Azt meglátni egy síkra redukált felületen, hogy a ősz vöröses levelei foltjaiban nagyon hasonlók, mint a piktogram jelzésén, ahol a felnőtt ember, és mellette az ufoszerű kisgyerek ugyanolyan foltokból áll össze, mint amilyen foltok övezik ezt a képet amilyen foltokból áll, töredékekből, apokrifekből áll össze az egész életünk, szóval, hogy ennek a kettőnek a párhuzamjátéka - míg a levelekre azt mondhatnánk itt, hogy az őszi szél teljesen magától érthetődő ösztönös rendszerében hordta össze a kép sarkára mindezt, addig a talajon odafestett citromsárga felületre azt mondhatnánk, hogy ugyanúgy tűnik spontánnak, mégis a kellő odafigyelés eredményeként azt érezhetjük, hogy valójában ember által alkotott absztrakt formaként sejthető a kisfiú figurája. Ha mindezt a szimbolikát próbáljuk összerakni és kapcsoljuk hozzá a címet, igenis ott van megint egy látszólag egyszerű sík felületen ritmikákkal létrehozott, kevés piktogrammal ízesített állóformátumú képben az üzenet, Juhász Dániel nagyon is jól érthető üzenete. A család kategóriában a Segíts címmel, és mindazzal, ami talán a félrekapart levelek közül a kis figurát jelzi. Igen, lehet, hogy ez a kis figura maga a Dani. Ezt a képet én őszintének tartom. Nem egy szórakoztató kép és azt gondolom, hogy három disznós képet küldött a Dániel. (szőke)
értékelés:

Érzem ahogy szembejön velem a tél. Várom. Örülök neki. A telet érzem, értem. Az őszt még nem.

A leirat nagyon érdekes, mert úgy tűnik, hogy egy európai ember lábjegyzetét olvashatjuk ennél a képnél. Amikor most kint voltam Argentínában, valami hasonlón gondolkoztam a pocsolyában és esett az eső, hogy mindenki arról beszélt körülöttem, hogy milyen jó, hogy szép idő van, jó idő van, lehet napozni, és én mint egy rossz tanuló azon gondolkoztam, hogy én európai vagyok, és elmúlt a nyár, és noha az ember mindig kínlódik a nedves ősztől a szürkés melankóliától, de én már majd megőrülök a melankóliáért, mert én így éltem, így nőttem fel, ez az én otthonom, a ritmusom, hogy találkozzak az ősszel, a sárral, a hideggel, a hóval. Ez a megjegyzésre vonatkozó üzenetem. Másrészt ennek semmi köze a képhez, hanem ez a kettőnk egymásra vonatkozó, zárójeles üzenete, a Danié is, meg az enyém is. Abban a szempontból fontos a lábjegyzet a képhez, hogy segít bepillantást nyerni abba, hogy mitől tud egy tájkép egy kvázi képeslap más minőséget adni. Ugyanis a lábjegyzet az egy érzelmi megközelítés, az estiskola szakmai szempontból, a műhelymunka szempontjából ez azért fontos, mert itt egy alkotói attitűdöt fel lehet fedezni, amiről beszélnünk kell. Mégpedig azt az attitűdöt, hogy ha nekem a látvány kapcsán egy erős érzelmi viszony jön létre, ez lehet gyűlölet, vágy, szerelem, csodálat, de a vágyon keresztül a tiszteleten keresztül, tehát az érzelmi kapcsolódáson keresztül eljuthatok egy olyan minőségbe, ahol nem csak egyszerűen a valóság rögzítése történik, nem dokumentálás, hanem átkerül abba a szintbe a megalkotott kép minősége, ahol akár képzőművészetként, akár mestermunkaként, akár alkotásként tekinthetjük mindazt, ami látszólag csak pár zászlórúd, húsz kiló korlátvas, párszáz tonna beton és ezer darab vöröstégla. Mindez abban a pillanatban ha megvan az érzelmi kapcsolódásom, képpé hoz létre magam miatt, a szeretet varázsa miatt amiért szeretem azt a jelenséget, amit az ábrázol. Ez egy perspektivikus kép, azzal játszik, ahogy ez a csatorna, ami nem tudom hol van, ennek a tekeredése, kanyarodása, és a lezúduló vízmennyiség, a mellette lévő árnyékfolt és a háromemeletes téglaépület kanyarai teszik ezt ilyen meseszerűvé, kicsit dickensi a hangulata, ugye a baloldalon ez a három vagy négy zászlópózna átalakít, mert igazából ha azt fotoshoppal kiemelnénk ezt a négy póznát, akkor egy nagyon furcsa történet alakulna ki mert a folyó kanyarulata és ez a vöröstéglás épület, minden a bal hátsó térben lévő kis sapkatetős házhoz tekeredne minden. Oda vezetne minden, és ez az agresszív négy pózna visszalök és visszapofoz ide mindent. Nagyon izgalmas tájkép. Mondanám még, hogy bár légies, mintha nem lenne kiterjedése a tér egyik irányába sem, mégis egyenértékű a másik oldalon lévő nagy épülettel ez a négy pózna. Olyan mintha egy zenei részben a basszusgitár mellett valami halk énekhang és vonósok szólnának, és közben az egyik pillanatban egy trombita, vagy ritmusos hangszer ebbe belelépne. Tehát az a négy pózna az nagyon más vizuális jel, mint a kép összes többi pontja. Az egész kép egy ilyen furcsa fátyolszerű fád hangulatot ad, és ez a négy pózna nagyon érdekesen töri ezt meg. (szőke)
értékelés:

