Nem könnyű feladat a gyerekfotózás, mert a gyerek izeg-mozog, egy sajátos külön világban él, és az ő tempója nagyon ritkán találkozik a miénkkel, nehéz elkapni a pillanatot. Ez egy jól megfogalmazott képi üzenet. A helyzet tetszik, de hogy ő most fekvőtámaszt csinál, és úgy lett lefotózva, vagy áll apa előtt, ezt nem lehet tudni. Ami kicsit furcsa, az a kar csonkolása, nyilván ebből a nézőpontból nehéz mást kihozni, és a gyerekek instruálhatósága is kérdéses, de érdemes megpróbálni, hogy az ember ilyenkor azt mondja, hogy tedd följebb a kezed, integess, és akkor benne van a kis tenyere is. Vagy mondd azt, hogy tegye maga mellé a kezét, és akkor ő valamennyi ideig odateszi, túl sokáig nem lehet várni, ezért is nehéz modellek a gyerekek, mert egy-egy pózt nem fognak neked órákig kitartani, sokat nem lehet tökölni. Egyetlen problémám van még ezen kívül: nekünk jobb szemben az írisz, a szembogár kevésbé részletgazdag, sötétben volt, erre érdemes utómunkában valamennyit rásegíteni. Nem azt mondom, hogy az egész arcfélre, de a szemét valamennyivel világosabbra lehet hozni. Szelektíven kijelölöd, és azzal külön elkezdesz dolgozni. Óvatosan kell ezt csinálni, mert az ember egy bizonyos szintig tudja csak elfogadni az ilyen módosításokat, utána furcsa lesz, hogy hogyan került oda az a fény, de valamennyit érdemes lenne ezen világosítani. Mivel egy nem könnyű feladatba fogtál bele, a gyerekfotózásba, és azt ízléssel tetted, ezért kettő csillagot tudok adni erre a munkára. (hegyi)
értékelés: