Egy olyan leckemegoldást kapunk, ami igazándiból nagyon is izgalmas, bár, én ezt lehet, hogy a talp leckére küldtem volna és nem a családra. Azt is megmondom miért. A talp leckének ez egy nagyon izgalmas megfejtése lenne. Persze nem ártana, ha valami éles lenne ezen a képen, most úgy tűnik, mintha semmi nem lenne az, de el tudom fogadni most. Egy kicsit billeg ez a dolog a család, és a talp leckénél. A család leckéhez több kellene a szereplőkből. Értelmezhetőbbnek kellene lennie, hogy itt vagy egy anya, egy apa, esetleg van egy kettejük közötti helyzet, és van egy kisbaba láb. Tehát akár kétszemélyesnek van ez ábrázolva, akár három, ezeket a szereplőket egy picit jobban be kellene engednünk ebbe a kép térbe. Ha ez talp lecke, akkor viszont jobban rá kell fókuszálni magára a két talpra, és akkor viszont nem kell hozzá a térd meg a kis lábat odatartó kéz sem. Tehát akkor magát a kompozíciót így kell rendeznünk, és nem ollóval, hanem az exponálás előtti komponálással, hogy csak ezek az ívek és formák játszanak rajta. Most a kettő határán mozgunk. Erre nem adok most semmit, nem azért mert rossz, hanem itt konkrétan kérem az ismétlést, több okból. Egyrészt az élesség, másrést a kompozícióval tesszük ezt helyre, és azzal értelmezzük, és húzzuk alá, hogy miért egyik, avagy a másik leckébe kerül. (hegyi)

Gödör

Alcímként vagy magyarázatként azt kaptuk, hogy gödör. Ez a kép egy nagyon jó fény- és színvilágú fotográfia, nagyon jól felesel egymással, nagyon jól válaszol egymásnak ez a búzakalász színű sárga, és az a fajta tintakék, ami, mint ég és mint valószínűsíthetően egy színpadi helyzet, ami itt most ábrázolásra kerül. Tehát színben, színdinamikában nagyon jó ez a meglátás. Aztán az a fajta elmosódott - amire a cím is utal - mozgási formavilág vagy mozgásfázisoknak az ábrázolása, engem - még ha nagyon is elvadultnak tűnhet az asszociációm - arra emlékeztet, mikor a kínai negyedben ünneplik a kínai újévet, és nagy sárkányokkal járnak körbe az emberek között, és ennek a sárkánynak , amibe több kis kínai szokott belebújni, van egy feje, ami bele-belecsíp az ott álló bámészkodókba, és van egy hosszú-hosszú kígyózó teste, és ez, mint egy ilyen karneváli forgatag jár-kel az emberek között. Valami hasonló formai játék jön itt létre, mintha ennek a kis sárkánynak a kis pofáját látnám ide a nézőre tekinteni. Érdekes ez a fajta párhuzam, amit én itt észrevettem. Erre utal egyébként az is, hogy a felsőtest mozgása egy elkent, elhúzott mozgást eredményez, míg a lábak nagyon is határozottan állnak. Ez még mindig azt mondom, hogy talán igazolja ezt a viccesnek mondható értelmezésemet. Ami egy picit számomra kérdés, hogy most a képnél minden a kép jobb oldalára koncentrál. A kerékpár hátsó kerekének a darabja, ez a fajta mozgási helyzet, és a képnek a bal oldalán nem nagyon látom, hogy történne valami. Lehet azt mondani, hogy arrafelé történik a mozgás, ezért kell hozzá ez a tér mennyiség, hogy ez a mozgás végbe tudjon menni, de én azt mondom, hogy erre azért ekkora mértékben szükség. Ezt a helyzetet jól be lehet mutatni akkor is, ha a képnek legalább az egyharmadát baloldalon levágom, ez akkor is működik. Nem érzem azt, hogy ez dekomponálással megoldható ez a kompozíció. Úgyhogy én kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Virágaim.

Hát, én most ezzel a képpel olyan nagyon nem tudok mit kezdeni. Értem én, hogy itt valamilyen formai megfeleltetés van, ha jól látom, itt valamilyen kisember térdéhez van téve valamilyen virágkompozíció. Nem tudom, de lehet, hogy ez az ő hajában van, ezt is el tudom képzelni, hogy ez egy ülőportré és felülről fényképeztük és ez egy hajdísz, nem tudom, de most erre nem is nagyon kapok megfejtést. Igazándiból az is problémám most, hogy ennél a képnél a kép nagy részét uraló két láb életlenben van tartva, és ez nem tesz ennek jót. Mert ez most olyan, mint hogyha oda lenne rajzolva két ilyen forma vízfestékkel. Miközben ennek ellentmond a vaku, amit használt az alkotó, és ami erre a virágkompozícióra rávetíti a nagyon is konkrét és kemény fényét. Tehát ez a kevert világítás jelen pillanatban attól válik ketté, hogy maga a kép viszont élességében nem ugyanazt a szintet hordozza a vaku megvilágításnál, mint a természetes fénynél. Mondom, ez az egyik része a dolognak, a másik része pedig maga a filozófiai értelmezés, tehát nem igazán tudom, hogy most itt miről van szó, merthogy virágaim, hát nem tudom, szóval én most azt mondom, hogy köszönöm, de én ezt most nem tudom értelmezni. (hegyi)

Egy nagyon vidám képet látunk. Nagyon szeretem ezt a képet attól, hogy ad egy nagyon érdekes térélményt, mert a mélységélességgel dolgozva bizony ez a térélmény létre tud jönni az előtér-középtér-háttér viszonylatában, de az hogy ennyire a kép aljába belepilinckázó kis lábujjaktól magasabb horizont vonalról van exponálva, ettől az egész mégis visszabillen a kétdimenziósságra. Nagyon izgalmas ez a megfigyelés és nagyon tetszik az, hogy az árnyék ebbe a homokos vízparti helyzetben egy táncoló figurává válik. Ami nekem ezzel a történettel, mint kompozíció problémám, hogy ennek a lábnak, ami most itt alul bekandikál, a hagyományos kompozíciós elveket követve most ennél az elrendezésnél a képnek a bal oldalára kéne esnie. Pontosan, mint ahogy most elkezdődik a láb a kisujjnál baloldalon, ott kéne végződnie a jobb oldali kisujjal és akkor, hogy ennyit áttettünk, akkor egy nagyon jó keresztirányú kompozíció jönne létre. Lehet azt mondani, hogy oké, nem az a megfejtés. Ehhez azt kellett volna, hogy mondjuk két vagy három órával készüljön a kép és akkor ez az árnyék megnyúlik, ami most létrejött a parton elfutó modellnél, és akkor ez az átlós árnyék keresztül vonulhatna és annak már lehetne ellensúlya ezen a helyen ez a bekandikáló láb. Amiért a Tímea kap egy kokit az az, hogy lemaradt a nagylábujj a kép jobb felső szélén lévő lábról. Az a vágás nekem fáj és nem kárpótol az a 10 másik ujj, ami bekandikál. Miközben élvezettel nézem ezt a képet és végre egy kis nyár ebbe az undorító télbe, de ezt most így kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

vasárnapi hajnalok

Az egy nagyon is jó ötlet, hogy egy olyan triptichon hoz létre Tímea, ami nem csak három felé szabdalja ezt az egész képi teret, hanem magával a kép belső ritmusával itt egyéb felosztások is létrejönnek, kifejezetten a harmadik képen ez nagyon jól érzékelhető, de a középsőn is megvan és ez egy nagyon jó ritmusjátékot hoz. Az külön jó, hogy ez olyan, mintha egy naplóbejegyzést látnék, hogy Irénke elindult hajnalban a közértbe megvenni az első féldekás kevertet; Irénke randevúra készülve elment a fodrászhoz, reggelre kapott időpontot; Irénke a strandra szeretne menni, de előtte még körbenéz a kertben; nem tudom, de az a jó, hogy ezek olyan történetek tudnak hozni, - nyilván mindenkinek mást - ami nagyon is beszédes. Ezekben pont az izgalmas, hogy olyan helyzetek jönnek létre, amik aztán belső történeteket indítanak el. Nagyon jó például a második képen, nézzük meg azt a két otthagyott cipőt a kép fölső részén, hogy mennyire izgalmas az, hogy tulajdonképpen, mint egy Örkény egyperces, mesél. Nagyon szeretem és nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

őriznél-e

Egy olyan szépiaszerű színvilággal ellátott levelezőlapot, emlékképet láthatunk itt, ahol az egyik legfontosabb jellemzője ennek az alkotásnak, hogy talán az ágy felületein plüss, vagy valamilyen szálas takarórendszer fényei is nagyon hasonlóak tónustartományban, nagyon hasonló foltelrendeződésben, nagyon hasonló nyelvezetben láthatóak - például a kép fölső kétharmadánál a bal térd fölött - , mint az összetett, fekvő pozícióban látható testformák. Ez azért jó, mert nem válik külön az akt vagy az emberi test és a környezet, hanem ez a kép egységesen tónusritmusokból épül fel és ebben éppen annyira látható az emberi test, hogy kimondható legyen, hogy egy intim és egy belső pillanatot látunk. Ráadásul a gesztusrendszere abszolút személyesség teszi, tehát nem csak egyszerűen egy akt fotográfiává, vagy egy testtanulmánnyá, hanem erre a szituációra összetéveszthetetlenül jellemzően, szinte kézjeggyel ellátva kapunk egy nagyon jó mozdulattanulmányt. Ebből az is következik, hogy bár az elemzés elején az hangzott el, hogy egy képeslap üzenet érkezik ide az Estiskolára – a képeslapokra hogyha visszagondolunk a ’20-as, ’30-as évekre nagyon sokszor nem csak a megcímzendő felület, hanem a települést, falut ábrázoló képes részre is sokszor szignóztak, dedikáltak, írtak – itt is látunk ilyen dedikációt. Véleményem szerint a kép önmagában képes közvetíteni azt a sűrített üzenetet a házi feladatra, amelyet az alkotó szeretett volna megismertetni, és nem szükségeltetik hozzá a külön grafikai beavatkozás. Olyan, minthogyha az egy megerősítés, egy bizonygatás akarna lenne, minthogyha például más képeknél vannak alkotók, akik keret használnak, pedig a képeik önmagukban is nagyon erőteljesek. Tehát az én véleményem szerint ez egy három disznós kép, még akkor is, hogyha azt kell, mondjam az írások picit – bocsánat a kifejezésért – koszolják az üzenetet. Bátorságot szeretnék önteni az alkotóba, hogy nyugodtan dolgozzon, nyugodtan készítsen bátran a munkáit, nem kell külön megerősítenie, mert ezek a verbális üzenetek nagyon is ott vannak ezen a képen. (szőke)
értékelés: