A nyár megtámadja a jó ízlést

Diligentem szaturáltam

Rögtön az elején a képaláírásról szólnék: ez a dilingelés, vagy micsinálás, nem tudom micsoda, úgyhogy erre majd kérnék egy kis segítséget Tamástól. Egy négy képből álló motázst vagy képösszeállítást látunk, ami tulajdonképpen mind-mind ugyanarra a témára akar egy kedves, humoros példát, illusztrációt adni. Azt hiszem túlságosan nem kell elmagyarázni, hát itt jól látható, hogy Tamás arra akar utalni, hogy ezek a tavasz-végi, nyár eleji, verőfényes napsütésben látható kerti részletek egy közös dologban hasonlítanak: abba, hogy nagyon erős, olykor-olykor giccsbe hajló színorgiával pompáznak. Tudnék én itt visszautalni arra a konkrét giccsre, amit a kerti törpék szoktak a legjobban ezekben a kertekben megjelenítenki, de akár utalhatok a muskátlis szekérre, szóval ez a háztáji "csináldmagad" kertmozgalom, aminek nagy hagyománya van szerintem, néha nagyon erős vadhajtásokat tud teremteni, és ezek a környezetünkben többé-kevésbé azért az elviselhetőség határán tudnak egyensúlyozni. Én magam egyébként bizonyos tekintetben giccs-párti vagyok, mert a giccsnek van egy olyan szerepe is, hogy bizonyos szempontból kontrasztot tud mutatni, és olyan tárgyak, amik körbe tudnak minket venni pont a humoruk miatt, vagy a harsányságuk miatt, olyan érzelmi töltetet hordozhatnak, amik a mindennapokban a szemlélőnek pozitív energiát tudnak adni. Ez a négy kép, azt gondolom, hogy jól mutatja ezt. Egy dolog, ami számomra egy picit kérdéses, az első e közül, ami életlenben van hagyva. Valahogy ez nekem olyan, hogy fókuszálok, fókuszálok, keresem a fókuszt, de nem sikerül. Ezek az életlen helyzetek azért nehezek, - főleg ennél a montázsnál jól elhatárolható a négy képnek a széle -, mert olykor-olykor zavarba hozzák a nézőt, de nem a mondanivalójukkal, hanem fizikai érzetet keltve, és ez az érzet hosszú távon inkább az elutasítást kelti a nézőben, mert keres egy nyugvó pontot, amit élesen tud szemlélni. Szóval ezzel nem biztos, hogy teljesen egyet tudok érteni, ha megnézzük a harmadik képet a piros kis virágokkal, ott is van életlen, a kerítés, és mégis azt mondom, hogy ez abszolút helyénvaló, vagy a negyedik képnél, ahol a virágok vannak életlenben tartva, de mégis a képen belül ott van az élesség valahol, és ezzel a mélységérzetét lehet növelni, és ez egy nagyon jó megoldás mind a két képnél. Egy picit nekem, hogy ha ebből a szempontból szemlélem a művet, akkor a második kép is kilóg a sorból, mert ott meg a mélységélesség van úgy megválasztva, hogy nagyjából minden egyformán éles. Tehát, hogy ha én csináltam volna ezt, akkor valószínű, hogy a harmadik és negyedik kép nyomvonalán haladtam volna. De ettől függetlenül mint ötlet, mint geg, és mint irány, tetszik. Tehát a három csillag megvan rá. A későbbiekben ezeket a döntéseket lehet, hogy mégegyszer át kell gondolni, hogy biztos azt fejezi-e ki, amit én szeretnék. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Én mindenfélefajta szarkazmusra vevő vagyok, attól félek :)

Kedves Ágnes, nagyon örülök, hogy vevő vagy, egy kis vizuális szarkazmushoz!

Csúcs címet találtál :) Pontosabban a szaturálásod támadta meg a nyarat :)

Új hozzászólás