Arc haiku

Arc haiku

Kénytelen vagyok leírni, hogyan készül a kép, pár szóban, hogy érthető legyen a kötött mivolta, ami egyben inkább a tradicionalitásnak kedvez, amiben az egyik legnagyobb mester Yousuf Karsh volt, érdemes rákeresni, ha nem ismernéd.

Tehát kollódiumos nedves eljárással készült a kép, azon belül is ferrotípia szerűen (angolul tintype, történeti tudnivalók, háttér: http://fotomult.c3.hu/direktpozitivek/ferrotipia/ ). A lényeg, hogy a fényérzékeny réteg elkészítése a következő, fapadosan:
1. lemezre kollódiumot önteni.
2. a kollódiumos éphogy szikkadni kezdő lemezt ezüstnitrát oldatban fényérzékenyíteni.
3. a csöpögő lemezt a film kazettába tenni, odarohanni a fényképezőgéphez és az időközben beállított modellhez, és exponálni.
4. előhívni vasszulfát előhívóval.
5. fixálni és mosni, meg örömködni a modellel.
6. miután a modell eltűnt balfenéken, megszárítani teljesen és lelakkozni a kollódiumos oldalt, hogy ne sérüljön, levegő oxidáló hatásától védjük.

Az 1-2 pont az kb 4-5 perc. a 3-as pont fénymennyiségtől függően 2-akárhány másodperc, max 5. perc, mert ha megszárad a lemezed, nem tudod előhívni. A beállítás nehézsége, hogy a modellt érdemes szénné égetni, nemcsak a hatás kedvéért, hanem, hogy rövidebb legyen az expóidő.
A kulcsszó: a kollódiumos nedves eljárások körülbelüli érzékenysége kb 0.5-1 ISO. Akinek van fényképezőgépe, az tudja, hogy az átlag érzékenység, főleg, ha digitálisról van szó, 100 ISO.
Ennek fényében a modellnek 8 mp-et kellet kibírnia f 5,6-os rekesszel, kb 1500w-al fél méterről megvilágítva. Elnézést kérek a hosszú lére eresztett leírásért, de gondolom, nem haszontalan a nehézségeit látni. Ami természetesen nem menti a kép hibáit vagy erényeit. Viszont az előbbiek tudatában érdemes készülni egy ilyesfajta jellegű portréra.

Nagyon tisztelem azért Endrét, mert az archaikus technikákkal foglalkozik. Nem mondom azt, hogy ezek száz százalékig kiérlelt dolgok, sem technikailag, sem a fotó leképezésében, de az viszont egy rendkívül fontos ügy, hogy ezeket ne engedjük el, ne engedjük ki a kezünk közül, ne süllyedjen el a feledés mocsarába. Már csak azért sem, mert nagyon érdekes, hogy a végeredmény szempontjából baromira hasonló ügy jön létre, mint amiért küzd és kínlódik az instagram teljes közönsége, a fb-t is belevéve, meg az összes ilyen képmegosztó oldalt. Szerintem kezüket-lábukat törnék, ha ilyen effekteket tudnának rávarázsolni az elkészített fotóikra. (Zárójel: ez a veszélye is a dolognak, hogy a roncsolódásba beleszeret az ember és farkasvakságot kap) Az erő ott van ebben a dologban. Ami az én kritikámat illeti, amiről egyébként én Endrével a kép elkészülte után is beszéltem, hogy az a helyzet, hogy itt a technikából adódik az, hogy amit nagyon köszönöm, hogy Endre leírt, az, hogy itt hosszút kell exponálni, ehhez a hosszú exponáláshoz különböző technikai trükköket kell bevetni úgy is, mint nyaktámasz ahhoz, hogy ne mozduljon be a modell, mert hogy nem érzékeny a hordozó. Magyarán nem csak, hogy hosszút kell exponálni, hanem nagyon nagy fényár az, amit létre kell hozni.
   Van egy olyan térbeli képlet, ami több tényezőből áll össze, és a végeredményből, mint egy ilyen nyomozati anyag következtethető ki az, hogy hol lehet esetleg a megoldás ahhoz, hogy természetesebb maradjon a közlés. Azt, mint a helyzet átélője elmondhatom, hogy eszméletlen sok a fény, amit ott el kell viselni. A lámpák is, meg a kamera is rendkívüli módon beletolakszik az aurámba, tehát, még akkor is, ha ebbe semmiféle ezoterikus dolgot nem akarok mondani, fontos az, hogy mekkora teret hagyunk a modellnek ahhoz, hogy ő kényelmesen, komfortosan érezze magát. Megint jön a Zsolt-féle barokkos elágazás, nem kötelező, hogy kényelmesen érezze magát a modell, mert érezheti magát kényelmetlenül is, az is egy irány. Utalnék itt Yousuf Karshnak a Churchill portréjára, amikor kikapta a szájából a szivart, de ott arról volt szó, hogy egy egyébként elég unott helyzetet fel kellett valamivel dobni. Ez egy eszköz. De az, hogy valakit már az első pillanattól kényelmetlen helyzetbe hozunk azáltal, hogy bele van szorítva 2000 W fénybe 40 cm távolságról, az szerintem eléggé meghatározza azt, hogy mennyire lesz sikeres a gesztus rendszer. Mennyire lesz az a mosoly őszinte, hogy fog ez a dolog megtörténni a valóságban. És ennek nagyon egyszerű a megoldása, ráadásul a mélységélességen is nyernénk egy kicsit, mert itt most nagyon vékony a mélységélesség sávja. Magyarán én azt mondom, hogy inkább exponálj még hosszabbat, mert az, hogy 8, vagy 20 másodpercet exponálsz, az már szinte mindegy, az sem baj, ha bemozdul egy kicsit a modell, mert hát, hiszen nem az élességet üldözzük, és nem azt kell megszámolnom, hogy mennyi mitesszer van a homlokán. Ugyanakkor, ha felemeled az exponálási időt, akkor távolabb kerülhet a modell az objektívtől is, és a lámpáktól is. Még valami, ha ezekre a lámpákra valami tüllt, vagy valamilyen pausz-, vagy rizspapírt ráteszel, akkor nem lesz négy fénypont az ipse szemében, tehát lehet, hogy ez is segít egy kicsit, mert ennek így van egy ilyen elmozdultság érzete, mintha az a szemgolyó beleremegett volna ebbe a történetbe. Magyarán túl közel vagyok hozzád, és ez a nagyon nagy közelség nem tesz jót.
   Még egy dolgot hadd mondjak, hogy az sem baj, és annak is van ám hatása, ha azáltal, hogy megnöveled a tárgytávolságot, azzal azt is eléred, hogy egy atmoszférát kap az egész, egy olyan érzetet, ami a személyiségből többet elárul. Mert amikor mint egy ilyen tárgylemezre kipreparálva oda kerül az ember, és amikor ennyire nagyon boncolni kezdünk valakit, akkor lehet, hogy pont a lényeget vesztjük el, mert ő akkor már csak szerepelni tud, nem jelen van, hanem valamit túl akar élni. Túl akar lenni azon a diszkomfort érzeten, amit ez az egész helyzet teremt. Én azt mondom, hogy ez az egész történet sokkal jobban mutatna akkor, ha ez egy ilyen mellkép szintig hátrálhatna, és ez szerintem jót tenne a modellnek. Egyébként 3 csillag, leckemegoldás, szerintem ezen nincsen vitánk, amiket elmondtam, csakis azért mondom, mert fontosnak gondolom, hogy megtaláld azt a ritmust, ami ezt az egészet utána már neked beindítja. Ráadásul, ugye nagyon frontális a világítás, tehát itt most minden szinte egyformán kilóra ugyanannyi a két oldalon, lehet, hogy ezen is módosítanék valamit valamelyik oldal előnyére. Endre, hajrá, várom a többi áldozatról is a képet. Próbáld ki azért ezt, hogy mi van akkor, ha távolabb kerül a modell. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

23
Értékelem!

Köszönöm Zsuzsi!:) Hegyi Yousuf Karsh stíl megjelölése amúgy teljesen helyénvaló, nekem Herman Lerski vihogó szelleme is megidéződik időnként...

25
Értékelem!

Köszönöm, dolgozom és gondolkozom:) vagyis kemény lesz:))

23
Értékelem!
26
Értékelem!

Teljesen archaikus:) azért egy illő mosoly még belefért volna...:)

"Hideg szürke tincsek
téli fű
A csillagok alatt."
/Jack Kerouac

Lehet, nem illik ilyet kimondani, de gyönyörködtet és elbűvöl a technika.
Gratulálok!

25
Értékelem!

Szemészet nem kellett, de azért idő volt, mire érzékeltem, hogy hol vagyok, és merre a kijárat. :) De nagy köszönet Endrének és megtisztelő volt, hogy a kamerája elé ülhettem.

24
Értékelem!

Olvasom, milyen kihívás :))) Utána szemészet?

23
Értékelem!

Cirka 20 centiről kapsz 1500 wattot, a fintor szerintem elmaradhatatlan. :)

19
Értékelem!

Lenyűgöző az egész folyamat, még ha a modell mintha kicsit fintorogva is "mártaná" :) fizimiskáját a kollódiumos oldatba. Hihetetlen megszállottnak kell lenni ehhez a technológiához, úgy érzem, és miden elismerésem (a modelleknek is a türelemért!)

Új hozzászólás