csend.élet.

A Mozgó Világ, amit többször említettünk már itt, egy olyan irodalmi, szociológiai, néprajzi és fotográfiával is foglalkozó újság volt, amely nagyon fontos volt a rendszerváltás előtti időszak, 70-es évek közepe és a 80-as évek végéig tartó időben egy életérzés megmutatására. Stílusában ez a kép az üres tér felső neon megvilágítása, zöldes, paszteles hangulat és az emberi alak nélküli üres tér, amelyben csak az ajtó szélek, radiátor szélek, minden csak éppen hogy egy picit szignózva belóg, az ürességről szólnak. Mindez éppen grafikai szempontból információkkal van fölerősítve, mint a kép tetején olvasható „csend.élet.”, és a kép legalján olvasható „várok.” szöveg. Ezek a szövegek természetesen fontos grafikai elemei a képnek, mint egy képeslapnak, mint egy üzenetnek. Taliándörögdön működik egy múzeum, ez az Ősök Háza, a római katolikus templom plébánián és oda jó pár évvel ezelőtt érkeztek képeslapok. Nagyon sokféle képeslap. 50-es, 60-as évekből is. És ebben a több száz képben sikerült találni egy olyan kis személyes üzenetet, amelyet egy talán Szalay nevű úr írt az ő kedvesének, ahol egy nagyobb méretű papírlapra írt üzenetet, vallomást, ha úgy tetszik szerelmi üzenetet a levél megírója háromfelé vágott. Pont olyan méretben, amelyek az akkori postának megfelelően postázhatóak voltak. Mielőtt ezt a levelet háromfelé vágta volna, a levél szövegét úgy fogalmazta meg, hogy maguk a szövegek három részletben, de egy-egy levélen olvashatóakká váltak. A teljes üzenetet pedig csak a három levél egymáshoz passzításával lehetett elolvasni, befogadni. Nagyon érdekes játék, nagyon érdekes érzelmi lenyomat ez a múzeumban látható képi üzenet és a mai napig érthetővé teszi az akkori időszakot, a rejtjelezett, titkos üzeneteket. Valami ilyesmit sejtek, egy ilyesmi lenyomatot érzek az itt látható képben. Lehet, hogy sokan azt fogják mondani, hogy az ember nem konzekvens és a csendélet kategóriában amennyiben elfogadásra kerül az itt látható kép, akkor az eddigi megfogalmazásokhoz képes kérdéses, hogy akkor ez a kép miért jó és miért fontos? Véleményem szerint azért, mert itt elsősorban gondolkodásában, filozófiájában jelenik meg a csendélet absztraktciója. Erősítik ezt a feliratok, nyomatékosítják a szétválasztás a csend – pont - élet – pont, várok – pont nagyon is határozottan és beszédesen egy létállapotról közvetítenek nekünk. És ebben a megközelítésben a Baráth Tímea mostani képe önmagához képest tehát konzekvens és Tímea saját belső „prájvit” világából hoz egy nagyon is aktuális sarokpontot. Ezért tartom elfogadhatónak és ezért örülök, hogy a képe itt a 7-es leckére megérkezett és csak drukkolok neki, hogy az alkotási folyamat, mint terápia, mint belső gyógyulás segíthessen. (szőke)
értékelés:

házi kedvenc?

az állatok nem a barátaim...

Ez a kép azért áll hozzám nagyon közel, mert vélhetőleg talán egy cica, vagy valamilyen állatka látszik ott kint a kertben egy hőszigetelt üvegajtó mögött, miközben ez az ajtó csak félig engedi át magán a fényt és látható a külvilág. Ide a beltérbe is beenged tekinteni bennünket a kamera, láttatva a padlót, talán valamilyen fehér függönyt és egy összezárt női mezítelen lábat vörösre festett körmökkel. És mindezt tükröződve is sejtelmesen mutatja nekünk a valóságra ráapplikálva a tükrön, az üvegfalon keresztül. Ez az a plusz vonalvezetés, ami a házi kedvenc kategóriában a Tímea képét is átemeli mindazon, ahol egyszerűen csak egy lexikális feladatmegoldást látnánk, mert mindettől válik aláírttá, kézjegyezetté ez az egész történet. Ettől kerülünk be abba az oeuvre-be, amely Baráth Tímea történeteit, világát, különleges világát mutatja. Különleges alatt azt értem, hogy az én sejtésem szerint mindannyiótoknak ugyanennyire csodálatos és ugyanennyire izgalmas, és ugyanennyire sokszor drámai az a létezése, amelyről a klasszikus médián keresztül oly keveset tudunk, mert azt a médiát nem ez érdekli, hogy mi hogy élünk, miközben én úgy gondolom, hogy az élet súlya az pontosan ezekben a helyzetekben található meg fényképeken, filmeken, üzeneteken keresztül. Ezt egy nagyon jó képnek tartom. Elsősorban azért, mert az iránya, a gondolati iránya az van rendjén és mivel ez nagyon erőteljes mindenfajta más kérdés, hogy kompozícióban vitatkozgassunk erről a képről, az azért nem biztos, hogy helyénvaló, mert egyértelműen megkap az ember ezen a képen keresztül egy belső történést, egy személyes történést és ez a történés elbírja azt, hogyha pár grammnyi arány elcsúszik egy ilyen képen. (szőke)
értékelés:

Klimt parafrázis

A kép valószínűleg a címből gondolva, Gustav Klimt festőművészre utal, arra a Bécsben élő csodálatos festőre, aki tulajdonképpen mestere Egon Schiele-nek, de arra a mesterre is, aki akkor, abban az időszakban, abban a városban hatalommal, tudással, kulturáltsággal rendelkezett és azzal a fajta hatalommal is, amely komoly polgárasszonyok részére folyamatos csodálatot váltott ki a mester iránt és a mester átriumos belső műtermében nagyon sok, és különleges portrét, modellhelyzetet hoztak létre. Klimt tulajdonképpen egy Krúdy figura volt, de éppen nem az anyagiakkal küszködve, hanem avval a fajta vérbő, életszerű történettel, amely erre a bizonyos boldog békeidőkre jellemző és egy osztrák környezetben jelen volt. Ugyanakkor magát a képet a képpárt, én nem elsősorban a klimt-i, hanem inkább az Andy Warhol-i pop-art világába postáznám tovább, annál is inkább, mert a vasaló, a vasalódeszka, ez a fajta szürkés tónus, a cipő és a férfi szereplő rock öltözete, farmernadrág, mindezek nem a szecessziót, hanem épp ezt a fura Marilyn Monroe-i világot idézik. Másrész pedig nekem valahogy az az érzésem, hogy a klimt-i világ folyamatosan tele van vibrációval, de folyamatosan tele van érzékiséggel is. Ennél a képnél pedig maga az érzékiség az inkább egy fád, inkább egy eltartott tükörszerű létállapotnak a rögzítése, ráadásul abszurd módon ábrázolva, hiszen minden mondható a vasalóra és a vasalódeszkára, de az, hogy véletlenül került a képbe, az nem. Színvilágában is eltér a két kép. Talán annyit tettem volna, hogy a vasalószerkezet vászon rúd formája, acél meghosszabbítása, ami egyértelműen egy fallikus szimbólum, ezt egy picit mozdítottam volna el jobbra, hogy az X alakú lábak talán ne zavarják a női-férfi attribútum helyezkedését, egy picit ezzel még dolgoztam volna, de én ezt jó iránynak tartom és nagyon remélem, hogy a Tímea foglalkozik még ezekkel a helyzetekkel tovább. Ezek tulajdonképpen színpadi, színházi helyzetek. Rengetek előkészítést, rengeteg lebonyolítást igényelnek. Ezek filmes szituációk, nyilván ezeket gyakorolni kell, nyilván nem mindegy, hogy a szereplők hogyan vannak ezekben a helyzetekben, annál is inkább, mert ugye nem csak egy belső személyes és privát történet zajlik itt, hanem manifesztálódik az egész a fényképezésen keresztül. Tehát ez egy színházi pozíció. Épp ezért ezt zárójelben mondom, hogy nagyon komolyan kell venni, ezekre időt kell szakítani, sok verzió kell létrehozni, hiszen úgy tűnik, hogy fontosak azok a közvetítések, amelyeket az életedből, életedről egy színházszerű helyzetben üzenni szeretnél. Úgyhogy ezekhez további lelkesítést szeretnék adni, hogy dolgozzatok, menjetek ezen az úton és bátrabban, ne ennyire szégyellősen. Úgyhogy ez kettő disznó, de csak azért, mert nagyon remélem, hogy tudtok tovább dolgozni és hogy ez nem csak ennyi volt. (szőke)
értékelés:

A barátommal

"Szél fúj, eső hull,
Van már cimborám.
Vár, vár mindig vár,
Szóval vár reám..."
és együtt hintázunk.

Egyrészt egy szubjektív képet látunk, a belógó kis tárgyakból sejthető, hogy valamilyen gyerek játszótéren két hintán ülhet a két szereplő jobbra komponálva, nagyon izgalmas és beszédes a két emberi test, a lábak, a talpak kapcsolódása ezek, amelyek középre hívják a szemet. A nőiség és talán az alkotó felől érkező láb, a lakozott körmök, a nyitott lábujjak és a mellette diszkrétebben meghúzódó zárt, ugyanolyan mezítlábas másik talprész, ahogyan a női lábak a jobb oldalon látható két összezárt láb felé haladnak. Én mégis azt mondom, és ez csak elfogadás kérdése, hogy valaki érzelmileg ezzel a képi üzenettel tud azonosulni, avagy sem. Én nagyon szeretem és nagyon jó történetnek ezt a képet. De a titka ennek az egész képnek az a látszólag slendrián módon, vagy véletlenül otthagyott egy darab vagy vietnámi papucs betét vagy vietnámi papucs forma vagy maga a papucs az, ami helyrerántja kompozíciójában ezt az egész történetet. Próbáljuk csak meg kitakarni azt a kis foltocskát és abban a pillanatban, valójában akár a Hiba kategóriájú házi feladatba is áttehető lenne ez a kép, de így, hogy ez a csíkos kis szerkezet ott van balra fent, az egész kép aranymetszése helyreáll és működik. (szőke)
értékelés:

Egész más alak

más alakban

A kép egy fekete-fehér világ, ami nagyon jót tesz ennek a rendszernek, mert összegez, sűrít, ugyanakkor pedig egy szép fénytani tanulmány. Elsősorban, ha megnézzük a nyak, váll, hát, derék és a combok ívét és a mögötte sötétben tartott hátteret, nyilván ez adódik az ablakfelületek melletti árnyékos falfelületből és nagyon, nagyon szépen rajzolódik ki az árnyékban tartott jobb állkapocsrész, nyak, vállak, kezek, könyök, has rész, és a mögötte lévő világosabb szürkés háttér. Ez nagyon jó ritmus. És ebben van még egy érdekes, játékos szimbolika, a has és a modell elé helyezett labda, felfújható labdaforma, mint szatirikus megközelítés. Ugyanakkor klasszikus modell, egész alakos modell pozíciót látunk itt és ezért kérdéses az, hogyha ez a szép fénytani forma jelen van, látható, akkor elsősorban a comb, fenék és a láb, talprész miért vágódik le a képből? A fölső felületnél az érthető, hogy az arc nyilvánvalóan szemérmesen itt kikomponálódik, azzal nem is lenne igazából gondom, de azt a gyönyörű szép ívet, amit a váll, hát, derék, fenék és talprész kiadna, azt itt igazából túl szűkre vágták. Én azt gondolom, hogy a kettő disznó erre a képre megvan, és esetlegesen a Tímea, ha adottak a fényviszonyok, ha adott a tárgyi környezet és van erre idő, akkor érdemes lenne ismételnie, ha van hozzá kedve. (szőke)
értékelés:

családikép

Egy játékos helyzetet, szituációt látunk egy nagyon szűk térben, ahol valószínűleg két szereplő, az alkotó és mellette egy kisgyermek látható perspektivikusan, felső gépállásból, magát a fényképezőgépet egészen magasra helyezve. Jó ritmus jön ebből létre, ráadásul egészen szokatlanul fogja meg a kisgyermek a kilincset, ettől, miközben a kép fölső, jobb fölső harmadában a sötét, keretezett, falon elhelyezett kép húzná ezt az egészet jobbra, az alsó baloldali harmadában történő játékos kéztartás ezt az egészet visszacsavarja és ebből egy felülnézetből, mint egy ilyen spirál el kezd mozogni ez a kép. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy esetlegesen ott a padlón, ott a lábujjak, vagy valamilyen kis mamusz, vagy valami, ahova tartanak ezek a tengelyek, ezek az oldalsó lábazatnak a faborításnak tengelyei, a test tengelyek ahova tartanak, oda még valami apróságot még el lehetett volna helyezni. Egy gyűrűt, vagy egy kis pénztárcát, vagy valamit, ahova ezek a ferde egyenesek tartanak. De én azt gondolom, hogy így is első lecke portré arc nélkül ez egy nagyon ötletes, nagyon jó bemutatkozás. A három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Önarckép
"Tedd, hogy reggelente meglóduljon a nap,
s legyen honnan, s legyen hová..."
(Papp Márió)

Itt a kép tartalmaz egy szöveget is, mintha egy ilyen kis írógép gépelte volna oda a csempe fugájára és talán, mintha egy kollázs lenne ez a kép, ahol a női portré mintha bele lenne applikálva ebbe a kis tükröcskébe, de az is lehet, hogy ez egy fénykép ebben a tükörben. Egy furcsa szövegi és képi kollázst látunk, amelynek van egy nyelvezete. Én örülök, hogy kaptuk ezt a képet. Várom, hogy a Tímeának mik lesznek a további munkái. A kettő disznó az megvan erre a képre. Igazából azért tudok ehhez nehezen most hozzáfűzni, mert egy kicsit azt érzem, hogy két irányba indulhatna el az ember ezen a nyitott ajtón. Az egyik az, hogy nagyon izgalmas képek, nagyon izgalmas üzenetek fognak érkezni Tímeától, a másik pedig, hogy az önportrén belül ez egy védekező helyzet, ahol éppen annyira és csak annyira van egy szubjektív belső világ megjelenítve, amennyire a házi feladat ezt megköveteli. (szőke)
értékelés:

Láb-látkép
Anya is vagyok.
Gyerek is vagyok.
Nő is vagyok.
Ember vagyok.

Egy játékos kis vers is csatolódik ehhez a képhez és a vers tulajdonképpen megfejtést is ad ehhez az egészen meglepő extrém kompozíciós rendhez, ahol talán anya ugyanazt az utat, ugyanazt a játékrendszert végigéli, amelyet a gyermekek. Valamilyen homokozóban vagyunk, ahol egy ilyen gyerekjátékon látható maga a fotós, talán maga a szülő, szinte az öléből indul ki, a nőiség központjából ez a kép és érdekes módon ez a mászóka, vagy számomra ismeretlen kötélszerkezet is mintha ennek a kicsit összezárt comboknak a folytatása lenne, ahol ott, valahol a végén a színfalaknál az apró gyermekek látszanak távol tőlünk. Azért is izgalmas ez a kép, mert miközben a perspektívával foglalkozik és egy egész jó térbeli választást hoz be ide közénk, majdnem hogy nekünk is tériszonyunk lesz ettől a képtől, ugyanakkor hoz egy belső és mélyebb és az önportréhoz, a portréhoz kapcsolódó helyzetet is, azt, hogy a felnőtt, a felnőttkori lét hogyan ad engedélyt arra, hogyan jogosít fel, hogy újra játszhassunk. Hiszen ha itt bárki, mondjuk egy másik szülő, apuka, anyuka odajönne és azt mondaná, hogy hiszen a Tímea mit keres ott fönt a kötelek tetején, ilyenkor a legjobb védekezés azt mondani, hogy csak a Zsoltikát, vagy nem tudom az Ilonkát, a gyereket hoztam le, vagy itt kell lenni a gyerekekkel, hogy biztos kibírja e ez a mászóka ahogy a gyerekek itt játszanak. Szóval ez egy egész különleges kép, és várom, hogy a Tímea küldje a további képeit. (szőke)
értékelés: