2. Építészet, enteriőr

Emlékezés
"Men are haunted by the vastness of eternity. And so we ask ourselves: will our actions echo across the centuries? Will strangers hear our names long after we are gone, and wonder who we were, how bravely we fought, how fiercely we loved?"

"Az embereket megrémíti az örökkévalóság végtelensége. Magunktól kérdezzük hát; fognak-e a tetteink visszhangozni az évszázadokon át? Idegenek felismerik-e majd a nevünket, miután mi rég elmentünk, és fognak-e azon elmélkedni, hogy kik is lehettünk, milyen bátran harcolhattunk, és milyen szenvedélyesen szerethettünk?"
/Trója/

Mivel én tudom, hogy hol készült a kép, felismertem a valós helyszínt, ugye ezt fontos elmondani, hogy a taliándörögdi zsidó temető, ahol hosszú éveken keresztül ifjúsági táborokban próbáltuk ezt a temetőt is annyira megközelíthetővé tenni, látogathatóvá tenni, amit a lehetőségek adtak, és mára ez már ugyanannyira jelen van ezen a kis településen, mint a keresztény temetők. És amit itt látunk, az valójában egy székesfehérvári barátunknak, a Zolinak köszönhető, hogy azoknál a síroknál, amiket megtaláltunk, de már az eredeti sírkő nem volt fellelhető, ott acél formákkal, virtuális formákkal helyettesítettük. Ezek épített formák ebben a környezetben. A Nóra fontos döntése az az, hogy a temetőbe beérkezve a sírkőformák keretein keresztül, hiszen több ilyen van a temetőben – sőt akár ha még egy is lett volna a háttérben, akkor egyfajta utat, belső utat kezdett el ábrázolni, ahol az erős fényben a vasfelületek mélysötétjei egy ilyen álomszerű érzést hoznak létre. Szerintem, én ismerem ezt a területet, de ha nem is ismerem, akkor is nagyon szuggesztív ezektől a fekete ritmusoktól nagyon szuggesztív maga a kép, és az üzenete, ami itt jól van sűrítve, ebben az alkotásban. Én ezt a képet átemelem az épített környezetbe, és talán esetleg a felső felületből lehetett volna egy parányit vágni – bár ha ott vágja, akkor elveszti azt a szép ívet, amit ott a faágak adnak. (szőke)
értékelés:

Titkok kertje

Ugyanazon az irányon megyünk, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire örülök, hogy az András elkezdte ezeket a tereket, helyzeteket felfedezni, itt valószínűleg egy hosszú expozíciót látunk, erre utal a faágak speciális bemozdulása és a barnássá égett ég is, ami jellegzetesen az esti képek sajátja szokott lenni. Nagyon jónak tartom a kompozíciót, nagyon rendben van, hát azzal sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy a villanydrót ott van, sajnos ilyen a mi épített környezetünk, hogy ilyen hülye drótokkal vagyunk körülvéve. Amit tanácsolnék az Andrásnak, az a megvilágítás és az expozíciós idő megválasztása, hiszen itt két fő fényforrást látunk, ami mesterséges fényt ad, az egyik ennél a lugasszerű résznél van, a kiskapunál, ott van egy nagy reflektor, vagy mi, majd beljebb a kancsót tartó szobor irányában, jóval beljebb van egy másik fény – és talán erre az egészre még rá is segített egy kicsit vakuval. És én azt mondom, hogy egy kicsit kevesebb fényenergia is elég lett volna, mert ezek a terek sejtelmesebbek tudtak volna maradni. Nem tudom, az András hogyan állította elő, de még az is lehet, hogy ezekkel a steklámpákkal rohangált a kertben, de szerintem ha ez az ő kertje, vissza tud oda menni, és addig, amíg még vannak ezek a lombok, hogy kitegye oda a fényképezőgépet, nem zavar vele senkit, és ezzel a fajta játékossággal elkezdjen még vele foglalkozni, és többféle variációt csináljon. Ügyelve a fényekre, hogy azok erősítsék ezt a fajta üzenetet, amit akar mondani. Úgyhogy ez két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lakóház felújítás

Anita, itt is azt mondom, hogy jó az, amit meglátsz, de egy kicsit mozdítanám a kamerát, hogy a kovácsoltvas rózsa és az újbarokk forma az egy picit tagoltabb legyen, én egy picit továbbmentem volna jobbra. Másrészt én ezt már többször mondtam, hogy más időpontban kellene fényképezni, amikor a fények jobban tagolják ezeket a tereket. Amikor más fényt kap a háttérben lévő nem is tudom épített, vagy felújított, álbarokk épület, és amikor az előtérben lévő színpadi rózsa is kap egy másik fényt. Nagyon jók ezek a megfigyeléseid, csak nem a megfelelő fényviszonyok között fotózol. (szőke)
értékelés:

Éjfél körül

Több izgalmas kérdést vet fel ez a kép. Egyrészt ez a tekergő talán kicsit párás kis utcácska a köveivel, kavicsaival, ami ide a sötétbe hozzánk beérkezik, másrészt ez a reflektorral megvilágított, díszletszerű, golgotaszerű fal, és a fal alatti nyilván ott valami tehetősebb ember lakhatott, hiszen három vagy négy ilyen oldalrézsű van ott, ami visz bennünket a modern terméskőből rakott, kvázi barokk díszítéssel, mint egy emberi alak megjelenő obeliszkformához. Van az egészben valami furcsa golgotaszerű hangulat, ami nagyon jó, és van az egésznek valami költőisége. Nagyon jó tájképnek tartom, jó képnek érzem. Azért, mert noha nincsenek benne emberi alakok, mégis van valami érzelmessége. Nyilván ez a sárga, ez ebben a sötét felületrendszerben jól uralkodik ezzel a megvilágított obeliszkkel, ami tényleg olyan, mint egy emberi alak. Nagyon jó, hogy itt az előtérben van egy alig látható fatörzs, ami aztán itt ezt az árnyékot veti, talán még az ágaival kicsit be is sötétítve ezt az előteret. Nekem ez egy háromdisznós kép. Annyit azért én még mondanék a Ferinek, hogy a fatörzs után én nem hagytam volna folytatódni a tájat, tehát én ott vágtam volna. De ha ott belevágsz, akkor az út íve, ez a furcsa kacskaringó, akkor abba is belevágsz, elvágod a jobb alsó sarokban ezt a fénypászmát.
Ugyanakkor én egy picit el vagyok keseredve, meg haragos is vagyok, mégpedig azért, mert itt van most két kép, ott van, hogy szólj hozzá, és senki nem szólt hozzá ezekhez a képekhez. Szóval azért lányok, fiúk, ha valaki feltesz ide nekünk egy munkát, az azért teszi, hogy ezt nekünk megmutassa. Ezért én azt szeretném kérni, hogy ne csak azokat a labdákat csapjátok le, amik nagyon egyszerűknek tűnnek, és egyszerűen lehet róluk beszélni, hanem ezeket a képeket és az alkotókat is tiszteljétek meg azzal, hogy leírjátok az érzéseket, amiket kiváltanak belőletek, mert azt nem tudom elhinni, hogy a sok érzékeny és odafigyelő alkotó a másik munkájára ne tudna mondani valamit azon kívül is, hogy szép vagy jó, tehát én szeretném kérni, hogy szóljatok hozzá a képekhez. Itt van ez a kép, augusztus 22 óta ezen az oldalon, és hát ez egy picit elkeserít. Az alkotónak is segítetek vele, ha beszéltek a munkájáról, mert ő ezt meglátta, odament, felvette... pont. (szőke-hegyi)
értékelés:

1889
1889 – Világkiállítás – Franciaország – Párizs

Sanghajban amikor megépítették a valakinek a valamijét, aminek a képét látjuk itt a buddhista figurával a tetején... merthogy van benne egy ilyen megközelítés. Van bátorság benne, hogy az Eiffel-torony alá beáll, és azt mondja, hogy neki az út az Eiffel torony. Számomra az még az izgalmas, hogy aki volt Párizsban az tudja, hogy az Eiffel torony és a Champs Elysées, tulajdonképpen a Défense és a Grand Arche részig egy egyenesen van, ha nem is egy utca, és ebben az az izgalmas várostervezésileg, hogy a Grand Arche az az új modern városrésznek az a kockája, és az Eiffel torony az a másik, és a kettő között van vagy tíz-tizenöt kilométer, és jó időben ugyanígy át lehet látni, és pont ugyanezt lehet látni, hogy van egy iciri-piciri Eiffel-torony, mi állunk a másik oldalon, és van közte egy város, de mégis olyan, mint egy sugárút, közben mégiscsak ezt a fajta irányt érzékeljük. Tehát azzal a döntéssel, hogy a horizontot így megbolondította, egészen jó asszociációkat hoz. Egyetlen pici kis megjegyzés, hogy itt nem tökéletesek a párhuzamosak, tehát ez azért valamilyen szinten korrigálható lehetne egy picit. Három disznó. Nagyon nehéz dolog az Eiffel-toronyról képet csinálni, annyian csináltak már. Valamiről, ami ezerszer végig van fotózva, ez egy nagy vállalkozás, hogy mer valaki erről képet csinálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kacsint

Igenis van a Barának humora. Igenis, a Bara egy szatirikus, nemcsak keserédes, hanem humorral is létező személy. Azok, akik esetleg a humornak ezt formáját tudják, bírják alkalmazni, azoknál az feltételezhető, hogy előképekkel dolgoznak, az előképek megfigyelésekből építkeznek, ezek a megfigyelések a személyiség nagyítóján átszűrődnek, aztán létrejönnek belőle az üzenetek. Szerintem jó humort akkor lehet létrehozni, hiszen a humor csak üzenetként fogható, hogy a befogadó szereti-e, nevetnek-e rajta, mosolyognak-e rajta, megérinti-e őket, hogyha előtte ott van a megfigyelések hosszú fájdalmának a sora. Ugye a cím az arra utal, hogy ez az egész olyan, mintha egy élőlény, egy személyiség lenne ez a redőny, ez az aszimmetrikus virágláda, és ez az egész kicsit olaszos felület. Én nagyon szeretem ezt a képet, még úgy is, hogy a képen belül egy belső keret van, nekem ez egy nagyon szimpatikus kép, három disznós. Olyan ez a kép, mintha Polaroid lenne, annak vannak ilyen keretei. Nagyon szép az az okkersárga ott, a redőnyön. És még egy dolog, hogy nagyon jól érzi a Bara azt a tömegelhelyezést, ugye ez egy hármas osztatú kép függőleges irányban, és ahogyan a nagyobbik rész és a kisebbik rész mintegy közrefogja azt a középső részt ott, nagyon jól érzi ezeknek a tömegeknek az arányát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ablak

A Feri munkáiban, gondolkozásában egy érdekes szakasz az, hogy egy szinte teljesen absztrakt, és mondhatni monokróm, hiszen a kék van jelen csak és annak árnyalatai - valamilyen tükröződés lehet ez, a kék színek játékaival, torzulásaival dolgozik. Én ezt egy jó kísérletnek érzem, nagyon jó, hogy egy olyan szemlélet, egy olyan alkotó, aki ha megnézzük a korai munkáit, a líra, a romantika jelen van az alkotásaiban, de nagyon is a realitáshoz kötődik, és megpróbál kitámadásokat, megpróbál portyákat végrehajtani más területeken; ezt én bátor dolognak tartom. Ha a realista Mácsai világát próbálnám meg megérteni, valami mégiscsak a kép jobb felső sarkába, ami visszabillent bennünket, a fotósrealizmus nyelvezetébe, oda valami nagyon kellene, ami egészen sokkoló, naturális dolog. Legyen az egy ezüst kilincsdarab, egy kulcs, egy bármi – ami mindabból a víziószerű hipnotikus álomból jelen van, azt mg jobban erősítené, ha valami valós, reális valahol becsusszanna valahol ebbe a képbe. Tehát ezt én jó kísérletnek tartom, de még lehetne foglalkozni vele. (szőke)
értékelés:

Kilátás

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A gyep, az a szép gyep
Ez tulajdonképpen lehetne a vágy is, de inkább ide sorolom. Lehet, hogy a kép nem maxima laude, de minden benne van, amit nekem a gyep jelent. A melegséget, a puhaságot, a kényelmet, a sok szenvedést vele, és egyben az eredményt is.

Egy fekvő formátumú, esti-éjszakai képet látunk. A Lacitól régebben, talán egy féléve nagyon intenzíven érkeztek képek, aztán most újra kapunk tőle alkotásokat, és bár ezek a fényképek, különböző helyzetekben, napszakokban, utazásokon, erre-arra készülnek, de én eddig a Marczingós-féle gondolkodást eddig, amit tőle az estiskolán láthattam és amik az övéi, azt mindenfajta tematika nélkül kétfelé bontanám, az egyik azok a képek, amik nappal, szállodákban, itt-ott önportréként elkészülnek, és van egy másik vonulat, mintegy Doktor Jekyll és Mr. Hyde, egy másik történet, ami a mi számunkra akár egy titkos Marczingóst is megmutatnak, és ez a titkos rekesz ez az éjszaka fényeivel, az éjszakák létrehozta érzelmi állapotokkal foglalkozik. És lehet, hogy ’kilóra’ nem is olyan sok ez, ha valaki végigpörgeti a képeit, de mégis, ha megfigyeljük az esti fényekben készült alkotásait, lehet látni egy olyanfajta meditatív, megnyugvó, elcsendesedő érett-idős filozófiát, mint Arany János időskori verseiben, azok jutnak eszembe erről, egyfajta meditatív rész, ami a Marczingós-jelenségből a külvilág számára nem megfogható. Nem ezt látjuk, nem így ismerjük, azt látjuk, hogy egy pezsgő-mozgó személyiség és akkor jönnek ezek a képek, mint az esti borosüveg meg pohár a pici kis csillanó fényeivel, meg ez a gyep is, ahol azért egyértelműen látszik, hogy az alkotó kúszott-mászott itt a szépen nyírt fűben, feltehetően ha sejtjük, hogy hol él, a Bakonyban, a Balatonhoz közel, valamennyi pára ebben a nyári hangulatban is ott lehet, és érzi a néző, hogy a fotós mint egy desszantos kúszik-mászik a fűben, azt nem tudjuk, hogy a család mit gondolhat-láthat ilyenkor, hogy egy meglett szalonképes úriember a kertben csúszik-mászik, az is felmerül ebből, hogy a fényképezés az egy egészen furcsa delej, ami megváltoztatja az ember személyiségét, akkor is ezt kell mondani, ha a Laci csak letette a gépét a fűbe, mert valamikor csak oda kellett hajolnia, hogy lássa, mit fényképez, élességet beállítani, az egész attól, hogy a horizontot, a szemsíkot hová helyezi el, és ezt a kicsit amerikai stílusú éjszakai képet, és pont attól, hogy a fű az előtérben jelentőségteljesen életlenül jelenik meg, attól az egészben van valami fura érzelmesség. Talán lehetne mondani, hogy kellene ide az előtérbe egy sünike, aki kikacsint ránk, vagy kisegér vagy cickány vagy egy locsolócső-darab – de mi van, ha abban a pillanatban az éjszaka által segített egyedüllét megadja ennek a történetnek a meditatív állapotát. Mert ez a kép elsősorban, és a cím is erre erősít rá, a Marczingósból kevésbé ismert, meditatív, merengő, neadjisten romantikus és érzelmes embert mutatja meg. Ezért tartom ezt a képet jónak, és ezért vagyok bizonytalan abban, hogy a Marczingós kezenyomát kellene a leckében meghagyni, mert itt szerintem attól függetlenül, hogy őt, ill. a hozzátartozókat itt nem látjuk, mégiscsak az ő üzenetrendszere látható itt. (szőke)
értékelés:

Vác, Főtér
Ilyen szép helyen lakunk.

Van az Ősök Házának egy gyűjteménye, ami ugyan kicsit átalakult, de mivel ez egy helytörténeti is működik, egy olyanfajta gyűjtemény, ami képeslapokból áll. Van már a múlt század végéről is gyűjtött lapok, a 80-as évek elejéig, mivel ennek a II. vh-tól a 60-as évekig volt főleg óriási divatja, karácsonykor, húsvétkor, nyaraláskor képeslapokat küldtünk, azokkal üzentünk haza a családnak, azaz nagyon fontos volt a képeslap, aztán ezt később a kommunikációban az elektronika eléggé elmosta. Ez az álló formátumú kép ezt a képeslap-hangulatot-nyelvezetet követi, a középre beállított esti utcai lámpával, és a beállítottsága, az utcakép, a kalocsai, szegedi, ceglédi, stb utcaképek,és ez ezt a formavilágot akarja megtartani, és azt kell, hogy mondjam, a 60-as évek gyűjteményébe ez a képeslap határozottan beleillene. Esti fényben üzenet Vácról a főtérről, készítette Török Sarolta, ahogyan a régi képeslapokon is rajta volt a fotós neve. Ami ugyanakkor fontos, és kérnék, mivel a Sarolta előző képe, a gyerekkel és a fával, vagy a sétálós nagyon jól és erősen jelezte ezt, azokon 100 %-osan fellelhető a kéznyomod, a személyiséged, ami te vagy, itt pedig az épített környezet leckére az a kérdésem, hogy hol vagy ebben te? A leiratban azt írod, hogy ilyen szép helyen lakunk. De nem érzem, hogy ez a beküldött képeslap átitatódna veled azon túl, hogy természetesen a főtéren sétálva örülsz annak, hogy ez a te jelened, a városod, a te Vácod. Ez azért lenne fontos, mert alkotói folyamatokról beszélünk, azért személytelen ez egy picit, miközben egy jó és izgalmas dolog, de nagyon jó lenne, ha a kézjeled ezen rajta lenne, ha belekacsintanál, vagy valami. Miközben mondom, az egész előtér üres, ráadásul a kép még igényelné is ezt, hogy ez a Saciék birtoka, ahol megittak egy Camparit a kis kiülőnél, vagy bármi az jelen legyen. Most a kép rendben van, azaz korrekt. Na de szerelmeskedni sem korrektül szoktunk. Szalonképes a kép, csak nem vagy benne. Egy disznót javaslok erre, de szeretném, ha megismételnéd, és merem ezt azért mondani, mert a kisgyerek-anya-fa történet azzal a hosszú kínlódással is meghozta az eredményét. (szőke)
értékelés:

Utcán járva
Ebben a képben minden kétséget kizáróan benne vagyok.

Ez valami krómozott oszlop, és már rögtön mondom, hogy van ez a fő modell ott, aki a fotós, de van ott a háttérben még egy kis figura is, aki felemelt kézzel lépésben is szereplője ennek a dolognak, mert a két testméret a két helyzet egy háromszöget ad ki, és ez egy nagyon erős kompozíciós rendet mutat – ha az lemarad, akkor majdnem értelmetlen a kép. Az a jó, hogy a házifeladat szempontjából az épített környezetben a tér töréseit, formáit, torzulásait tudatosan arra használja fel, hogy miközben van itt egy üzenet, egy mesélés, a két személy között is, de abszolút a környezetről is szól a kép. És azért is jó a lecke, mert benne van a Nóra is – de nem az a lényeg, hogy ott látom őt, mert ha más állna ott, akkor is benne lenne, hanem a szemlélete van itt, a viszonya ezzel az épített környezettel. Ez az úton járásnak is egy asszociációja, ahogyan az az út ott elgörbül. Ráadásul nézd meg, honnan vannak a törések, minden őfelőle torzul, ő van a középpontban. A felezővonal nagyon jó, nekem nagyon tetszik, hogy olyan, mintha kézzel lenne megrajzolva. (szőke)
értékelés:

Égi kapcsolat
Békásszoros, 2008

A sajtófotó-szemlélet, ami a Gáborban megbújik, hogy dokumentálja az élet abszurditását, jelesül a pléhkrisztus és a Satcom vagy ilyesmi cég parabolája, és a csodálatos kétszintes faház viszonyát érzékelem itt feltűnni a kép címválasztásában. Ugyanakkor az épített környezet kategóriájában szalonképesen, távolságtartóan rögzítődik az alapszituáció, amiben nem biztos, hogy kivágásában jól, azaz a gép megfelelő helyre, magasságba, mélységbe helyezése történt meg. Mert listaszerűen tényleg el lehet mondani, hogy igen, a képen tényleg van faház, tényleg van pléhkrisztus, erős színekkel kifestve, tényleg van rajta szatelitantenna, és az egész tényleg szürreális. Valóban van itt egy olyan galéria fából, aminek az egyik oldalán van bejáró, a másikon öt méter magasból a patak fölött egy nagy átlépéssel lehet a bejárati ajtóhoz átjutni. Ezek mind felsorolásszerűek, megtalálhatóak a képen, de szerintem a fotográfia nem elsősorban tartalomjegyzék, nagyon köszönöm ezt az üzenetet onnan, de még várom majd a képeket az épített környezetre. (szőke)
értékelés:

Tiszai pu

A fekete-fehér kép, a Tiszai pályaudvar általában a pályaudvarokhoz, a magyarországi pályaudvarokhoz kapcsolódó asszociációs rend, megélt anyag, elsősorban a 70-80-as évekre vonatkozóan mindig a várakozáshoz kapcsolódik, arról szól, az elmenetelről, akár Cseh Tamás vagy Bereményi Géza történeteit nézzük, és mindig valami furcsa a hontalanságról is szól, ami ennél az épített környezet képnél hozzájárul ez a nagyon is furcsa, zsaluzott vasbeton, huzatos, törött üvegtáblás, ez a furcsa retróhangulat. A pályaudvarok nagyon kevésszer és rövid ideig szólnak a megérkezésről, az örömteli eltöltött időről, inkább a várakozásról, a félelemmel teli továbblépésről, ez a formavilágból is adódik, a sínek alatti átjárók vagy az itt is látható lépcsősorokból, Ennek a képnek az az érdekessége, hogy mindez a megszokott értelmezés jelentkezik, nem színes, hanem fekete-fehér, tehát egy dramatikus üzenet, mégis az alkotónak egy nagyon érdekes játékot, egy üzenetátfordítást sikerül létrehoznia a kép felső szakaszában, ahol a nap a lépcsők mélyére besüt, egy fehér folttal abba a formába egy karakter, ami akár lehetne egy buddhista templom tornya vagy egy sapka is, süvegforma, egy szimmetrikus forma belehelyeződik. És ez a hullámzó tónusok, a lépcsők felfelé szűkülése igazából akár egy kínai kolostorra vagy buddhista formára utalna. Nem erőltetem ezt a filozófiát, csak az árnyjátékkal, a beállítással, a szemmagasság elhelyezésével, a fekete-fehér kép mégiscsak létrehoz valami harmóniát, valami olyan életörömöt, amire nem konkrét tárggyal, hanem az árnyékok-fények összekapcsolásával utal, és a pályaudvarok általános hangulatától eltérően egy egészen másfajta áttételt hoz létre, ami az alkotóból is árad, tehát nagyon jól oldja meg az épített környezet leckét, mivel a Tiszai pu címmel még jobban egyszerűsíti, profanizálja az üzenetrendszert, hogy itt nem egy mesei történetet fogunk látni, ennek az ellenetétpárjából mégis nagyon jól lavíroz, és egy egészen más oldalt is kapunk ebből a világból. Az alkotói személyiség itt teljesen át tud formálni még megszokott üzenetrendszereket is. (szőke)
értékelés:

Stég
Részlet a Veresegyházi tavak egy stégjéről...

Sándor eddigi munkáiban is azt láttuk, hogy bár kérdésként felvetődött, hogy a Sanyinak úgy mondják, hogy elsült a keze, és lett egy-két jó képe, vagy egy olyan szemlélet munkál alkotói viszonylatban a képein, ami egy tisztázott gondolkodást jelent. Pont itt, ennél a képnél azt kell, hogy mondjuk, tudja, hogy mit csinál, mit akar üzenni, hiszen ha ennek a képnek szikár módon, előképlet nélkül nekiállunk az értelmezésnek, akkor az derül ki, hogy absztrakt ritmikai kompozícióra épülő, szürkés-világosok és különböző foltrendszereknek a dekomponált képletét látjuk itt. Ez egy absztrakt kép. A cím, és egy-két térbeli szerkezet, pl. a cölöpök utalnak arra, hogy itt ne csak egy síkbeli felület tónus- és ritmikai játékát lássuk, hanem valóságban, a valós térből kimetszve, abban meglátva, azt értelmezve, rá kell találni a látás által létre kell hozni egy fontos üzenetet. Pl. ha félreteszi valaki azt a kérdést, hogy miért érkezett ez a kép az épített környezetre, hiszen ezen nincs más, csak egy, a fagytól szétrepedezett betonstég, két vízvezetékcső, amit leütöttek, a tócsa széle, meg egy kis fűcsomó látszik. Hol vannak ezen a barokk oszlopok, a reneszánsz festéknyomok, a bauhaus? Mégis, itt egy ember által készített használati tárgy, egy monstrum, a természeti közeg, a víz tónusa, ami a szürkéi miatt egy melankóliát is hordoz, alapvetően egy szemléletbeli állapotot tükröznek, és ehhez az állapothoz megtalálja a természetben az ember által használt formát és a természeti közeget, és mindezt eszközként, nyelvként használja fel a benne zajló érzelmi üzenet kifejezésére. Ezért fontos és egzakt ez erre a leckére, mert jelen van benne az Orosz Sándor, mert ugyan nem látjuk benne a fülét, a kezét, de látjuk benne a szívét, a lelkét, és ott van az üzenete, ami benne 2008-ban zajlik. Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés:

A betű szerint

Egy belső térben készült fotót látunk, ahol nagyon jól tagozódik a tér hármasa, mégpedig azzal, hogy van a kép felső negyedén egy közeliben és élesben tartott, fröcskölt falfelületű talán ajtómélyedés, aztán van a kép fő témáját bemutató falfelület, majd a kép bal oldalán kinyílik egy fényformával, a háttér jelzésértékűen megjelenik. Ez egy nagyon jó kompozíciós helyzet, bár annyit megjegyeznék róla, hogy nekem nem eldöntött, és nem érzem, hogy súlypontjában és folthatásában a helyén volna, ez az imakönyvtartó kis állvány, a könyvvel, nekem ez ha a teremőr nem néz oda, áthelyezhető lett volna, ahhoz, hogy ez bemozgassa a kompozíciót, de ettől még ez egy jó kép, és meglenne rá a három disznó is. De ez a lecke a család kategóriára érkezett, és ugyan látjuk, hogy itt van a kategóriákkal egy játék, hogy milyen értelmezéseket adunk, és ez mennyivel másabb, mint a másé, és ez már szinte egy verseny, de attól, hogy van egy sajátos értelmezésünk, és beemelünk egy más alkotónak a művét, ami a családról szól, hiszen itt Máriát látjuk a kisjézussal, ettől ez még nem válik a többiek a néző által elfogadható értelmezéssé, mivel ez a történet nem szűrődik át az alkotón a család témájában; az illusztrációnál több, de az önálló alkotásnál kevesebb. Ez a kép megoldásként az épített környezet leckére fogadható el, ha a mi kategóriáinkat fogadjuk el, és nem a családéban, mert ilyen alapon akár azt is lehetne mondani, hogy jól van, lehetne akár csendélet is, meg akár vágy is, de szerintem próbáltuk elég jól megfogalmazni, hogy melyik lecke miről szól és a család lecke a mi viszonyunkról szól a családdal, és ebből a képből nem derül ki Dénes viszonya a családdal, a szakrális megoldásban. Szerintem ez az épített környezetbe kerüljön át, és ott megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés: