13. Életkép, zsáner

Igazán nem tudom, mitől működhetne jobban ez a makett jelleg, nekem most túl sok a levágott, csonkolt forma, ez izgágaságot eredményez, ami ellene dolgozik annak, hogy közben egy időtlen nyugalomnak kéne jönnie. Fene tudja, vakarom a fejem, de egyelőre nem tudom. Lehetne szűkebbre vágni, persze az abban az értelemben veszélyes, hogy elveszhet a picisége a katonának. Meg kéne nézni, hátha nyugodtabbá tehető vágással a kompozíció és még nem lesz realitása a figurának. A másik, ami eszembe jut, hogy az egészet egy méret- és térjátékkal lehet megbolondítani, ha pl. egy matchbox autót közel a kamerához tartok, mintha menne az úton, ez adna neki egy erősítést a játékban és akkor már lehet, hogy működne. Nem tudom. (hegyi)

Nagyon jó a sztorija a képnek, a randa kutya, a gyorsebédelő fiatal, a mezítláb, a háttérben a turisták, de a legjobban annak örülök, hogy végre valaki le mer guggolni a képért, oda, ahol a sztori megtörténik és ettől lesz igazán bensőséges a hangulat. Köszönöm Barának ezt a munkát, mert sokféle történetet el tud indítani a néző fejében, akár egy utcazenészét, akár egy koldusét vagy egy világcsavargóét. (hegyi)

Erika, érdemes lenne az a kisebb számú leckékkel egy kicsit többet foglalkozni, és azon a vonalon még mozogni, mert ha bele-bele csipkedünk ide-oda az egyes leckékbe, akkor az a bázis, ami a biztonságot, és a rutint adja, nem tud kialakulni, mert nem tudunk elég tapasztalatot gyűjteni, és nem fog az egész koherensen összeállni egy rendszerré, vagyis, ha mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk szottyan, és a másik dolgot meg félbe hagyva otthagyjuk, mert meguntuk, akkor nehezebb építkezni, és egy helyben járás lesz a vége. Az első három lecke arról szól, hogy az ember megmutassa saját megát, ebben elindultunk, el is jutottunk valahová, de jó lenne folytatni tovább, ugyanis ez a lecke annak a tapasztalataira épülne, mert én most azt gondolom, hogy maga az ötlet jó, a helyszín is jó, a modelljeid is jók, sőt, még a kamera sincs nagyon rossz helyen, de a kompozícióval van probléma. Egyrészt, ha lejjebb mentél volna, és kicsit elmész a papír felé, akkor nyílna a tér, nem lenne ennyi takarás, mert most a fickó válla nagyon beletakar a modellbe. Másrészt szűkebb lehetne az egész, ami nem azt jelenti, hogy le kell vágdosni a szélét, hanem azt, hogy közelebb kell menni. A festő épp elég, ha a képhatáron van, vagy valamennyi belőle, mert a főszerep itt most a modellre, és az ő róla készülő ilyen, vagy olyan (mindegy) rajzra esik. Amit ábrázolsz, azt ugye mindannyian tudjuk, nem kell túlmagyaráznom, hogy ez egy giccs előállítási metódus, nagyipari méretekben űzik ezt különböző városok főterén, és ez egy bevételi forrás, amiből aztán reményeink szerint az aktuális festő, vagy rajzoló a saját valóban értékes munkájára tudja megkeresni a betevő falatot. Értékképződés itt ritkán történik, de az egy fontos dolog, hogy legyen egy véleményünk erről, tehát nem kötelező, hogy ez legyen a véleményed, amit mondtam, bármi si a gondolatod, de add át. Ha kritikád van, akkor azt. Önmagában ezt leképezni, ezt a szituációt, ha maga a modell sem, és a róla készülő kép sem eléggé jellegzetes és nem érezni azt, hogy ez egy átütő erejű alkotási folyamat lenne, akkor nincs értelme, akkor nem lehet ezt ilyen távolságtartóan megmutatni. Azt mondom neked, hogy ha ez izgat, ez a téma, érdemes lenne vele foglalkozni, adok 1 csillagot neked, mert jó a nézőpont arra, hogy honnan kell ezt megcsinálni, de ha ez érdekel, vagy izgat, akkor érdemes lenne ismételni. Talán még nem késő, talán még a környezetedben fellelhetőek ilyen portréfestők. (hegyi)
értékelés:

A kommenteknél valaki írta, hogy a halász, meg a horgász között van különbség. Én ebbe eddig bele sem gondoltam, de igaza van, másról szól a kettő, de ennek most én azért akkora jelentőséget nem tulajdonítok. Annak inkább, hogy megint nem azt mutatod, amiről beszélsz. Tehát, értem én hogy a halászok érdekelnek, de akkor miért nem mentél oda? Csendben vagy és csak mosolyogsz egyet rá, akkor nem fog elzavarni, mert akkor nem fogod őt megzavarni. De most van egy bácsi, aki átmegy a képen háttal nekünk, nem tudom, hogy övé-e a bot, vagy nem, egy másik bácsi a nejlonzacskóval jön szemben, megint egy másik ellenkező irányban van, valami ott a szél belobogtat valamilyen zászlókat, vagy nem is tudom miket. Közben látom, hogy a hídon mennek át az emberek, nem tudom, hogy ez melyik híd, de azt, hogy ezek pecáznak a botok jelzik csak, és igazán maga a víz, vagy a helyzet, az nem nagyon értékelhető. Ha odamész ahhoz a fickóhoz, aki ott épp most talán a kukacát akarja rátenni a madzagra, akkor lehet, hogy ott olyat látsz, ami izgalmasabb, vagy ha mögé állsz, és abból a perspektívából csinálsz valamit. Mégis azt mondom, hogy ez egy csillagot megér nekem, mert hangulata van a képnek, szó se róla, van itt hangulati elem, jók a tónusok, és tulajdonképpen ez a borongós idő jót tesz ennek az egésznek. De érdemes lenne a kompozícióval foglalkozni. Azt mondom neked most így, hogy ezeket az Törökországi képeidet így leelemeztem, hogy érdemes lenne elkezdeni foglalkozni az első pár leckével. Azért mondom most, hogy az alacsonyabb számú leckékkel dolgozz, mert azért más dolog egy riportot megoldani, és ahhoz kell, hogy beszélgessünk még az egyszerűbb leckékről is, és ami kevésbé összetett üzenetet hordoz, azzal könnyebben tudunk elsajátítani olyan dolgokat, amik fontosak a fotográfiában. (hegyi)
értékelés:

El kellett volna döntened, hogy egy távolságtartó helyzetábrázolást akarsz mutatni, és akkor fontos lett volna, hogy egy kicsit elmozdulj ebből a helyzetből, és többet lássunk a másik pultnál beszélgető úriemberekből, akik várják a kuncsaftot, és a kettő együtt lett volna izgalmas - vagy maga a cipőpucoló izgat, de akkor meg oda kell menni. Lehet, hogy kell adni egy puszit a cipős fickónak, hogy engedje meg, hogy lefotózd, azért a nők – bocsánat, hogy ezt mondom - könnyebb helyzetben vannak, mert egy kedves mosolyért szerintem ez a kép elkészíthető, míg egy férfi mosolyát lehet, hogy félreértik. Azt gondolom, hogy ez egy működő kép lehetett volna, ha összeszeded a bátorságodat és odalépsz, másrészt idő, rá kell feccölni azt az időt, ami ehhez kell. Egyébként nem fog megtörténni a csoda. Itt volt egy helyzet, amit elszalasztottál. Ott voltak azok a gyönyörű cipőfűzők, meg talpbetétek, minden adott volt ahhoz, hogy megtörténjen ez a helyzet, de te távol maradtál. (hegyi)

Az a helyzet Viki, hogy ezzel nekem van problémám, mégpedig az, hogy most a mama valamit csinál valahol, én elhiszem azt, hogy ez egy konyha, mert ott van egy füles edény, meg ott a szagelszívó is, azt, hogy ő most ott mit csinál, azt nem tudom, valamilyen eszköz lóg a zsinóron, és lehet, hogy az egy kutya, de az is lehet, hogy valami más, de lehet, hogy a kutyapórázt dugta be a sütőbe, nem tudom... Közben nyílik egy tér felfelé, de nincsen kihasználva, így kihagyott ziccer lett belőle. Ellenpontja lehetne a lépcső az asztalnak és a széknek, és ezt jó érezted, de nem ennyiben, és nem így, akkor egy kicsit távolabb kellene menni. Szóval, én azt gondolom, hogy ennek most van egy olyan hatása, mintha az IKEA katalógusba belegyalogolt volna valaki. Nem érzem azt, hogy ez egy életkép lenne, valahogy ez a megfigyelés most nem pontos. Miért pont ott áll, miért pont így? Ha őt elfogadom, hogy tömegelhelyezés szempontjából jó helyen van, akkor mi az a vacak ott a földön. Nem tudom, na, ez így most, ebben a formában nekem nem száz százalékosan tisztázott. Én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Két gondolatom van, egyrészt engem nem azért tartunk, hogy mindent csak dicsérjek, vagy legalábbis erősítsetek meg abban, hogy ugye nem azért. Mert ha az kell, akkor én mondom, hogy ez nekem egy nagyon szimpatikus kép, és mennyire tetszik, de ezzel nem megyünk sokra, mert biztos, hogy sok más embernek is tetszik, és akkor hurrá. Most akkor Robi mennyivel van ezzel beljebb? Én mondom azt, ami nekem ezzel a problémám. Olyan dolgokat fogok mondani, ami szerencse kérdése, és sajnos valamikor az ember mellé szegődik, valamikor meg nem. De ugye, azt keressük, hogy hol van az út a tökéletesség felé vivő irány, és hol van az a lehetőség, ahol ezt meg tudjuk ragadni, és mi az, ami az útjában áll ennek. Most két ilyen dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy sajnálom, hogy az a hölgy szereplő ennyire kiment a képből, pontosabban nem is azt sajnálom, mert jó helyen van, hanem azt, hogy a képhatár elvágta őt. Abból, ami az előtérben van, én simán el tudnék felejteni egy ujjnyit, miközben jó lenne, ha neki a karja meglenne még. A másik az, hogy a nő az jó, kicsit kicsúszott, de jó, a tangóharmonikás bácsi kiváló, előtte a pénz miatti zsák szintén jó, még a kis sámli is jó, amin ül, meg a járda is jó, meg a téglafal is, meg a mögötte lévő plakát is jó, de az a kerekes kocsi bajos. Ha az ott nem lenne, akkor azt mondom, hogy ez a kép készülhetett volna 1896-ban is. És egyetlen dolog lenne akkor, ami visszahúzna a valóságba, az a plakát lenne, és ez tökéletesen egyensúlyban lenne, és harmóniában, és izgalmas lenne minden. Sajnos az a kocsi a maga idétlenségével, vagy azzal a formával, amivel ott van, gyengít ezen a helyzeten. Kérdés az, hogy mi ilyenkor a teendő. Az egyik ugye az, hogy azt mondjuk, hogy ez van, tehát, hogy sajnos így adta, így jött ki a lépés, ott volt ez a bigyó, gyorsan kellett dolgozni. A másik pedig az, hogy az ember beledob egy fontot, vagy nem tudom, milyen pénznem van ott, és azt mondja, hogy uram, megengedi, hogy arra az időre, míg ezt a fényképet elkészítem, odébb menjen az a kis kocsi. Megengedi, te odébb teszed, lehet, hogy ő nem fogja érteni elsőre, de majd amikor látja a képet, igen, és már meg is oldódott a probléma. Igen ám, mondhatod azt, hogy addigra ez a nő kimegy a képből. Igen, itt több dolognak kell egyszerre szerencsésen megtörténni, de sajnos a fotó ilyen zsonglőrködés. Ezért mondom azt, hogy az utcafotózás látszólag egyszerű kérdés, mert onnantól működnek ezek a dolgok, hogy minden egyes képalkotó elem indokkal van jelen, semmi sem véletlenül. Persze, lehet mondani, hogy azt a nőt nem számoltam bele, véletlenül mászott bele a képbe, de te voltál az, aki azt a döntést meghozta, hogy exponálsz, és hogy benne hagyod. Magyarán, még akkor is az irányítás a te kezedben van, ha a véletlen rásegít. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert akkor, amikor mondjuk egy Salgadot megnézünk, hogy ő hogy dolgozik, vagy hogy mi a végeredmény, de akár mondhatom magyar viszonylatban Gárdi Balázst, az ő helyzetükben, azokban a szituációkban, amiket ők megfigyelnek, nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt kattintanak el egy képet, mert nekik is ötvened, vagy hatvanad, vagy harmincad másodperc. Hanem az a kérdés, hogy előtte mennyit készül, meg hogy hány ilyen utcasarkot hagyott ott, és nem csinált meg. Hogy mikor nem fényképezem le, mert ez nem lett tökéletes. ezt most nem azért mondom, mert ide csak ilyet kell feltölteni, ami kész. Még egyszer mondom, minden tök jó, megkapja a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert tökéletesen jól működik a dolog, csak azért mondtam mindezt el, hogy ha továbblépést keresünk, ha azt az irányt keressük, hogy hogy lehet valami még erősebb, hogy lehet akár kortalan, időtlen, hogy ne mondjam műalkotás, akkor ilyen nüanszokon múlik, hogy minden szép, minden oké. Persze, van olyan iskola, aki azt mondja, hogy mindezzel, amit most elmondtam nem kell törődni, mert ez az egész a maga találtságában is működhet. Igen ám, de ami miatt azt gondolom, hogy te nem ezt az iskolát keresed, az a színezés. Amit én egyébként nem szoktam szeretni, de ennél a képnél abszolút helyén van, mert eltalált a kor, és eltalált a szituáció, erősítik egymást, ritka ellenpélda. Ha pedig archaizálunk, ha pedig belehelyezkedünk a korba, és azt a szituáció is megadja, mert a nő haja, ruhája, a bácsi, a harmonika, a cipő, a kis kitérdelt nadrágja, minden-minden egybe vág, hát akkor igen, akkor ezeket a rezgéseket csökkentik ezek a problémák. Száz szónak is egy a vége, a kép jó, és ez az irány talán az, ami majd gyakorlással és türelemmel megtörténhet, hogy kiteljesedik, és én nagyon remélem, hogy ide hamarosan eljutunk. (hegyi)
értékelés: