Jézus az alap

csak azt utálom nagyon, mikor keresztről lógva ábrázolják...

Dani képzőművész. Sok képzőművészeti munkáját láttunk már. Ezek a képzőművészeti - akár grafikai, festészeti - megoldások természetesen szimbólumokkal, piktogramokkal, kompozíciókkal foglalkoznak. Minden tekintetben egy színpadi beállítást, egy kreált beállítást látunk. Itt nagyon fontos és nagyon bátor vállalkozás, amit kapunk tőle és én nem tudok teljesen egyetérteni azokkal a kritikai megjegyzésekkel, hogy esetleg a kép szélein, adott esetben a nyílászárók milyen módon, vagy hogyan látszanak be, mert itt az egész teret ha megnézzük a falra helyezett képekkel együtt is borzasztóan erősen uralja a szoció. De a szoció ritmusai mégis egy oltárszerkezetet próbálnak megvalósítani. Tökéletes korlenyomatként a tapétától a villanykapcsolóig az alumínium nyílászáróig a kihajthatós kanapéig minden ott van, ami egy időszakot az emberi alak oltára mögé helyez. Ez egy fuzionált megoldás. Nyilván lehetett volna egy teljesen sematikus színpadi térben elhelyezni ezt a beállítást és ugyanilyen szépen megjelenhetnének az emberi testen a fények. Attól tartom erősnek ezt a képet, hogy a privát, a személyes, az emberi belső világába, ahova a kereskedelmi televíziózás és egyáltalán az a fajta média, amelynek van egy gazdasági háttere, véleményem szerint jó hosszú ideig még nem fog tudni lejutni. Azok a bugyrok, amelyek a mi mindennapjainknak a rejtett járatai, onnan küld egy üzenetet a Dani. Én ezt a képet háromdisznósnak értékelem és nagyon örülök neki. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Danikám, a mai álgonzó adáshoz használlak.

Ez nekem még mindig 10 pontos.

igen. valamit azért mégis mond, különben nem iratkoztál volna be az estibe. vagyis feltételezem, hogy nem a celebkergető fajtából vagy :D amúgy meg addig jó amíg ösztönös mert utána mikor ezekkel a dolgokkal találkozik az ember kénytelen is őket figyelembe venni és utána jön párezer képnyi szar mire kialakul az a rutin, hogy újra mer kattogtatni, mert addigra a fontosabb dolgok rögzülnek, vagy leszarja és nem vacakol vele tovább.
:)

neked jobb, nekünk bal oldalon - hát azért, mert ott SÖTÉT van ... :o) És az itteni villanykapcsolóval be tudsz kukucskálni és azt gondolod - nem is olyan para, aztán mikor mégis oda kell menni, kiderül, hogy nem is az van ott, amit látni véltél, de hát ez is a játszma része ...

Jól van, jól van, tudatos a nyitott ajtó, csak azért írtam, mert mikor Zsuzsival nézegetjük ezeket a képeket, meg a kommenteket, mindig erről bezsélünk, hogy egy jó kép mennyire tudatos, beállított, vagy csak véletlenül jó. És egyáltalán nem volt biztos, hogy ez tudatos, lehetett volna szerencsés véletlen is.

Mikor jön ez a "egyensúly" meg színkompozíció, ami nekünk ugye nem mond semmit, mert csak ösztönből nyomjuk, ami meg is látszik, és innen nézve fura, hogy valaki mondjuk direkt tesz még egy kis pirosat jobbra, hogy "visszabillenjen" a kép ...

(most látom, hogy szárnyas oltár helyett egy középiskolában rögzült viccet idéztem ide nektek :) de vettétek a lapot szóval oké.)
hejj, ha én lennék a csontvári csontos tivadar, táltos lennék. én nem akarnék leszokni tán semmiről se.
Balázs, csak nem képzeled, hogy öntudatlan. há merre nyílik az az ajtó? balra. a fény felé. melyik oldalon van az a kép amit olyan áhítattal nézek? hol ül a kisded a fejem feletti képen? hová tartja a kezét a legfelsőn a Jézuska? Buddha, Jézus és Mohamed hármasában szemlélve, melyik a szellem, a lélek és a test tanítása? Itt minden a megváltói átlényegülésről szól idősíkoktól függetlenül. ezért jó ha a koszos nagymamatapéta, meg a villanydrótok itt tartanak minket ebben a panelvalóságban. ma kell megváltanunk a világunkat nem száz vagy kétezer évvel ezelőtt.
de mi a bánatért van ott az a villanykapcsoló a jobb oldalon? (hehe)
:P

egyeseknek ez most is blaszfémia - mésoknak 100 éve se lett volna az. Ilyen ez. kicsit sötét szerintem, főleg, hogy ég a lámpa, és az erkély felől fény jön be (!) De az jó, hogy az a nyitott ajtó, és nem a másik. Ez is egyfajta (öntudatlan (?) szimbólum is lehet :o)

kellenek azok az ajtók. az benne az önirónia egyik része és az az, ami visszahoz a realitásba is, kontextusba helyezi a dolgot. nekem.

le kéne szoknia a cigiről mert "csontváry"…

Köszönöm Dani, Gábor. Ebből tanul a vak. :)
Ha akarjátok belekeverek egy kis idősíkot is a képbe:
Ugyanez a fotó harminc évvel ezelőtt egyértelműen blaszfémiának minősült volna.
Most is provokatív, de még ügyesen egyensúlyoz a határon, nem esett át a ló (az én lovam) túloldalára.
Dani, no para, én is cigizek, én se tudok felhízni. :)

Hát ja.
Ha én erre ránézek, egy nagy bazi keresztet látok, ez a kép alapszerkezete.
Ott a két kép a falon, plusz Dani adja a kereszt kiszélesedő alapzatát, kereszbe meg a lámpák vonala. Ez akkor is meglenne, ha a képen amúgy nem lenne három szentkép.
A két szélén az ajtók megléte nekem kicsit kérdéses. Mindenképp az a hatása, hogy ebből a tiszta, egyrétegű dologból visszarántsa egy reálisabb közegbe. Szerintem erre elé lenne az ágyvég is. De hát nem az én képem. Nekem nem a triptichon jött be az ajtókról, hanem a panel fíling, ami persze ad egy érdekes lökést a képnek. Szóval nem tudom kell-e, így kell-e. De a keresztet ha akarom se bírom nem látni.

gyádecikitudod"hamárazalkotómagyarázzaaképétazmárrégenrossz"
:D
szerintem az lenne a kereszt amit leírsz, de ugyan ezen az alapon én látok még benne lótusz virágot is, sőt az ajtókkal van nekem némi hármasoltár jellege (naná, hogy pieta), és amúgy meg nem kell túl misztifikálni, mert ugye ott ül egy hülyegyerek a vadiúj szentképével egy zajos, balra dűlő fotón és le kéne szoknia a cigiről mert csontsovány...
tehát mint minden képnek (egyidejű jelentéstételnek), ennek is több olvasata van (történeti a befogadás). Dió írd csak le a tiédet is, vagy ne ha megtartanád magadnak.
:)

Öööö... én ehhez vak vagyok. Hol van a bazi nagy kereszt? A képzeletbeli? Csak nem a két kép a falon a függőleges része? És akkor talán a két lámpa jelezné -szimbólikusan ugye- a vizszintes gerenda két végét talán? Vagy miiiii?
Gábor, inkább te magyarázd el, nemá' az alkotónak kelljen!

köszönöm. azért maradt az az ajtó, hogy ne csak a képzeletbeli kereszt legyen a képen, meg a sok zaj. vagyis engem zavar, hogy zajos a kép...

És mégis a képeden is ott a bazi nagy kereszt a falon. Te vagy az alapja. Ravasz.
Szerintem az ajtófélfák nem kellenének. Az ágyvég is elég lenne.
Fent mg lehetne egy lehelletnyi tere. De nagyon pipec kis kép ez. Ügyes.

Új hozzászólás