Bükk, Tar-kő. Gyakran járok túrázni, szeretem a szép tájakat, ennek ellenére mindig keresem a Bükk másik arcát is, és örülök, ha egy megszokottól eltérő képet sikerült "találnom".
Gratulálok én is, jó választás!
Bükk, Tar-kő. Gyakran járok túrázni, szeretem a szép tájakat, ennek ellenére mindig keresem a Bükk másik arcát is, és örülök, ha egy megszokottól eltérő képet sikerült "találnom".
Magam sem választhattam volna jobb képet hónap képének, bár azt is meg kell mondjam, hogy nekem nincs semmi bajom a kompozícióval, tökéletesen egyensúlyozza a szikla, az ember, a fa azt a tömeget, ami a felhőrétegeknél érzékelhető. Egyetlen kritikai megjegyzésem van csak, mégpedig a kép felső képhatára, ott az íves felhő fölötti részt én már levágnám. Azt nem mondom hogy ez egy vidám kép, egészen álomszerű, arra hívnám fel a figyelmet, hogyha nem lenne az az ember a képen, egy szép, de érdektelen dekoráció lenne csak ez a fotográfia. Hát igen, ehhez kell egy ihletett pillanat és szerencse is. No meg rengeteg megfigyelés, és türelem. (hegyi)
Többször nekifutottam a válogatásnak és ezt a képet választottam - hogy miért ezt? Talán a hangulata miatt, s mert fekete-fehér. A finom, lágy tónusok kiemelik a mélabússágát a képnek. A piciny ember ahogy áll a hatalmas hegytető tetején, azt sugallja számomra, hogy ámbár meghódítottam a hegytetőt mégis magányos vagyok. A kép kompozíciójával talán annyi problémám van hogy a bal oldal kicsit üres, talán ha jobb oldalon lévő fa valahogy a bal oldalra kerülne még inkább kihozná a kép mondanivalóját s nem dőlne jobbra a kép. Mindemellett szeretem és gratulálok Gábornak! (Medvegy Bara)
Gratulálok Gábor! Nagyon szép és mély gondolatot húzott alá az indoklásban Bara, az is külön tetszik!
Köszönöm Barának, hogy erre a fotóra esett a választása. A válogatási lehetőségért is köszönet, úgy látszik nem akarjátok hagyni, hogy csak passzívkodjak itt :)
Bevallom, nekem még soha nem volt igazán szerencsém Tar-kővel, soha nem sikerült még igazán szép fényviszonyokat kifognom. A skála általában a párás, alig látni valamit időtől a ködös, semmit nem látniig változik. Most is éppencsak volt jobb a helyzet.
Több hely lent. Van benne valami. Az eredeti kocka még folytatódik is alul, de vágtam egy keveset, mondván úgy feszesebbnek érzem a képet. Aztán lehet, hogy rosszul döntöttem.
Egyszer felcipeltem ide a Tar-kőre egy nagyobb távcsövet, és innen nézelődtem egy varázslatos augusztusi éjszakán... Szikráztak a csillagok, mélyen bennem maradt az élmény, akárcsak a hajnali ködpaplan, ami lassan hullámzott, ahogy a felkelő nap megmozgatta a tetejét, és sorra kibukkantak belőle a dombok, majd végül az alföld laposa... Ez jött vissza elsőre, aztán elvarázsolt ismét ez a lágy forma és tónusvilág.
Meterológiailag érdekes az a szép éles tetejű lencsefelhő jobbra fent, képileg azonban nekem már nem segít, hogy ismét kinyílik felette az ég. Az egésznek van egy bambulós, belefeledkezős lírája, és ez az erős felhőszél ebből kimozdít a szürrealitás irányába. Azt a fenti pár centi helyet én inkább lentre tettem volna, hogy drámaibb legyen a mélység, a nagy fa is jobban kifuthasson, támaszkodhasson odalent. :) Külön pluszpont a jobb szélen az emberalakért! Ahogy itt hagy minket, és magunkra maradunk a szél zúgásával, vércse vijjogásával... Az az alak teszi igazán jóvá ezt a valóban remek képet, ő a pont az i-n!
Köszönöm a hozzászólásokat, nemkülönben az értékelést. Rengeteg megfigyelés és türelem...no igen... Attól tartok minden jobb érzésű fotós sírvafakadna, ha látná, hogy készülnek a tájképeim - szerintem van, aki egy utcai pillanatképre több időt szán. :)
A viccet félretéve, ez egy kihagyhatatlan pillanat volt, a felső vágással kapcsolatos kritika pedig jogos.