Nem vagy egyedül

Nem vagy egyedül

A kép alap kiindulási helyzetével teljesen egyetértek. A modell beállítása, a tónusok nagyon szépek és kifejezőek, a tekintet abszolút magával ragad, és ha a képnek ezeket az értékeit veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy ez egy abszolút 3 csillagos portré. Ugyanakkor többször visszatértem ehhez a képhez, és valami nem hagy nyugodni, és nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy ez a nyugtalanság jót tesz-e ennek a képnek. Ugyanis azáltal, hogy ennyire elforgattuk a modellt, felvetődik egy érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen ő hova néz, hova figyel, és miért jelenik meg ez ennyire erősen billentve? Ha pedig elfogadom ezt az elforgatást, akkor a kérdésem az, hogy fent a hajnál, illetve lent a csuklónál az ívek miért nincsenek befejezve? Ha ezt össze akarom foglalni, akkor úgy tudnám elmondani a kérdéseimet, hogy vajon ez az elforgatás ebben a képhatárban jól tölti-e ki a teret, másrészt pedig, hogy vajon ekkora szögű elforgatással azt a hatást érem-e el, amit a kép címéből adódóan az üzenet sugallni akar. Talán nyugalmasabb lenne egy 10-15 fokkal visszaforgatni a tengelyét ennek a képnek. Ha a fejemet elbillentem oldalra és a fókuszálást a szemekre teszem, akkor abszolút értelmes és jó portréképet kapok. Tehát nem nagyon látom az indokát, hogy miért történt ez a nagyon nagymértékű elforgatás. A formai jelek, jegyek akkor támasztják ezt alá, ha nem vágok bele ezekbe az ívekbe. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, mert nem vagyok most 100%-ig meggyőződve arról, hogy egy optimális beállítást kaptunk. Ettől függetlenül az üzenet abszolút őszinte, és vállalható, tehát nincs más baj ezzel, mint az, hogy az a feszültség, amit most hordoz, az előnyére válik-e a képnek? Nem tudok egyértelmű választ adni. A 3 csillag megvan, de Attila, várnám erre a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Azok a szép szeplők, azokkal a szép szemekkel... :) Nagyon kellemes a hangulata, tetszik bizony! :)

Na ez megint egy olyan fotó amivel lehetne egy csomót játszani, pl elforgatni 90 fokkal, hogy a kislány felfelé nézzen, lehetne játszani a tónusokkal. Csak persze az másik kép lenne más címmel. Nagyon jó ahogy a szeme van leginkább fókuszban. Hmmm, tényleg, nem lett volna érdemes esetleg egy kicsit a haját is kevésbé hangsújozottra venni és csak a szemre figyelni?

Nagyon kedves, ábrándos fotó, amely címébe inkább mintha valamilyen bánatra, vagy ijedtségre utalás (vigasz) lenne mégis. Ugyanakkor nekem az ábrándot erősíti inkább a kis mélységélesség, hogy a rendezői jobb oldal szeme fénye homályban marad. De mindenképpen - azt hiszem ez arra kiváló - hogy egyfajta szűkebb látást sugalljon. Persze, így lehet ez is, az is. Azt mesélted már kis modelledről, hogy mennyire intellektuális, gondolkodó típus, de itt a cím ami ennek az elmélkedésnek amúgy kiváló üzenetét kiegészíti, vagy inkább módosítja.
Nekem tetszik a fotód!

Új hozzászólás