check in the dark

Dani képzőművészeti szempontból közelíti meg ezt a leckét, és egyből meg is rendezi nekünk a kiállítást, ami egy jó dolog. Saját magának hoz olyan döntést, hogy nem könnyíti meg a dolgát. Nyilván ez beküldhető lenne úgy is, hogy minden kép a hagyományos klasszikus 4-3-as formára van vágva, de ő azt mondja, hogy szabadon kezeli ezt a médiumot, és nem hajlandó beletörődni abba, hogy milyen érzékelő van az ő fényképező masináján, hanem a lényegre összpontosít, arra, hogy a számára dinamikus helyzet képileg is megvalósuljon. Nekem a második kép lóg ebből ki a fölső sorban. Bár fontos a jelzés, de ha ebben a sárgás őrületben tartjuk ezt az egészet, akkor ott nekem az ott fölfelé lyukas. Ott olyan, mintha ebből a fogsorból hiányozna egy darab, vagy lecsorbult volna a széle. Talán ennyi, ami kritika lehet, egyébként ezzel a hullámzással, ezzel a lüktető ritmussal jól tudja mutatni nekünk azt a fajta élményt is, ami egy ilyen baráti kártyaparti közben van. Megtudtuk a leiratból, hogy ez egy póker játszma. Én magam nem értek hozzá, csak a klasszikus pókerhez, amiben szintén ki szoktam kapni. Ezt meséltem a rádióműsorban, amikor verték a kezemet, és kaptam a körmösöket. Magát a játékot nem tudom megállapítani, hogy mennyire ábrázolja helyesen ez a képsor, de szerintem nem is ez volt a cél, hanem az, hogy egy hangulatot, egy hangulati hullámzást, egy dinamikát mutasson meg, ami ennél a játéknál a nézőben jelen van. Párhuzam még az is, hogy arra az egy tét-képre, amire fölrakja ezeket a függőlegeseket, is lehetne azt mondani, hogy ábrázolja azt, hogy itt mi valamilyen játékot folytatunk. A fölső képcsíkok nélkül az alsó kép önmagában nem lenne számomra érdekes, és szerintem Dani sem elégedne meg vele, nem véletlenül készítette ezt el így. Ezt én elfogadom, mint egy ilyen Juhász-féle fotóetűd. Kedvelem, és nem is tudok mást mondani, mint Dani, ezt így kell, körülbelül ez a fotóetűd: bemutat egy helyzetet, ezt szubjektív szempontból mutatja be, érzelmi helyzetet mutat be, benne van a fotós véleménye. Dani, a kedvemért csináld meg az első három leckét, légy szíves. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Nyenyenyenyeeenyeee, naaaaa, nem is akaratoskodok. :)

köszönöm.
egyest, kettest már küldtem a hármason még dolgozok, de amúgy meg ne akaratoskodj mert lepattanok. legalábbis a gyakorlat azt mutatja nálam, hogy ha muszájból kell valamit, akkor inkább nem köszi. nem véletlenül tetszett meg az esti ahol nincs leadási határidő.
:)

Én nem tudom, hogy mi a fotóetűd, de én itt egy képet látok, mondhatnám egy kiterített betlit.:D

Feri, egy kép nem fotóetűd.

Ja, a kép. Értem én, hogy nonstop, de mikor van záróra? Nekem sok. Tudod a kevesebb a több. Nekem elég lenne az alsó is, az is elmond mindent. De ez a formabontó megoldás tetszik. :)

"leszarom ki az Antal István, első osztály leckéit mer különben intő"
Mácsai Ferenc
:D:D:D

jaja tudom:
"leszarom éppen ki mit tett le az asztalra, mert ami van most, az ember csakis azt adja"
Antal István

Dani, persze, de az első három... tudod. Ritkán látunk. :)

Tamás örülök ha tetszenek (ide olyasmi kerül ami leckének készül, ez mondjuk riportnak készült - már vagy fél éve próbálok egy normális riportot csinálni de mindig hiányos, igazából etűd szerű - de most, hogy itt az etűd lecke elsüthettem).
Zsolt, hagyjál már az első hárommal, olyan sok új lecke van
:)

Hehe, Danikám, ne akard, hogy átértelmezzem a címet, szóval rien ne va plus, mert a lét a tét, aztán hadd szóljon, kérek szépen ajándékba tőled első három leckét, mert kíváncsivá tettél. :)

Végre ide is fölteszed ezeket a képeket! A blogodon már néztem, és nagyon tetszenek. Ideje, hogy az estiskola második osztályba lépjen!!!

pontosabban szólva, hogy addig játszom csak amíg nincs tétje a játéknak

ez egy póker kifejezés "check in the dark"
ezt a definíciót a neten találtam
annyit tesz, hogy jó előre mikor még se tét, se kártya nincs még játékban kijelentem, hogy én passzolok, nem játszom ebben a körben.
(most tanultam én is, mikor ez készült. és mivel én nem játszom, gondoltam ez lesz a jó cím a képnek:)

Jézusereje, és te érted is ezt? Már amit írsz. Egyszer léccilécci majd ezt magyarázd el, mert egyelőre saját-kínaiul van.

A check in the dark (sötétben passzolni) hasonlít a bet in the dark-hoz (sötétben nyitni), Annak a kihirdetését jelenti a tétkör megkezdése előtt, hogy valaki passzolni fog.
Egy játékos bejelenti, hogy a következő tétkörben passzolni fog, függetlenül attól, hogy milyen kártyát osztanak. Ha pl. egy játékos a Hold'em-ben flop előtt bejelenti, hogy passzolni fogja a flopot, akkor ez azt jelenti, hogy miután kiosztásra került a flop, ő passzolni fog, függetlenül attól, hogy mit hoz a flop.

Új hozzászólás