Kifogyhatatlan a téma.
Kifogyhatatlan a téma.
Ez egy kurva jó kép. Tiszta Tarantino, ha akarom, amint elveszed a kezed a kutyáról, szét fog tépni, ez biztos. Oké, ez vicc is lehet, de az érdekes, hogy ettől függetlenül van egy feszültség a képen, bár látszólag a pózod nyugalmas, meg a kutya is, de pont ez a kéz, ami tartja őt, ez okán lesz az egészben egy olyan érzet, hogy nem tudni, mi lesz, ha nem tartod őt nyugalomban. Ami problémám, hogy a kutya arca be van bukva. Hogy ez az utómunka okán lett így, vagy sem, nem tudom, keményebb, mint nekem kényelmes lenne. És még valami. A ruha. Oké ez így is, csak picit civil. Ha ugyanezt ugyanígy mindent egy középkék elegáns ruhával csinálod, olyan sztorija lesz, hogy megőrülsz, mert onnantól már a két szereplő viszonya erősebb, és nem csak érzetszerűen lesz sztorija, hanem filmszerűen erősen. Érdemes néha kilépni a saját szerepből, neked ráadásul még jól is állna. Lehetne ilyen sorozat is akár, elegáns nő, és a kutya, mert ez a kutya alapvetően olyan decens, olyan fitt, szép, hogy jól szerepelne benne, adná magát. (hegyi)
értékelés:
Amikor az ember megszeret egy képet, nem nézi a hibáit. Persze, hogy láthat ilyen-olyan szöszöket, ha éppen keresi, de nem nézi. Olyan lehet ez, mint amilyen az igaz barátság - hiszen azt a barátot is a hibáival együtt szeretjük. Viki képe pedig egy ilyen közeli barátom lett nekem az elmúlt hónapban. Nem csak a hűségnek és odaadó társnak a klasszikus festészetből is jól ismert szimbolikája miatt, ahogy ott ül, és csak egy puha kézrátét tartja meg, csak egy olyan apróság, amelyen állnak vagy buknak ezek a nagy-nagy dolgok amúgy is! De ahogy az elemzés is írja, van ebben a meghitt és nyugodt pillantban, ebben a mozdulatban egy őrült feszültség is. Milyen apróság, és mennyire igaz! Ott a fűszer, a só... És ezt a feszültséget fokozza a beeső fény is, a színek is - a kék nő a vörös kanapén a fekete kutyával. Mindez a szememnek is kellemes. És mindez olyan kontrasztban van a mezitlábas otthoni kényelem üzenettel, ami számolatlanul varázsol történeteket a kép köré. Igazán vagánnyá, maivá teszi ezt a régit idéző beállítást, és hozzá ad valamit, amivel azt mondja, igen, ezek vagyunk mi ezekben az években. Nem csak mi a képen, hanem úgy általában mi mindannyian. Nagy kontrasztokban, ellentétek között. Világnagy barátsággal, telve a legnagyobb érzésekkel, de mobilpórázon, négy fal között, szűk kanapén, és egy leheletnyi tart vissza. De az visszatart. Köszönöm az élményt! (Mészáros István)
Hozzászólások
Idekukkantottam az oldalra, most már látom, hogy milyen kutyád is van! Az "arca" tényleg nem látszik… ;o)
Még most is szívesen nézegetem, jó hogy a hónap képe 2 hónapig látható! És most vettem észre az itteni profilodat, azon a weblapodat, és hogy ott is van pár fotó, ami igazán remek, pl az utolsó kutyusos is nagyon tetszik. Miért nem mutatod meg itt is? Vagy fenn volt, csak én vagyok figyelmetlen?
Na, örülök, ez egy tényleg jó kép, én is barátkozom vele régen, abszolút megérdemli, hogy nézzük egy hónapon keresztül. És most még írtam volna még, de István annyira beletrafált abba, amit mondhattam volna, hogy felesleges. Mobilpórázon lógunk, mint rezdülő pókfonálon. Egy hajszál választ el. Valamitől, ami már ott vergődik. Vagy a semmitől.
Gratulálunk Kocek, te jössz februárban a válogatással, tudod mit kell csinálni, ugye? :)
Köszönöm, István!
Tényleg nagyon jó, két apróság: az eb tényleg igényelne még minimális derítést. A másik, hogy láthatóan nem ránk figyelsz mert van valami a kezedben ami leköt, kivon a képből. Nyilván valami mobiltelefon féle okosszerkezet, de ezt nem látni egyértelműen, beleolvad a ruhádba. Így most nem tudom kisakkozni, hogy a nemránknézés azért van mert a befeléfordultságot, a hagyjatokbéként, a bánatomvan hangulatot akarod hozni, vagy csak a nemrátokfigyelekmertnyomkodomeztazizét kivülállását. Utóbbi esetben jobb ha a tárgy direktebben megjelenik, előbbi esetben meg lehet a kéztartás visz félre.
Tetszenek a fények, a színek valósziműtlenek de nagyon jók!
Közel tökéletes. Ránézek, nagyon szép az egész, tök jó, hogy visszafogott, mégis kellően dinamikus. Klasszikusokat idéz egyfajta modern frissességgel.
De 1) szerintem fent egy picit több a kelleténél, lent egy picit kevesebb.
2) annyira jó lenne, ha a kamerába néznél!
3) a kutya pofija főleg a szeme környékén egy ici-pici derítést elbírna - jobban láthatóvá válna az ő szeme is.
De a lényegen nem változtat, nekem ez a fotó tetszik!
...ahogy ránéztem a képre, egy régen használt mondat jutott eszembe: "Ez kafa lett!" . Gratulálok!