Máté, próbálok segíteni, bár nem könnyű, mert a koncertfotózás szerencse kérdése is, nem könnyű meló. A lényeg, hogy a pillanatot kell figyelni, a csúcspontokat, amikor esemény van, amikor a helyzet dinamikája erős. Mindezt úgy, hogy a kimerevített pillanat ne legyen groteszk, a gesztusok, pózok ne forduljanak át viccbe. Metál zenekaroknál ez kifejezetten nehéz, mert eleve karikírozott, nagy gesztusok vannak, ami ha nem szól a zene, sokszor válik nevetségessé. Mondom sorban. Az első kép elmegy, baj, hogy a gitáros fele eltűnik a füstgépben. A másodikban az énekes léggitározása így olyan, mintha kéregetne, dinamikájában öreguras, nem jó. A harmadik képen a gitáros zöldben jó lehetne, két probléma van, az egyik az, hogy a mikrofonállvány zavaróan takar be a kézbe, a másik, hogy a fények nem jó, hogy lemaradnak jobb alul, de ha már igen, akkor lehetne a zenekar logója olvasható. A negyedik kép megint dinamikátlan, öreg papa támaszkodik, nem jó üzenet. Az ötödik, mintha próba lenne és épp kiszólna a technikusnak, hogy Pistikém, még egy kis üdítőt hozzál má' lécci. A következő nem lenne rossz, ha nem lenne ennyire szűk. Miért álló? Az utolsó kép a legrosszabb, itt szegény papa a botjával, szóval hogy mondjam, inkább szánalmas, mint erős, a tátott száj se jó. Az a helyzet, hogy lehet, hogy az lenne a segítség, ha olyan koncertre mennél, ami nem ennyire fontos neked, amibe nem vagy ennyire beleszeretve, talán akkor reálisabban találnád meg a pillanatokat. (hegyi)