Amennyire az előző képednél azt mondtam, hogy varázslatosan szépek a fények, és nagyon plasztikusak, itt most ezt nem tudom elmondani. Az ötlet rendben van, meló is van benne nem kevés, én ezt most egy forma-tanulmánynak gondolom, és szeretném leszögezni, hogy abszolút hatásos lenne a megközelítésed, de azzal, hogy ezek a ceruzafaragók ki vannak ide emelve óriási méretben lenyomatként is, most nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egyrészt ez világításában nagyon furcsa, kemény fényeket kapott, másrészt tónusában a háttérnél fordulnak a dolgok. A háttér lehetne lényegesen keményebb tónusban, és a tárgyak lehetnének szerethetőbbek. Most ez nem történik meg. Azt nem értem, Tamás, hogy az miért van, hogy ennyire elidegenítő helyzetet választottál. Egyrészt ez a vörös meg a kék nagyon agresszív, másrészt a fények is nagyon kemények és kopogósak. A letett tárgyak formái is sarkosak, millió sarokkal, éllel rendelkezik ez az egész, mindehhez képest az, hogy hol futnak ki ezek a formák a háttérben, az nekem esetleges, nem nagyon értem, hogy miért pont ott csonkolódnak a formák ahol, szóval most ez olyan, mintha valamit ide akartál volna dobni, ami sokkal inkább performansz, mint fotográfia. Én szeretném, ha egy kicsit a fotografikusabb megközelítésedből mutatnál, mert a performanszot értem, csak az viccessé válik akkor, amikor a performansz két ceruzahegyezővel történik meg. Egészen furcsa lesz amit most mondok: kérem ezt a képet megismételni úgy, hogy az ötletet tartod meg belőle, nem a ceruzahegyezőt. Ugyanis zseniális az, ahogy ezek megfordulnak a térben, és az is, ami térbeli játékként létrejön azzal, hogy a hátterünk egy két dimenzióra vasalt valami, amibe belehelyezted ezeket a ceruzahegyezőket. Utána ez a kép megint két dimenziósra vasalódik, ettől van egy fantasztikus játékossága az egésznek, csak a tárgyak olyan szinten póriasak, hogy nem tud létrejönni az az izgalom, ami egyébként létrejöhetne, ha emelkedettebb módon nyúlsz ehhez az egészhez. Mit kezdjek két ceruzahegyezővel? Ha két doboz gyufával játszol, még ahhoz is több közünk van, vagy hadd ne nekem kelljen más tárgyakat felsorolnom, amik szerethetőbbek, mert a ceruzahegyezőben is vannak olyanok, amik hordozhatnak valami gyerekkori élményt, de hát ez a tömegtermelésnek valami olyan dekadens zsákutcája, hogy az valami eszelős, még abban se vagyok biztos, hogy ezek a funkciójukat el tudják látni normálisan. Hordozzák valahol azt az élményt, ami az én gyerekkoromban is megvolt, hogy kétféle ceruzát lehetett beledugni, de nem ilyen borzalmas színben és kivitelben jöttek ezek. Ez nekem egyébként a giccs leckére hajaz, azért, mert ebben benne van az a fajta üzenet, ami a giccseknek is a sajátja, hogy a valóságnak valami torz leképezését kapjuk, ezeknek a hegyezőknek is megvan a maguk belső valósága. Tudod milyen a hatás? Mint amikor újból elkezdik gyártani a Traubit, vagy a Limó port, hogy igen, volt ez régen is, és most is van valami. Aki nem ismerte a régit, annak lehet, hogy ez a mostani is értéket és funkciót tud képviselni, de köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ha megengeded, azt mondom neked, hogy valahogy próbáld ezt az egészet úgy végiggondolni, hogy a most tökéletesen érthető térbeli játékodat pontosítod formailag, és hozzáadod a most nem fellelhető esztétikai súlyát is ennek az egésznek. Ismétlés. (hegyi)