6. Impresszió, hangulat

út a délután felé

Nagyon szeretem ezt a képet, a lecke besorolással nem értek egyet, ha reggel, akkor miért a hétfő délután az, amit ezzel el akarunk mesélni? Jó a kompozíció, jó ez a várakozással teli merengő helyzet, finomak a fények, a pára, az, ami összemossa a színeket, kicsit ugyan dől a horizont, amit jó lett volna korrigálni, mert az ilyen kevés elemmel dolgozó képnél fontos, hogy minden a helyén legyen, nincs indoka a síkok dőlésének. Szóval picit meg vagyok keverve ezzel a lecke besorolással, ebben kérem Mariann segítségét, hogy erről mesél még, és folytatását kérem ezeknek a leckéknek is. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas kompozíciós megfigyelés, az irány is nagyon jó, hogy tulajdonképpen a faágak három síkon is szerepelnek, mint vízen úszó, mint azon tükröződő és mint a valós térből belógó képelem. A tömegelhelyezésben a nagy kör képvisel egy tömegértéket, és ehhez kell arányítani az ellenpontként szereplő belógó faágat, vagyis abból több kellene, főleg a felső sík bal oldala felé koncentrálva. Érdekes asszociáció a péntek délelőttre, hiszen nincs konkrét kapaszkodónk, csak a színek és a fények, az, ahogy a felhős ég ellenére is beszűrődik a fény, és ahogy élővé, élettelivé varázsolja a víz színét. Szeretem ezt a képet, egyszerű, könnyed fogalmazás. A felső ág tömeg miatt csak kettő malac, amúgy három lenne. (hegyi)
értékelés:

Egy álló formátumú képet látunk, ami szocio irányba mozdul el, vagyis egy élethelyzetet szeretne átadni a nézőnek, erre utal a cím is, mindez a hétfő délután leckéhez érkezett. Annyit a lecke besoroláshoz szeretnék ponotsítani, hogy ezek a leckék, ahogy a többi is, elsősorban rólunk szólnak, a mi élményeinket, érzéseinket közvetítik, tehát a megoldásoknál is erre kellene törekedni. A kép főszereplője egy sejthetően hajléktalan ember, mellette egy fényben fürdő kuka, előtte a nagyjából üres utca és a főszereplő távolodik a kamerától. Ha a cél a hajléktalan létforma megutatása, tehát ha a főszereplő életét szeretnénk értelmezhetővé tenni, akkor azt gondolom, hogy egy picit nem ártott volna olyan exponálási pontot választani, ahol egyrészt nem olvad ennyire bele a téglafalba, másrészt ami szemsík tekintetében is rá irányítja a figyelmet. Ez lenne a hagyományos megközelítés. A dekomponált formavilág szerint pedig egy olyan formát kellene megtalálni, talán a fekvő kép lenne erre az alkalmasabb, amiben más elemekhez képest hozunk egy viszonyrendszert és ebben helyezzük el a szereplőt ellenpontban, mintegy mellékszálként. Összefoglalva én ezt egy egy malacos képnek gondolom, és a hétfő délutánra egy személyesebb megoldást kérek Barától. (hegyi)
értékelés:

Verbálfotó ON
Amikor az ember egy buli után hajnalban megy hazafelé, a világ összezsugorodik, és csak egy hangosan villogó fénypontként jelentkezik a fájó tudatalattiban, míg a környezet mély kussban lapít, hogy ne zavarja az amúgy is zavart, és így potenciálisan agresszív Őrült Elmét - a normalitást itt csak a természet drasztikussága tudja visszaadni, amikoris nekimegyünk a faágnak, ami kijózanít.
Verbálfotó OFF

Csak vicceltem. A vasánap hajnalt egyszerűen nem tudom komolyan venni, mint fotótémát. :-)

