2. Építészet, enteriőr

A kép egy panno-szerű, hosszúkás, elnyújtott, erősen vágott - ugye az ég talán lemetsződik ebből a képből - egy felülnézeti kép, egy légi felvétel, amelyben nagyon fontos szerepe van a horizont felé haladó balra föl a kép teteje felé haladó útnak. Ugyanakkor eléggé intenzív ez a másik sztráda, ahol ilyen nyolcas ívekkel, vagy ilyen kis karikákkal egy ilyen bonyolult, összetett keresztben haladó úthálózat van. Ezt azért szeretném mondani, hogy vagy a kép jobboldali részénél, függőleges irányban szinte a négy útsáv mellett kellett volna ezt a képet vágni, hogy semmilyenfajta további geometrikus kiindulást ne érzékelhessen a néző, vagy azt a formai játékot is bele kellett volna komponálni ebbe az egészbe. Én amellett szavaznék, hogy mindez az összecsatlakozás itt jobbra, amiből csak egy töredéket látunk izgalmas lehet ehhez a furcsa útkígyóhoz, amely aztán oda a messzeségbe, a horizontba elér. Most akárhogy akarom, akár nem, a mezőgazdasági utak és ez a sztrádaszerű történet is középpontba, pontosan a mértani középpontjába érkezik a fekvő formátumú képnek, de ott nem történik olyan esemény sem vizualitásában, sem színhatásában, ami indokolná, hogy miért ezt az X alakú középponti részt látjuk középen. Sokkal, de sokkal érdekesebb a kígyó, amely balra föntkihalad ebből a képből. Sokkal, de sokkal érdekesebb jobbra, ez az ember által alkotott furcsa mechanikai szerkezet, ez az út-sáv-kígyó-nulla rengeteg, de mind a kettő, mind a két történet amiről itt beszélek, az kihúzódik a kép szélére és középen pedig egy X-ben itt valahol, annyit tudunk kimondani, hogy a régi mezőgazdasági utat, ami egy tanyához vezetett, vagy egy ilyen farmhoz, azt elvágta az útépítő cég és kezit csókolom. Tehát nem, miközben ez egy nagyon szép látkép, nincs átgondolva pontosan az, hogy azon túl, hogy egy légi felvételt elkészítek, mi a plusz adománya ennek a történetnek. (szőke)
értékelés:

Tetszik benne a kék csík és a réz színe. Ferihegyi repülőgép emlékpark, 2009. 07. 04.

A kép gépészeti, mechanikai formatanulmány. Elsősorban a 20-as évekbeli avantgard nagyon szeretett dolgozni ezzel, vagy a Bauhaus. És olyan filmek is születtek, némafilmek, amelyekben ezek a szerkezetek nagyon fontos szerepet kapnak. És ráadásul azt kell kimondani, hogy az ember által épített különböző mechanikai szerkezetek tényleg nagyon érdekesek, és főleg, hogyha ez valamilyen archaikus rendszernek tűnik. Az, hogy ez a fényképezőbelső milyen korú, régi avagy új szerkezet, az ilyen értelemben teljesen mindegy, mert a megvilágításból adódóan archaikusnak tűnik. A korrodeált felületek, olyan az egész, minthogyha egy, minthogyha a Gellért szálló fürdőmedencéjének a mechanikáit látnánk. Az én megjegyzésem az inkább az, hogy ebben a nagyon közeli felvételben a döntések nem születtek meg teljesen. Térképészeti értelemben igyekezett az alkotó ezt a felülnézeti lehetőséget használni, ha megnézzük a kép baloldali függőleges felületét, ott van még egy talán negyedujjnyi szakasz, amit ha áthelyeznénk a jobboldalra, akkor a gép különböző kiálló kis fémszerkezetei még a képbe kerülnének jobboldalról. Egy picit kellett volna igazítani a kamerán. A másik kérdés az, hogyha a fémfelületek, a mechanikák, a rajta lévő fénytani hatások a fontosak, akkor vajon szerencsés e háttérként az erőteljes kéket, a sötétzöldet és ezeket a különböző meghatározhatatlan felületeket, amelyek nyilván itt alátétként jelentkeznek, használni. Ugyanis ugyanannyira összetetté válik a gépet körülvevő háttér, ugyanannyira bonyolulttá válik, mint amennyire bonyolult a gép mechanikáját megmutató középponti rész. A középpont sem véletlenül hangzik el, mert a képnek a középpontjában az optikához kapcsolódó furcsa szerkezet középső sötét foltja uralja ezt a képet. Oda vagy valamilyen plusz kis műtermi megvilágítással fényt, vagy valamit, valamilyen ötletet kellett volna még alkalmazni, mert most olyan az egész minthogyha egy varázsszerkezetet látnánk, aminél a varázsszerkezet mechanizmusa érthető, de ahova vonzza a szemet ez az egész üzenet, ott nem történik semmi. Ha az alkotót érdekli ez a fajta mechanikák iránti tisztelet, érdemes lenne ezzel még egy kicsit foglalkoznia. Én ezt most pont azért, mert nincs pontosítva, bár ugye a leiratban is írja, hogy tetszik benne a kék csík és a réz színe, akkor ezekre éppen a világításokkal lehetett volna többet foglalkozni, tehát én ezt kétdisznósra értékelem ezt a képet, mert úgy érzem, hogy nem száz százalékosan lettek az exponálás előtt ezek pontosítva, hogy mit miért csinálok. (szőke)
értékelés:

Linz

Gábor nagyon szereti megfigyelni a múlt csodálatos, ember által alkotott eseményeit, legyen az természeti jelenség, legyenek azok állattartással kapcsolatos történetek, legyenek azok épített környezetek. Itt is ugye egy épített környezetet látunk, ahol eleve a kameraválasztás, kamerahelyzet választás is egyfajta tiszteletet sugároz, mert egy óriási szakrális építményben, az ember által alkotott teret csodálja, arra tekint fel, ahol mint virágmotívumok jelennek meg ezek az óriási terhek. Ugye ezek hatalmas súllyal nehezednek az oszlopokra ezek a tetőfelületek, és tudjuk azt, hogy ezek a korszakok a gótika és a későbbi építészeti stílusok is nem birtokoltak akkor még olyan különleges technikai eszközöket, amely ma már rendelkezésünkre áll, és mégis a mai napig ezek a csodálatos építészeti formák léteznek, állnak, sokkal jobban, mint esetleg a XX. század építményei. Ilyen értelemben ez egy jó kompozíció és egy érdekes megfigyelés a templomi környezetből. Ami nekem egy zárójeles megjegyzésem lenne, vagy egy érdekesség, hogy magán a tartóoszlopon, ezen a mészkőfelületen külső beszűrődő fények, foltok jelennek meg. Most jelen pillanatban nem eldönthető, hogy olyan minthogyha egy ilyen exponálási, vagy exponálásból, laborálásból adódó fehér fényfoltok lennének, kiégett fényfoltok, vagy pedig a színes ólomüvegablakokon átszűrődő fény hozná létre ezeket a szép és absztrakt folthatásokat. Megmondani nem tudom, hogy hogyan lehetne evvel még pontosabban játszani, de az biztos érdekes párhuzam lenne, hogy amíg egy úgymond megszokott belsőépítészeti fényképet látunk, közben egy kicsit a fotós lelki játékossága megfigyeli és behozza valamilyen módon kompozícióban, vagy fényhatásban fölerősíti ezt az abszurd fényjátékot, ami az oszlopon jelenik meg. És ennek a kettőnek, a racionális és az álomszerűnek a kettő párhuzamba állítása esetleg egy még erősebb képzőművészeti eredményt hozhatna ennél a képnél. De úgy gondolom, hogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Sok mindent lehetne mondani a Feri képével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ő most folyamatosan tudósításokat küld valahonnan egy másik világból, de én mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nagyon szerethető és azért nagyon fontos, mert ezt a hármas osztatot létrehozta, megtalálta, észrevette. Ez a hármas osztat pedig két függőleges, talán ablakkeretből jön létre, ahol olyan mintha egy közbülső világba máshová látnánk át. André Kertész híres képei tükröződései is felidéződnek itt. Másrészt pedig ezek a torzulások pont a 60-as években a francia fotóművészetében vannak jelen, ahogy ez a fajta fekete-fehéren keresztüli szoció és Párizs megfigyelései is. Ez az íz ezen a képen is érződik. Én ezt egy nagyon jó munkának tartom a 13-as lecke épített környezet kategóriájában, ugyan ez a tűéles technika mindannak, amit a kort idéző hangulattal kapcsolatban elmondtam, felülírja, ellenpontozza, ezáltal elbizonytalaníthatja a nézőt, tehát ahogy azt eddig is mondtuk Ferinek, egy picit arra figyelnie kell, hogy az a nagyon is mai technikai igény, ami a digitális gépekkel kapcsolatban felmerül, hogy mindennek leltárszerűen karctű élesnek kell lennie, a fotográfiában, az archaikus technikáknál nem volt ennyire erősen jelen és ez az ellentmondásosság folyamatosan megvan a képein. (szőke)
értékelés:

A képet átteszem a mozgás leckéből az épített környezetbe, azért, mert ennek a képnek az arányritmusai megintcsak a strukturált építkezés és hozzá tartozó szocio elemek arányaira tolódik el, és ebben nem számottevő, vagy szinte csak karcolatnyi, leheletnyi az, ami a nyolcas lecke mozgás kategóriával kapcsolatos. Ugyanakkor az épített környezetben a megfigyelése Barának az egy nagyon jó irány, jó, hogy járja a várost, mint annak idején Klösz mester, talán az Estiklopédiában érdemes egy picit utánanézni, hogy azt hiszem 1898-ban, amikor Klösz elkészítette Budapest különböző épületképeit, hogy ezeknek milyen hangulata van. Az jó, hogy a Barában van egy ilyen áldozati szerep, ahogyan jár folyamatosan a nagyvárosban, és a nagyvárost megpróbálja magán átszűrni, és ezeket rögzíteni, hiszen ezek pillanatokon belül megváltozó helyszínek, amelyek valószínűleg egy-két év múlva már nem ilyenek lesznek, egyáltalán nem biztos, hogy létezni fognak. Ezek korlenyomatok, ebbe a sorba tartozik ez a kép is. Az épített környezetben ez a házi feladat csak azért kap két disznót, mert azt gondolom, hogy a Barának viszont előbb-utóbb el kellene kezdenie valamilyen módon sarkalatosabban jelen lennie ezekben a munkákban. Én úgy érzem, hogy mint távolságtartó képeket ezeket a képeket ő már nagyon jól elkészíti, és ha akar önmagával kapcsolatban továbblépni, akkor amit már talán két hónappal ezelőtt is mondtam, több bátorság kellene önmagával szemben. Ezeket a döntéseket kívülről nem lehet meghozni, sem én, sem a Pedellus, sem a többiek nem hozhatják meg, meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy amikor ott az ideje, akkor a Bara tegye meg ezt, a Barának viszont el kellene fogadnia, hogy mivel hosszú ideje tisztel meg engem azzal, hogy a képeit elküldi, és meghallgatja azokat a hozzáfűzéseket, amelyeket eddig megtettem, és nyilván nem ok nélkül, akkor ha meghallható ez, én azt kérném, hogy maga felé legyen egy picit határozottabb. Bocsánat, hogy ezt mondom az üzenet végére, most egy kicsit sika-mika van. Bara ennél többet tudna. Épp az előző munkák, az eddigi munkák alapján merem ezt mondani. (szőke)
értékelés:

A ’70-es, ’80-as években létezett például az Ország Világ, Új Tükör, és más olyan sajtóorgánumok, amelyek az akkor Magyarország nem csak mindennapi eseményeit közvetítették, hanem kis színeseket is lehetett ezekben az újságokban látni fényképek formájában. Egy ilyen ironikus megközelítést látunk itt is. Az, hogy a fényképész észreveszi a kép helyszínét és a kép helyszínében rejlő abszurditást a madáretetővel kapcsolatban, az egy nagyon jó dolog, ugyanakkor maga a helyszín kiválasztása, maga a kamera elhelyezése az némi kívánnivalót hagy maga után, mert attól függetlenül, hogy nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy mint egy bútorraktárban, össze van itt minden zsúfolva. Gondolok itt Oláh Ferencné keresztjének a ferde léczárására, amelyből jobb oldalon egy kis kereszt lóg ki, nyilván egy másik sírdomb kapcsán, a háttérben lévő ipari környezet, a ferdén belógó gyárkémény, a bukszusok és minden, amiket most fölsorolhatnék. Nekem ez egy kicsit kaotikus. Ez azt jelenti, hogy vagy időpontbeli megfigyeléseket kéne létrehozni hajnalban, éjszaka, másmilyen időszakban ugyanezt a képet adott esetben feldolgozni, vagy más pozíciót keresni. Most nekem az ötleten túli hirtelen kattintásnak tűnik, és bár nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy nem átgondolt a kép, zavaros. Ismétlés. (szőke)

Vajon a cím, amely egy megosztásról beszél, mesél, egy belső kertet látunk ehhez a címhez hozzárendelve, a kettősséget jelzi-e? Azért merek erre gondolni és keresni a kapaszkodót, mert ugye a kertben most középpontban elhelyezett madáretető, amely olyan, mint egy ilyen kis japán kertben egy bonsai-ok mellett lévő zen buddhista szertartási szerkezet, ennek a tükröződését is megkapom én a kis kerti tóban. A madáretető ilyenfajta ábrázolása, ahonnan a kamerával a fényképész dolgozott, megváltoztatja a madáretetőről eddig gondolt képünket, szimbolizálja azt. Különösképpen a kis épületforma tetejének csúcsánál lévő keresztosztás, amely a valódi állapotnál, a föld fölött lévő állapotnál, mint egy ilyen kis furcsa kelta kereszt, mint egy ilyen kis szakrális építmény jelentkezik és a tükröztetett formájánál a vízben tükröződő sötétebb tónus miatt szintén kap egy hangsúlyt. Azért beszélek annyit erről a tárgyról, mert ha a kép összes rekvizitumát – belógó fenyőfát, belógó gallyat, teraszablakot, lámpákat és árnyékokat, és nyírfát és az emésztő szellőző felületét, vagy egy vödröt, vagy én nem tudom meghatározni, hogy mit – ha mindent sorba veszek, azt mondom, hogy rettenetesen sok apróság van ezen a képen és nem értem az irányt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a madáretető és a madáretető tükröződése az egy nagyon is izgalmas képzőművészeti kérdés lenne az épített környezet kategóriájában is. De akkor erre kéne koncentrálni. Akkor azt kellene tenni kameramozgásokkal, közelítésekkel, ne adj Isten még akár a tóba belemászva is – tudom, hogy ez a víz nagyon hideg -, de mindenesetre többet mozogva, keresgélve a tükröződés és a valóság viszonylatában a madáretető a fontos motívuma ennek a képnek. Minden más természetesen ott van abban a valódi közegben, de itt a képen gyöngíti ezt. Az ok szerintem az, hogy esetlegesen ebben a szép fényben megtörtént exponálás után az alkotó nem elemezte végig a látható munkáját és nem kezdett neki ez alapján a kép alapján amely egy stúdium, nekifogni a valódi látvány megfogalmazásának. Hanem a gép egy picit hamarabb kattintódott el, minthogy egy ilyen értékes és jó párhuzam, amelyből egy nekem, egy neked maradt volna, a tükröződés és a valóság, a szakralitás kettőssége, hogy ez megszülethetett volna. Most pedig egy kicsit azt érzem, hogy el lett könnyelműsködve ez a házi feladat, úgyhogy ismétlés. (szőke)