Közben kiderült, hogy ezt három leckére akarta Dani beadni, a véletlen figyelmetlenségem viszont szerintem egy jó hármast hozott, ráadásul így most ez a képsor egyfajta délelőtti tevés-vevés, döntéshozatal, merre menjek, melyik buli lesz a jó hétvégére, kivel, hol, szóval van egy ilyen dinamikai helyzet és ez szerintem kifejezi a péntek délelőttjét Daninak, ahogy az újabb és újabb ötletek jönnek arra, hogy hogyan is alakuljon a péntek délután-este. Olyan is picit, mintha valami repülőtér lenne, mintha landolás előtt lennénk. Szeretem. (hegyi)
értékelés:

Mikor legutóbb sétálni voltam Fifikével megállt mellettünk egy nagy fekete autó és egy kéz ránkmutatott belőle. Kiszált az autóból két fekete öltönyös ember és se szó se beszéd felkapták Fifikét és betették a kocsiba, majd elhajtottak. Én egész éjjel bánkódtam mire reggel egy szürke ballonkabátos ember csengetett nálunk és közölte velem, hogy "Sztálin elvtársnak annyira megtetszett a kiskutyám, hogy úgy dontött megveszi tőlem" és a kezembe nyomott 400 000 forintot. Ezután távozott. Én köpni, nyelni nem tudtam, majd mikor ocsúdtam elmentem és megkerestem az illetékes elvtársat (nyolc napi utánajátás és bürokrácia) és kértem, hogy mondják meg Sztálin elvtársnak, hogy küldje vissza az én egyetlenemet mert én így nem tudok élni. Ott felvilágosítottak, hogy esély sincs a kérésem teljesítésére ezért azt kértem legalább egy képet még küldjenek nekem róla emlékbe. Két nap múlva ezt a képet kaptam, amit (cenzúrázva) nevű párthű fotográfusunk készített. Szomorúan láttam, hogy Fifikének monoklit tetováltak és a bal szemében vörös csillagos kontaktlencsát kell hordania. Mivel nincs többé esélyem rá, hogy ismételjem a Fifikével készített leckémet így jobb híjján ezt a képet kéne elemeznetek.

Egy nagyon megható történetet olvashatunk a kép leírásaként, sőt, akár még drámainak is nevezhetném ezt a filmet, amit vetít nekünk Dani, kár, hogy nem volt valami rejtett kamera a közelben, hogy megörökítse, dokumentálja a horrort, és én teljesen megértem a veszteséget is, szóval ne búsulj Dani, veled vagyunk, együttérzünk, miegymás. A kép mint akciófotó jó, mint fotográfiai megoldás nem nagyon értékelhető, hiszen a világítás, Sztálin fejének vágása az éggel, a kutya csonkolása... szóval volna mit javítani, vagy hogy pontosabb legyek, nem nagyon van, amit nem kéne javítani, mégis én azért adok erre malacokat a saját gyűjtésemből, mert átérzem a lényeget, szeretném Danit támogatni. Hajrá Dani, leckékkel tudod gyógyítani háborgó lelked. Ha gondolod, a szorgalmiba a történet teljes leiratát is várnánk novellakánt. (hegyi)
értékelés: (hegyi disznóiból)

Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását.

Itt is egy ilyen vicces megoldást látunk, Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását. Öt képből álló sorozat, a bevezetőjében látjuk a főszereplőt, ezt a Lego-bábut – hogy ő így született-e, azt nem tudom, vagy a Dani adta rá ezeket a jelmezeket, lehet, hogy már ilyen Legó is van, az én koromban még nem voltak ennyire specializálva. Tehát magát Spielberget látjuk a Keletinél, vonattal érkezhetett, szegénynek nem volt pénze repülőre, és a kis mellénykéjében megérkezett hozzánk, majd valahol én meg nem mondom hol találkozik egy biztonsági őrrel, akivel valamilyen kontaktusba kerül, majd lóra pattan, és elmegy gondolom a kiállításra, erre a sötét helyszínre, ahol valamilyen vetített képet látunk, majd végül ez egy busz vagy villamos ülése, vélhetően hazamegy. A történetet értem, bár... ha öt képünk van egy történet elmesélésére, akkor annak az öt képnek nagyon a helyén kell lennie, ebben a sorozatban az első jó, a második számomra nem nagyon értelmezhető, bár ha utalás van a Jahoda Réka Máz kiállítására, akkor valamilyen szinten oda kellene érni, mondjuk ez a két figura olyan helyen lenne, amit én tudok értelmezni, akkor az jobb lenne; utána ez a lovas történet ez teljesen furcsa, nem értem, hogy ezen a borzalmas kaucsukpónin ülve hova is lovagolhat Spielberg, tehát ez számomra kakukktojás, ha Koons lenne, még hagyján, utána megnézi a kiállítást, ezt értem, bár, hogy ebből mi a kiállítás, és mi a máz... de legalább valamit néz, ez biztos, el tudom fogadni, majd hazamegy és integet. Mivel itt két kép is van, ami nemigazán koncentrált, főleg a lovasat nemigazán tudom hova tenni, ezért azt mondom, hogy ez a fajta feldolgozás és humor akkor működik jól, ha 100 %-ig kidekázva minden egyes része a helyén van – én ezt itt most nem érzem, így visszaadnám a Daninak ezt a leckét ismétlésre. Akár Spielberggel, akár máshogyan. Lehet így történetet mesélni csak nagyon fontos lenne az, hogy a humor akkor működik, ha komolyan vesszük. Én ebben hiszek, hogy akkor erős, ha kicentizve, hogy minden a legjobb helyen legyen. Az első kép még nagyon ígéretes, nagyon jó ez a perspektíva-játék, szeretem, de utána a dolog csak akkor tér megint magához, amikor hazafelé megy. Zárójelben jegyzem meg, hogy van egy lány, aki egy blogot ír, nyusz gombszemmel, és van ehhez egy varrott nyuszija, és már évek óta írja a blogot érdemes megnézni, ha már ilyen játék, akkor ezt hogyan is lehet. Nem utánozni, csak érdekességként. (hegyi)

Fifikével lementünk, ma sétálni és eszembe jutott, hogy még nincs is rólunk közös kép, így nagysietve ezt a képet sikerült összehozni. Majd csinálok egy jobbat is ha lesz gépem.

A Dánieltől már megszokhattuk, hogy kedveli a formai játékokat, és ezekből látunk itt is egy ízelítőt. Ha megfigyeljük a képet, akkor a tükröződés játékában azt a kettősséget láthatjuk, hogy van egy autóablak-felület, amiben tükröződve látjuk az alkotót és fifit, aki hát valamilyen kutyafajta lehet, akit elvitt talán sétálni a Dani. De látunk még egy autót is, tehát a kint-bent játéka megfogalmazódik a képen. A kompozíció szempontjából egy érdekes kérdés számomra, hogy a hármas osztat, a felső egyhatod rész, ami egy viszonylag fehérbe átúszó része az autó melletti térnek, egy túlvilágított rész, és az alsó rész is fehér, ami talán az autó ajtaja lehet, és e kettő között van a képnek az értelmezhető része, azaz a figurális ábrázolás. Tehát használ egy belső keretezést is az alkotó. Ami kérdéses számomra az a vágás, mert a kép elbírt volna kicsit tágabb értelmezést is, tehát akár a Dani válla, az autó orra, a kormánykerék, azaz ezek a formák befejeződhettek volna. Megint egy kicsit a határon érzem ezt, azaz ha már vágunk, akkor lehetne szűkebb ez a kompozíció, úgy, hogy az alkotó vállánál akár még egy ujjnyira vághattunk volna. Tehát ez egy olyan kérdés, ami mindig az exponálás pillanatában döntődik el – de ezt a döntést már az exponálás előtt meg kellene hozni, azáltal, hogy lepróbáljuk magát a helyzetet. Nyilván egy ilyen gipszkutyával járni a városban az már maga egy performansz, és ebben a helyzetben az alkotó nem biztos, hogy azt a fajta koncentráltságot tudja nyújtani, ami ennél a helyzetnél szerencsés lett volna. Emellett azt is mondom, hogy a formák egymásba ágyazottsága szintén kérdés, és én azt mondom, hogy most ha rangsorba kell állítani a formákat, akkor van a Fifi, az alkotó és az autó. És most ez a három egy helyre van gyűjtve, egy csokorba, egy formai tengelyen dolgozik, egy közös pontból indul ki sugárirányban kimozdulva a vonalak. Egy kompozíciós kérdés, hogy ez mennyire van átgondolva, úgyhogy én azt mondom, hogy maga az ötlet jó, és pl. én a Fifi történetéből szívesen látnék még folytatásokat, már amennyiben megoldható, és ez a kép is a házi kedvenc leckére elfogadható, ez most egy disznó, és várom a folytatást a Danitól. (hegyi)
értékelés:

"a kórházban könyörögnek a nővérkék nekem, hogy had ők mérjék meg a hőmérsékletem"
bobakrome

Nem biztos – és ezt írtuk a fejezet elején - hogy minden képhez fogunk tudni kapcsolódást találni a saját rendszerünkben, én most elnézést kérek, de a szorgalmiban nem minden képhez kerül elemzés, és ennek a fejezetnek pont ez a lényege, hogy olyan munkák is bemutatásra kerüljenek, amik a Szőke-Hegyi értelmezési körén túl vagy kívül kerülnek. Hogy ezeket is megmutathassátok, amik nem a leckékre készülnek, mégis szeretnétek megmutatni egymásnak. Annyit kérnék, ha ez megoldható, hogy akkor jó lenne a leiratokban valami segítséget, támpontot adni egy-egy képhez, hogy legalább elindulhassunk, hogy vajon mire is gondolt az alkotó. Mert ha azt vesszük, hogy ez nem egy kiállítóterem, ahol a néző magára van hagyva, akkor valami segítséget is kell adni a nézőnek, és én itt például segítséget is kérnék a Danitól. (hegyi)