Dani, megvan, mi a bajom ezekkel a képernyőképeiddel. A szerelékek. A menüsor, az ottani ikonok, azok az ismétlődések, amik nekem esetlegessé válnak, túl sok és túl mechanikus, szóval az nekem egy olyan ritmus, ami a kép belső ritmikáját szétkalapálja, ellene dolgozik, így alig tudom értelmezni, mert felbosszant a sok biszbasz. (hegyi)

Nem érdemtelenül lett a hónap képe ez a munka, mert maga a gondolat érdekes ezzel a scrollozással, egy olyan technikát kapcsol be Dani, ami ebben a digitális világban mindennap használatos, és mégis tud meglepetést okozni. Viszont azt hozzátenném, hogy nem olyan nagyon precíz ez a fotó, szóval valahogy azt kellett volna elérni, hogy ne legyen ekkora üres flekk a két forma között, másrészt, hát, igen, szóval a világítással azért némi problémám akad. Ezt egyrészt utómunkában is helyre lehet hozni, hogy a srác arca ne legyen ennyire sötétben, mert pont az ő tekintete lenne az, ami behúzna engem ebbe a képbe, ami miatt elkezdem pörgetni. Mindazzal együtt, hogy az ötletet jónak tartom, de a kivitelezés miatt ez 2 csillag. (hegyi) értékelés:

Le a kalappal Dani előtt, egy biztos, türelme az van. Azok a kis tipegések, mint veréb lábacskák fantasztikusan izgalmasak és szerethetőek. Valószínű, hogy ez a grafikai pályájának egy korábbi szakaszából lehet, olyan érdekes gyerekmeseszerű ez a lábnyomábrázolás, de én ezt abszolút el tudom fogadni. Remélem, hogy készült olyan is, ahol látjuk magát az alkotót is, nem csak az alkotást. Valamennyit én őbelőle most hiányolok, de fene tudja, lehet, hogy ez csak az én problémám. Nekem megvan a 3 csillagos leckemegoldás Dani, köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

A történet nagyjából ugyanaz, mint az első két leckében. Számomra itt egy kicsit kifulladt a dolog, ugyanis nem érzem a kohéziót az egyes elemek között. Humoros, geg, poén, ugyanakkor nem látom azt, hogy ebből hogyan lépünk tovább. Tehát, amíg az első és a második között volt egy minőségi lépcső, és az egész történet működött, most úgy érzem, hogy ez a második leckénél nem tud továbblépni. Az első és a második között volt egy formai felbontás, egy ritmikai bontás abban, hogy ez a nagyon szabályosan négyfelé választott képernyő megmozdult. Ez a mozdulás marad meg itt is, ugyanakkor nem nagyon értem, hogy mit keres itt a szeneslapát, vagy hogy miért van ott ez az üvegszárító tartó azon túl, hogy persze, formailag lehet egy testnek is gondolni, vagy olyan, mint egy abroncs, amit régen a szoknyákhoz készítettek, de akkor ezt tessék jobban végigjátszani. Szóval, most azt gondolom - nem tudom, csak így gondolom -, hogy olyan, mintha erre kevesebb időt, vagy energiát fordítottál volna, mint a második képre. Dani, maradjunk abban, hogy az első kettőt elfogadom, de már csak böcsületből is, szeretném, ha ezt megismételnéd, hogy valamilyen ívben ez haladjon, valamilyen végcél felé. Történjen ezzel valami, amitől tovább tud lépni annál, mint ami a második leckénél van, mert azt gondolom, hogy ha nagyon megpiszkálom, akkor ez lehet akár egy második lecke, de a harmadik leckébe nem lép be. Nem tudom a térbeliségét, és a testi mivoltát megfogni ennek az egésznek ezen keresztül, amit most mutatsz. (hegyi)

Dani egy érdekes játékba fogott, grafikai elemekből, képernyőképekből csinált egyfajta montázst. Az életének különböző területeit láthatjuk itt, különböző közösségi felületeket, ahol ő jelen van. Ezek közül az egyik a Látszótér, és ez mindegyik valahol egy profiloldal, ahogy én látom. Egyfajta bemutatkozás ez a közönség felé, vagy részére. Az irány abszolút tetszik, hogy a különbözőségben találni meg a párhuzamokat, ez jól működik, és tulajdonképpen minden egyes belépésnél ez az első, hogy az ember beiratkozik, kitölti a maga kis formuláit, megad magáról adatokat, vagy nem, álnéven van jelen, vagy valós névvel, ami nyilvánvalóan az adott közösségtől függ. Ez a munka ebben a tekintetben abszolút jól mozog, és jól felismerhető. Talán egyetlen egy problémám van, ami nem más, mint az iskolássága. Az, hogy ahhoz, hogy felismerjem ezt a dolgot, hogy felismerhetőek legyenek ezek a közösségi terek, ahhoz számomra nincs szükség arra, hogy mindegyik kitöltse a képernyő teljes részét, és ennyire elvágólagos legyen ez a szerkezet. Lehet, hogy én valamilyen módon fókuszáltam volna egy-egy terület sajátosságára, kevesebb képelemmel dolgoznék, és abból állítanék valamit össze, így talán attraktívabb lehetne az ügy. Most azt látom, hogy ugyanazzal az értékkel szerepelnek a Windows indító menüjének a gombjai, valamennyi talán a háttérből is felsejlik, tehát, elég sok minden van, ami eleve elvonja a figyelmet, és aztán mindehhez vannak kihasználatlan területek, azok a szürkék, amit az adott webdesigner nem töltött ki információval, avagy amik az adott képernyőfelbontásnál már nem tudtak feltöltődni tartalommal. Miért mondom ezt? Azért, mert ahhoz, hogy ez működjön, ennek ebben a képernyőfelbontásban is működnie kéne, tehát, ott már némi probléma adódik számomra, amikor valami felbontás, vagy méret függővé válik, mert ott valami olyat határozok meg a néző számára, hogy márpedig te kénytelen vagy az én rendszerembe, az énáltalam megadott technikai feltételekkel belépni. És ez bizony kizár embereket ebből a dologból. Én most egy viszonylag nagy monitoron nézem ezt, és ennél a monitornál elég erősen kell dörzsölnöm a szememet, hogy ezek a képernyőelemek beazonosíthatóak legyenek. Értem én, hogy nem biztos, hogy cél az, hogy minden azonosítható legyen, ugyanakkor sajnálom azt a teret, amit itt most feleslegesen az egyes oldalaknak a szürke sávjai kitöltenek. Ritmusban nem érzem ezt így nagyon egyben. De az első leckére ez egy nagyon frappáns gondolat. Mindaz, amit elmondtam, az az én személyes, szubjektív ízlésem, ettől függetlenül objektíven, mintegy első leckés bemutatkozást abszolút el tudom fogadni. Úgyhogy Dani, megvan az első leckéd, én ezt jó gondolatnak tartom hozzá, és a többiről meg beszélgessünk. (hegyi)
értékelés: