Nem tudom, hogy itt most mi történik. A két szereplő kitakarja azt a főszereplőt, aki ezt az egész helyzetet létrehozta. A háttérben vannak félig lábak, félig emberek. Érdemes ezt úgy megcsinálni, hogy nem egy lesifotót csinálunk a gyerekek takarásából, hanem kommunikálunk az előadóval, azzal, aki felvállalja, hogy hülyét csinál magából. Egy kedves mosollyal elérheted azt, hogy szabad legyen fotóznod, és készséges legyen a modell. És utána már megvan a megoldás, tehát most a két szereplő kitakar mindent, nem tudom, hogy mi történik azzal az emberrel. Látom, hogy ő valamiféle bohóc, azt is, hogy valamilyen női attitűdöt erősített magának arcrózsákkal, de ennyi, amit látok. Azt megint hozzátenném, hogy ha gyerek történetről van szó, akkor próbáljunk meg az ő szintjükre lemenni, és ezt fizikailag gondolom, tehát egy kicsit lejjebb kell mozdulni a kamerával. Talán, ha oldalról csinálod ezt az egészet, akkor ez működne. (hegyi)

Azt nem tudom, hogy mi hozta létre ezt a nagyon furcsa szellemképes helyzetet a modellnél, anyánál, ez ott felül a kéznél egy picit zavar. De a megfigyelés jó, és tulajdonképpen kedves ez az egész helyzet, és belsőséges is, de a bensőségességét csökkenti nekem az a geometriai játék, ami az előtérben elég nagy hangsúlyt kap, amit feloldhatsz azzal, hogy a saját kezedet odateszed az A betűhöz, ami valamilyen dinamikát adhat neki. Annak is lehet jelentése, és mondanivalója, hogy ennyire dinamikusan különválasztottad ezt a két részt. El tudom fogadni, úgyhogy köszönöm szépen, nekem ez egy jó leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

El tudom fogadni ezt a képet a rezonancia leckébe, ugyanakkor mint kompozíciós meglátás annyit tennék hozzá, hogy ha lentről felfelé elindulunk, akkor van egy nagyon szép átmenetünk ebben a pocsolyában az égből, a felhőből, aztán eljutunk a madárig, ahol ezek a vízgyűrűk létrejönnek attól, ahogy tapicskol a vízben, aztán elérünk a partra, a járdára, és ott van egy olyan rész, ami nekem már egy picit sok. Ha jól gondolom, hogy az ott egy járda, akkor nevezetesen a járda utáni rész, tehát mondhatom azt, hogy a kép felső részéből majdnem egy ujjnyi vágható lenne. Ha ez megtörténne, akkor az egész jól indulna el, mert van egy sötétebb szürke, egy kevésbé sötét szürke, és aztán jön megint egy sötétebb szürke rész, én ezt az újabb sötétebb részt levágnám, és akkor ez rendben lenne. Erre én most megadom a 3 csillagot, mert mint megfigyelés abszolút pontos a dolog, ugyanakkor a megoldásnál érdemes lenne ezt a vágást megejteni. (hegyi)
értékelés:

Én ezt kedvelem, nem biztos hogy értem a vagonokat, de a mozgásra ez jó ötlet. Érdemes lenne ezt úgy is megcsinálni, hogy nincs ez a pufikabát, mert a mozgásnak a lényege, hogy a test jól körvonalazva látható lehessen. De megadom rá a 3 csillagot, viszont szeretnék ilyet látni úgy is, hogy nem csak az ugrás van megtervezve, de a környezet, a ruha és gesztus együttese is. (hegyi)
értékelés:

Egyetlen bajom van ezzel az egésszel, miközben a játékossága, és tulajdonképpen még azt is mondhatnám, hogy drámája érthető, a tónusrenddel van bajom. Annyira elvesznek a színek, és annyira kopogósra sikerült, hogy már az arcnál kiégnek a formák. Tehát, az orrnyeregnél, a szemek alatt ez a dolog már túl van manipulálva, úgyhogy onnan még én visszajönnék azért. Ha ezen túllépünk, akkor meg én azt látom, hogy van egy bizalmatlanság ebben a hölgyben. Nem csak velem, mint nézővel, hanem úgy a világgal szemben. És ez a bizonytalanság és bizalmatlanság tulajdonképpen ilyen gyanakvó tekintettel úgy, hogy nem is néz ránk, olyan, mintha őt érzelmileg, lelkileg nem a legjobb pillanatában kaptad volna le. Én így érzem, aztán lehet, hogy ez egy személyiségjegy, és akkor ez működik, ezt majd te megmondod. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök, és nagyon köszönöm Erika azt, hogy komolyan vetted a kérést, és újból foglalkozol ezzel a képpel. Én erre most megadom a 3 csillagot, és ezután most elkezdek beszélni arról, hogy miért is fontos az, amit itt most látunk, mert nagyon finoman, de azért terelgeted a nézőt az értelmezésben úgy, hogy nem rágsz szájba dolgokat, magyarán hagyod azt, hogy a néző botorkáljon ebben a szobában, amit te, mint vezető kinyitottál a számára, és ő maga jusson el a maga végkövetkeztetéséig. Semmi nem véletlen. Nem véletlen a lábujjhegyre állított láb sem, a világítás sem, és az sem, ahogy a két karoddal tulajdonképpen feszíted magad a képen, mert az a két kar tónusban van, azért ezt itt tessék megfigyelni. Tehát, ez nem egy nyugalmas helyzet. Ha ez csak egy balett szituáció lenne, vagy egy táncra való felhívás, vagy magának a tánc örömének az ábrázolása, akkor nem így ábrázolta volna a szerző ezt a két kezet, merthogy megfogom a két lábamat, szépen odateszem a két kezemet, gyönyörű struktúrák jönnének létre. De valamiért ő fontosnak tartotta azt, hogy ez a két kéz a test előtt összekulcsolva szorítsa a két lábat. És ez nem csak a szeméremről szól, mert nyilvánvaló ez is egy fontos kérdés, hogy olyan dolgokat ne ábrázoljunk, amit nem akarunk megmutatni, ugyanakkor az óhatatlanul leolvasandó üzenet itt most, hogy van egy szégyen, vagy fájdalomérzet ebben az egészben. És én ezt fontosnak tartom, mert ha az ember hozzárakja a pipiskedő lábujjhoz, akkor nem akad meg azon a szinten, hogy akkor most ez egy táncos üzenet. És akkor választ kap arra, hogy miért is van lábujjhegyen. Azért, mert minél inkább magzat pózba, minél inkább elbújva akarja magát mutatni. Hogy mindez a földön történik a fal előtt egy lakótelepi lakásban, az szerintem még pluszban hozzáad ehhez az egészhez, mert nem teremt valamilyen elvont helyzetet, vagy valami nagyon furcsa lebegést ennek, nem misztifikálja túl. Még a világítással sem. Viszonylag egyszerű eszközökkel dolgozik, és ezekben az eszközökben keresi azokat a megoldásokat, amik az ő lelkiállapotát a legjobban tükrözik. Ezt fontosnak tartom azért elmondani, hogy ne akarjunk valami olyat erősíteni, ami nem biztos, hogy olyan erővel van jelen, viszont másról meg ne akarjunk nem tudomást venni. Fontosak ezek az üzenetek, a testbeszéd, mint olyan, nagyon fontos jelzéssel bír. Szerintem, az emberábrázolásnál ezek megkerülhetetlen dolgok. Előrébb vannak, mint a forma az, hogy a karunkkal, a lábunkkal, a testünkkel, a vállunkkal miket mutatunk. Köszönöm, 3 csillag, várom a folytatást Erika! (hegyi)
értékelés:    

Látom ragaszkodsz ehhez a borzalmas képbe firkáláshoz, amit szívből sajnálok, mert komolytalanná teszi a munkád, mert hogy ez egy kiváló kép lenne, de mindig azt a piszkot nézem ott lenn, hogy az mi. Egy leheletnyit fentről én vágnék, mert az ég a háztetők felett már egy olyan ritmust kapcsol be, ami gyengíti a belsőt, de mindezektől eltekintve a három csillag megvan. Sírva kérlek, fontold meg ezt a belefirkálást. (hegyi)
értékelés: