Máz
Máz
Máz
Máz
Máz
Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását.

Itt is egy ilyen vicces megoldást látunk, Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását. Öt képből álló sorozat, a bevezetőjében látjuk a főszereplőt, ezt a Lego-bábut – hogy ő így született-e, azt nem tudom, vagy a Dani adta rá ezeket a jelmezeket, lehet, hogy már ilyen Legó is van, az én koromban még nem voltak ennyire specializálva. Tehát magát Spielberget látjuk a Keletinél, vonattal érkezhetett, szegénynek nem volt pénze repülőre, és a kis mellénykéjében megérkezett hozzánk, majd valahol én meg nem mondom hol találkozik egy biztonsági őrrel, akivel valamilyen kontaktusba kerül, majd lóra pattan, és elmegy gondolom a kiállításra, erre a sötét helyszínre, ahol valamilyen vetített képet látunk, majd végül ez egy busz vagy villamos ülése, vélhetően hazamegy. A történetet értem, bár... ha öt képünk van egy történet elmesélésére, akkor annak az öt képnek nagyon a helyén kell lennie, ebben a sorozatban az első jó, a második számomra nem nagyon értelmezhető, bár ha utalás van a Jahoda Réka Máz kiállítására, akkor valamilyen szinten oda kellene érni, mondjuk ez a két figura olyan helyen lenne, amit én tudok értelmezni, akkor az jobb lenne; utána ez a lovas történet ez teljesen furcsa, nem értem, hogy ezen a borzalmas kaucsukpónin ülve hova is lovagolhat Spielberg, tehát ez számomra kakukktojás, ha Koons lenne, még hagyján, utána megnézi a kiállítást, ezt értem, bár, hogy ebből mi a kiállítás, és mi a máz... de legalább valamit néz, ez biztos, el tudom fogadni, majd hazamegy és integet. Mivel itt két kép is van, ami nemigazán koncentrált, főleg a lovasat nemigazán tudom hova tenni, ezért azt mondom, hogy ez a fajta feldolgozás és humor akkor működik jól, ha 100 %-ig kidekázva minden egyes része a helyén van – én ezt itt most nem érzem, így visszaadnám a Daninak ezt a leckét ismétlésre. Akár Spielberggel, akár máshogyan. Lehet így történetet mesélni csak nagyon fontos lenne az, hogy a humor akkor működik, ha komolyan vesszük. Én ebben hiszek, hogy akkor erős, ha kicentizve, hogy minden a legjobb helyen legyen. Az első kép még nagyon ígéretes, nagyon jó ez a perspektíva-játék, szeretem, de utána a dolog csak akkor tér megint magához, amikor hazafelé megy. Zárójelben jegyzem meg, hogy van egy lány, aki egy blogot ír, nyusz gombszemmel, és van ehhez egy varrott nyuszija, és már évek óta írja a blogot érdemes megnézni, ha már ilyen játék, akkor ezt hogyan is lehet. Nem utánozni, csak érdekességként. (hegyi)

Hozzászólások

ja, és a nyusziblog az egyik legzsírabb a világon
:D

én má mostmá nem leszek mulya - most má itt válaszolok - tökjól megértem, hogy ezt is vissza dobod. ez eredetileg Rékának készüllt ajándákba bizonyítandó, hogy igen, mégiscsak felmentem pestibe és megnéztem a kiállítást, és hát igen, ensuldigumzibite, ez csak annak értelmezhető ez az egész "riport" aki látta a kiállítást, sőt aki ismeri a Réka pónilovakhoz fűződő "viszonyát", egyszónakisszázavége: nekem is hiányzik belőle (ha más nem is), de egy ilyen bemegyek a kiállítótérbe kép. tehát megintcsak tökre érthető számomra, hogy miért kell ismételnem egy ilyen melót. na ezzel nem is lesz bajom.
:)

Béla számaid sajnos nem nyertek, Stivi gyermekkori jóbarátom:) együtt járunk kiállításokra meg színházba.

Aha,szóval bejöttek a számaim! (különben miből hívtad volna meg Spielberget?) :D
Egyébként semmi borozgatás, dínom-dánom? Nagyon pihentagyú vagy! +Ügyes, Jó a sorozat! ;)

Új hozzászólás