Látóhegy

Látóhegy, ez van a leiratban még segítségként. Ez egy kép pár, egy kép kettős. Attól izgalmas, hogy az egyik egy verbális üzenet és egy nagyon drasztikus, nagyon határozott vízszintes, kemény formával, ezzel a barna kerítéssel szabja ketté vagy töri ketté ezt az üzenetet. Nagyon határozott ez a felhívás. A másik kép pedig azokkal a formákkal válik izgalmassá, ami ennél a kis kirándulónál, aki valószínűleg egy kisgyerek, látható, hogy a kék sapka, a vállán lévő pulcsi, a hátizsák, ezek mind-mind gömbölyű formák, és ezekből nyúl ki a kis kar és tartja ezt a kiránduló botot, ezt a kis faágat, ami kineveztünk kiránduló botnak. Tehát mindez olyan, mintha ilyen kis gomba sapkák lennének, első pillanatra az ember nem is biztos, hogy felfogja azt, hogy most ott mi is az, amit lát és mindez organikusan kapcsolódik is ahhoz a fajta természeti helyzethez, ahol ez a kép készült. Tehát a kép párnak az üzenete attól válik érthetővé, értelmessé, hogy míg az egyik egy nagyon határozott aláhúzás, addig a másik egy nagyon is emberi, nagyon is személyes üzenet. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy ez a képek sorrendje. Nekem ez pont fordítva működne, előbb a kisgyerek és utána de „itt nem járt senki”, merthogy azzal záródik le. Ahogy most ez a kép pár áll, hiányzik nekem egy harmadik kép, amivel ez a történet befejeződik. Most kinyitottunk egy kaput. Ha fordítva lenne a képsor, akkor ez a kapu becsukódna, és nem kívánnám a további folytatást. Ezen érdemes talán elgondolkodni. Ettől függetlenül én most megadom rá a három csillagot, mert jó az elgondolás, tetszik. (hegyi)
értékelés: