9. Csendélet

Erik Satie-t említed, Erik Satie tényleg zseniális, az, hogy ez fogadott téged, a leiratból elfogadom, értem, oké, de ha Satie elég jó neked, hogy módosítson a tudatodon, akkor ahhoz is elég bátorságot kell adjon, hogy belenyúlj ebbe a dologba. Mindent közelebb kellett volna hozni. Tehát közelebb hozod a kis küblit, jobban látom a szál zellert. Közelebb hozod a nagy ibriket az arany szélével és kitakarítod belőle a koszt, és forgatsz azon a hagymán, akkor látom a hagymát. És közelebb azt a medvehagymát, hogy éljen és akkor ez működhet. Még több időt kell magadnak hagyni arra, hogy egy ilyen rácsodálkozás után használd az ösztöneidet, és kezdj el dolgozni úgy, hogy közben ne feledkezz meg arról, hogy vannak alapszabályok, például a koszokat kiszedjük, ez fontos lenne. (hegyi)

Előbbre kellett volna hozni az üveget, és mögé rakni a vázát, mert most az van, hogy ez a váza, ráadásul pontosan ebben a világításban nem tud érvényesülni, csak egy fekete sziluett lesz és be is takar annak az üvegnek, ami önmagában izgalmasabb lenne. A másik, hogy a dugót azt kivenném, arra nincsen semmi szükség, az csúnya. Ha hátrébb viszed a vázát, akkor lehet, hogy több fényt is kap és akkor valamennyit kapnánk abból a testből, a forgástest jellegéből is. Nem maradna ennyire kétdimenziós, ami szintén zavar, hogy az egyik két dimenziós, a másik meg három. Megismételhetnéd. (hegyi)

A válasz nem. Azért, mert egyrészt a két tárgycsoport nagyon messze van egymástól, másrészt az alma ha valami világos, még csak-csak elmegy, de így olyan nagy a különbség, ami már nem áthidalható. De logikailag sem értelmezhető az, miért kerül a két dolog össze, a törékenység és az alma, hol kapcsolódnak ezek? A kérdés elsőre ott dől el, hogy adott tárgy megél-e abban a közegben, amibe kerül, és ha nem, akkor hiába az utómunka, a tónusok, minden, mert üti egymást a két dolog. Úgy, ráadásul, hogy a kettő nem egymás ellentéte (mert az jó is lehetne), hanem nincsenek egy univerzumban. (hegyi)

Nagyon szép csendéletet mutatsz, nagyon jók a formáid, kicsi derítés majd nem ártana. Derítésnek azt nevezzük, amikor egy főfény, egy erősebb megvilágítás ellenpontját megtaláljuk azzal, hogy azt a főfényt valamilyen más fényvisszaverő felületről visszacsapatjuk ellenoldalra. Automatikusan létrejön ez a tányérral, ha megfigyelitek a két barackot meg a diót. A tányér maga visszaderíti ezeket a formákat, és nézzétek meg, hogy mennyire jól élnek, jól mutatnak ezen az egészen, míg az asztalterítőn lévő dió, alma, meg a váza is bebukik feketébe. Ezt kellene elkerülni. Annyit kellene elérni a derítés által, hogy az történjen meg a többi tárggyal is, mint ami megtörténik a tányérban lévő tárgyakkal. Ezt nagyon egyszerű elérni, mert ha egy tányér ezt meg tudja csinálni, akkor nosza, vegyél elő még egyet, és az is vissza fog neked deríteni, ahogy látom, itt volt elég fény. Ezt meg fogja tenni neked akár egy alufólia, vagy bármi más olyan konyhai eszköz, ami ott van kéznél, és vissza tudja verni a fényt. Arra felhívnám a figyelmet, hogy a neutrális fényvisszaverést a fehér felület fogja adni, az ezüstös felületek inkább hidegebb fényt hoznak, az aranyló, sárgás felületek melegebbet, ezzel lehet játszani is, hogy mit akarsz ebből kihozni: egy melegebb vagy egy hidegebb tónust. Érdemes lenne ezzel foglalkoznod, mert ez a kép izgalmas. Egy kicsit több kellene abból a rózsaszín virágból, ami fönt van. Most az egész kép egy kicsit szűk minden irányban, több előtér kellene, és oldalt is több tér, de a megoldással abszolút egyetértek. Ha a tömegelhelyezéssel még pontosabbak akarunk lenni, akkor én közelebb vinném a vázát a tányérhoz, és kijjebb vinném az almát. A kettőt megcserélném oldalirányban. Nagyon örülök, hogy hozzáfogtál ehhez is, úgy tűnik, van hozzá érzéked, ez ismét olyan terület, amivel van értelme foglalkoznod. (hegyi)

Kedves Feri, köszönöm a születésnapi jókívánságot. Nem nagyon tudlak érte dicséri, a képnek nincs egyetlen nyugodt pontja se, zavaros. Egy alap dolog: minden kép, mű, kell, hogy rendelkezzen nyugodt ponttal, amire koncentrál az ember. A nyugodt pont azt jelenti, hogy egyensúly legyen. Na most a képed tárgya egy gyönyörű liliom csokor, de kellene hogy valahova tudjak koncentrálni, megkeresni azt a pontot, ahol a tekintetem megpihenhet. A képedről hiányzik ez. Másrészt a kékek nagyon hidegek, ridegek, taszítóak, amit még fokoztál is a túl nagy kontraszttal és élesítéssel. További jó munkát, és köszönöm figyelmedet. (balla)