6. Impresszió, hangulat

Tetszik a kép, egyetlen egy dolog nem tetszik, hogy elindítasz formákat, és azok nincsenek befejezve. Ha ezt a szákot fényképezem, akkor vagy belerakom teljesen, vagy ha vágok, akkor úgy vágom, hogy ha nem is pont a fél tengelyénél, de nagyjából úgy, hogy akkor már ezek a formák csak a képhatárig tartsanak, és előtte ne induljanak újból el. Magyarán: vágjuk félbe, és akkor a képhatártól van egy dinamikája ennek az egésznek. Most elindul egy másik forma a bal felső sarokban is, a bal alsó sarokban is ennek az ívnek a zenitjén már túljutunk, és újból lefelé megy az ív. Lényeg az, hogy nem jók ezek az üres területek ritmikailag. Nem tudom, hogy a helyszínen ezekhez mennyire lehetett hozzányúlni, ha hozzá lehetett, és voltak ott esetleg más kampók, ha a szákot is közelebb lehetett volna vinni az ablakhoz, az jót tett volna. Nem kellett volna sokat, egy-két deszkányi szélességgel közelebb víve a ritmus jobban összekapcsolódik, de maga a meglátás rendben van. Ugyanez igaz a képnek a jobb oldalára is: ott azt a zsanért vágtam volna le, mert nem a maga tárgyiassága érdekes ennek a képnek, ezt pontosan jól érzékelted, hanem az a líra, ami ezzel a formarenddel létrejön: az ablakkerettel, a lambériákkal, a ráccsal, és mögötte a függöny a kisvirággal. Szóval őrületes finomságok és rezgések vannak ezen a képen, de pontatlan most a megfogalmazás. (hegyi)
értékelés:

István, az a helyzet, hogy ha ez a kép éles lenne, akkor azt mondom, hogy ez egy jó kép. Ha ez a kép ebben a lágyságban mozogna, de nem ez a nagyon világos háttér lenne, hanem valami drámaibb szituáció, akkor megint el tudom fogadni. Most vagy az egyik, vagy a másik, mert a dráma az, ami elfogadhatóvá teszi azt, hogy bemozdul valami, nem úgy sikerült az állítás, de a sztori elviszi a vállán ezt, vagy pedig azt mondom, hogy a finomságok az élességnél is ott vannak, valahol nem árt, ha egy dolog éles, amin tudjuk a szemünket nyugtatni. Itt szerintem te mozdultál el, mert sehol nem éles, a fatörzs sem. (hegyi)
értékelés:

Ez az a kép, amit mindenki megcsodál, és amikor megfelelő eszköze akad, mindenki meg is próbál megcsinálni. Azért nagyon fontos, mert ki lehet vele gyakorolni az exponálást, hogy mit, mikor, hogyan, milyen zársebességgel, na és persze azt is, hogy mi az, hogy a szerencsét is behívom a táncba. Bocsánat érte, ez a kép ennyit tud, de ez fontos tapasztalati szempontból. Ami a szerkesztést illeti, kár, hogy ilyen szűkre van véve alul, mert fájó ahogy a hullámokba vágunk és az is kár, hogy nincs meg a csöpp árnyéka. (hegyi)
értékelés:

diana 3

Ez egy olyan lecke, ami tulajdonképpen nehéz, annak ellenére, hogy nagyon könnyűnek tűnik, mert a lecke címe az, ami jól lehatárol, és azt is mondhatjuk, hogy péntek délelőtt készült a kép, tehát tessék elfogadni, mert péntek délelőtt exponáltam. Nem erről szól a mese, hanem arról, hogy van egy hangulata a péntekeknek, a péntek délelőttnek, és ezt a hangulatot ki hogyan éli meg. Nagyon szélesnek tűnik a spektrum, amit ezek a leckék megengednek, de közben pontosan az alkotón múlik az, hogy mennyire szab magának határt. Ez egy érdekes kép, hogy a filmtovábbításnál történt valami gond, vagy nem tudom, miért van a duplikálás, de érdekes maga az ötlet. A tévéken volt régen ilyen, hogy szaladt a kép, és ütögettük az oldalát, hogy hátha megáll, így viszonylag nehéz volt nézni a híradót, hogy két feje volt a Takács Marikának, de most ennél a képnél nem vagyok teljesen biztos abban, hogy értem, hogy mire megy ki a fuvar. Ha az ismétlés a fontos, akkor én legalább háromujjnyit vágnék, majdnem az egyharmadát levágnám a kép aljának, mert az nagyon szép és lírai, de nem ad hozzá, elviszi a figyelmet az ismétlésről. Ha letakarnám a kép alját, akkor az a rész, amin az ismétlés megtörténik, már izgalmas, értelmezhető lenne. Ha pedig az érdekel engem, ami létrejön ezekkel az oszlopokkal, akkor maga az ismétlés nem kell, akkor a kép felső részénél vágnék. Úgy is érdekes dolog jönne létre, hogy mi az árnyék és mi a valóság, és hogy ez hogyan jön létre. Abban is benne lenne az ismétlés, de magát az alakot és az autókat már nem ismételném meg. Tehát itt most a vágással kellene játszani. Bara, ezt most azért adom vissza, hogy gondold végig, hogy mit szerettél volna, és azt mutasd. Ha te nem döntesz, akkor a néződet is bizonytalanságban hagyod. (hegyi)

Azt hiszem, ez a kép kaphatna egy 18-as karikát, vagy akár 28-ast is, mert lehet, hogy az értelmezése abban a mélységben, ahogy Tamás érezte, azoknak dekódolható igazán, akik az elmúlt 40 évben cseperedtek fel, és vannak emlékeik az Ifiparkról, a KöKiről, azokról a terekről, ahol ez a szegényes, műanyag vidámságot, jelkép felszabadulást adó környezet még élő volt. Mert ez a kép számvetés, szembesítés, akár az elmúlt 20 év kudarcaival, a vad fűvel benőtt padromokkal, a valahogy itt felejtett térplasztikákkal, azokkal a formákkal, helyzetekkel, melyek mára már csak így, félreeső, benőtt beszőtt mementóként találnak ránk olykor. A csend belső, magunkkal szembesülünk, magunknak számolunk el, és a kép ereje abban van, hogy mindezt nem valami historizáló, álszoció köntösben, hanem naturálisan, kellő távolságtartással ábrázolja, érzékelteti. Nem tudom, hogy annak, aki a huszonegyedik század gyermeke, mit mondanak ezek a jelek, lehet, hogy nekik az apák furcsaságai közé sorolódnak, de nekünk, delelőn vagy az után lévőknek ez a személyes archívumunk része. Egy kirándulás mit se tudva, séta a réten, pihentető kikapcsolódás, és akkor egyszercsak ott a pad, ahol vártuk Erzsit, közben fogyott a kétdekásból bátorításképpen, és pereg a film, és nem merünk leülni, csak nézzük a furcsa pop-artnak szánt falat, a padromot, és emlékezünk. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Gyönyörű ritmus! Tényleg, mintha kottából játszana Eszter, a négy kémény, az antenna, az egész ahogy egybe van foglalva, nekem tetsző komponálás. Épp a zeneisége miatt kérdéses a csend besorolás, de el tudom fogadni, hogy a csendet a hiányával is ábrázolhatjuk. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Köszöntünk újra itt, immár a Látszótéren, a többieknek mondom, hogy érdemes Feri régebbi képei között bóklászni, mert abból kiderül, hogy az értelem és komponálás mellett erős érzelmek dolgoznak benne, általában árnyékban, többnyire visszafogva, ahogy ennél a képnél is. Egyetlen dolog Feri, amiért kár, mégpedig, hogy nem két lépéssel korábban exponáltál, amikor a két alak, főleg a bőgő még nem volt ennyire árnyékban, mert akkor azzal talán az is megoldódott volna, hogy a háttérben őket figyelő boltossal több kapcsolat marad. Szóval sajnálom a bőgőt. (hegyi)
értékelés: