Köszönöm szépen! :)
Érdekes képet készítettél, ami technikailag ugyan problémákat vet fel, de kifejezőereje elvitathatatlan. Előbb a problémákról. Egyrészt a tónusokkal valami utómunkás gebasz történt, emiatt olyan érdekesek a kontúrok, mintha túl lenne kontrasztban emelve a dolog, és értem én, hogy az árnyék és a fény közti különbség okán kellett a bebukott tónusokat rendbe tenni, de ez tanulság arra, hogy amit a szemünk lát, az jóval szélesebb spektrum, mint amit az érzékelő vagy film felfogni és megmutatni képes. Ezt fontos tudnunk a világítás miatt, ilyenkor a sötét részeket, ha fontosnak gondoljuk, deríteni kell. A másik a kompozíció ritmikája. Most a jobb oldalon elkezdődik valami újra, és én azt választanám, hogy a fénynél vágok, így persze fenn is vágni lehet, ami nem is baj. Nyugalmasabb lenne és segítene a fő motívumra koncentrálni. Az egyszerűsítés sok esetben segít, erről szól ez is, miket hagyunk meg a képen. Ugyanakkor előnye a képnek az, hogy a két ember közvetít valamit, ami értelmezhető búcsúnak is, vagy egy hívatlan vendég jelenlétének is, mindenképp kívülállás, és erre nagyon jó a belső tér üressége, az asztalé, a falaké, a helyszíné. Szóval kiváló az ötlet, érdemes lenne ezzel még dolgoznod a technika okán. (hegyi) értékelés:
Én Hommonay-Tóth Zsuzsa "El..." című munkáját választom a hónap képének, aminek több oka is van. Az első az az, hogy nagyon kedvelem Zsuzsa képeit, és mivel most lehetőségem is van ezt kifejezni, élnék vele. Érzem bennük a spontaneitást, amitől nagyon jól tudnak működni, hangulatot közvetíteni. Na már most, amiért számomra az El... izgalmas, az a kétség a spontaneitás és a megrendezettség között. Nyilván minden kép valamilyen szinten megrendezett, ahogy film sincs montázs nélkül, hiszen benne van a választás, annak a joga, hogy mit mutatok meg és mit nem. Ennél a képnél pedig érzek egy spontán történést, egy az életből kiragadott pillanatot, de az a pillanat be van fagyasztva, és nemcsak azért mert egy fotót látunk. Olyan ez, mint a valóság újra-teremtése. Valami éppen történik, és én azt mondom a szereplőimnek, hogy állj, elkészül a fotó, aztán mehettek isten hírével: "be lett fagyasztva a pillanat". Na de, megmaradva a filmes sémánál, ez a kép számomra bressoni (akinek egyébként nem szeretem a filmjeit, de a filozófiai háttér viszont baromi izgalmas), mert a lényeg az valószínűleg a kereten kívül van, és akaratunkon kívül is elindít egyfajta "történetmesélést", hogy akkor most itt mi is zajlik, mi történik a képen kívül. Kik ezek az alakok, honnan hova tartanak, stb. És persze ennél részletesebb filozófiai fejtegetésbe is bele lehetne menni, de én most megállnék ennyinél. És arra még ki se tértem, hogy maga a kép vizuálisan is milyen jó, nemcsak gondolati síkon. Szóval szerintem ez a hónap képe. (Bach Viktória)
Tamás, valóban többsíkú a kép.
Szerintem nem az a fontos, hogy mire gondoltam én, amikor találtam egy képet és kattintottam, hanem, hogy neked, mint nézőnek ad-e valamit, elgondolkodsz-e rajta, gerjeszt-e érzéseket, hangulatot benned? Ha igen, az király:)
Ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt az árnyék kettős a képel, az én ízlésemnek kissé túlmagyarázós, Másrészt, ha hozzánézem az asztalon lévő kockás viaszosvászon terítőt, akkor lehet, hogy egy sokrétű hangulat lenyomatát látom. Csak nem látom elég tisztán.
Először meglepett, hogy a magány, hiány a lecke, vágyra gondoltam, hogy oda vágyódnak az "árnyak", de nemsokára - az asztalt megpillantva, felfedezve hogy ajtóban állnak - érthetővé vált az is, hogy ők maguk hiányoznak innen. Majd egy harmadik síkon - talán a fali kép miatt - meg mintha saját emlékből építkezne, saját élmény, vagyis inkább vallomás-szerű lenne a fotó a maga tárgytalanságával és melankólikus visszavágyódásával.Konkrétumát nem tudom, de ezek az irányok mind hitelesek lehetnek, úgy érzem, és mindenki kiveheti magának, amihez kötődni tud benne.
Szép, hangulatos kép, és önmagában is nagyon szép az árnypár sugallta érzés.
Gratulálok! :))