3. Természetfotó

Itt a tavasz és Gyufa a Balaton észak-nyugati partjáról jelentkezik. A Szépkilátó nevű helyről látható a Szigligeti- és a Keszthelyi-öböl március elején.

Erre a mozgófilmre a svenk világa, a svenk rendszere a jellemző, tulajdonképpen egy panorámát készít, bemutat, üzenetet közvetít és ami az előnye a filmnek, hogy mindemellett egy narrációt is használ, elmesél valamit, ez nem egy egyszerű műfaj, a meghittsége, személyessége miatt, a hang, mintegy rádiójáték, megemeli, felerősíti a film líráját és attól is fokozottabb és jó dolog szakmailag, hogy a helyszínen és nem utólagosan narrálta a filmet. A tavasz házi feladatra érkezett mindez, én azt mondom, hogy határmezsgén járunk, a Sztivüny-üzenetekhez is kapcsolódik, és egy dokumentáció is, tehát azt mondanánk, hogy Gyufa nem elsősorban a tavaszt teljesítette, hanem a Sztivüny házi feladatot, amit még nem adtunk fel, de talán jön az is. Arra ez három disznó. De a tavasszal még mint feladattal dolgozzon, hisz az nem véletlenül kapcsolódik számosságában a talphoz vagy a köldökhöz, szóval itt hívnánk fel a figyelmet, hogy kismadár, kisvirág, kisfa, kisbokor nem elfogadható tavasz leckének, ennél mélyebb történetet várunk. (szőke) értékelés:

Kökörcsin
Leánykökörcsinek a domboldalban.

A kép a Dél-Dunántúl virágkultúráját ábrázolja a téli időszak utáni világból, amiben a kettős szimbolika, a női és férfi szerep jelentkezik, átlósan metszi a képet a hegyoldal, de nem ez a bajunk. Hanem az, hogy Nórától már nagyon összetett és összefogott képeket láttunk és úgy érezzük, hogy azon kívül, hogy megvan az élmény a makróval a virágok különböző texturájával, és ebben az üzenetben a legizgalmasabb az, hogy a természet milyen hihetetlenül érzékenyen és érzékien hozza létre ezeket a csodálatos formákat, de azt kell mondjuk, hogy beszorultunk egy határmezsgébe, mert egyszerre egy tájkép és egy mikroközeg megfogalmazását látjuk. Értjük, hogy ez a virág ott van a mezőben és kibújt a füvek közül és ezt is szeretnénk üzenetbe foglalni, azt is értjük, hogy olyan kompozíciót keresünk, ahol jó a ritmikája a képnek, alapvetően ha ez egy dolgozat lenne, azt mondanánk, hogy teljesen jól megoldódott minden elhelyezés, nem borul a kép, jó az egész. De a problémánk az, hogy ha az Estiskola irányaihoz visszatérünk, akkor azt mondtuk, hogy mindenkinek a munkáját igyekszünk önmagához mérten tárgyalni és itt az a bajunk, hogy azt érezzük, hogy van egy izgalmas észrevétel a virágokkal kapcsolatban, ugyanakkor nem tud revelatív lenni a történet azért, egy, mert benne van zárójelben, hogy láttunk már ilyet, kettő, mert ez a kép rendben van, de nem lép túl azon, hogy bármilyen naptárfotóként működhetne, merthogy Nóra alkotásaiból tudjuk azt, hogy ennél mélyebb értelmezésű munkákat is küldött már. A harmadik probléma az, hogy a 12-es lecke, a tavasz, tehát a 9-es utáni leckék nem véletlenül hagzottak el hívószavakkal együtt, merthogy azt szerettük volna elérni, hogy összetettebb, átgondoltabb filozófiát, mélyebb tartalmat is próbáljunk képet megfogalmazni, amiben az alkotó 100%-osan benne van. Itt pedig azt érezzük, hogy elkészült egy feladat, de nem azon a szinten van, amit a tavasz lecke hordoz. Egyszerű dolog a tavaszt egy nyíló virággal ábrázolni, de ezt az egyszerűsítést kellene elkerülni, ez így egy konvencionális megoldás. Egy disznó jár a meglátásért. (szőke)
értékelés:

Lepke

Bara, a Lajostól kérdd már vissza a fényképezőgéped, mert lefotózta a lepkédet. (szőke)

Természetfotó

A lecke az ember és a természet viszonyáról, a természet megjelenési formáiról szól. Megragadni a pillanatot, bemutatni olyan helyzeteket, melyektől jószerivel eltávolodtunk, figyelmet felhívni olyan történésekre, melyek a természet folyamatait mutatják be, mindez a természetfotó területe. Tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természet változik. A szépség önmagában csak eszköz. A tartalom, a kép üzenete a fontos. Még a városi embert is körbeveszi a természet, találkozik vele parkokban, tereken, de akár egy erkélyládában is. A természet mindaz, ami élhetővé teszi a környezetet, legyen szó fűről, fáról, bokorról, virágról, állatokról, madarakról vagy rovarokról.

Ami a technikát illeti: a kép mérete minimum 1280 pixeles jpg, ne használj erős tömörítést, mert akkor a végeredmény csúnya lesz, bekockázhat. A file neve a következőképpen néz ki: vezeteknevkeresztnevÉÉHHNN_1, azaz a neved, a dátum, amikor feltöltöd, valamint az alsó aláhúzás után egy sorszám, hogy azon a napon hányadik kép lesz feltöltve. (példa: hegyizsolt151116_1.jpg). Magyar ékezetes karaktereket ne használj!

Mi az, ami felemeli a képet a természetfotó kategóriájába? A személyesség, a formai és esztétikai emelkedettség, a kitartó megfigyelés és a tisztelet. Kattints ide a feltöltéshez!