sál

cigarettaszünet

A csend lecke fogalmát szerencsére ahány alkotó, annyiféleképpen értelmezi - Dani képe egy olyan pillanatot ragad meg, ami sokunknak, akik dohányoznak, a napi munkában, tevékenykedésben olykor az egyetlen kis megálló, lehetőség arra, hogy pihenjünk, átgondoljunk dolgokat. Miközben tehát maga a kopozíció igencsak mozgalmas, zaklatott, a fő figura, az alkotó mindebben a mozgalmasságban egy nyugvópontot jelent. A zaklatottság - téglafal, szemétkupac, sötét tónusok játéka - és az ábrázolt személy ellentétpárja az, ami a dinamizmusát adja a képnek. Dani a kommentben leírta, hogy a kép lyukkamerával készült, ami fontos információt ad technikailag, de azt kell mondjam, hogy a kép egészét tekintve a néző szempontjából ez nem fontos. Hiszen a néző nem kötelező, hogy tudja, mi az a lyukkamera, az miben más, mint egy rendes bolti cucc, tehát ezzel arra akarok utalni, hogy ha ezen a nyomvonalon indulunk el, akkor könnyen becsaphatjuk magunkat, mert a technika csak eszköz a kifejezésben, nem lehet cél. Ebből az adódik, hogy ha bármi technikával is készítünk egy képet, az a kép akkor van kész, ha az alkotó azt akár a laborálásnál, akár elektronikusan, adjusztálta, befejezte. Itt most a tónusok azok, amik a kompozíciót billentik, mert a kép bal felső része kifut, nincs úgy lezárva, mint a többi oldal és sarok, ezért olyan érzetet kelt, mintha nem is párhuzamosok lennének a képszélek. Mivel a téglafal eleve kifelé húzza a szemet, ezt a lezárást meg kellett volna tenni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

notehát, a tisztán látás végett: Gábor! a kép ugye éles amennyire a technika és a techné hagyta, az arcom meg a kezem a hosszú expó alatt bemozdult ettől homályosabb. Feri! papírra exponálok, egy 18 szor 24-es dobozban, ez a kép 6 szor 9-re készült, úgy helyeztem bele a papírt, hogy csak alul vinnyettáljon, de elbaltáztam (Zsolt) és fent is volt belőle bőven, így - mivel alul exponáltam a képet, eddig még nem csináltam róla papírra kontaktot, hanem szkennelés és - irány egy adobe termék (lightroom), és visszavettem a vinnyi-ből, és belenyúltam a kontrasztba (kikenhettem volna az alját is világosra, sőt még ahhoz is volt elég infó a negatívon, hogy a hungarocelt felismerhetőbbé tegyen, de nem akartam, csak a teljes képfelületet érintő eljárásokat alkalmazni). Ádám,! a hozzászólásokat generálni is lehet, itt egy szép példa: http://href.hu/x/azs3 de ugye, a manipuláció mindig bizonytalan kauzalitás, én is ideírtam, hogy írjatok, de ezzel a tautológiával nem számoltam :) és végül, de nem utolsó sorban (sőt!) Józsi bá! nem köll nézni se címet, se aláírást, ebben van valami (a kép tapossa csak ki magának az utat, ha meg nem tudja akadjon csak el az úton), de: KŰGYÉ' MÁ' BE VALAMI JÓT!!! lassan egy éve nincs fent képed és az uccsó ami bennem megmaradt a hommage a Harry Callahan ... kéne megint egy olyasmi szintű meló.

Nekem tetszik de mint szemproblémákal küszködő kifejezetten zavar a camera obscura, és értem miért ez a cím, viszont nemár hogy csak azok kapnak ennyi hozzászólást akiknek a főoldalon nagyban kint van a kép.

Feri, hunyoríts. Viszi ez a szemet, nincs ezzel baj. Lehet belenyúlni, picit talán a bal oldalon a téglafalra engedni, de ilyen gondom nekem nincs a képpel.

Miért, így nem zavaró? Szerintem igen. Ezt a képet a Dani képességeivel, és tudásával jobban is meg lehetett volna csinálni. Középen a legvilágosabb, a szélei felé sötétedik, de nem a felismerhetetlenségig. A világos rész meg úgyis húzza a szememet.
Igazad van a manipulációval kapcsolatban, Szeretünk mostanában "analogizálni":) ami engem nem különösebben zavar, ha van a képnek üzenete, de amikor még 3-4 szendviccsel is megspékeli az alkotó, hogy a hibáit ne lehessen annyira fölfedezni, az már nekem is erősen gázos.:)

Feri, nem kell minden kabátot felvenni. Nincs célzás. Tények vannak, nézz körül a fotós oldalakon, ez egy trend, hogy úgy manipuláljuk a digitet, mintha analóg lenne. Aztán ennek hol van értelme, hol nincs. Ami a kép alsó részét illeti, ha azt világosra hozod, konkurrálni fog a témával és egy lapos, zavaros dolog jön ki.

Vettem a célzást, Zsolt! Részemről azért kell, hogy ne legyen az a "digitális íze" a képnek, mert azt nem szeretem, nekem rideg lesz attól a pengeélességtől a kép. Csaba! Megmagyarázhatjuk ugyan, hogy a döglött ló alszik, de attól még a kép előterében van egy halom amorf, felismerhetetlen anyag, ami szerintem nem tesz hozzá a kép üzenetéhez, ellenkezőleg!
Ha ezt a képet Dani valóban lyukkal készítette, akkor legalább annyira ismeri a laborálást, hogy ki tudja korrigálni az alsó sötét részt. Még az is érdekelne, hogy a jobb fölső sarok miért nem vignettál?

ha nem olvasnám el a címet (amit rossz szokásom mitt nem szoktam) gondolkozhatnék, hogy mi is itt a téma?

Szép is lenne, ha az előtér kiabálna.

Ami a vignettálást illeti, tudod Dani a sok digifotós azzal archaizálja a képeit általában, hogy művignettálással látja el. Úgy gondolják, hogy ez majd összerántja és validálja a munkát. :) Ezért amikor valaki archaikus cuccal találkozik, keresi a fotosop efektet. :D

örülök, ha ezt mondod, én is így gondoltam. én még azt is mondom, hogy szeretem ebben a képben ahogy 4 negyedre bomlik szét és nem zavarja be a fullközépen lévő modell (én) a képnegyedeket. meg azt is, hogy jó volt ezt így szinte valós időben megbeszlni veletek, de most elmegyek itthonról és nem tudom mikor leszek legközelebb netközelben, nem tudom mikor reagálok újra, de ti csak írjátok ki magatokból amit köll!

En meg azt mondom, hogy azok az elek, amik a sotet eloterbol kirajzolodnak, ravezetnek a modellre. A eloter definialatlansaga meg a teglafallal kapott erzetet is elokesziti.

... a kalácsom?
"pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el."
értem
:)

Én most a közönséged vagyok, és nem érdekel, hogyan, mivel csináltad, nem azért jöttem be a kiállító terembe. A képet akarom látni, de nem látom, mert sötét. Minek fizettem belépőt, ha nem is láthatom? Kicsit talán ironikusra vettem a kommentem, de asszem érted a célzást.:D:D
... kisült-e már ...

... nagy karácsony ...
az előtér a vinnyettálás miatt nem látszik, de én azért beleraktam direkt azt a hungarocell darabot, amiről reméltem, hogy ki fog égni, amúgy a téma nekem itt inkább a téglafal volt (és annak kapcsán elmondható, hogy éppen nem is titkoltam el, hogy analóg eljárás, mivel a fotósarok látszik és abból akár rá is lehet jönni, hogy nem canon eos 4500000000- val készült a kép:).

Amúgy jó, csak emígy nem:D:D
Az előtérrel van bajom. Sötét, nem látom, hogy mi van itt. Lehet, hogy hülyeséget mondok, de nekem úgy tűnik, hogy ha az előtérben van a téma, az mindég hatásosabb a képen.:)
Kis Karácsony ...

nem (szerintem ezen az oldalon az jó, hogy nem különböztetjük meg a technika alapján a képeket, a tartalom győz a forma ellen). ha a leírásba ezt berakom akkor gyanús, hogy eltűnik a pillanat varázsa (másfél perces exponálás), meg akkor GG ideírja nekem, hogy: Hej, ha nem mozdult volna be a kezed!
:)

Ha Gábor nem szól be, akkor nem is említetted volna, hogy camera obscurás kép? :)
( Erről lehetne beszélgetni: kell-e tudnunk, hogy milyen módszerrel készül egy-egy kép, vagy csak tekintsük a képet magát? Befolyásolja-e a véleményünket, ha tudjuk? )

éles az, csak mindenhol egyformán. camera obscurával csináltam és az ilyen, hogy nincsen fókusz sehol, vagyis mindenhol van
:)

Hej, ha még éles is lenne...

Új hozzászólás