21. Példakép

Nem nagyon tudom, és bevallom, nem is merem igazán boncolgatni, mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben formai értelemben nem nagyon koncentráltak a munkáid, lehet, hogy ennek egyszerűen az az oka, hogy túl sok külső hatást engedsz át magadon és ezek térítenek el, de neked ezeknek nem kell megfelelned Ágnes. Ez a kép a bizonyíték, hogy ki tud jönni a kezedből olyan munka is, ami maradéktalanul jó. Szóval azt mondom, hogy az fontos, hogy az ember szívjon magába dolgokat, de azok csak arra jók, arra kellenek, hogy legyenek információid, legyen viszonyítási pontod elég, de ha megvan ez, akkor vissza kell állni a saját útra. Ennek drukkolok. (hegyi)

Kedves Ágnes, köszönöm jókívánságod és a képet! Tetszik. Nagyon finom, ahogy a kis Jézus anyja karjaiban a természetes környezetben megjelenik és a fa ágai is ezt az ölelő, óvó formát hordozzák. Minden rendben van a képen, köszönöm. (balla)

Azt kell mondjam, hogy talán ez a képed az, ami beállításában és hatásában az utóbbi idők legeltaláltabb önportréja, jól hozza azt, amit mutatni akarsz és a hasonulás is rendben van, mert nem erőltetett és nem pantomim, de egyben ez a kép az, ami tónusaiban a leginkább kívánná, hogy ezt a kopogós utómunkát újragondold. Ugyanis Arbusnak voltak középtónusai. Itt meg azokat meggyilkolásztad. Ahogy a kékes színtorzulás is távolságtartó, tehát ellene dolgozik annak, amit a megidézett szerző közölni akart a világgal. Szóval én azt mondom, hogy ha megvan az eredeti RAW, érdemes lenne ezt újragondolni, hagyni fekete-fehérben, és a túlhúzott kontrasztot is helyére tenni, mert megérné. (hegyi)

Oké, hogy valamilyen sztoriba belehelyezed Demeternek a könyvét, de nem értem, hogy mi történik itt elöl, hogy összedőlt a Marokkó társasjáték, vagy színes spagetti szálakat ettünk vacsorára, vagy hogy ez mi akar lenni? Nem értem, hogy mi történik az előtérben, márpedig, ha nem értem, akkor nem tudok vele azonosulni sem. Szétkaszaboltad a borítót, mondhatni mozaikszerűen, éles sarkokkal, de itt a mélységélességgel van kérdés. Valamiért úgy érzem, hogy ez egyrészt nagyon szűk, nincs az enteriőrből hagyva semmi, hogy abba kapaszkodjak, másrészt, ha ezt a döntést meghoztam, hogy nem az enteriőr fog segíteni, akkor viszont azt mondom, hogy magával a formákkal kell tudni kezdeni valamit úgy, hogy a nézőnek valamilyen szinten legalábbis megfejthetővé váljon. (hegyi)

A kép elemzésénél tökéletesen egyetértek azzal, amit Sándor, mint korrekció mutatott, ugyanis tulajdonképpen három képelemről beszélhetünk: az egyik a könyv, a realitás, a másik az árnyék, a rajzolt világ, mint konstrukció, és a harmadik a környezet, a fal, ami megint a valóság, de a valóságnak egyfajta redukciója. Ebben a hármasban, miközben az árnyékvilág és az árnyékrajz tökéletesen érthető és jól dekódolható, aközben két szélsőséges elemet találunk: az egyik a nagyon sötétben tartott könyv, a másik a nagyon világosban tartott háttér. Ez azt jelenti, hogy ennyire szélsőségesek a fénytani viszonyok, hogy a nézőnek kéne ezzel valamilyen szinten kohéziót megtalálnia, de ez emiatt a szélsőség miatt nem tud létrejönni, mert a könyv nagyon nehezen értelmezhető, az azon megjelenő formák abszolút sötétben vannak tartva, és a háttér viszont a legvilágosabb pontjaival elviszi a figyelmet, még akár az árnyék rajzolatairól is. Ez a lecke akkor értelmezhető, ha ebben a viszonyrendszerben Ágnes megkeresi azt, hogy neki ehhez az egészhez mi a köze, és mit akar ezzel mesélni. Ez most egyelőre egy formai utalás akar lenni, mint formai megfejtés, de az érzelmekhez nem tudtam közel kerülni. Most Ágnes elindított két irányt is, az egyik az önképeknek az iránya, a másik a csendéleteké. Egyszerűsíteném most a dolgot, én azt gondolom, hogy foglalkozzunk talán az önképekkel, mert ha ott megtaláljuk a közlés őszinteségét, és azt, hogy valódi érzelmekről, valódi eszközökkel tudjunk mesélni, és azok hitelesek maradjanak a képi transzpozíció mellett is, akkor az ott felvetődött kérdésekre talált válaszai alkalmazhatóak lesznek az enteriőr, vagy csendélet képeinknél is. Ha mind a két irányba egyszerre akarunk elmozdulni, akkor lehet, hogy el fogjuk veszíteni a fókuszt. Ezt a leckét egy későbbi időben visszaadnám ismétlésre, addig gondolkodjunk rajta. (hegyi)