Ehh, tényleg, de ha nem mondod, dr. Watson, akkor nem derül fény a bűntényre, nekem nem is tűnt fel, hogy régen valóban 12 volt, hova és miért tűnt el két tojásunk. Már a toposzaink se a régiek... :)

10 tojás?! Mióta van a tojástartókban 10 tojás, bizisten utoljára 12 volt amikor számoltam. Lefelé bruttósítódott a tucat? Mikor történt a változás?
Volt valamikor a 3x2-es,
volt a 2x6-os mit itt a képen:
http://aprod.hu/hirdetes/10-db-os-tojast...
(miért 10 darbosként írják nem értem, ez szerintem 12-es)
meg volt az 5x6-os.
Honna jött ez a 10-es? Megnéztem a helyi bolt weblapját, itt 12-es a tojástartó, ez a 10-es akkor nem nyugati ármany.
Istenem, öregszem, a fiataloknak már a tojástartóról is más a fogalmuk mint nekem.

Zoli, köszönöm, megtisztel a figyelmed.

Hű, micsoda mondat-elemzést kaptunk. Hirtelen a magyar irodalomóráim jutottak eszembe. Ott kellett ilyen fogalmazásokat írni egy-egy rövid szöveg- vagy versrészletről. Zoli, tiéd a Hónap hozzászólása díj :)

A hónap mondata:

"Nos, de amikor ezt tesszük, ezáltal felerősítjük azt a kötést, azt a kohéziót, ami a tárgy szervülése a környezetbe, vagy a funkció szépsége, tehát ott a legspontánabb megjelenítés mögött is eszméletlen fontos, hogy a közlés megmásíthatatlanul pontos legyen."

Több okból esett erre a mondatra a választásom. :) Alapvetően azért, mert saját gondolatokat ad át a képen, mint kapcsolattartó interfészen keresztül. Nagyon sajátokat, amit több ponton is észre lehet venni Zsolt szóhasználatánál, erre majd mindjárt visszatérek. Előtte még el akarom mondani, hogy milyen varázsvilág is ez itten.

Adva van ugye egy kreatív alkotásokat rendszerben fogadó hely, ahol segítséget kérhet az, aki veszi a fáradtságot és nekifut az esztétikai rendszerbe foglalt témáknak. Ekkor belerak egy kicsit önmagából az ember, ha másképp nem, hát az értékelésig való kis izgulással, amikor áttételesen önmagára vonatkozó visszajelzést kap. Ez mindenkinek az egyik legfontosabb dolog az életében, akármennyire is mellőzi tudatos szinten: visszajelzést kapni.

Zsolt pedig ebben lubickol, hogy úgy mondjam. Van egy gyanúm, miszerint rengeteg életerőt nyer ezzel, mivel paradox módon a visszajelzés fogadása a képbeküldők oldaláról mintegy visszajelzésként hat rá is és olyan kapcsolódás jön létre a képen keresztül, az alkalmon keresztül, amikor leckét old meg az ember, ami a lét egyik titka: hogy közelebb kerülünk önmagunkhoz.

De vissza a mondathoz. Zsolt erősen adja a gondolatait, tudja már egy ideje, hogy nem érdemes lazázni vagy kíméleteskedni, elszalasztani a pillanatokat, amikor ki lehet mondani valamit, amikor megtörtént a meglátás és azt valaki elvétette, azt valaki észrevette. Itt a visszajelzés ideje, itt a kapcsolódás ideje.

Az első szavakkal rögtön a megtörtént képhez köti az ott hiányzó láncszemet, amit a következő szavakkal le is ír - kibővíti a helyzetet azzal, amilyenné válhatott volna, ami beleillik a valóságába annak, ami a képen félig jelenik meg. Ez borzalmas fontos, miszerint ott van valami, egy mozdulat, de nincs végigfutva, végighúzva az ecset, csak elindult. Viszont annyira, hogy már kívánja ezt a végiggondolást, amire van egy minta, egy esztétikai építmény, amit most Zsolt el is mond. Iszonyat jó kapcsolódás.

A "szervülésen" elalél az ember, ha szereti a szavakat egy kicsit is, a verseket - mert ez egyértelműen műfordítós kanyar, laza és érzékeny, pontos és kötődő, laza és mélyre ereszkedő. Pirsig regényének hangulatát idézi nekem, ahol filozófia és technika keveredik és a pontosság és az érzékenység új szavakat szül.

Nem spórol, több jelzővel írja, hogy ez fontos, figyu Tamás, ez tényleg fontos, ez a kötődés, ez a kohézió, van ennek árnyalata, nem csak az, ami egy szóról eszedbe jut, gondold tovább. Ezért is nagyon élvezetes Zsoltot olvasni, amikor így elngedi magát, azt hiszem jót tett neki ez a heti kényszer, jó az, amikor kézbe veszi az ember és csinálja a dolgokat, mert más szintre jut el, mint úgy, ha nem veszi rendszeresen kézbe. Más dolgok szabadulnak fel a gyakorlásban és nem mindegy, hogy heti háromszor vagy heti tízszer megy edzésre az ember.

És még egy szépségről akarok írni, a "megmásíthatatlanul" pontos közlésről. Nem csak pontos. Az egy szó, kinek technikai hangja van, kinek rideg, kinek számító. Ezzel a megmásíthatatlan jelzővel olyat tesz hozzá, ami megint csak a kapcsolódásra utal a képen keresztül: bezony, úgy is lehet csinálni, arra lehet törekedni, hogy a befogadó számára ne mást, hanem pontosan, félreértelmezhetetlenül, megmásíthatatlanul azt adja, amit Tamás ki akar fejezni. Ami megszületett ötletként, amit most nem festett végig, de ott van benne, felismerhető, tudható.

Köszönöm, Zsolt, ezt a megmásíthatatlan mondatot!

És a helyet az agymenésnek. ;)

Hát azért ferde, hogy ne legyen olyan kimérten szabályos. Igen, a ready-made járt a fejemben. Persze a tojás önmagában is túlságosan filozofikus-kultikus tárgy.
Egyetértek a fölvetéseiddel mindkét képnél. Próbálom újragondolni, amihez kellett a te segítséged, amit köszönök.