2. Építészet, enteriőr

kényelmes köztéri ülőbútor

Azt nem tudom, hogy hol lehet ilyet találni, de ez az egyik legizgalmasabb kép az utóbbi időben, amit a Látszótéren láttam, bár ezt lehet, nehéz elmagyarázni. Ugyanis ami ebben a képben magával ragad, az az akció-reakció keresetlensége. Egy erős objekt van a képen, ami sokféle értelmezést ad és ehhez a kép többi része támogatólag szerepel, segíti azt, de nem túlzásba víve, élni hagyja a modellt, de mégis, több, mintha kiragadtuk volna ebből a valóságból és áttettük volna egy műterembe. Miközben joggal gondolhatjuk, hogy ez maga is egy műterem így, hiszen annyira túl van épp a realitáson, hogy beinduljon a képzelet, és ne csak egy szociofotót lássunk. jó lett, gratulálok. (hegyi)
értékelés:

ajtó

István, ez egy szép megfigyelés és igen jó kis kép lenne, a tónusai is rendben vannak, de mi az a folt ott a tetején a szerkezetnek? A másik, hogy utómunkával, ha már világítással nem történt meg, ki kéne egyenlíteni a fénybeli eltérést a jobb és a bal oldal között. (hegyi)
értékelés:

Kálvin fényei 2

Kétezer-tizennyolc egy tavaszi délutánja a Kálvin téren.

Ez a kép egy dolgot bizonyít, hogy a pénzhez nem jár ízlés, ha a tervezőnek nincs fogalma egy város életéről, forgalmáról, akkor így el lehet cseszni egy teret. Minden egyebet leírtam az előző képre. (hegyi)

Kálvin fényei

Kettőezer-tizennyolc egy tavaszi délutánja a Kálvin téren.

Na. Nézzünk szét ezen a képen. István téged kérdezlek most, hol van ennek a képnek tartalmi középpontja? Mire megy ki a fuvar? Mert az igazán érdekes része, az ablakokról visszaverődő fények játéka az aszfalton, a gyalogosok között. Maga az épület nem fontos, sőt ellene dolgozik az egésznek. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, hogy mi a fontos és a lényeges, mindig ezt mondom, hogy az meghatározza az eszközt, a módot, mindent ahhoz, hogy fókuszáltan, összeszedetten elkészüljön az a kép, ami a nézőnek is egyértelmű lesz. Ez, amit most látok, ez rendezetlen mondanivalójában, sok rajta a felesleges rész, úgy is mondhatnám, mellébeszél. Ha a kép izgalmas részét kivágom, az mindössze a kép tizedét teszi ki. Azt értékelem, hogy megragadja figyelmedet ez a fényviszony. Ez így egy naplójegyzet. Ha az exponálás mellé rögzítetted a dátumot, az órát a percet, akkor legközelebb visszamehetsz úgy, hogy már tudod, mikor történik ez a varázslat, és erre felkészülve megkomponálhatod a képet. Ismétlést kérek. (hegyi)

Alagút és híd

Ezek a képek azok, amiknél nem tudok mit mást mondani, naponta 23 turista csinálja meg, talán annyival másabb ez a kép, hogy este készült, amikor a turisták már berúgtak. Nem könnyű dolog egy nagyváros (másoknak világváros) nevezetességeit lefényképezni úgy, hogy abban legyen bármiféle egyediség. Ez egy korrekt kép, de semmi dolog, semmi extra nem történik. Adhatok rá három csillagot is, meg nullát is. Ha nem tudnám azt, hogy mennyi ideje fotózol, akkor nem tenném fel a kérdést, hogy István, ezt a képet minek fényképezted le? (hegyi)

Híd és hegy

Gellért-hegy az Erzsébet híd budai lehajtója alól.

Mértanból nem vagyok tökéletes, ezért lehet, hogy hülyeséget beszélek, amikor parabolaívnek nevezem, amit látok. Ráadásul a képen négy ilyen ív is felfedezhető. Ez jó ritmusokat ad, de elég lenne belőle három, mert a bal szélhez közeli ív több bajt hoz a képbe, mint amennyit hozzáad esetleg. És van még egy bajom, amit nehezen mondok el, mert tisztában vagyok vele, hogy vitatható az igazsága, de mégis elmondom. Az rendben van, hogy ezeket az íveket észrevetted és ez fontos. De ettől még ez a kép nekem üres és unalmas. Valamennyi érdekességet visznek bele az autók, de ez kevés. A kép több mint egyharmadán az előtérben, és még a középtérben is, nem történik semmi. Ilyenkor szoktam javasolni, milyen jó is lenne ott egy hajléktalan, vagy bármi emberi figura, persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem könnyen kivitelezhető. Ettől még a problémám megmarad. Valami van, de nem az igazi. (hegyi)
értékelés:

Polin 3.0

Kaptunk ebből már, érződik a szerelem. Az első a kép, a második nem áll össze úgy, ahogy az első igen. Szóval az elsőre mondom, hogy ez így jó, ahogy van, kis piszok alul az a fekete háromszög, azt ki kell javítani, de egyébként jó ez a ritmus, mintha zongorabillentyűk lennének a fényben. Az első kapja a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Ipolyság - egy tavaszi reggelen

A fényviszonyok tetszenek, De azt te is látod, hogy ami így kialakul, az a körív részlet az tulajdonképpen meghatározza azt is, hogy hol kéne húzódni a képhatároknak. Balra van egy nyílt rész, ami nem fontos, és az ég elég sematikus ahhoz, hogy abból is nyugodtan le lehetne hagyni jócskán. Én nem mondom azt, hogy könnyű tájképet fényképezni, legalábbis jó tájképet, olyat, ami elég izgalmas és egyedi. Az nem elég hozzá, hogy az ember szerelmes legyen egy helybe, vagy a szülőföldjén legyen. (hegyi)

Állványozók

Még tavaly nyáron készült. Technikailag egy gyengus mobillal lőtt, több képből álló összefűzött fotó.

A technikával nem foglalkozom, de a kompozícióval igen - ez egy tök jó kép lenne, ha egyrészt nem lenne alul az a sok ember, vágható lenne, másrészt ha nem lenne ennyire sötét. Nagyon kontrasztos, kevesebb is elég lenne úgy, hogy a középtónusokat világosítod. (hegyi)
értékelés:

Tel-Aviv repülőtér

Ez egy nagyon izgalmas építmény és nem mondom, hogy könnyű elsőre jól megfotózni, mert a vonalak, a fények mind képesek az embert összezavarni, de annyi látszik, hogy valószínű nem álltál tökéletesen szemben, a gép bal felső része hanyatt lett döntve valamelyest, ebből adódhat, hogy míg a kép alján a vonalak még jól futnak, addig a függőlegesek a bal oldalnál már dőlnek, és a hátsó vonalak is ferdébbek. Ezekre oda kell figyelni. A másik, hogy a méret érzékeltetéséhez nem árt, ha valami figura valahol megjelenik - oké, most is van szereplő valahol a háttérben, de elég pici és bele is olvad a környezetbe. Szóval jó helyszín, ha újra arra jársz, adj időt magadnak, hogy újra megfotózd. (hegyi)
értékelés:

London

Ezt a fotót néhány éve készítettem. Véletlenül voltam ott naplemente idején, a színek valóban ilyenek, vagy nagyon hasonlóak voltak.

Kedves Koppány, ez egy alapvetően képeslapszerű fotó, gondolom a cél is valami hasonló lehetett. Szép a naplemente, a színek, felismerhető a hely. Ugyanakkor az a helyzet, hogy ezek a képek tömegével megtalálhatóak a stockfotós oldalakon. Ez alapvetően nem baj, azért vagyunk itt, hogy kipróbáljuk magunkat minél több helyzetben, és erre ez a kép is alkalmas, csak azért mondom el neked, amit írok, mert hogy nehogy bevidd magad valami olyan utcába, aminél aztán baromi nehéz lesz majd kapaszkodókat találnod. Máshogy is megfogalmazom. Az ilyen képek szemcukorkák a fotóval nem foglalkozó nézőknek, ismerősöknek, barátoknak. De becsapod vele magad, ha elhiszed, amit mondanak rá, mert valóban, nehéz dolga van annak, aki őszinte akar lenni, hiszen minden rajta, akkor mi a baj? A személyesség hiánya. Az ebből fakadó egyéni látásmód, egyediség hiánya. És hacsak nem akarsz stockfotóból megélni, ami nehéz kenyér, akkor én óva intelek ettől. Ami amúgy a tömegelhelyezést illeti, az a helyzet, hogy a két hajó most rossz helyen van, és ez például az a része ennek az alkalmazott műfajnak, ami borzalmas türelmet igényel. Órákig kell figyelni a helyszínt, mikor merre mozognak a vízen, hogy elcsípd azt a pillanatot, amikor van hajó, de nem olvad össze a háttérrel. Szóval én most erre adok neked két csillagot, de arra bíztatlak, hogy keresd magad még az épületfotókban is, mert akkor lesz a siker valós, ha abba magad is bele tudod fotózni, a személyiséged, az egyéniséged. (hegyi)
értékelés:

Országház kék szalaggal

Jobbra nagyon hiányzik még a kék oszlopfény mellől valamennyi. Ez is picit szűk. Szép, és kifejezetten jó a kék hozzá, szóval ez a része oké, de épp a kék okán kell nagyobb tér oldalt. És a perspektívát érdemes lenne korrigálni, nem sok, de valamennyi torzítás van benne. (hegyi)
értékelés:

Vásárcsarnok

Zoli bácsi, szépek a fényeid, a tónusok, kicsikét szűk a világ nekem, nem csak Majkának, na de a lényeg, hogy az épület előtti járdarész üres. Ha valaki áttolna ott egy bicajt mondjuk, akár ha bemozdulna, az se volna baj, átsuhan egy árnyék, kéne valami, mert így hiába a szép tónusvilág, de az élet valahogy nincs jelen. (hegyi)
értékelés:

összkomfort

Összkomfort, magyar-ázat nélkül. mobilfotó, vaku nem villant, utómunka PS bw + crop

Hogy a vaku nem villant vagy de, mell-ékes Jánosom, de az a partvisnyél, az kár. Melyik? A jobbra közelebbik. A másik kevésbé zavar, bár én azt is kivettem volna, de így most nem elég fókuszált a cucc. Na, ettől még persze a hangulat megvan. Gyere fotózni, ne hanyagold. (hegyi)
értékelés: