2. Építészet, enteriőr

Éjfél körül

Több izgalmas kérdést vet fel ez a kép. Egyrészt ez a tekergő talán kicsit párás kis utcácska a köveivel, kavicsaival, ami ide a sötétbe hozzánk beérkezik, másrészt ez a reflektorral megvilágított, díszletszerű, golgotaszerű fal, és a fal alatti nyilván ott valami tehetősebb ember lakhatott, hiszen három vagy négy ilyen oldalrézsű van ott, ami visz bennünket a modern terméskőből rakott, kvázi barokk díszítéssel, mint egy emberi alak megjelenő obeliszkformához. Van az egészben valami furcsa golgotaszerű hangulat, ami nagyon jó, és van az egésznek valami költőisége. Nagyon jó tájképnek tartom, jó képnek érzem. Azért, mert noha nincsenek benne emberi alakok, mégis van valami érzelmessége. Nyilván ez a sárga, ez ebben a sötét felületrendszerben jól uralkodik ezzel a megvilágított obeliszkkel, ami tényleg olyan, mint egy emberi alak. Nagyon jó, hogy itt az előtérben van egy alig látható fatörzs, ami aztán itt ezt az árnyékot veti, talán még az ágaival kicsit be is sötétítve ezt az előteret. Nekem ez egy háromdisznós kép. Annyit azért én még mondanék a Ferinek, hogy a fatörzs után én nem hagytam volna folytatódni a tájat, tehát én ott vágtam volna. De ha ott belevágsz, akkor az út íve, ez a furcsa kacskaringó, akkor abba is belevágsz, elvágod a jobb alsó sarokban ezt a fénypászmát.
   Ugyanakkor én egy picit el vagyok keseredve, meg haragos is vagyok, mégpedig azért, mert itt van most két kép, ott van, hogy szólj hozzá, és senki nem szólt hozzá ezekhez a képekhez. Szóval azért lányok, fiúk, ha valaki feltesz ide nekünk egy munkát, az azért teszi, hogy ezt nekünk megmutassa. Ezért én azt szeretném kérni, hogy ne csak azokat a labdákat csapjátok le, amik nagyon egyszerűknek tűnnek, és egyszerűen lehet róluk beszélni, hanem ezeket a képeket és az alkotókat is tiszteljétek meg azzal, hogy leírjátok az érzéseket, amiket kiváltanak belőletek, mert azt nem tudom elhinni, hogy a sok érzékeny és odafigyelő alkotó a másik munkájára ne tudna mondani valamit azon kívül is, hogy szép vagy jó, tehát én szeretném kérni, hogy szóljatok hozzá a képekhez. Itt van ez a kép, augusztus 22 óta ezen az oldalon, és hát ez egy picit elkeserít. Az alkotónak is segítetek vele, ha beszéltek a munkájáról, mert ő ezt meglátta, odament, felvette... pont. (szőke-hegyi)
értékelés:

1889
1889 – Világkiállítás – Franciaország – Párizs

Sanghajban amikor megépítették a valakinek a valamijét, aminek a képét látjuk itt a buddhista figurával a tetején... merthogy van benne egy ilyen megközelítés. Van bátorság benne, hogy az Eiffel-torony alá beáll, és azt mondja, hogy neki az út az Eiffel torony. Számomra az még az izgalmas, hogy aki volt Párizsban az tudja, hogy az Eiffel torony és a Champs Elysées, tulajdonképpen a Défense és a Grand Arche részig egy egyenesen van, ha nem is egy utca, és ebben az az izgalmas várostervezésileg, hogy a Grand Arche az az új modern városrésznek az a kockája, és az Eiffel torony az a másik, és a kettő között van vagy tíz-tizenöt kilométer, és jó időben ugyanígy át lehet látni, és pont ugyanezt lehet látni, hogy van egy iciri-piciri Eiffel-torony, mi állunk a másik oldalon, és van közte egy város, de mégis olyan, mint egy sugárút, közben mégiscsak ezt a fajta irányt érzékeljük. Tehát azzal a döntéssel, hogy a horizontot így megbolondította, egészen jó asszociációkat hoz. Egyetlen pici kis megjegyzés, hogy itt nem tökéletesek a párhuzamosak, tehát ez azért valamilyen szinten korrigálható lehetne egy picit. Három disznó. Nagyon nehéz dolog az Eiffel-toronyról képet csinálni, annyian csináltak már. Valamiről, ami ezerszer végig van fotózva, ez egy nagy vállalkozás, hogy mer valaki erről képet csinálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kacsint

Igenis van a Barának humora. Igenis, a Bara egy szatirikus, nemcsak keserédes, hanem humorral is létező személy. Azok, akik esetleg a humornak ezt formáját tudják, bírják alkalmazni, azoknál az feltételezhető, hogy előképekkel dolgoznak, az előképek megfigyelésekből építkeznek, ezek a megfigyelések a személyiség nagyítóján átszűrődnek, aztán létrejönnek belőle az üzenetek. Szerintem jó humort akkor lehet létrehozni, hiszen a humor csak üzenetként fogható, hogy a befogadó szereti-e, nevetnek-e rajta, mosolyognak-e rajta, megérinti-e őket, hogyha előtte ott van a megfigyelések hosszú fájdalmának a sora. Ugye a cím az arra utal, hogy ez az egész olyan, mintha egy élőlény, egy személyiség lenne ez a redőny, ez az aszimmetrikus virágláda, és ez az egész kicsit olaszos felület. Én nagyon szeretem ezt a képet, még úgy is, hogy a képen belül egy belső keret van, nekem ez egy nagyon szimpatikus kép, három disznós. Olyan ez a kép, mintha Polaroid lenne, annak vannak ilyen keretei. Nagyon szép az az okkersárga ott, a redőnyön. És még egy dolog, hogy nagyon jól érzi a Bara azt a tömegelhelyezést, ugye ez egy hármas osztatú kép függőleges irányban, és ahogyan a nagyobbik rész és a kisebbik rész mintegy közrefogja azt a középső részt ott, nagyon jól érzi ezeknek a tömegeknek az arányát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ablak

A Feri munkáiban, gondolkozásában egy érdekes szakasz az, hogy egy szinte teljesen absztrakt, és mondhatni monokróm, hiszen a kék van jelen csak és annak árnyalatai - valamilyen tükröződés lehet ez, a kék színek játékaival, torzulásaival dolgozik. Én ezt egy jó kísérletnek érzem, nagyon jó, hogy egy olyan szemlélet, egy olyan alkotó, aki ha megnézzük a korai munkáit, a líra, a romantika jelen van az alkotásaiban, de nagyon is a realitáshoz kötődik, és megpróbál kitámadásokat, megpróbál portyákat végrehajtani más területeken; ezt én bátor dolognak tartom. Ha a realista Mácsai világát próbálnám meg megérteni, valami mégiscsak a kép jobb felső sarkába, ami visszabillent bennünket, a fotósrealizmus nyelvezetébe, oda valami nagyon kellene, ami egészen sokkoló, naturális dolog. Legyen az egy ezüst kilincsdarab, egy kulcs, egy bármi – ami mindabból a víziószerű hipnotikus álomból jelen van, azt mg jobban erősítené, ha valami valós, reális valahol becsusszanna valahol ebbe a képbe. Tehát ezt én jó kísérletnek tartom, de még lehetne foglalkozni vele. (szőke)
értékelés:

Kilátás

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A gyep, az a szép gyep
Ez tulajdonképpen lehetne a vágy is, de inkább ide sorolom. Lehet, hogy a kép nem maxima laude, de minden benne van, amit nekem a gyep jelent. A melegséget, a puhaságot, a kényelmet, a sok szenvedést vele, és egyben az eredményt is.

Egy fekvő formátumú, esti-éjszakai képet látunk. A Lacitól régebben, talán egy féléve nagyon intenzíven érkeztek képek, aztán most újra kapunk tőle alkotásokat, és bár ezek a fényképek, különböző helyzetekben, napszakokban, utazásokon, erre-arra készülnek, de én eddig a Marczingós-féle gondolkodást eddig, amit tőle az estiskolán láthattam és amik az övéi, azt mindenfajta tematika nélkül kétfelé bontanám, az egyik azok a képek, amik nappal, szállodákban, itt-ott önportréként elkészülnek, és van egy másik vonulat, mintegy Doktor Jekyll és Mr. Hyde, egy másik történet, ami a mi számunkra akár egy titkos Marczingóst is megmutatnak, és ez a titkos rekesz ez az éjszaka fényeivel, az éjszakák létrehozta érzelmi állapotokkal foglalkozik. És lehet, hogy ’kilóra’ nem is olyan sok ez, ha valaki végigpörgeti a képeit, de mégis, ha megfigyeljük az esti fényekben készült alkotásait, lehet látni egy olyanfajta meditatív, megnyugvó, elcsendesedő érett-idős filozófiát, mint Arany János időskori verseiben, azok jutnak eszembe erről, egyfajta meditatív rész, ami a Marczingós-jelenségből a külvilág számára nem megfogható. Nem ezt látjuk, nem így ismerjük, azt látjuk, hogy egy pezsgő-mozgó személyiség és akkor jönnek ezek a képek, mint az esti borosüveg meg pohár a pici kis csillanó fényeivel, meg ez a gyep is, ahol azért egyértelműen látszik, hogy az alkotó kúszott-mászott itt a szépen nyírt fűben, feltehetően ha sejtjük, hogy hol él, a Bakonyban, a Balatonhoz közel, valamennyi pára ebben a nyári hangulatban is ott lehet, és érzi a néző, hogy a fotós mint egy desszantos kúszik-mászik a fűben, azt nem tudjuk, hogy a család mit gondolhat-láthat ilyenkor, hogy egy meglett szalonképes úriember a kertben csúszik-mászik, az is felmerül ebből, hogy a fényképezés az egy egészen furcsa delej, ami megváltoztatja az ember személyiségét, akkor is ezt kell mondani, ha a Laci csak letette a gépét a fűbe, mert valamikor csak oda kellett hajolnia, hogy lássa, mit fényképez, élességet beállítani, az egész attól, hogy a horizontot, a szemsíkot hová helyezi el, és ezt a kicsit amerikai stílusú éjszakai képet, és pont attól, hogy a fű az előtérben jelentőségteljesen életlenül jelenik meg, attól az egészben van valami fura érzelmesség. Talán lehetne mondani, hogy kellene ide az előtérbe egy sünike, aki kikacsint ránk, vagy kisegér vagy cickány vagy egy locsolócső-darab – de mi van, ha abban a pillanatban az éjszaka által segített egyedüllét megadja ennek a történetnek a meditatív állapotát. Mert ez a kép elsősorban, és a cím is erre erősít rá, a Marczingósból kevésbé ismert, meditatív, merengő, neadjisten romantikus és érzelmes embert mutatja meg. Ezért tartom ezt a képet jónak, és ezért vagyok bizonytalan abban, hogy a Marczingós kezenyomát kellene a leckében meghagyni, mert itt szerintem attól függetlenül, hogy őt, ill. a hozzátartozókat itt nem látjuk, mégiscsak az ő üzenetrendszere látható itt. (szőke)
értékelés:

Vác, Főtér
Ilyen szép helyen lakunk.

Van az Ősök Házának egy gyűjteménye, ami ugyan kicsit átalakult, de mivel ez egy helytörténeti is működik, egy olyanfajta gyűjtemény, ami képeslapokból áll. Van már a múlt század végéről is gyűjtött lapok, a 80-as évek elejéig, mivel ennek a II. vh-tól a 60-as évekig volt főleg óriási divatja, karácsonykor, húsvétkor, nyaraláskor képeslapokat küldtünk, azokkal üzentünk haza a családnak, azaz nagyon fontos volt a képeslap, aztán ezt később a kommunikációban az elektronika eléggé elmosta. Ez az álló formátumú kép ezt a képeslap-hangulatot-nyelvezetet követi, a középre beállított esti utcai lámpával, és a beállítottsága, az utcakép, a kalocsai, szegedi, ceglédi, stb utcaképek,és ez ezt a formavilágot akarja megtartani, és azt kell, hogy mondjam, a 60-as évek gyűjteményébe ez a képeslap határozottan beleillene. Esti fényben üzenet Vácról a főtérről, készítette Török Sarolta, ahogyan a régi képeslapokon is rajta volt a fotós neve. Ami ugyanakkor fontos, és kérnék, mivel a Sarolta előző képe, a gyerekkel és a fával, vagy a sétálós nagyon jól és erősen jelezte ezt, azokon 100 %-osan fellelhető a kéznyomod, a személyiséged, ami te vagy, itt pedig az épített környezet leckére az a kérdésem, hogy hol vagy ebben te? A leiratban azt írod, hogy ilyen szép helyen lakunk. De nem érzem, hogy ez a beküldött képeslap átitatódna veled azon túl, hogy természetesen a főtéren sétálva örülsz annak, hogy ez a te jelened, a városod, a te Vácod. Ez azért lenne fontos, mert alkotói folyamatokról beszélünk, azért személytelen ez egy picit, miközben egy jó és izgalmas dolog, de nagyon jó lenne, ha a kézjeled ezen rajta lenne, ha belekacsintanál, vagy valami. Miközben mondom, az egész előtér üres, ráadásul a kép még igényelné is ezt, hogy ez a Saciék birtoka, ahol megittak egy Camparit a kis kiülőnél, vagy bármi az jelen legyen. Most a kép rendben van, azaz korrekt. Na de szerelmeskedni sem korrektül szoktunk. Szalonképes a kép, csak nem vagy benne. Egy disznót javaslok erre, de szeretném, ha megismételnéd, és merem ezt azért mondani, mert a kisgyerek-anya-fa történet azzal a hosszú kínlódással is meghozta az eredményét. (szőke)
értékelés:

Utcán járva
Ebben a képben minden kétséget kizáróan benne vagyok.

Ez valami krómozott oszlop, és már rögtön mondom, hogy van ez a fő modell ott, aki a fotós, de van ott a háttérben még egy kis figura is, aki felemelt kézzel lépésben is szereplője ennek a dolognak, mert a két testméret a két helyzet egy háromszöget ad ki, és ez egy nagyon erős kompozíciós rendet mutat – ha az lemarad, akkor majdnem értelmetlen a kép. Az a jó, hogy a házifeladat szempontjából az épített környezetben a tér töréseit, formáit, torzulásait tudatosan arra használja fel, hogy miközben van itt egy üzenet, egy mesélés, a két személy között is, de abszolút a környezetről is szól a kép. És azért is jó a lecke, mert benne van a Nóra is – de nem az a lényeg, hogy ott látom őt, mert ha más állna ott, akkor is benne lenne, hanem a szemlélete van itt, a viszonya ezzel az épített környezettel. Ez az úton járásnak is egy asszociációja, ahogyan az az út ott elgörbül. Ráadásul nézd meg, honnan vannak a törések, minden őfelőle torzul, ő van a középpontban. A felezővonal nagyon jó, nekem nagyon tetszik, hogy olyan, mintha kézzel lenne megrajzolva. (szőke)
értékelés:

Égi kapcsolat
Békásszoros, 2008

A sajtófotó-szemlélet, ami a Gáborban megbújik, hogy dokumentálja az élet abszurditását, jelesül a pléhkrisztus és a Satcom vagy ilyesmi cég parabolája, és a csodálatos kétszintes faház viszonyát érzékelem itt feltűnni a kép címválasztásában. Ugyanakkor az épített környezet kategóriájában szalonképesen, távolságtartóan rögzítődik az alapszituáció, amiben nem biztos, hogy kivágásában jól, azaz a gép megfelelő helyre, magasságba, mélységbe helyezése történt meg. Mert listaszerűen tényleg el lehet mondani, hogy igen, a képen tényleg van faház, tényleg van pléhkrisztus, erős színekkel kifestve, tényleg van rajta szatelitantenna, és az egész tényleg szürreális. Valóban van itt egy olyan galéria fából, aminek az egyik oldalán van bejáró, a másikon öt méter magasból a patak fölött egy nagy átlépéssel lehet a bejárati ajtóhoz átjutni. Ezek mind felsorolásszerűek, megtalálhatóak a képen, de szerintem a fotográfia nem elsősorban tartalomjegyzék, nagyon köszönöm ezt az üzenetet onnan, de még várom majd a képeket az épített környezetre. (szőke)
értékelés:

Tiszai pu

A fekete-fehér kép, a Tiszai pályaudvar általában a pályaudvarokhoz, a magyarországi pályaudvarokhoz kapcsolódó asszociációs rend, megélt anyag, elsősorban a 70-80-as évekre vonatkozóan mindig a várakozáshoz kapcsolódik, arról szól, az elmenetelről, akár Cseh Tamás vagy Bereményi Géza történeteit nézzük, és mindig valami furcsa a hontalanságról is szól, ami ennél az épített környezet képnél hozzájárul ez a nagyon is furcsa, zsaluzott vasbeton, huzatos, törött üvegtáblás, ez a furcsa retróhangulat. A pályaudvarok nagyon kevésszer és rövid ideig szólnak a megérkezésről, az örömteli eltöltött időről, inkább a várakozásról, a félelemmel teli továbblépésről, ez a formavilágból is adódik, a sínek alatti átjárók vagy az itt is látható lépcsősorokból, Ennek a képnek az az érdekessége, hogy mindez a megszokott értelmezés jelentkezik, nem színes, hanem fekete-fehér, tehát egy dramatikus üzenet, mégis az alkotónak egy nagyon érdekes játékot, egy üzenetátfordítást sikerül létrehoznia a kép felső szakaszában, ahol a nap a lépcsők mélyére besüt, egy fehér folttal abba a formába egy karakter, ami akár lehetne egy buddhista templom tornya vagy egy sapka is, süvegforma, egy szimmetrikus forma belehelyeződik. És ez a hullámzó tónusok, a lépcsők felfelé szűkülése igazából akár egy kínai kolostorra vagy buddhista formára utalna. Nem erőltetem ezt a filozófiát, csak az árnyjátékkal, a beállítással, a szemmagasság elhelyezésével, a fekete-fehér kép mégiscsak létrehoz valami harmóniát, valami olyan életörömöt, amire nem konkrét tárggyal, hanem az árnyékok-fények összekapcsolásával utal, és a pályaudvarok általános hangulatától eltérően egy egészen másfajta áttételt hoz létre, ami az alkotóból is árad, tehát nagyon jól oldja meg az épített környezet leckét, mivel a Tiszai pu címmel még jobban egyszerűsíti, profanizálja az üzenetrendszert, hogy itt nem egy mesei történetet fogunk látni, ennek az ellenetétpárjából mégis nagyon jól lavíroz, és egy egészen más oldalt is kapunk ebből a világból. Az alkotói személyiség itt teljesen át tud formálni még megszokott üzenetrendszereket is. (szőke)
értékelés:

Stég
Részlet a Veresegyházi tavak egy stégjéről...

Sándor eddigi munkáiban is azt láttuk, hogy bár kérdésként felvetődött, hogy a Sanyinak úgy mondják, hogy elsült a keze, és lett egy-két jó képe, vagy egy olyan szemlélet munkál alkotói viszonylatban a képein, ami egy tisztázott gondolkodást jelent. Pont itt, ennél a képnél azt kell, hogy mondjuk, tudja, hogy mit csinál, mit akar üzenni, hiszen ha ennek a képnek szikár módon, előképlet nélkül nekiállunk az értelmezésnek, akkor az derül ki, hogy absztrakt ritmikai kompozícióra épülő, szürkés-világosok és különböző foltrendszereknek a dekomponált képletét látjuk itt. Ez egy absztrakt kép. A cím, és egy-két térbeli szerkezet, pl. a cölöpök utalnak arra, hogy itt ne csak egy síkbeli felület tónus- és ritmikai játékát lássuk, hanem valóságban, a valós térből kimetszve, abban meglátva, azt értelmezve, rá kell találni a látás által létre kell hozni egy fontos üzenetet. Pl. ha félreteszi valaki azt a kérdést, hogy miért érkezett ez a kép az épített környezetre, hiszen ezen nincs más, csak egy, a fagytól szétrepedezett betonstég, két vízvezetékcső, amit leütöttek, a tócsa széle, meg egy kis fűcsomó látszik. Hol vannak ezen a barokk oszlopok, a reneszánsz festéknyomok, a bauhaus? Mégis, itt egy ember által készített használati tárgy, egy monstrum, a természeti közeg, a víz tónusa, ami a szürkéi miatt egy melankóliát is hordoz, alapvetően egy szemléletbeli állapotot tükröznek, és ehhez az állapothoz megtalálja a természetben az ember által használt formát és a természeti közeget, és mindezt eszközként, nyelvként használja fel a benne zajló érzelmi üzenet kifejezésére. Ezért fontos és egzakt ez erre a leckére, mert jelen van benne az Orosz Sándor, mert ugyan nem látjuk benne a fülét, a kezét, de látjuk benne a szívét, a lelkét, és ott van az üzenete, ami benne 2008-ban zajlik. Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés:

A betű szerint

Egy belső térben készült fotót látunk, ahol nagyon jól tagozódik a tér hármasa, mégpedig azzal, hogy van a kép felső negyedén egy közeliben és élesben tartott, fröcskölt falfelületű talán ajtómélyedés, aztán van a kép fő témáját bemutató falfelület, majd a kép bal oldalán kinyílik egy fényformával, a háttér jelzésértékűen megjelenik. Ez egy nagyon jó kompozíciós helyzet, bár annyit megjegyeznék róla, hogy nekem nem eldöntött, és nem érzem, hogy súlypontjában és folthatásában a helyén volna, ez az imakönyvtartó kis állvány, a könyvvel, nekem ez ha a teremőr nem néz oda, áthelyezhető lett volna, ahhoz, hogy ez bemozgassa a kompozíciót, de ettől még ez egy jó kép, és meglenne rá a három disznó is. De ez a lecke a család kategóriára érkezett, és ugyan látjuk, hogy itt van a kategóriákkal egy játék, hogy milyen értelmezéseket adunk, és ez mennyivel másabb, mint a másé, és ez már szinte egy verseny, de attól, hogy van egy sajátos értelmezésünk, és beemelünk egy más alkotónak a művét, ami a családról szól, hiszen itt Máriát látjuk a kisjézussal, ettől ez még nem válik a többiek a néző által elfogadható értelmezéssé, mivel ez a történet nem szűrődik át az alkotón a család témájában; az illusztrációnál több, de az önálló alkotásnál kevesebb. Ez a kép megoldásként az épített környezet leckére fogadható el, ha a mi kategóriáinkat fogadjuk el, és nem a családéban, mert ilyen alapon akár azt is lehetne mondani, hogy jól van, lehetne akár csendélet is, meg akár vágy is, de szerintem próbáltuk elég jól megfogalmazni, hogy melyik lecke miről szól és a család lecke a mi viszonyunkról szól a családdal, és ebből a képből nem derül ki Dénes viszonya a családdal, a szakrális megoldásban. Szerintem ez az épített környezetbe kerüljön át, és ott megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Homokóra

Nem tudjuk eldönteni, hogy ez itt vajon egy performance része vagy egy utcakép, de egy nagyon jó meglátás maga az, ami a térbeliséggel, a perspektívával, a formákkal, az emberi alakkal a háttérben itt létrejön. Az is nagyon jó, hogy az előtérben van itt egy gyertya, amivel be tudjuk azonosítani, hogy ezek a kis fénypontok hogyan jönnek létre, és hangulatában is nagyon jó és nagyon szép. A kategóriával megint van egy kis problémám, a képértelmezéseket lehet szabadon használni, de a kategóriákat azért használjuk már annak, ami, nem tudom én ezt csendéletnek elfogadni, mert nem teljesíti semmilyen formában sem a csendélet kritériumait – azért mert csend van, vagy mert lírai még nem válik csendéletté. Tehát én áttenném az épített környezet kategóriába, mert annak nagyon is el tudom fogadni és három disznót kap. (szőke)
értékelés:

The door
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel...

Amin rögtön az elején szeretnék túllenni az az, hogy igazándiból, aki nem beszél jól idegen nyelveket, hogy miért használunk, és miért adekvát az idegen nyelv a képcímekben, ennél a képnél én nem igazán értem a szükségességét, ez egy gótikus kapu, már stílusában sem, kulturális vagy más kapcsolódásaiban sem érthető, hogy miért kell az angol szöveg hozzá. Ami a képet magát illeti, egy nagyon szép tónusú kép, bár nem tudom, hogy ez egy kirándulás, vagy milyen esemény alkalmával készült ez a kép, de talán meg lehetett volna várni egy olyan helyzetet ebben a világítási tartományban, amikor kevésbé felhős vagy komor ez a szórt fény, akár súrlófénnyel vagy máshogyan jobban kijönnének a struktúrák, a domborulatok, a falnak, magának a kapunak, hiszen itt egy előző kor építészete kiemelkedik ebből a vakolatból, sőt ott oldalt az a kis ablak, az egy másik kor, talán román kori, aszimmetrikusan. Ezek síkban nem egyforma szintként vannak jelen apokrifként ebben a felületben, és ezt egy súrlófénnyel ez a domborműszerű formajáték sokkal jobban visszaadható. Most ebben a szórt fényben formailag látjuk ennek az egésznek a ritmusát, de két dimenzióban, tehát igazából ellaposodik, úgy van most világítva ezzel a szórt fénnyel. A másik a kompozíció. Ez a kompozíció most számomra igényelne még egy szereplőt. Itt most egészében látunk egy kaput, a lépcsőt, még az utcából is látunk valamennyit, egy centrális kompozícióban, amit ez a kis oldalablak vagy benyíló bont meg, de ennek nem látom az ellenpontját a képen. A befelé menő helyzet nincs megoldva, hanem mintha egy félig kész kép lenne, mondjuk akár éppen a Bara hiányzik róla. Vagy valaki, aki a teret értelmezi. Ha ezt a kompozíciót nézzük, nngem az izgat, hogy ez az oldalsó kis befalazott rész hogyan kapcsolódik ehhez az íves formához, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükségem az ív másik oldalán a befejezésére, akkor akár annyira közel is mehetnék, hogy csak egy fél ajtót lássak, abból én már be tudom fejben fejezni, és egy teljesen más kompozíciót kapunk, ami a tömegében és folthatásában kiegyensúlyozottá válik, és nem hiányzik róla az ember. Itt megint a személyességre utalnék, hogy ennél a kompozíciónál maga a személy hiányzik, az élő emberi forma, ami mint Szőke Ház képénél is elhangzott, méretezi is a teret, a képet, hogy mekkora ez az ajtó, amit ha jól sejtek a kilincs magasságából egy picike ajtó. A másik helyzet pedig az, hogy ha közelebb megyek, az megint személyesebbé válik, attól, hogy kiválasztottam, hogy meghoztam egy döntést, hogy ebből engem mi izgat. Hogy ki merem mondani, hogy engem ebből csak a kilincs, a lakat, a zár, a félív és a befalazott kisablak izgat, akkor ettől a döntéstől válik személyessé, és ezáltal a döntés által kerülök rá a képre. Épített környezet leckére ez egy nagyon jó kép, de ezek miatt a döntési helyzetek miatt egy disznót adnék rá. És hogy Bara, az alkotó a rajta átszűrt üzenet, az nagyon kellene hozzá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Üvegbe zárt világ
Egy műemlék patika ablakában állt ez a hasas, régi üveg, tele kék folyadékkal, amiben megpillantottam a világot... illetve annak egy részét. Fejjel lefelé, és ez most nagyon stílszerűnek érzem.

Mondhatnánk, hogy egy nagyon szűkre vágott enteriőrt látunk, mert egy épületbelsőben vagyunk, ahol egy üveget fotózott le az alkotó, és mégis, mivel kihasználja az üveget és a benne lévő folyadékot ami mint lencse, egy fordított képet mutat az utcán lévő történetről, és így a kint és bent egyszerre jelenik meg a képen. Ráadásul a kép torzított, mintha egy halszemoptikával készült kép lenne, ami az optikán megjelenik, ugye az üveg formájából adódóan, ettől hoz ez olyan érzetet is, mint régen ezek a hóeséses gömbök, amikben hullott a hó és volt benne egy történet, és megráztuk a gömböt, és gyönyörködtünk benne, azaz ez egy plusz érzés, és ettől válik személyessé a kép, és azt kell, hogy mondjam, amit oly sokszor kérünk, hogy legyetek rajta a képen, az itt nagyon jól megfigyelhető, hogy a képen szereplés nem azt jelenti, nem csak azt jelentheti, hogy direktben rajta lenni a képen, hanem hogy ezeket a plusz érzéseket is bekapcsoljuk a történetbe. Talán egy megjegyzés, hogy nem tudom, hogy hogyan folytatódott az üveg teteje ott, nem biztos, hogy jól és szépen, és azért történt a vágás, és ugyanígy a kép alsó részénél a vetett kék árnyék szintén szép jeleket hagyhat a párkányon, ezért mondom, hogy az alkotó tudhatja, hogy belefért-e volna valamivel több a képbe, de azért ezt egy háromdisznós munkának tartom. (szőke)
értékelés: