Önportrés gyakorlat

Ami a formavilágot illeti, az ötlet kiváló, jó megfigyelés, hogy a lámpa formája és a fejforma ad egy jó ritmust. Van humora is a dolognak, hiszen mindkét forma lebeg. Ami viszont visszatérő hiba, nem csak nálad, hogy egy fénnyel akartok megoldani egy olyan világítási helyzetet, ami elég egyértelműen látható, hogy nem vezet jó megoldásra. A szemek, Feri, a szemek, ha más nem, de a szemekre oda kell figyelni, mert ennyire ha fentről vagy lentről jön a fény, akkor a szemek bebuknak. Márpedig szemek nélkül ez így nem működik jól. Nem is bonyolult a megoldás, mert fogsz egy tükröt, vagy alufóliát, vagy bármit, ami vissza képes verni a fényből, ami fentről érkezik és a szemedbe nyomatod a fényt vele. Ismétlést kérek, mert ezt a dolgot fejben rögzíteni kell. (hegyi)

Miért a hónap képe:

Ezt a fotót azért szerettem meg az áprilisiak közül, mert nagyon komolyan vehető benne a játék, és mindez fordítva is igaz. A funkcionalitások tartalmat nyernek, a tartalmak a valós és az elképzelt határán mozognak, valósága komor és súlyos, de képzeletben könnyeden dobálja a labdákat. Mindeközben olyan közeli, ismerős, mintha csak belőlem szakadt volna ki. Ismerem, mert magam is az empirikus tekergéseim során hasonló összefüggésekre bukkanok - és persze lehet, hogy inkább ezért is szeretem - olyan közeli hozzám minden küzdelme, és eredménye, bizonytalansága és bátorsága. De hogy ne csak a lufit fújjam, konkrétan azt gondolom, mint önportré igazán fájdalmas, és kíméletlen lenne. Vallatószoba jut róla eszembe... Meg az, hogy semmi nincs rendben. A szemek a sötétben a hiábavalóság üzenete, a lebiggyedő ajkak a szomorúságé, a meredek, erős fény a tikkasztó hőséget, a kiszáradást juttatják eszembe, az oldalra komponáltság pedig az űrt, a hiányt. Ez lenne a racionalitás, és az ésszerű magyarázat. De a játékos oldalán a félrecsúszott glória enyhíti a merev sötétséget, és a fájdalmas fényt, olyan esendő szentség, profán angyal válik le a képről. A feje pedig tálcán kínálja magát, és ettől - számomra - minden vétkét bevallotta, és megbocsátást nyert... Mert ilyen ez a játék, vagyis szerintem ilyennek kellene lennie... Mindez két ovális formával, pár csíkkal, kis fényezéssel - egy pantomim játék egy lámpával és egy fejjel. És persze, tudom, hogy nem feltétlenül ez a szándék, ami létrehozta a fotót, talán a fényforrás adottsága, a bevilágítás keresése, kicsit errébb, kicsit arrébb ülök, ilyenek foglalják le talán Ferit a kép készítésének idejében, de mindezt már elengedte, és itt van, és így szállt ide hozzám, ahogy írtam. És még egyszer: én pedig ezt szeretem! (Mészáros István)

Hozzászólások

1
Értékelem!

Gratulálok Feri! Remélem egyszer majd elmeséled milyen volt a kis zöld embereknél, és nagyon örülök hogy végül csak visszahoztak közénk.

1
Értékelem!
1
Értékelem!

Kerestem a fényt, kerestem önmagam, erre föl István megtalálta a hónap képét! Köszönöm, s egyben remélem, hogy a májusi termés is bőséges lesz, mert választani nehéz, felelős dolog.

0
Értékelem!

Gratulálunk, májusban te válogatsz Feri!

1
Értékelem!

Van füled :) a nézőnek úgy tetszik, hogy a füled árnyékban van, nekem legalábbis egyáltalán nincs csonkolás érzetem. Meg ott látszik is kicsit valami, épp elég. Szóval szerintem jó!

0
Értékelem!

Eleve nem is akartam szimmetrikusan, fejjel középen, így viszont egyfülű maradtam, ezért a szorgalmi.

0
Értékelem!

Ez szerintem remek fotó Feri. Küldtél most egyet az önportré leckébe is de ez itt egyértelműen bátrabb, kifejezőbb, és tartalmat nyer a világítás, ugyanis ha csak az arcodat nézem, akkor a nagy árnyékok a szemen sok esetben nem lennének túl szerencsések, de hogy a fejed felett van egy "félrecsúszott" glória-szerűséggel az a lámpa, "feltölti" az árnyakat a szemed alatt, és lesz a fotón valami finom játékkal fűszerezett tartalom, miközben a valóság talaján mozog továbbra is. (Annyit, még, hogy nem értem, ez miért szorgalmi?)

Új hozzászólás