Az első benyomásom az, hogy ez egy performansz. Annak, aki nem tudná, itt olyasmit látunk, hogy készült egy polaroid felvétel, majd Dávidból feltört a kíváncsi gyerek, és ezt a tárgyat, ami maga a polaroid film, szétszedte. Ez két részből áll, az egyik részén van a film, a másik része a "papír", ezek között vegyszer van, ami megszárad, fixálódik, és így alakul ki a kép. Ezt a két réteget le lehet egymásról fejteni és attól függően, hogy mennyi idő telt el az exponálástól, fog ez ilyen töredezett struktúrával szétválni, vagy szétkenődik az egész. Én azt gondolom, hogy ezek a polaroid roncsolásos technikák érdekesek és izgalmasak, de nem vagyok nagyon meggyőzve arról, hogy ez a kettő így együtt izgalmas. Mint objektum - ha ez kiállításra kerül -, valószínűleg értelmezhető a döntés, hogy egy keretbe beletesszük magát az objektumot, és nem elsősorban, mint kép hat ránk, hanem, mint tárgy. Azért mondtam, hogy ez egy performansz, mert a cselekvés az, ami a véletlen hatásával együtt a legerősebb impulzust adja. Az alap kép, ha jól látom, egy vázában lévő virág, és gondolom, hogy arról lehetett itt szó – és Dávid majd megmondja, ha nem így van -, hogy készült egy felvétel, és Dávid nem volt vele elégedett, szétszedte, mert ennek már úgyis mindegy, és így egy izgalmas helyzet jött létre a hiba által. Tehát, ha akarom, ezt talán inkább a hiba leckében lehetne így együtt értelmezni. Az egy másik kérdés, hogy ha meghozza Dávid a döntést, hogy ebből a kettőből melyik az, ami számára az egyértelműbb, vagy a mélyebb üzenetet hordozza, akkor az önmagában lehet csendélet. Tehát a vitám abban van, hogy mi az erősebb? A gesztus, vagy a kép? Ebben az állapotban a gesztusra tettük a voksunkat. Én nem akarok ebben Dávid helyett döntést hozni, mert ezt a döntést neki kell megfontolnia, és még az sem biztos, hogy nekem ebben igazam van azt illetően, amit mondok, ez csak a saját szubjektív véleményem. Az viszont biztos, hogy nehezen tudok mit kezdeni a két képpel együtt, mert annyira másról beszél. Szerintem, ez Dávid számára is értelmezhető volt, hogy két teljesen különböző irányt kapunk, ezekkel az őrületes magentákkal például nagyon másról szól ez az egész. Mivel nem fogom letenni a voksom egyik mellett sem, így most önmagában korrekt elemzést sem tudok adni. Ha a hangulatról beszélhetnénk úgy együtt, akkor az egy érdekes kérdés, hogy hogyan robban szét a világunk, és ez feldolgozható, felfogható lenne egy üveg mögötti, mint egy kirakat mögötti történésnek a múltban, szóval a hangulat számomra könnyedén és jól megfogható, de a bizonytalanságot ott érzem, hogy megmaradtunk annál a szenzációnál, hogy szétszedtük ezt az egészet, és egy objektumot hoztunk létre. Itt a kép is működne önmagában, szerintem. A kérdés az, hogy melyik mellé teszed a pontot, Dávid? Ezért nem tudok most erre mit mondani, hogy hány csillag, mert ha ebben a formában marad, akkor ezt a hiba leckében tudnám értelmezni, ahol egy 3 csillagos, tökéletesen rendben lévő megoldás lenne. Ha a csendéletben, akkor meg az a kérdés, hogy melyiket tartjuk igaznak? Úgyhogy most itt megakadtam! (hegyi)

Amikor megláttam a képet, nagyon meglepődtem. Előbb láttam magát a képet, mint azt, hogy ki küldte be és az első reakcióm, az az volt, hogy Dávid nem is ilyen területen szokott dolgozni. Aztán közben, ha jobban végiggondolom, nem idegen tőle ez a fajta professzionalista szemlélet. Amikor a lepukkant szobában, tüllszoknyában felugrott, ahhoz is kell, hogy kigyakorolja az ember azt, hogy hova és mekkorát ugrik, az hogy ez milyen módon fog fényben és térben megjelenni, tehát mindenféleképp úgy érzem, hogy ez a fajta előképzettség vagy ez a fajta kíváncsiság benne van Dávidban. Én arra szeretném egyébként őt sarkallni, hogy mutasson még ilyen munkákat, gyakorolja még ezt a képi ábrázolásmódot, mert ez fogja megadni a biztonságot, hogy később a csendéleteink, tárgyfotóink vagy akár egy enteriőr berendezése hogyan történjen meg. Nagyon tetszik a képen a témaválasztás, nagyon jó ez a kék, mert kellően visszafogott, de mégis van benne erő és élénkség. Jó ez a piros pöttyös bögre és nagyon jól ritmizál ez a piros ehhez a kékhez. Ízléses a tányérnak a megválasztása is és nagyon gusztusos a pite. Mondjuk, én egy kicsit talán kevesebb cukorral kérném majd, hogy ha lehet, mert ez most egy kicsit a struktúrát már gyengíti, de maga a geg az, ami ennél a képnél tíz pontos. A fröccsenő tej, a szóródó cukor ez mind-mind nagyon jó ötlet. A világítás is plasztikus, jók a fények, jók a derítések, azt gondolom, hogy ez egy nagyon jól elindított feladat. Két olyan dolog van, amin én még talán csiszolnék. Mind a kettő a talapzattal foglalkozik, mint problémakör. Az egyik kérdés az az, hogy ez a faerezet mintát utánzó asztallap nekem határozottságában visszalépés a kék háttérhez képest. Sokkal kevésbé hangsúlyos, sokkal kevésbé határozott a jelenléte, sőt azt is mondhatnám, hogy olyan, mint hogyha ez még egy tesztje lenne valaminek és majd aztán ezt, hogy ha már kigyakoroltuk, hogy tényleg egyszerre fröccsenjen meg hulljon ez a por, akkor majd feltesszük a valós tárgyasztalra. Értem én, hogy ezen az asztalon reggelizünk, de ezt a valóságot felülírja az, hogy mit igényel mindennek a színdinamikája. Lehet, hogy egy narancs vagy egy vörösebb szín jobban dinamizálná ezt az egész történetet. Ez az egyik része a dolognak. Nyilván el kell gondolkodni azon, hogy ez hogy oldható meg. A másik, ugyanezzel a talapzattal foglalkozó kérdéskör, hogy oké, hogy hullik ez a porcukor hó, de nem nagyon értem, hogy miért nem szóródik mellé, vagy miért nincs ott kis morzsa a sütiből, vagy bármi, ami bontja a kötöttséget. Össze is kötné a két formát, tehát ez egy fontos dolog lenne, hogy ez a két, most különálló szereplőnk ne csak a felső régióban, a kék mezőben mozogjon át egymásba, hanem hogy ez megtörténjen a talapzatnál is. Egyrészt a humor részét is erősítené, mert nem kötelezően kell beletalálni a tányérba, másrészt formai megoldás is lenne, harmadrészt olyan most nekem, hogy már ötödször csinálom meg, mindig le kellett utána mosni az asztalt, mert mellé fröccsent a tej vagy valami baleset mindig történt és hát meg is tettem ezt, lemostam az asztalt, igen ám, csak ettől steril lett. Tehát ami a felső részében a vicc és a humor és az élet, az most az alsó részében a visszafogott, majdnem azt mondom, hogy konzervatív megközelítés. Ez nekem annyiban mindenféleképp hiányérzetet okoz, hogy ez a két tárgy valahogy össze kéne, hogy kapcsolódjon. A kommentároknál fölmerült a kérdés, hogy mi a helyzet a bögre fülével. Én nem mondom, hogy egy didaktikus megközelítés kell teljes ábrázolásban, de ennél kicsit határozottabb jelenlétet kéne adni ennek a fülnek, már csak azért is, mert most sejthető, hogy ott a fül, de azért pont attól, hogy a tej is ad egy amorf formát, ezért nem olyan értelmes a jelenléte. Vagy ne legyen egyáltalán fül, vagy ennél egy kicsit több kéne. Mindezzel együtt ez egy háromcsillagos kép és csak azért nem leckemegoldás, mert az gondolom, hogy jó lenne, ha ehhez a leckéhez érkezne még Dávidtól kép. Egyébként ez a többiekre is igaz, hiszen akkor, amikor ezt a leckét létrehoztuk, azt gondoltam, hogy sokkal több főzést kedvelő, sütésben jeleskedő tagunk van, aki mindezt szeretné gusztusosan tálalni képi tartományban is. Magyarán, itt nem csak a kész termékeket érdemes beküldeni, hanem érdemes lenne talán elkezdeni egy közös munkát is ebben a leckében. Hiszen itt nem másról van szó, mint az enteriőrről, a csendéletről, a tárgyfotóról. Ez egy olyan irány, ami annyiban speciális, hogy az ételt is eladhatónak, gusztusosnak kell mutatni, kívánatos termékeket kell nekünk produkálni. A leirat pedig azért segít, mert itt nem csak olyanok vannak, akik a számítástechnikával vagy a fotográfiával akarnak foglalkozni, hanem olyanok is, akik szeretnek esetleg egy jót enni. Várjuk a folytatást és kíváncsi vagyok Dávid véleményére arról, amit itt most elmondtam. (hegyi)
értékelés:

Értem azt, hogy itt egy hullámhelyzetről van szó (valószínű valami tóparti szituáció) ennek a képnek most valószínűleg a digitalizálás ami a szépséghibája, valószínű, hogy ott a mélyben a feketében meg a középrészben is több tónus és több részlet lehet, mint most én itt láthatok – ez az egyetlen problémám. De emiatt most én azt gondolom, hogy ez az a látható verzió amit látok, az ettől nekem nem tud leckemegoldássá válni – a 3 csillag megvan, mert az absztrakthoz tökéletesen jól kapcsolódik, bár érzek némi didaktikus megközelítést abban, hogy itt most mind a három régió egyformán jelen van (a sötét, a középtónus és a világos), valami döntést én lehet, hogy meghoztam volna. Egyébként nekem ebből furcsa módon legkevésbé a part ami érdekes, a legérdekesebb ami a víz határvonalán történik – ami úgymond a jég alatt egy belátható terület még. Amivel én elkezdtem volna játszani, az ez a partszakaszi rész és ami a teljesen sötét feketében úszó tónustartomány közti tömegelosztási játék lehet. Úgyhogy ezt így a jövőre nézvést is mondom, hogy tessék bátran bevállalni azt, ami ebből mi az ami igazán érdekel, mert most biztos, hogy 100%-osan el tud hozzám jutni. A három csillag azért megvan. (hegyi)
értékelés:

Van egy nagyon érdekes kiállítás most a Műcsarnokban, ami nagyon jól jellemzi a hazai állapotokat, ez a Banksy kiállítás. Ha én lennék a Banksy helyében, lehet hogy vettem volna a fáradtságot és idejövök és szétfirkálom a várost, már csak olyan kritikai alapból, mert az ő nevét, mint áruvédjegy használják ahhoz, hogy jobb–rosszabb, fontosabb és kevésbé fontos alkotók kiélhessék a maguk rajzolási és közlési vágyát. Banksy-ról vajmi kevés szó esik, pontosan azért, mert nem sikerült elérni azt, hogy eljöjjön vagy adjon munkákat, tehát érdekes ez az attitűd. Ettől függetlenül most ezt csak mint ilyen kulturális szövedék tettem ide, hogy hol élünk és hogy élünk mi, hogy ez mennyire provinciális dolog. Ami a képet illeti, ez egy nagyon jó kép és nagyon furcsa az egész, mert ez egy szomorú helyzet, mivel ezek a vakablakok valaminek a megszűnését, értelmetlenségét, funkcióvesztését jelzi, miközben a színekkel a formákkal, ezzel a kis rajzzal, tulajdonképpen ez az egész vidámmá változik. Nem tudom, hogy ez ott véletlenül volt, vagy te voltál aki belenyúlt, de ott azok a söröspoharak (a műanyagok) nekem nagyon jók. Mert ha az nem lenne, akkor az egésznek nem lenne jelenléte – az adja meg a valóságát, azt adja meg azt, hogy ez nem csak egy dokumentálás. (hegyi)
értékelés:    

Dávid, örülök neki, hogy újból elkezdtünk egy munkát és ráadásul határozott ecsetvonásokkal dolgozol, van egy elképzelésed a helyzetről, ráadásul mindezt öniróniával valósítod meg. Úgyhogy ez egy jó gondolat és elég bolondos a kép ahhoz, hogy azt mondjam, hogy megvan a három csillag. Nem tudom, mi az a szellemtünemény, ami ott van, az a fehér izé. Ahhoz azért túl határozott, hogy ne azzal foglalkozzam, mint legvilágosabb folttal. Elviszi a figyelmet arról, hogy mit akarsz itt mesélni. Szóval azt ott érdeklődéssel figyelem, arra valamit mondjál, hogy az ott micsoda. De megvan a három csillag és a leckemegoldás, tehát én nem mondom azt, hogy ez nem jó, csak ott az középen fura. (hegyi)
értékelés:    

Hát ez egy erős kép. Ez látod, konstrukcióban és mindenben ott van a szeren. Jó ez a gesztus, szóval a pozőr az egy jó kifejezés. Tehát amikor valaki, valamilyen cselekvést, valami kitalált cél elérése érdekében végez és nem a maga mélységében próbál megfejteni, miközben persze az egésznek megvan a maga önironikus humora is, azzal, hogy a kép maga meg egy erős és jó konstrukció. Egy dolgot gondoljunk végig, hogy biztos érdemes-e ezeket a fal ritmusokat, amik ezekkel a téglákkal létrejönnek, a jobb oldali oszlopon túl is újból indítani. Szépen keretezné ezt az egész képet a függőlegesünk, ami a képhatárhoz közel meghúzódik. Abban száz százalékosan biztos vagyok, hogy a jobb oldalinál az oszlopnak a szélén én meghoznám azt a döntést és ott vágnék, nem indítanám már újból ezt a téglafalat. Hogy a kép bal oldalán is igaz-e ez, abban nem vagyok biztos. Lehet, hogy ott mozdulhatunk, mert ott a virág tulajdonképpen szépen ritmizál, tehát ez szépen tovább folyatja magát és ezzel összeköti ezt a két felületet. De a jobb oldalon nem látom értelmét ennek az újból indításnak. Talán ennyi, amit hozzá tudok tenni. De a jó a gesztus és főleg ez az önironikus iránya, ez nagyon tetszik nekem. Ezért megvan a 3 csillag és megvan a leckemegoldás is. Jó helyeket találsz, ez az íróasztal, ez egészen őrületes. És ha jól látom, akkor a tetején valami fénycső armatúra van, vagy nem tudom mi akar az ott lenni, szóval tényleg egészen furcsa világ. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Newton mint Newton-gyűrű jelentkezik itt pont a macskánál, scannelésnél szokott ilyen hiba lenni, hogy ahogy az üvegfelülethez hozzáér a film hordozójának a felülete interferenciák jönnek létre a két felület között, és ezeket ilyen gyűrűsen megfigyelhetjük az érintkezési pontoknál. Akit érdekel ennek a jelenségnek a bővebb leírását megtalálhatja a neten. A hiba nem csak ebből adódik, hanem abból is, hogy túl lett világítva ez az egész, valahogy bevert ide a fény. A Hiba leckénél azt a viszonylag egyszerű meghatározást próbáltam megfogni, ami arról szól, hogy akkor időtálló egy hiba, ha maga a hiba, a véletlen hozzáad a képhez, tehát van egy alapvető alkotói szándék, ami eleve elfogadhatónak kell legyen, és ehhez a szándékhoz a véletlen még valami pluszt hozzáad. Így, mint alkotótárs szerepel a műtárgynál, matematikailag úgy tudnám mondani, hogy 1+1 az 3 lesz. Viszonylag könnyen, nagy mennyiségben ömölhet ránk a rontás, a rontott kép, mert ebből van több, nagyságrendileg több rossz képet csinálunk, mint jót, de ezeket mutogathatjuk egymásnak, akkor sem jutunk előre. Ennél a képnél nem a Newton gyűrű menti meg a dolgot, és nem is az, ami ezzel történt, hanem az, hogy azáltal, hogy ez itt szét van égve, pont a két szereplő az, aki belekerült ebbe a roncsolódásba. Ettől az egész olyan, mint amikor maga az emlék kopik meg, mint amikor elfelejtjük valakinek az arcvonásait, emlékszünk rá, hogy a haverunk volt, de ha szembejönne velünk az utcán, akkor nem biztos, hogy megismernénk. Az időt lehet ezáltal a roncsolódás által érzékelni, ezzel a tónusproblémával nekem ez jön létre ennél a képnél, ez menti meg. Egyébként, ha ez egy jól sikerült kép lenne, ha nem lenne ez a probléma a túlvilágítással, akkor ez egy viszonylag érdektelen fotó lenne, hogy apa játszik a macskával, akkor ez maximum a családi fotóalbumot tudná bővíteni, de a nagyközönség számára ez érdektelen lenne. (hegyi)
értékelés: