Gondoltam csinálok magamról egy jó felülnézeti képet a Mária forrásnál. Ehhez képest amin egyáltalán látszom, azon is csak a bénázás és az izgulás látszik, hogy nehogy leessen a feldobott apparátus.

Nagyon szeretem a Dani humorát. Az a jó, hogy ez a humor egy olyan formai megfejtéssel párosul, aminél egy olyan technikai játékot tol le a torkunkon Dani, amit egyébként nem biztos, hogy ha élőben látok, akkor én annyira boldog lettem volna ettől, főleg, ha az én fényképezőgépemet dobálja. Ismerjük ezt a technikát, földobjuk a fényképezőgépet, közben az önkioldót működésbe hozzuk, és egyszer csak ez a gép elkezd sorozatokat lőni. Ilyen elven az ember kvázi a véletlenre bízza, hogy mi kerül a képre. De ez nem teljesen igaz, rafinált dolog ez, főleg, ha az ember jól csinálja. Dani ezt jól csinálja, ő is egy rafinált csávó. Azt nem tudjuk, hogy hány kockából lett leszűrve és összeállítva ez a kép-négyes, de az egy jó dolog, hogy itt arról kapunk tanúbizonyságot, hogy Daninak a technika csak egy másodlagos kérdés, aláveti a technikai játékot annak a belső képi zsinórmértéknek, amit ő saját magára érvényesnek tart. Én ezzel maximálisan egyetértek. Jó az első képnégyes is, itt középen sok kis imádkozó kezet látunk, akik próbálják ezt az egész történetet szakrálisan megközelíteni, hogy „édes istenem, add, hogy ne essen le ez a masina”. A következőkben azt látjuk, ahogy egy felszabadult asztronauta Gagarin megérkezik a földre. Ez tulajdonképpen a becsapódás előtti pillanat, amint a Szojuz 24-es űrszonda landol. Ez is egy izgalmas játék, aztán már drámaivá válik ez a helyzet, és látjuk, hogy itt tényleg mindjárt baj lesz, mert most már nagyon közel vannak a fák, itt némi áthallásokat lehet különböző légi katasztrófákkal is gondolni, de ez is egy jó ötlet. Utána tulajdonképpen, ami egy tíz pontos dobás, az utolsó záró kép. Ez önmagában is megállna a lábán. Dani, ahogy itt nézi ezt az egész helyzetet, őrület. Ezek azok a képek, amiket valószínűleg kidob az ember, mert nem akarja megmutatni azt, hogy mennyire be voltam tojva, hogy az a drága kamera még a végén semmivé lesz. Nagyon örülök neki, jó ez, Dani. (hegyi)
értékelés:    

Dani nem kavicsokkal dobálózik, az biztos. Itt nekem ez komoly időbe tellett, amíg felfedeztem azt, hogy milyen trükköt is használ. Ha jól megnézitek, akkor ahhoz, hogy ez a kép elkészüljön, Daninak minimum két kézen kellett állnia, vagy nem tudom, hogyan oldotta meg azt, hogy 90 fokba elforgatva ő bekerüljön a képbe. Nem kis meló lehetett. Amiről az előző elemzésnél beszéltem, az esztétikáról, itt is felhozom ezt. Abból a térből, ami az ő élettere, lakása, megpróbált kimetszeni egy olyan részt, ami kellően spontánnak tűnjön, mindeközben betette ebbe a saját névjegyét rendesen. Ott van az a kis virág, az elszáradt kóró tetejével, de azért arra figyelt Dani, hogy ennek a cserepe színben hasonló színvilágot hoz, mint a képen lévő háttérnek a sárgája. Van egy portré róla, amit megismétel a valóságban, de erősen roncsolva, túlvilágítva az arcot, és ezzel a saját szerepét nem csak kétdimenziósra redukálja, hanem megpróbál a grafikai hatásnak megfelelni. Aztán van valami padló, vagy asztal, ami oda van tolva a falhoz, amin talán ez a képkeret elhelyezkedik. Ennek a feketéi és csíkjai viszik a tekintetet befelé, miközben roncsolja az egész képet azzal, hogy ilyen üzenettartónak is használja. Az árnyék is nagyon jelentős. Ezekkel én abszolút egyet tudok érteni, talán még szigorúbb lettem volna magamhoz, és azt az ébresztőórás rádiót vagy kivettem volna a képből, vagy szerepbe hozom. Ott van egy színpadi tér, meg lehet ezt valahogy oldani, és kompozícióba tessék betenni. Most mintha ott lett volna felejtve. Ugyanez igaz arra a kis madárkára, ami repül ott a polcon, ami egy jó geg lenne, csak akkor egy kicsit hosszabb cérnára kellett volna rálógatni, és akkor ezt a térjátékot tudta volna megbolondítani. A háttérben lógnak zsinórok, nekem az is kicsit furcsán van jelen. Ha ezt az egészet úgy fogom föl, mintha Dani fogott volna egy ceruzát, és rajzolt volna magáról egy ilyen enteriőr kompozíciót, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ezt ő belerajzolta volna. Márpedig most benne van. Én értem, hogy ez a hiperrealista mélabú, ami a képen szerepel, de a zsinórok ebben nincsenek benne. Ezeket mind azért mondtam el, hogy én hol tartok ezzel az üggyel, mindeközben maga az üzenet annyira erős, és annyira juhászdanis, hogy elfeledteti velem ezeket az apró kis nyűgjeimet. Ezeket csak széljegyzetként mondom Daninak, mint korrektor, de a lecke elfogadásra került, megoldottad. (hegyi)
értékelés:    

Dani képzőművészeti szempontból közelíti meg ezt a leckét, és egyből meg is rendezi nekünk a kiállítást, ami egy jó dolog. Saját magának hoz olyan döntést, hogy nem könnyíti meg a dolgát. Nyilván ez beküldhető lenne úgy is, hogy minden kép a hagyományos klasszikus 4-3-as formára van vágva, de ő azt mondja, hogy szabadon kezeli ezt a médiumot, és nem hajlandó beletörődni abba, hogy milyen érzékelő van az ő fényképező masináján, hanem a lényegre összpontosít, arra, hogy a számára dinamikus helyzet képileg is megvalósuljon. Nekem a második kép lóg ebből ki a fölső sorban. Bár fontos a jelzés, de ha ebben a sárgás őrületben tartjuk ezt az egészet, akkor ott nekem az ott fölfelé lyukas. Ott olyan, mintha ebből a fogsorból hiányozna egy darab, vagy lecsorbult volna a széle. Talán ennyi, ami kritika lehet, egyébként ezzel a hullámzással, ezzel a lüktető ritmussal jól tudja mutatni nekünk azt a fajta élményt is, ami egy ilyen baráti kártyaparti közben van. Megtudtuk a leiratból, hogy ez egy póker játszma. Én magam nem értek hozzá, csak a klasszikus pókerhez, amiben szintén ki szoktam kapni. Ezt meséltem a rádióműsorban, amikor verték a kezemet, és kaptam a körmösöket. Magát a játékot nem tudom megállapítani, hogy mennyire ábrázolja helyesen ez a képsor, de szerintem nem is ez volt a cél, hanem az, hogy egy hangulatot, egy hangulati hullámzást, egy dinamikát mutasson meg, ami ennél a játéknál a nézőben jelen van. Párhuzam még az is, hogy arra az egy tét-képre, amire fölrakja ezeket a függőlegeseket, is lehetne azt mondani, hogy ábrázolja azt, hogy itt mi valamilyen játékot folytatunk. A fölső képcsíkok nélkül az alsó kép önmagában nem lenne számomra érdekes, és szerintem Dani sem elégedne meg vele, nem véletlenül készítette ezt el így. Ezt én elfogadom, mint egy ilyen Juhász-féle fotóetűd. Kedvelem, és nem is tudok mást mondani, mint Dani, ezt így kell, körülbelül ez a fotóetűd: bemutat egy helyzetet, ezt szubjektív szempontból mutatja be, érzelmi helyzetet mutat be, benne van a fotós véleménye. Dani, a kedvemért csináld meg az első három leckét, légy szíves. (hegyi)
értékelés:    

Először azt hittem, hogy Gergőt látom, mondom "jé a Dániel összejött Gergővel egy közös projekt erejéig", de aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg mégsem Gergő. Mindenesetre maga a kép abszolút izgalmas és érdekes. Valószínűleg ez a Twilight valami alkonyidőt, alkonyzónát jelenthet magyarul, itt most valamilyen szociokulturális összefüggés számomra hiányzik, az én hiányos filmismereteimre saccolok. Azt gondolom, hogy maga a cím valamilyen filmre akarna utalni, és itt én már réges rég bent vagyok az erdő kellős közepén, és nem tudom merre menjek. Ezt az irányt, hogy a cím alapján megfejtsem a képet nem nagyon tartom most lehetségesnek. Ha a címet elfelejtem, akkor itt valószínűleg valamilyen kubik gödörbe próbál napozni a néni, aki leöntötte a nyakát valami piros folyadékkal, gondolom málnaszörp. A fiú is ivott belőle, de ő fogásznál volt, és ezért nem biztos a harapása, és ezért kicsit kifolyt a szájából ez a málnaszörp. Most elidétlenkedem ezt a dolgot, miközben a képet szeretem. Csak az a baj, hogy jelen pillanatban tényleg azért nem tudom megfejteni, mert nem tudom, hogy milyen irányba induljak el. Persze lehet azt gondolni, hogy ez a bácsi most beleharapott a néni nyakába, de akkor a néni miért tűri ilyen szenvtelenül, közben a kis kezében ott van a borospohár, de a nyakán látszik a sérülés. Szóval nem tudok most nagyon sokat tovább menni, valószínűleg a filmes utalást kellene ismernem, hogy azt mondjam, hogy "ááá, hát értem, ez az a mozi, amelyikben Robert de Niro megölte a Julia Robertset, csak közben Julia mint vámpír visszatért". Formai játékban kifejezetten tetszik az a színvilág és az a tónusrend, amiben Dani ezt a megoldást megmutatja, jó a képkivágás is. Lehet, hogy én a gödör sarkánál még valamit csináltam volna, oda lehet, hogy valami szolarizáció nem ártott volna. Mert ha Twilight, és ezt azt jelenti, hogy alkonyidő, alkonyzóna, akkor valaminek ezt jeleznie kellene, mert itt most elég élesek a fények, határozottak az árnyékok. Kettő csillag, Dani, és segítsél már egy kicsit. (hegyi)
értékelés:

egy régi rajzom jutott eszembe Csősz Gergely cím nélküli képéről

Abból a tekintetből nehéz dolgom van, hogy sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy grafikus volnék, azt nem, így én megpróbálom ezt az egészet, mint egy fotográfiai helyzetet vagy, mint egy forma helyzetet értelmezni. Nagyon izgalmas az a meglátás, amit itt megkapunk a vázlattal, a vázlatos ábrázolással, ami egy helyzetelemzés, és az ebből kimetszett, részletesebben kidolgozott formákkal, amik jól láthatóan olyanok, mintha egy nagyítólencsével az ember belenagyítana, mintha élességet állítana, úgymond, vagy mintha egy kulcslyukon kukucskálna. Bizonyos formák ettől kapnak hangsúlyt. Azt írja Dani, hogy ez láncreakció Csősz Gergő cím nélküli képére, s hát értelmezhető is ez a lánc a luftballonnal. Közben ugye történt egy változás az oldalon, mégpedig az, hogy ezek a képek átkerültek egy új leckére, ami a magány. Ettől még ez a láncreakció megmarad, és ezt el tudom fogadni, mert ez egy utólagos döntés a részünkről, hogy Nóra javaslatára megnyitjuk ezt a leckét, mert érdekes felvetéseket boncolgathatunk általa. Ha akarom, akkor azok a formák, amik itt jelen vannak, az a fajta rendezetlenségben fellelhető rend, amit a Dani itt ábrázol, az számomra mindenféleképp hordozza akár még ezt a magány üzenetet is. Nem akarok én ebbe túl sok mindent belemagyarázni, kedvelem ezt a képet, úgyhogy én adok a Daninak erre három csillagot azzal, hogy én azért szeretném látni a Dani fotós munkáit is. Talán úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy a Dani is értse, az ő kezébe a ceruza nagyon jól áll. Egyszerűbb, még ha sokkal több meló is, egy ilyen rajz elkészítése, de a Daninak ez egy egyszerűbb pálya. Tessék szépen nekiállni, készíteni a fotókat, netán a filmeket. (hegyi)
értékelés:

cigarettaszünet

A csend lecke fogalmát szerencsére ahány alkotó, annyiféleképpen értelmezi - Dani képe egy olyan pillanatot ragad meg, ami sokunknak, akik dohányoznak, a napi munkában, tevékenykedésben olykor az egyetlen kis megálló, lehetőség arra, hogy pihenjünk, átgondoljunk dolgokat. Miközben tehát maga a kopozíció igencsak mozgalmas, zaklatott, a fő figura, az alkotó mindebben a mozgalmasságban egy nyugvópontot jelent. A zaklatottság - téglafal, szemétkupac, sötét tónusok játéka - és az ábrázolt személy ellentétpárja az, ami a dinamizmusát adja a képnek. Dani a kommentben leírta, hogy a kép lyukkamerával készült, ami fontos információt ad technikailag, de azt kell mondjam, hogy a kép egészét tekintve a néző szempontjából ez nem fontos. Hiszen a néző nem kötelező, hogy tudja, mi az a lyukkamera, az miben más, mint egy rendes bolti cucc, tehát ezzel arra akarok utalni, hogy ha ezen a nyomvonalon indulunk el, akkor könnyen becsaphatjuk magunkat, mert a technika csak eszköz a kifejezésben, nem lehet cél. Ebből az adódik, hogy ha bármi technikával is készítünk egy képet, az a kép akkor van kész, ha az alkotó azt akár a laborálásnál, akár elektronikusan, adjusztálta, befejezte. Itt most a tónusok azok, amik a kompozíciót billentik, mert a kép bal felső része kifut, nincs úgy lezárva, mint a többi oldal és sarok, ezért olyan érzetet kelt, mintha nem is párhuzamosok lennének a képszélek. Mivel a téglafal eleve kifelé húzza a szemet, ezt a lezárást meg kellett volna tenni. (hegyi)
értékelés:

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés: