Van egy nagyon érdekes kiállítás most a Műcsarnokban, ami nagyon jól jellemzi a hazai állapotokat, ez a Banksy kiállítás. Ha én lennék a Banksy helyében, lehet hogy vettem volna a fáradtságot és idejövök és szétfirkálom a várost, már csak olyan kritikai alapból, mert az ő nevét, mint áruvédjegy használják ahhoz, hogy jobb–rosszabb, fontosabb és kevésbé fontos alkotók kiélhessék a maguk rajzolási és közlési vágyát. Banksy-ról vajmi kevés szó esik, pontosan azért, mert nem sikerült elérni azt, hogy eljöjjön vagy adjon munkákat, tehát érdekes ez az attitűd. Ettől függetlenül most ezt csak mint ilyen kulturális szövedék tettem ide, hogy hol élünk és hogy élünk mi, hogy ez mennyire provinciális dolog. Ami a képet illeti, ez egy nagyon jó kép és nagyon furcsa az egész, mert ez egy szomorú helyzet, mivel ezek a vakablakok valaminek a megszűnését, értelmetlenségét, funkcióvesztését jelzi, miközben a színekkel a formákkal, ezzel a kis rajzzal, tulajdonképpen ez az egész vidámmá változik. Nem tudom, hogy ez ott véletlenül volt, vagy te voltál aki belenyúlt, de ott azok a söröspoharak (a műanyagok) nekem nagyon jók. Mert ha az nem lenne, akkor az egésznek nem lenne jelenléte – az adja meg a valóságát, azt adja meg azt, hogy ez nem csak egy dokumentálás. (hegyi)
értékelés:
Köszi István! Jól érzed a címet, nem illusztráció. Ez nekem olyan magyarosan sírva vigadni, a keserűségben van humor, így könnyebb.. örvendtem!
Kifejezetten örültem a gondolataidnak Zsolt! És hogy a sörös műanyagot kiemelted! Azt hiszem az nincs akkor is megcsinálom de nem használtam volna a képet, inkább dokumentum úgy, az is kell. A pohár volt, de akár én is kitehettem volna, akkor godzsuztunk amúgy is.. Szóval leírtál mindent amit fontosnak tartottam! Vidámat!
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Így kezdődik József Attila egy kései verse.
Nem gondolom, hogy konkrétan a versre gondolt Dávid a fotóval, de azt gondolom, hogy van némi áthallás, és ha nem is annyira vicces, de ironikus a grafitis meglátása, amit gondolom Dávid is meglátott benne: az aranyban ragyogó vicces kis szurikáta légkalapáccsal bontja le a falat... A glóriának nézett köröcske miatt mondhatnám, hogy Te szent szurikáta!
De vessetek a manguszták elé, mégis a valóságunk attól még a betört üveg, és ezért számomra mégsem annyira vidám e pillanat...
Viszont van egy képi összhang is, és az ténylegesen nem olyan drámai, inkább olyan megdizájnolt érzetet kelt bennem...
Zoli! :) Tetszett a komment, köszi szépen!
Köszi Gergely, öröm ha hasznosul! :) Örvendtem!
Tamás! Szerintem is! Köszi és a linket is hiszen az nyomán tettem fel, de láma voltam és kifelejtettem a leírásból.. Illetve viszonzáskép, mert ez egy rég elveszett link volt a kedvencekből.
http://latszoter.hu/forum/te-lattad-mar-ezt
Csatlakozom Zoltánhoz! Sőt egy lépéssel tovább is mennék, nekem ez a kép egyenesen vidám. Ezt segítik a kemény tónusok is.
Hallo. Ha nem banod, ismet a Te tolladdal ekesitenem ma esti radiomusorom.
http://latszoter.hu/radio/lemezlovas-nem...
Koszonom.
Remélem nem fertőző.... :D Mindenesetre a kép a falfestmény nélkül is erősen kilátástalan hangulatot áraszt, a szó szerinti és átvitt értelmében is. :) De ez a motkányszerű légkalapácsos fickó mégis visz bele valami poztivizmust, valami őspoént -- akkor is ha az alak éppenerősen destruktív, hiszen bontja szét a házat... :)
Jópofa, tetszik nagyon!
Pohár nélkül ez nem kép.