Először azt szerettem volna mondani a Tímeának, hogy a kép nagyobbik felületén nem történnek igazából fontos dolgok, és nagyon vágytam volna arra, hogy a lábakat, a kép alsó sarkán lévő lábak folytatásait, a kezek folytatásait, a kislány testének folytatásait lássam. Aztán az jutott eszembe, hogy de hát hányszor van ez, hogy történetek kezdetei és a történetek befejezései azok mindig ilyen úgymond belógások, ilyen kis szöszmők, szösszenetek. Egy ilyen pillanatfelvételt sejtek itt most, ahogy a kép két szélén éppen hogy csak elindulva más–más korosztály keres egy irányt, de nem találkoznak még. Ezért merem megkockáztatni azt, miközben lehet, hogy sokan majd a fejemhez vágják, hogy miért nem vagyok konzekvens az elemzésekben, hogy számomra ez a kép jó és én ezt a képet nagyon szeretem, merthogy a kép szabályok, az aranymetszés és minden, amiről már annyit beszéltünk, azok itt teljes egészében felrúgódnak. Valahogy pedig pont ettől, hogy a keret szélére csúszik ki minden, valahol mégis csak elkezd érzelmileg működni egy üzenet. Egy másfajta üzenet, nem az a fajta képzőművészeti üzenet, amelyeket kiállítótermekben a falakon látunk és jól összefoglaltan jelentkeznek, hanem az a fajta belső emléknapló mozaikszemei, amelyek egy-egy korszakot, egy-egy nyarat élhetővé tesznek egy ilyen képen keresztül. Talán Cseh Tamás, Bereményi Géza dalai, versszövegei picit hasonlóak - nem tudom, hogy majd az Estiklopédiában esetleg ezekről a munkákról hallhatunk-e vagy esetlegesen az Estiklopédiát készítőt beemelem majd valamikor a sulirádióba, mondjuk egy komplett Cseh Tamás oeuvre-t - valahol én ezekben a történetekben hasonlót érzek, mint ami itt a 18-as lecke Nyár házi feladatnál a Tímea munkájában látható, emiatt vállalom azt, hogy kapjak a fejemre. Nekem ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés: