Hello Tisztelt Megnéző! Most olyat teszek, amit nem szoktam és nem szeretek megtenni. Előre magyarázom a képet, ezt főleg azért hogy segítsem a befogadást és megelőzzem az olyan gondolatok kialakulását aminek a tartalma "öncélú magamutogatás" jelzőt és társait fogalmazná meg! - prologusból ennyit.
   Szóval, hagy éljek egy nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb ember szavaival - Müller Péter pennájából: "Ez a két Ős-szerepünk. Nő és férfi. Mindenkiben van. Anima és animus - mondja C. G. Jung. Az egyik a "megvalósult", világos, tudatos oldalunk, a másik árnyékban és nem tudatosan, de valójában mindannyian kétneműek vagyunk. Ezt ne úgy képzeld, hogy két félből vagyunk összegyúrva, hanem úgy, hogy az Egy, az isteni Önvalónk, ha megvalósul a polaritás világában, nővé és férfivé osztja szét magát. Az egyik szerepet elvállalja a világ színpadán, a másikat rejtve, főleg álmaiban játssza. Karinthy Frigyes azt írta: "Azt álmodtam, hogy két macska vagyok, és játszottam egymással." Egy nagy humorista így mondta el a teremtés lényegét. (...) Harmonikus lélek az, akiben a jin és a jang egyensúlyban van. Ha mindkét ősminőséget ismerem magamban. S bármikor élni tudok vele. Imádkozni, például, csakis női lelkülettel lehet. Akármilyen "Férfi" vagyok! Az Istennel való kapcsolatomban "nőnek" kell lennem. "Legyen meg a Te akaratod!... Nem az én akaratom - a Tiéd!" Befogadóvá kell lennem. Olyanná kell válnom, mint egy megtermékenyülésre szomjas anyaméh. A meditációban már nem így van. A meditáció kezdő lépése az önmagán uralkodni tudó, erélyes "férfi" akaratával indul. Majd jön a hagyom, hogy "történjen velem, aminek történnie kell" női jin fázisa. És végül eljutunk odáig, hogy sem férfiak, sem nők nem vagyunk már. Ha valaki túlemelkedik a polaritás világán, nincs már "neme". A kettőség az Egybe visszatér. A felébredt ember mindkét nem ura. Bal szeme női szem, jobb szeme férfiszem, de ő maga a homloka közepén lévő Örök Ember egyetlen szemével lát. És önmagára már nem mint férfire vagy nőre gondol. De hogy egy hétköznapi helyzetről beszéljünk: jó párkapcsolatban élni, de még jól szeretkezni is csak olyan férfival lehet, akiben él a női oldal is. Aki gyengéd. Érzékeny. Megérző. Megsejtő. Megértő. Elfogadó." (korrektség kedvéért - az eredeti szöveg megtalálható a life.hu oldalán)
   Tehát, a harmóniámat keresném ebben a képben... Ha elolvastad, köszönöm, szerintem megérte! Remélem nem voltam túl terjengős! Nem akartam lelőni az összes poént, így más tartalma is van, lehet. Úgyhogy kedves 'befogadó', ha már eljutottál idáig az olvasásban szánj rá még pár percet mert kíváncsi vagyok a véleményedre!

Örülök neki, hogy Dávid ilyen hosszú leiratot ad, mert segít megérteni azt, hogy miképp működik az asszociációs hálója, még akkor is, ha szerintem az, amit a leiratban közöl, jóval kevéssé lényeges megközelítés, inkább önvédelem. Mert hát érthető a bizonytalanság akkor, ha azt vesszük, hogy mit szól a világ ahhoz, főleg Magyarországon, ha egy férfi felvállalja a női attitűdöt is, és azt az irányt, ami benne, mint kreatív alkotóerő a nőiségben jelenik meg, és a női attitűdöt abban a formában jeleníti meg, amit most látunk - férfi ugrál női ruhában. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, hiszen az utalás nem csak a kíváncsiságról szól, sőt, legkevésbé arról, hogy milyen lehet női ruhába bújni, jelmezt cserélni (azért ez is benne van), hiszen akármennyire is kétséges táncszakmailag, de mégiscsak egy balett utalást kapunk, a tüllszoknya, az ugrás, sőt, a rózsaszín zokni is, hiszen a táncosok gyakorlás idején szoktak ilyen melegítő zoknikat hordani. Eddig a tárgyias elemzés. A kép hangulata engem egyrészt Jan Saudek világára emlékeztet - ezekez a neveket mellesleg nem azért szoktam említeni az elemzésekben, hogy villogjak vele, mennyi nevet tudok megjegyezni, hanem hogy ti is utánanézzetek adott művész munkáinak - hiszen Saudek az, aki tökélyre vitte a lepusztult gyárak és belső terek magányában készített aktokat, azt az ellentétet, ami a buja, vérbő testábrázolás és a szikár, pusztuló környezet között feszül. Jónak tartom azt is, hogy mindezt nem csak a környezetábrázolásban építi fel Dávid, de egy régebbi lemezes gép hátlapjának fotózása által a beállítóvonalak is belekomponálódnak a képbe. Itt jegyzem meg, hogy ha már ott vannak azok a fránya segédvonalak, akkor nem ártott volna a beállítást úgy megoldani, hogy ne essen hanyatt a gép, és ettől ne forduljon ki a perspektíva, ez engem zavar, mert nem érzem indokát. Természetesen a performansz sok erőt és energiát elvisz, nem lehet könnyű a fényképezésre és az ugrálásra is koncentrálni, de hát ezért szép az önportré műfaja, hogy az ember ki tud gyakorolni helyzeteket, így amikor már modellel dolgozik, tudja, hol a tűréshatár. Visszatérve a képre, azért mondtam, hogy a leirat elfogadható, mint magyarázat, de nekem a képhez nem ad hozzá, mert nekem itt sokkal inkább szó van arról, ahogy az ember minden akadályt leküzdve a saját világába és a környezet kalickájába zárva is kitörni vágyik, csak azért is megmutatja, Nyizsinszkij ugrik, legyőzi a gravitációt és az orosz belvilágot is - szóval nekem ez a kép a szabadságról szól és a kitartásról, mindenek felett és bármilyen áron. Várom a folytatást, ne add alább. Félve mondom, hogy egy korrekt beállítású ismétlést lehet, hogy megérne a kép... (hegyi)
értékelés:    

(...Deák Ferenccel)

Hogy mikre képes egy fénymásoló, csak hogy megússzuk a bemutatkozást, elképesztő! Szóval várnék majd egy korrekt portrét is, mindamellett ez egy jó geg, jó poén, picit belecsúszunk a verbálfotózásba, tudod, mint a magyar videoklipeknél, amikor azt énekli a sztár, hogy este volt és te a parton vártál, és a képen esti Balatont látunk és a lány haját fújja a szél, és vár... vagyis a lényeg az, hogy ki kell mindent próbálni ahhoz, hogy az ember utána tudja, hogy na, ez megvolt, és ezt majd alkalmasint hogy fogom reprodukálni más helyzetben, más eszközzel. Nem mintha nem volna a fénymásolós képalkotásnak létjogosultsága, hiszen ki mondta azt, hogy csak fényképezőgéppel lehet fényképet készíteni, ha így volna, Moholy-Nagy jó pár képe nem kerülhetett volna be a fotós kánonba, de azért lehet, hogy érdemes ezeket a dolgokat tanulmányként kezelni és nem végcélként. Még egyszerűbben fogalmazva: itt most egy javarészt tudatos cselekvéssor véletlenek sorozata által megrajzolt végtermékét látjuk, a pasi tudja, hogy forgassa a fejét, hogy lenyomat rajzolódjon, de hogy mi mekkora erővel lesz jelen, az már inkább a technológiának és nem a tervezésnek köszönhető. Kössünk üzletet Dávid! Én ezt elfogadom 3 csillaggal, mint kettes lecke, te pedig ennek tapasztalatai alapján készítesz egy hasonló portrét magadról, de nem fénymásolóval. Oké? (hegyi)
értékelés: