Ez mondjuk igaz...
Már megint ez az inadekvát dráma! Kezd elegem lenni belőle! :)))

Sok mindennel összefügg ez - az objektív megválasztásával is. Egy kis gyújtótávú, azaz nagylátószögű objektív torzít, a közeli dolgok nagyok a távoliak kicsit, például az torzíthat úgy, hogy kompenzálja a fényt. Vagy ha szemből fotózod, akkor kevéssé zavaró a nagyobb tónuskülönbség. Itt az egyik dolog a derítés, amivel harmóniába hozható ez, mert hogy se a gesztus, se a modell nem indokolja a diszharmóniát vagy a drámaiság oly mértékű erősítését, hogy kontrasztosan erős legyen a két arcfél közti különbség.

Köszönöm az elemzést és a tanítást is!

A derítés elsajátítása amúgy is aktuálisan kitűzött célom, és azt hiszem, még nem éreztem rá a dologra, úgyhogy majd próbálgatom.

Minden bizonnyal a művészettörténet órákon szerettem meg ennyire a félárnyékos arcokat. Viszont egy festmény készítésénél ugye könnyű optikailag is összhangba hozni a két arcfelet: a sötétebb fél valószínűleg akkor picit nagyobbra van festve, igaz? Viszont itt mi fényképezünk... :)

@ Nagy Zoltán A.: hát, fogjuk rá, hogy anyja lánya! :) (De elmondanám, hogy nem tartott sokáig ez a pillanat, majd meglátod! :) )

Rendben! :)

Elemzésnél elmondom. :)

@ Halász Zoltán: épp ezért kérdeztem, mert nekem például egyáltalán nem torz így ez az arc (tényleg ilyen gyönyörű :) )
Az én gépemnél 1,5 a szorzó, ha jól emlékszem, tehát 82mm körül járunk.

@Zsolt: Köszi a tételt! :) Igazán gyakorlatias!

Érdekes, hogy sok fotós könyvben beszélnek ezekről az objektív-kategóriákról, de például az orr problematikájáról még sehol sem olvastam! Pedig teljesen logikus!

És mostmár a Miriam c. kép elemzését is megértettem. Mert ott meg azon gondolkodtam, hogy honnan tudhatnánk, hogy ez egy előnytelen kép, hiszen az ilyen hosszú csontú, gótikus alkatúaknak gyakran tényleg nagy az orra, ahogyan az ujjuk, meg mindenük szép hosszú. De mostmár érteni vélem, miről is beszéltél! Így már világos!

Még egy dolgot szeretnék kérdezni. A Kapucnis c. kép elemzésének olvasása óta meg arra figyeltem fel ennél a képemnél, hogy a sötétebb arcfél valóban kisebbnek tűnik, pedig nyilván nem az. Viszont a szem is így lát élőben, (pl. ezért szeretik sokan a fekete ruhákat, mert optikailag "javítanak" a helyzeten.) Engem nagyon érdekelnek a félárnyékos (így mondjuk ezt?) arcképek, ezért szeretném megkérdezni, hogy akkor mit is kellene szem előtt tartani ilyen esetekben? :)

@Noémi: nagyon kedves arc, szép a fény-árnyék játék is. Nekem valóban picit kevés, így olyan melankólikus, bánatos lesz az összhatás. De persze ez csak egy vélemény, lehet apai szemmel nézve egy saját képen engem sem zavarna. Szóval nehéz kérdés ez megértem a problémát...

@HalászZoli ez az 55mm-es a nem fullframe-en kb. portréobjektív dolog szerintem részlegesen igaz. A DSLR-ek nagy része esetében jó a 0,6-os korrekció, ekkor az 55mm eq. ~92mm amit ha összevetsz Zsolt leírásával igazad van, ezeken a gépvázakon az 55 mm képkivágatra már portré-kategória.

Persze van differencia is, ami épp portrénál jelentősen bekavarhat: a mélységélesség tartománya nem változik a szorzóval, azaz az 55mm-en nem fogsz tudni olyan szépen hátterezni, mint fullframe-en 105-el...

A dolog a következő - szigorúan a 35 mm-es filmhez, azaz a full frame-hez, kinek mi van, ahhoz szorozza, ahogy kell.

- 50 mm az az ún. alap objektív. Kb azzal amit látsz, az az a képkivágat, amit valósan is látsz a szemeiddel. Egy ilyen objektív úgymond kötelező darab, vannak fotósok, akik életművüket ezzel csinálták végig.
- 50 mm alatt vannak az ún. nagylátószögű objektívek. Ezek jók akkor, ha kicsi a hely, és mondjuk egy nagyobb csoportot akarsz befogni. Hátránya, hogy torzít, a közel lévő dolgok nagyobbak, a távolabbiak kisebbek a valósnál.
- 85 mm az úgynevezett kisportré objektív, ez már elég jó ahhoz, hogy portrénál kellemes képet adjon, de nem kell miatta mondjuk egy kávéházból kimenni, hogy rajta legyen a fej.
- 105-135 mm a klasszikus portréobjektív.

Miért jó a portréobjektív?
- nem tolod a pofájába a gépet, nem zavarod a szituációt azzal, hogy te vagy a fényképész.
- kisebb lesz az orr, nem uralkodik el a képen.
- szuggesztívebb, mert síkra teríti az arcot úgymond, azaz minden "alkatrész" megvan, anélkül, hogy torzulna a fej.
- könnyebb kiragadni a környezetéből a modellt.

Ennél a képnél mindegy, mert a modell félprofilból van, nem olyan lényeges az, hogy miképp rajzolódik a tér, de itt is úgymond közelebb éreznénk a modellt egy 105-össel mondjuk.

Én azt gondolom, hogy ha nagyobb a fókusztáv és a képen ugyanekkora az arc, akkor távolabb kell menni, tehát az "oldalából többet kapunk". Vagy valaki technikus kijavít. De egy nem fullframe-s gépen az 55 elég közel van a portré-fókusztávhoz, nem?

Ja, és egy kérdés: ha lenne egy portréobjektívem, azzal mi lenne más, mondjuk ennél a képnél? Ez most egy 18-55-ös kit objektív.

Úgy gondolod? Nem kellene több fény? Mert szerintem nem, én nagyon szeretem ezt a képet így, csak hát én az anyja vagyok. A képnek is. :)
Nagyon szeretem a félárnyékos arcokat, és ebből a szempontból szerintem ez már kicsit jobb, mint pl. az első önportrém (Belsőleges szuszpenzió), de volt már, hogy túl szürke fotómat találtam megfelelőnek. Nagyon szeretnék jó ilyen képeket!

Jó modelled van. :)

Nagyon tetszik, szerintem nagyon jól passzol a fényátmenethez a tekintet "átmenete".