az utolsó képből mintha a "nem lenni"-n lenne a hangsúly, de lehet, hogy csak behódolás a "lenni"-nek.

Új hozzászólás