Mi volt? Mi lesz?

Mi volt? Mi lesz?

A portrékról már volt szó a HetiHegyiben, de fogok még rá időt szentelni, mert azt hiszem, hogy van egy fontos kérdés, amit meg kell beszélnünk. Ez pedig az, amikor hozzánk közel álló emberről készítünk fényképet, főképpen, ha a gyerekünkről van szó, akkor ez nagyon nehéz kérdéssé válik, pontosan attól, hogy nem tudunk kellő távolságtartással lenni a téma iránt. Magyarán elragadnak azok az érzelmek, amik nem biztos, hogy a kép javát szolgálják. A kép, amit beküldtél, az egy nagyon érdekes és izgalmas helyzetet mutat és maga a témafelvetés az abszolút jó, mert egy olyan helyzetet ábrázolsz, ahol a szereplőd az ablakon kinéz és mereng, de tulajdonképpen attól válik általánossá a közlés, hogy nem mutatsz semmi konkrétat abból, hogy mit néz. Az ablak, az csak egy jelzés és ettől mi nézők bármit beleképzelhetünk, hogy min is mereng a lány a képen. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a néző keres valamiféle kapaszkodót, el szeretne indulni ebben a történetben valamilyen irány felé és ebben csak a képi jelek segíthetik. Több ilyen képi jel is felfedezhető ezen a képen, viszont nem 100%-ig biztos, hogy a néződ számára egyértelmű iránymutatás lehet. Az egyik az maga a kép olvasata, tehát, hogy a modell jobbról bal irány felé néz. Azt hiszem, ezt már mondtam korábbi elemzésnél is, hogy ez a múltba révedést mutatja. Tehát a történet az úgy néz ki, hogy ha egy időtengelyt ábrázolsz, akkor baloldalra esik a múlt és a jobb oldal felé esik a jövő. Valószínű, hogy ez a fajta meglátás a matematikából is jöhet, mindenesetre, ha a képet olvassuk, akkor ez egy szempont. Tehát ez azt jelent, hogy ha ezt elfogadjuk, akkor kimondhatjuk, hogy a szereplőd valamit a múltban keres, azon mereng, valami megtörtént eseményen. Az is egyértelmű, hogy ez nem egy törvényszerűen vidám történet, nincsen mosoly, nincsen semmi olyan pozitív sugallat, ami afelé vinne minket, hogy ez egy örömteli helyzet. Nem azt mondom, hogy szomorú, de mindenképpen melankolikus üzenet. Amiért azt mondtam, hogy fontos kérdés az amikor modellel dolgozunk és főleg nehezített pálya az, ha a modell rokonunk, barátunk, ismerősünk vagy családtagunk, mert egy portrénál mindig fontos kérdés ,hogy mit is akarunk a modellel kezdeni. Vagyis az, hogy ki akarunk-e belőle hozni valami maximális pozitív üzenetet vagy a személyiségéről akarunk beszélni, és ha nem egyértelműen egy irányba mutatnak ezek a jelek, akkor tulajdonképpen ez a kérdés nyitott marad. Szóval adva van egy nagyon szép lány - és itt most nem csak erről a képről fogok beszélni, hanem általánosságban a képekről, amiket mutatsz róla - és valamiért ezt a lányt te mindig beteszed egy melankolikus, szomorú helyzetbe és ezt keresem, ennek az indokát vagy ennek a miértjét, hogy vajon mi lehet az az ok, amiért te őt így szeretnéd viszont látni, mi az, amiért nem engeded őt még az életkorának megfelelő helyzetbe sem, abba, hogy ő nyitottan és vidáman nézzen a jövőbe. Mondhatod, hogy ez egy furcsa okoskodás, mégis azt gondolom, hogy van ebben kérdés és erről jó lenne, ha majd beszélgetnénk itt a kommentekben, hogy te mit gondolsz erről. (hegyi)

Hozzászólások

50
Értékelem!

Nézd, abban biztos voltam, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. És természetesen az is igaz, hogy mindenki úgy és arra használja a modelljeit, amire akarja. Ettől még kérdés marad, hogy mi az, ami miatt ez a fajta szomorúság az, amit a gyerekekkel ábrázolni akarsz - attól függetlenül, hogy persze, tisztában vagyok vele, hogy Dunát lehet rekeszteni a röhögős vackokkal.

57
Értékelem!

Szia Zsolt, Köszönöm az elemzést! Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy egy családtagot, más fotózni mint egy tőlünk távolabb álló modellt. Szerintem bizonyos szempontból könnyebb, bizonyos szempontból meg sokkal nehezebb.
Én azzal nem értek egyet, hogy meg kellene mutatnom, hogy mit néz, és mire gondol. Rengeteg film van, amitől úgy állsz fel, hogy csomó nyitott kérdés marad, ami majd lehet, hogy egy folytatásban tisztázódik, vagy nem, csak simán rád van bízva mit gondolsz. Szóval szerintem nem kell szájbarágni, hogy nézd meg ez itt A, ezt itt B, és erre kell itt most gondolni. Szerintem ebben a képben adtam elég fogógzót, hogy elindulhasson a nézőben egy gondolat.
A múlt, a jelen, és a jövő megjelenése részemről abszolút tudatos volt, a címmel is erre utaltam.
Erről, hogy szomorú vagy sem, már sokat beszéltünk, továbbra sem értem azt hogy miért kellene vidám, és mosolygós képeket készítenem Róla, mikor Ő a korához képest egy komoly kislány, tele érdekes kérséssel. Természetesen sok-sok vidám pillanat van az életünkben, amit jó megélni együtt, de ezeket én szeretem megtartani magunknak, ha úgytetszik ez intim szféra. Ez nem olyan kérdés, amit nagyon meg kellene fejtenünk, nem vagyok ebben a kérdésben meggyőzhető, talán kiderült már, hogy nem véletlenül történnek a dolgok így :)

44
Értékelem!

Köszönöm Csaba! Szerintem is ez a több párhuzamos kettősség az ami megmozgatja ezt a képet...

60
Értékelem!

Jo ez a cim, tokeletesen illeszkedik erre az arckifejezesre, a tervezo tekintetre, a se nem vidam, se nem haragos szajtartasra, az egesz hangulatra, hogy nem tudom mi lesz, de valahogy lesz, mert teszek rola, hogy legyen.

Új hozzászólás