A Danira jellemző lázadás természetesen ott van a címválasztásban is, hiszen egyszerre játszik a csend fogalmával és egyszerre játszik az épített környezet házi feladat fogalmával is, ami természetesen nem elírás, épülő környezet, a fészek, az élettér, az alkotó világa, ahol ugye a konnektor szabadon épp a tapéta lekaparása miatt szintén teljesen rusztikusan a falban megjelenik, mint egy ilyen önálló kis élőlény. A táskarádió főszereplővé válik ezen a képen. Az egész képre tulajdonképpen a citromsárgák, okkerek jellemzőek amelyek érett belső hangulatot jeleznek, tehát az a fajta lázadás, amely Juhász Dani képeiben, dolgaiban megvan, az nagyon jó választásnak tűnik a csend kategóriájában is, mert ez a főszereplő, ez egy hangkeltő eszköz. A mi fényképünk pedig zenét nem ad, csak a belső hangot érezhetjük ebben a furcsa balettban, ebben a furcsa színházi térben és éppen ezzel a filozófiai abszurditással és ezekkel az őrületesen érzékeny és érzelmi, érzéki színekkel, evvel úgy hoz létre egy dinamikát egy képen a Dani, hogy valójában nem sok formát látunk. Nem látjuk a spanyol táncosnőt, nem látjuk a funky ritmusra ugráló tánckart, sok mindent nem látunk, hanem hozzá képzelhetjük, mert itt is, mint ahogy mostanában többször elmondtam, a szín dramaturgiát és a forma dramaturgiát használják az alkotók. Én azt sejtem, hogy az utolsó két-három hónapban valami lassan végbemegy az Estiskola honlapján, az alkotók belső munkáiban, amelyben összetettebb alkotásokkal jelentkeznek. (szőke)
értékelés:
erról a képemről mindig is azt gondoltam, hogy a teljes (estiskola) látszótér rádiót illusztrálja ... szóval biztos nagyon jó a müsorodhoz, megfülelem majd :)