Aki keres... :)
Ami a formavilágot illeti, az ötlet kiváló, jó megfigyelés, hogy a lámpa formája és a fejforma ad egy jó ritmust. Van humora is a dolognak, hiszen mindkét forma lebeg. Ami viszont visszatérő hiba, nem csak nálad, hogy egy fénnyel akartok megoldani egy olyan világítási helyzetet, ami elég egyértelműen látható, hogy nem vezet jó megoldásra. A szemek, Feri, a szemek, ha más nem, de a szemekre oda kell figyelni, mert ennyire ha fentről vagy lentről jön a fény, akkor a szemek bebuknak. Márpedig szemek nélkül ez így nem működik jól. Nem is bonyolult a megoldás, mert fogsz egy tükröt, vagy alufóliát, vagy bármit, ami vissza képes verni a fényből, ami fentről érkezik és a szemedbe nyomatod a fényt vele. Ismétlést kérek, mert ezt a dolgot fejben rögzíteni kell. (hegyi)
Ezt a fotót azért szerettem meg az áprilisiak közül, mert nagyon komolyan vehető benne a játék, és mindez fordítva is igaz. A funkcionalitások tartalmat nyernek, a tartalmak a valós és az elképzelt határán mozognak, valósága komor és súlyos, de képzeletben könnyeden dobálja a labdákat. Mindeközben olyan közeli, ismerős, mintha csak belőlem szakadt volna ki. Ismerem, mert magam is az empirikus tekergéseim során hasonló összefüggésekre bukkanok - és persze lehet, hogy inkább ezért is szeretem - olyan közeli hozzám minden küzdelme, és eredménye, bizonytalansága és bátorsága. De hogy ne csak a lufit fújjam, konkrétan azt gondolom, mint önportré igazán fájdalmas, és kíméletlen lenne. Vallatószoba jut róla eszembe... Meg az, hogy semmi nincs rendben. A szemek a sötétben a hiábavalóság üzenete, a lebiggyedő ajkak a szomorúságé, a meredek, erős fény a tikkasztó hőséget, a kiszáradást juttatják eszembe, az oldalra komponáltság pedig az űrt, a hiányt. Ez lenne a racionalitás, és az ésszerű magyarázat. De a játékos oldalán a félrecsúszott glória enyhíti a merev sötétséget, és a fájdalmas fényt, olyan esendő szentség, profán angyal válik le a képről. A feje pedig tálcán kínálja magát, és ettől - számomra - minden vétkét bevallotta, és megbocsátást nyert... Mert ilyen ez a játék, vagyis szerintem ilyennek kellene lennie... Mindez két ovális formával, pár csíkkal, kis fényezéssel - egy pantomim játék egy lámpával és egy fejjel. És persze, tudom, hogy nem feltétlenül ez a szándék, ami létrehozta a fotót, talán a fényforrás adottsága, a bevilágítás keresése, kicsit errébb, kicsit arrébb ülök, ilyenek foglalják le talán Ferit a kép készítésének idejében, de mindezt már elengedte, és itt van, és így szállt ide hozzám, ahogy írtam. És még egyszer: én pedig ezt szeretem! (Mészáros István)
Kerestem a fényt, kerestem önmagam, erre föl István megtalálta a hónap képét! Köszönöm, s egyben remélem, hogy a májusi termés is bőséges lesz, mert választani nehéz, felelős dolog.
Van füled :) a nézőnek úgy tetszik, hogy a füled árnyékban van, nekem legalábbis egyáltalán nincs csonkolás érzetem. Meg ott látszik is kicsit valami, épp elég. Szóval szerintem jó!
Eleve nem is akartam szimmetrikusan, fejjel középen, így viszont egyfülű maradtam, ezért a szorgalmi.
Ez szerintem remek fotó Feri. Küldtél most egyet az önportré leckébe is de ez itt egyértelműen bátrabb, kifejezőbb, és tartalmat nyer a világítás, ugyanis ha csak az arcodat nézem, akkor a nagy árnyékok a szemen sok esetben nem lennének túl szerencsések, de hogy a fejed felett van egy "félrecsúszott" glória-szerűséggel az a lámpa, "feltölti" az árnyakat a szemed alatt, és lesz a fotón valami finom játékkal fűszerezett tartalom, miközben a valóság talaján mozog továbbra is. (Annyit, még, hogy nem értem, ez miért szorgalmi?)
Gratulálok Feri! Remélem egyszer majd elmeséled milyen volt a kis zöld embereknél, és nagyon örülök hogy végül csak visszahoztak közénk.