A Nóra itt adott egy egészen hosszú leiratot és utána persze látunk egy képet is, én most azt mondom, hogy egy kicsit rosszalkodni fogok, és nem a képpel fogok foglalkozni, függetlenül attól, hogy tetszik is, és egy jó ötlet, és ráadásul nagyon szabadon kezeli a teret, tehát ebből a szempontból is egy jó megközelítés, és nagyon tetszik ez a monokrómra redukált színrendszer is; de én most a leirattal foglalkoznék, ami a VerbálfotóON és a VerbálfotóOFF között van, ami azért fontos, merthogy itt a Nóra ad magának egy nagyon jó leiratot, egy szkriptet arra, hogy mit is kellene megfotózni. Én tudom, hogy ennél felmerülhet, hogy ez egy kitalált történet, nem az én történetem, csak a Hegyi orrára akartam fricskázni ezzel a történettel, hogy ilyen hülye leckéket adtok fel, akkor én most akkor írok egy történetet, hogy mire is gondolhattok, ugyanakkor én meg azt mondom, hogy miért ne lehetne ezt a történetet megfotózni? Miért ne lehetne az, hogy az ember megy haza egy buli után, és összezsugorodik a világ... miért ne lehetne ezt képileg is leírni? Tehát én azt mondom, hogy valamilyen szinten, a humor szintje fölött, ezek a mondatok azért íródnak le, mert gondolati szinten megjelentek az alkotóban. És ha a gondolati szinten ez ilyen rendezetten és korrektül meg tud jelenni, akkor lehet arról szó, hogy ezt a viccet, ezt a fricskát megfogalmazom fotóban. Tehát én azt mondom a Nórának, hogy akkor ezt a leckét, és az összes leckét is meg lehet úgy is közelíteni, hogy játszunk, mert ez egy nagyon fontos dolog, szerepjátékot is játszhatunk, és akkor az a megoldás, és ebben a szerepjátékban is fel lehet oldódni, ezek éppúgy segíthetnek az önmegismerésben. Másképp fogalmazok. Én is szeretném ezeket a leckéket fotóban vagy filmen megoldani, mivelhogy nekem pl. a vasárnap hajnal, szintén nem egy általános helyzet, mert nincsenek nagyon vasárnap hajnali élményeim. De azt meg tudom, hogy az élet hordalékából – nagy szavak, tudom - viszont összegyűlik tapasztalatként annyi, hogy pontosan lehet tudni azt, hogy miről akarunk beszélni. Még akkor is, ha ezek nem biztos, hogy könnyen előhívható élmények, töredékek, emlékek. És én ezt a munkát azért tartom fontosnak, mert valami olyanhoz segíthet hozzá, ami a későbbiekben, amikor már egyszer megcsináltuk, vissza tudunk nyúlni. A fotográfiában mindig is van egy olyan ellentétpár, ami lehet, hogy kibékíthetetlen ellentétpár, ugyanis azt mondja az egyik csoport, hogy a fotográfia az dokumentálás, a valóság bemutatása, míg a másik csoport szerint a fotográfia az egy szabadon kezelhető eszköztár, mint a festmény vagy az írás vagy a film. És éppúgy létrehozható benne bármilyen szürreális történet, aminek nem a valósághoz, hanem a gondolatvilágunkhoz van köze, az élményeinkhez, ami akárcsak egy vágyként funkcionál, akár valós és megélt élmény. Ha el tudnánk fogadni ezt a második csoportot, hogy a fotónak nem csak a dokumentálás a feladata, vagy a lehetősége, akkor el lehetne indulni azon az úton, hogy előhívunk magunkból akár megélt, akár csak vágyott élményeket, és ezekből próbálunk mesélni. A vágy lecke nem csak arról szól, ami a vágykeltésnek a primér formája, vágyni elképzelt történetek megvalósulására is lehet. Vágyni ki nem mondott helyzetekre is lehet, és ezeket néha még könnyebb áttételesen megfogalmazni képi eszközökkel, mint leírni. Úgyhogy én azt tudom mondani a Nórának, hogy ennek a képnek a kapcsán ezt elmondhattam, hogy vegyük észre és merjünk játszani, és vegyük észre, hogy egy játék eszköze van a kezünkbe adva, mert ez az egész estiskolás dolog akkor jó, ha nem egy megfelelési kényszer vezeti, még akkor sem, ha itt házi feladatok vannak, hanem a játékosság, és a közös játékkeresés élménye. És ha ezt el tudja a Nóra fogadni, ha mind el tudjátok fogadni, akkor máris a kezetekbe kerül egy kulcs, és ez a saját szabadságotok kulcsa. Én erre a képre most adok három disznót, és nem is nagyon vitatkozok ezen, hogy miért három, talán ebből az egész leiratból érthető, hogy miért, és talán a Nóra is megérti a leiratból, hogy bizony, ahogyan más alkotóknál is lehet látni azt, hogy nagyon kínlódik, nem tudja vagy nem akarja megoldani, vagy kikerüli, és ennél a leckénél ez ugyanúgy érthető, ha ezeket a vágyainkat nem olyan könnyű felfedni. Csak egy példát mondok a saját életemből. Sokszor szembesültem azzal a helyzettel, ami ’a pesti csávó’ helyzete, ami ráadásul nem is biztos, hogy egy jól megélt helyzet, mert belül én nem egy nagyvárosi fickó vagyok, csak egy nagyvárosi környezetben élek. És azt is tapasztalom, hogy ez a helyzet, ez a fajta életperiódus ez most nem arról szól, hogy megéljem a vasárnap hajnalt. De ez nem azt jelenti, hogy nincs bennem a vágy, vagy nincs bennem egy elképzelt kép, ahogy nekem ez jó lenne, ha megtörténhetne. (hegyi)

Ez már régen volt. (Bár a kép friss) Hosszú kollégiumi kimaradások, nagy séták. Ma már nem ilyenek a vasárnap hajnalok.

Ezen a képen érzem azt a személyességet, amit a vasárnap hajnal jelent, függetlenül attól, hogy mit olvasok alatta leírva, azaz ez így rendben van, és megoldja a feladatot, 100 százalékosan – ugyanakkor azt mondom, hogy egy kicsit számomra mindig kérdéses, hogy... az rendben van, hogy valami bemozdul, meg az is, hogy valami életlen – de hogy életlen is meg bemozdult is, az olyan nagyon már nincsen rendben. Tehát ha van egy futási helyzet, mert azt látjuk, hogy ezek az alakok átfutnak a zebrán, akkor már nemigazán értem, hogy most már miért van még bemozdítva ez a kép. Értem én, hogy maga a futó alak belefényképezett ebbe a tükörképbe – mondjuk kérdéses, hogy valóban ez történt-e, mert szerintem nem, csak illúzióból van úgy, hogy magából ebből a tükörből fényképeződött ez a kép, és ha pedig nem onnan fényképeződött, akkor ezt el lehet érni úgy is, hogy nem mozdult be ennyire ez a helyzet. Ráadásul megint az a kérdés, hogy mi mihez kapcsolódik, mi mivel van párhuzamban, mert most egy kicsit esetleges ez a történet. Lehet az a szituáció, hogy úgy futottunk, hogy majd kiszakadt a tüdőnk, ezért hát persze, hogy esetleges, akkor viszont erre az esetlegességre még rá kell erősíteni. Két disznó (hegyi)
értékelés:

Zúzmarás álmából ébresztette az őszt.

Anita szokott nekünk küldeni ilyen irodalmi utalásokat is, és ehhez csatlakozna ez a megoldás is. Ugye a 22. lecke a hétfő délutánról szól, és nyilvánvalóan mi, akik városban élünk, teljesen más súlypontokat találunk, máshol vannak a jelentőségteljes pontok, mint annak, aki egy kisvárosi, falusi netán tanyasi környezetben éli meg ezeket a pontokat, helyzeteket. Ezért ezek a párhuzamok nyitottak, és én el tudom ezt fogadni a hétfő délutánra mint irányt – érzem, mire gondol az Anita, de nem érzem benne a személyességet. Nem tudom, hogy ez mennyire jellemző helyzet, nem a konkrét fák vagy bokorágacskák vagy mik, nem erre gondolok elsősorban, hanem hogy mennyire jellemző az Anita hétfő délutánjaira, mennyire jellemző ez a meglátás. Tehát értem én a líraiságot, csak a kérdés az, hogy az Anita mindig ilyen líraian éli meg a hétfő délutánokat? Vagy ha nem is mindet persze, mert mindegyik hétfő más, de jellemző-e ez a helyzet? Ami a kompozíciót illeti, van egy problémám vele, és ez a bal felső sarok, ami ki van lyukadva. Ez nem nagyon tesz jót ennek a kompozíciónak. Szerintem lehetett volna keresni egy olyan kompozíciót, ahol az a sarok nem ilyen szürkéből kékbe úszó átmente csak, miközben a képen egy dinamikus helyzet van, a mélységélességgel is dolgozik az alkotó – úgyhogy ha az Anita nem haragszik meg, én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Az orrunk hegyéig sem lehetett látni :-)

Egy nagyon finom és érzelmes képi megoldást látunk a 21-es leckére, és lehet, hogy többször el kell hogy mondjuk, hogy a 21, 22, 23-as leckék esetében elsősorban nem a konkrét vasárnap hajnal, vagy hétfő délután a megoldás, amit keresünk, hanem egy érzelmi megközelítés, az élmény, a hangulat, ami áttételeződik a formai és kompozíciós megoldáson. A pókhálón csillanó harmacseppek hálás téma a természetfotósok számára, azt is mondhatjuk, hogy sokkal attraktívabban szokták ezt megoldani, de arra szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy azokban az esetekben a csillogó pókháló a főszereplő, míg ennél a képnél csak egy hangulatfestő elem, tehát éppenhogy az a jó ebben a képben, hogy az alkotó nem akarta túldimenzionálni ezt a fényjátékot, csak egy alap hangulathoz segít hozzá minket nézőket ez a képelem, de a kép üres foltjai, az alsó részen megjelenő sziluettes táj, épület, a színek és ezek rendszere, ami a mélységélességgel válik térbelivé, ezek adják meg azt, ami Anitának a vasárnap hajnal egyik értelmezése. Kompozícióban annyi megjegyzésünk volna, hogy ha a bal felső részbe komponáljuk a hálót és annak közepét, akkor az szerencsés, hogy ha a középpont aranymetszésbe kerül, és mindehhez a háttér akár ellenponti helyzetbe hozva nyugalmat, mégis dinamikai rendet sugározna. (szőke-hegyi)
értékelés: