Tanulmány

Tanulmány

A csendélet készítésénél két problémával találkozunk. Az egyik az, hogy a kép nem elég bonyolult, a másik pedig az, hogy a kép nem elég egyszerű. Vagyis, megmarad a tanulmány szintjén. Az a helyzet, hogy elfogadható tanulmányt csinálni sem könnyű feladat ebben a műfajban. Hogy miért? Mert nincs érdekes esemény, nem elég a hirtelen felismerés képessége (ami a riporterek erénye), a dolgot ki kell találni, fel kell építeni és a legkisebb hiba is tönkreteszi. Vagyis, ez egy velejéig képzőművészeti műfaj. És ebben a festő sok előnnyel rendelkezik. A fotóst köti az objektív. Nem tudjuk egy kicsit itt megnövelni, ott meg lekicsinyíteni a tárgyakat. (Mármint, az exponálás után.) A gépi rögzítés kínosan nehézkes. Ha mestert és példaképet keresünk, a Látszótereseknek nem kell messzire menniük. Balla Demeter két képe az elég egyszerű és az elég bonyolult problematikáját is megoldja. Az egyszerűséget a Holdfénynél, a bonyolultságot a Csendélet esőben. Régóta ismerem ezeket a képeket, de még mindig katartikus hatással vannak rám. Itt megjegyezném, hogy nem vagyok egy hízelkedő alkat, ezt Zsolt igazolhatja. Azért írtam le ezen gondolataimat, mert nem vezet messzire, ha mindenki csak a saját képeivel törődik. Persze nem az a cél, hogy mindenkiből Balla Demeter legyen. De az lehetne, hogy közelebb kerüljünk a kiemelkedő művekhez, és talán az is, hogy magunkból kihozzuk azt ami adatott. Hogy legalább azt megkeressük, ami mi vagyunk.

Köszönöm Tamásnak azt, amit a leiratban megerősít, hogy van értelme annak, hogy egy új leckét indítottunk azáltal, hogy kibővítettük a régi Tisztelet Balla Demeternek leckét. A 35-ös záró lecke épp arra szolgál, amit Tamás a záró soraiban említ.
   A beküldött Tanulmány című csendéletről örömmel készítek elemzést, mert az egyszerűsítés eszközeivel abszolút jó irányt mutat. Ráadásul - és ezért elnézést kérek előre Tamástól - némileg állatorvosi lóként is működik. Az első kérdés a tárgyak kiválasztása. Szerepe van annak és jelentéssel bír, hogy egy gyümölcs egészséges, ütődött, rothadó vagy mumifikálódott. Ezek mind-mind más és más tartalmát adnak a képnek. Ezenfelül szerepe van annak is, hogy az adott tárgy milyen beállításban adja a legszebb formáját. A szépség mindig hordoz szubjektív faktorokat is természetesen. Amikor Demeterrel a Vásárcsarnokban bolyongtunk, hogy csendéletéhez megfelelő alanyokat vásároljunk, hosszú időbe telt, míg megtalálta a kiszemelt áldozatot. Ennél a gépnél a két körte, főképp a baloldali olyan karcolásokat sérüléseket hordoz, amik elvonják a figyelmet. Abban sem vagyok 100 %-ig biztos hogy mindkét körte esetében optimális dolog, ha a szárát is kiemeljük. A másik fő kérdés megtalálni azt az alapot, ami úgymond kiszakítja a valóságból a csendélet tárgyait. Itt most ha jól látom, ez egy edény alátét lehet, vagy keleti hatású függöny, ami ha megfelelően van leterítve, fokozhatja a térélményt. De ahhoz, hogy ez érvényesülhessen a tárgyak elhelyezésével és méretezésével nekünk is segíteni kell. Mit helyezek közelebb és mit távolabb az objektívtől. A harmadik kérdés a tömegelhelyezés kérdése. Most az alma a maga gyönyörű tónusaival nagyon határozottan húzza a tömeget jobbra. Ezt mind egy mérleghintán, ki kell dekázni. Most a kép oldalirányban nem teszi lehetővé hogy ebben a képkivágatban egyensúlyba kerüljön a tömeg. A hiánynak, az üresen hagyott térnek is jelentése van. Mindezek ellenére és ezek mellett azt gondolom, hogy Tamás képe fontos mérföldkő, mert úgy érzem hogy kellő alázat vezette az alkotó kezét akkor, amikor a kép megalkotásába belefogott. Köszönöm, és azt kérem Tamástól, hogy ha lehet, folytassa ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Egy: mindenképp tedd fel, és ezt mindenkinek mondom, azért vagyunk itt. Simán lehet, hogy te mondjuk a tónussal érzel gondot, más meg másra mond valamit, tanulni bármiből lehet, és még az is lehet, hogy nem is erre, hanem más ötletre kapsz ihletet. Szóval igen.

A másik: Demeternek nincs műterme, sosem volt. Nem kell műterem. Lámpa se. Tudod mi kell? Ha nincs lámpa, elég lehet a napfény, meg egy tükör, alufólia, derítőlap, szóval bármi, ami visszaver fényt. Az a bizonyos pipacsos kép egy kerti asztalon készült, tákolt ákombákom lécekkel tartva a hátteret, percenként leborult a fele, vagy belefújt a szél, egy rajztáblán volt az egész és arra volt egy lepedő felrakva. Műterem, úri huncutság. :)

Köszönöm az igen tanulságos elemzést! Nem könnyű nekem ez a műfaj. Itt nincs Nagycsarnok, valamint a lakásomba elfelejtették betervezni a fotóműtermet. Minderre azt szoktam mondani másoknak, hogy kit érdekel. Most is csak barátilag említem meg, hogy a körülmények nem ideálisak. Amit írsz, mindennel egyet értek. Az kérdés, hogy, ha magam is érzem, hogy nem igazán sikerült valami, akkor feltegyem-e? De felteszem, mert most is hárman is adtatok megszívlelendő tanácsot.

István, a textíliát modorosnak gondoltam két körte és egy alma esetében. Fehér és fekete háttérrel (űr) csináltam csak azokkal technikai problémám van.
Gábor, teljesen igazad van. Az eredetin van hely két oldalt. Csak mielőtt föltettem, az az érzésem támadt, hogy jobb lenne kevésbé kiegyensúlyozottan, ezért megvágtam. Nem lett jobb.

Jó az az alap, magam is ilyet használtam már egy pár beküldött képen. Inkább a képkivágást nem értem annyira. Nem értem miért van ennyivel több tér fent-lent mint jobbra-balra. De ezzel együtt is, nekem tetszik.

Köszönöm Tamás a gondolatokat is! Elmélkedem itt felette már egy ideje, no nem mintha ellenvetésem lenne, hanem ez olyan problémafelismerés-elmélkedés :)
Még annyit, hogy a gyümölcseid nagyon szépek, de a környezet picit zavarba ejt - ami lehet jó, csak a textíliákhoz és űrhöz szokottságom ejthet zavarba talán... bizonytalan vagyok.

Új hozzászólás