9. Csendélet

Tanulmány

Tanulmány

A csendélet készítésénél két problémával találkozunk. Az egyik az, hogy a kép nem elég bonyolult, a másik pedig az, hogy a kép nem elég egyszerű. Vagyis, megmarad a tanulmány szintjén. Az a helyzet, hogy elfogadható tanulmányt csinálni sem könnyű feladat ebben a műfajban. Hogy miért? Mert nincs érdekes esemény, nem elég a hirtelen felismerés képessége (ami a riporterek erénye), a dolgot ki kell találni, fel kell építeni és a legkisebb hiba is tönkreteszi. Vagyis, ez egy velejéig képzőművészeti műfaj. És ebben a festő sok előnnyel rendelkezik. A fotóst köti az objektív. Nem tudjuk egy kicsit itt megnövelni, ott meg lekicsinyíteni a tárgyakat. (Mármint, az exponálás után.) A gépi rögzítés kínosan nehézkes. Ha mestert és példaképet keresünk, a Látszótereseknek nem kell messzire menniük. Balla Demeter két képe az elég egyszerű és az elég bonyolult problematikáját is megoldja. Az egyszerűséget a Holdfénynél, a bonyolultságot a Csendélet esőben. Régóta ismerem ezeket a képeket, de még mindig katartikus hatással vannak rám. Itt megjegyezném, hogy nem vagyok egy hízelkedő alkat, ezt Zsolt igazolhatja. Azért írtam le ezen gondolataimat, mert nem vezet messzire, ha mindenki csak a saját képeivel törődik. Persze nem az a cél, hogy mindenkiből Balla Demeter legyen. De az lehetne, hogy közelebb kerüljünk a kiemelkedő művekhez, és talán az is, hogy magunkból kihozzuk azt ami adatott. Hogy legalább azt megkeressük, ami mi vagyunk.

Köszönöm Tamásnak azt, amit a leiratban megerősít, hogy van értelme annak, hogy egy új leckét indítottunk azáltal, hogy kibővítettük a régi Tisztelet Balla Demeternek leckét. A 35-ös záró lecke épp arra szolgál, amit Tamás a záró soraiban említ.
   A beküldött Tanulmány című csendéletről örömmel készítek elemzést, mert az egyszerűsítés eszközeivel abszolút jó irányt mutat. Ráadásul - és ezért elnézést kérek előre Tamástól - némileg állatorvosi lóként is működik. Az első kérdés a tárgyak kiválasztása. Szerepe van annak és jelentéssel bír, hogy egy gyümölcs egészséges, ütődött, rothadó vagy mumifikálódott. Ezek mind-mind más és más tartalmát adnak a képnek. Ezenfelül szerepe van annak is, hogy az adott tárgy milyen beállításban adja a legszebb formáját. A szépség mindig hordoz szubjektív faktorokat is természetesen. Amikor Demeterrel a Vásárcsarnokban bolyongtunk, hogy csendéletéhez megfelelő alanyokat vásároljunk, hosszú időbe telt, míg megtalálta a kiszemelt áldozatot. Ennél a gépnél a két körte, főképp a baloldali olyan karcolásokat sérüléseket hordoz, amik elvonják a figyelmet. Abban sem vagyok 100 %-ig biztos hogy mindkét körte esetében optimális dolog, ha a szárát is kiemeljük. A másik fő kérdés megtalálni azt az alapot, ami úgymond kiszakítja a valóságból a csendélet tárgyait. Itt most ha jól látom, ez egy edény alátét lehet, vagy keleti hatású függöny, ami ha megfelelően van leterítve, fokozhatja a térélményt. De ahhoz, hogy ez érvényesülhessen a tárgyak elhelyezésével és méretezésével nekünk is segíteni kell. Mit helyezek közelebb és mit távolabb az objektívtől. A harmadik kérdés a tömegelhelyezés kérdése. Most az alma a maga gyönyörű tónusaival nagyon határozottan húzza a tömeget jobbra. Ezt mind egy mérleghintán, ki kell dekázni. Most a kép oldalirányban nem teszi lehetővé hogy ebben a képkivágatban egyensúlyba kerüljön a tömeg. A hiánynak, az üresen hagyott térnek is jelentése van. Mindezek ellenére és ezek mellett azt gondolom, hogy Tamás képe fontos mérföldkő, mert úgy érzem hogy kellő alázat vezette az alkotó kezét akkor, amikor a kép megalkotásába belefogott. Köszönöm, és azt kérem Tamástól, hogy ha lehet, folytassa ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

Estfelé

Estfelé

Van olyan, hogy az ember elforgatja a képkivágást és egy új belső rendet hoz létre, de ehhez az kell, hogy olyan koordinátapontokat találjunk, amik mentén ez az új rend megvalósulhat. Mindenkinek javaslom, hogy Féner Tamás képeit figyelje meg ebben a tekintetben. Itt én nem érzem indokát annak, hogy miért dől a kép. Javaslom Laci, hogy a csendélet leckeleírást tanulmányozd, igyekeztünk a dolgot pontosan megfogalmazni, mi az, ami működik mint csendélet. A kockaburkolat, a baromi kemény árnyékok szétverik ezt az egészet, az ellenfény miatt kopog a kompozíció. Érdemes lenne a klasszikus csendélettel foglalkozni és ha az megvan, onnan elrugaszkodni. (hegyi)

Demeter volt olyan kedves, és megengedte, hogy felhasználjam a gondolatait a csendéletről, ezúton is köszönöm Neki, nagyon inspiráló volt.

Amikor Viki Demeter hozzájárulását kérte, hogy filmben használhassa a hanganyagát, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen összeszedett munka jön létre és szeretnék gratulálni, mert azt gondolom, hogy nem csak arról van szó, hogy a felszínen egy szöveges gondolatsor képi megvalósítása folyik, miközben ez is épp elég lenne, de az alkotó tisztelettel viseltetik a szöveg iránt, és nem utolsó szempontként képes az öniróniára. Azon lehet vitatkozni, hogy az egyes beállítások mennyire sikerültek jól, én viszont arra hívnám fel a figyelmet, hogy bizony azokat a képeket meg kellett csinálni, és akkor se sok kötözködni valóm lenne, ha csak mint csendéletek lettek volna beküldve az egyes snittek. Jó a drapériák használata, jól vázolta fel a problémát Viki, és abszolút beavatottnak érezhetjük magunkat egy fotográfusi gondolkodásmódba, werkfilmes eszközökkel, de mégis esztétikusan. Arra sarkallnám Vikit, hogy ha van kedve, egy-egy fontosabb leckéről készíthetne ilyen videót, érdekes lenne egy ilyen gyűjtés. Köszönet, de ezzel nem úsztad meg a csendélet leckét, azt azért fotóban még meg kell csinálni. (hegyi) 

csendélet

csendélet

Először próbálkozom csendélettel, és rögtön filmet is forgattam belőle, amit meg is nézhettek majd, amint elnyeri végleges formáját. Addig is itt egy jelenetkép.

Viki, az a helyzet, hogy a filmből kivett kocka filmből kivett kocka marad, a leggondosabb válogatás ellenére is nehéz kompozícióban tartani. Mert hogy ami működik folyamatként, kimerevítve felerősödnek a hibái is. Itt most húz balra az egész, és ezt vagy úgy küszöbölöd ki, hogy adsz még oldalra fehéret, vagy úgy, hogy máshová teszed a körtét. Akár át a fehérbe. Azt viszont előnynek könyvelem el, hogy a könyvet megmozgattad a háttérrel ezzel a textil elhelyezéssel, ez dicséretes. Szóval hajrá, tessen nyugiban csinálni egy csendéletet is. (hegyi)
értékelés:

Bőség

Bőség

Megint itt a szezon. Megint nekifutottam. Mint tavaly, meg azelőtt is.

Gábor, végignéztem a csendéleteid és a rá írt elemzéseim, és azt kell mondjam, a remény hajt engem, hogy nem csúszunk ki az időből és még idén ismételed ezt, szőlő van, minden van, szóval jó lenne. Ugyanis volt egy sajtos képed, ahol igen jók voltak a fények, arra kéne figyelni és mozdulni - és hát egy picit még mindig azt mondom, hogy az elrendezés iskolás. De ne támadjunk két fronton, elég az egyik egyszerre, próbáljuk meg a gyümölcsöket a fényben játszani hagyni. Aztán majd kitalálunk valamit a fatál helyett, mert az pofán vert. Vűrom az ismétlést! (hegyi)

Árnyékliliom

Az a helyzet itt, hogy kaptunk már egy ilyet az alkotótól fekete-fehérben, ugye az volt az első irány, és ez a kép annak köszönhető, hogy megmutattam Demeternek, hogy milyen a színes, mert ő fekete-fehéret szeretett volna elsősorban, és aztán, amikor meglátta színesben, akkor azt mondta, hogy igen, mégiscsak inkább a színesre teszi a voksát. Az én abszolút szubjektív megítélésem szerint a színes egy teljesen más dologról szól, sokkal életvidámabb, sokkal több vitalitás és temperamentum van ebben a képben az előzőhöz képest, ugyanakkor nekem egy picit a színes változat kevésbé időtálló. Azért mondom ezt nagyon nehezen, mert hogy jövök én ahhoz, hogy valakinek a képi üzenetét megkérdőjelezzem? Ugyanis itt nem arról van szó, hogy jó-e a kompozíció, mert nagyon izgalmas, ahogy a szőlővel kibillenti Demeter, és a szőlő nélkül ez egy abszolút érdektelen kép lenne, de hozzám a fekete-fehér mégis közelebb áll. Lehet, hogy ez a piros-fehér-zöld az, ami nekem túl sok már a jóból, és ez nem Demeter hibája, hanem azt hiszem, hogy azé a környezeté, ami körbevesz. Már itt nem a szobára gondolok, amiben lakom, hanem általánosságban a közérzetre, meg a közéletre, hogy túl sok a nemzeti, meg túl sok a piros-fehér-zöld, meg a pántlika, és lehet, hogy ez itt most egy szembesítő üzenet nekem. Valószínű, hogy rólam van szó ebben a problémában, vagyis ez az én magán, maszek problémám, és nem a képé. (hegyi)

Árnyékliliom

Árnyékliliom

Megint háttérinfó lesz, amit el fogok mesélni. Demeter ezt egyik délelőtt mondta, hogy szeretné lefotózni ezt a virágot, de nem volt olyan egyértelmű a dolog, hogy ez aznapra vonatkozik, úgyhogy ebéd után, amikor szólt, hogy Zsolt, hozzad a fényképezőgépet, akkor meg is lepődtem. Jóska is segített, ő volt az, aki a hátteret mozgatta ahhoz, hogy ne legyenek benne gyűrődések, és ez egy viszonylag hosszabb expozíció volt. A másik érdekes az volt, hogy a digitális fényképezőgép eleve színes képet csinál, Demeter ezt fekete-fehérben képzelte el, aztán, amikor megmutattam neki a színeset, utána végül is a színes mellett döntött. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy ez a verzió is érvényes, és tökéletesen másról beszél a két kép. Ennek anatómiája van, ennek a testképhez való köze van, a másiknak meg vitalitása. Nagyon érdekes, hogy mennyit változtat egy képen az, hogy színesben, vagy fekete-fehérben mutatjuk meg. (hegyi)

Hangulat...

Hangulat...

Ez még a csendélethez nekem kevés. A kép finoman világított, és a gondolatisága rendben van, de a tárgyi környezet, és az abban elfoglalt helye iskolás. Valamivel ezt meg kell bolondítani, önmagában az, hogy egy falhoz letámasztunk egy hegedűt a vonójával, ez még nem mondd nekem semmit arról, hogy te erről mit gondolsz, vagy hogy ez számodra miért fontos. Ezt tárgyakkal kell kifejezni, nem dumával, tehát vagy vigyük el valami ellentétpár felé, és ebből az édeskés világból hozzuk vissza egy vaslánccal, vagy nem tudom, egy zsíros bödönnel, vagy vonjunk párhuzamot akár organikus természeti formák között, vagy emberrel próbáljunk meg valamit kezdeni, de ez így önmagában nekem még csak egy tárgy a sok közül. Nekem ez nem hordoz olyan üzenetet, amivel én, mint néző öt másodpercnél tovább tudnék foglalkozni, és elindítaná a fantáziámat. Márpedig az lenne a dolog, hogy a nézőt lekössük valamivel, mert különben tovább lapoz. (hegyi)

Csendélet

Csendélet

Kellett volna még fény a rózsára? Mondjuk adni nem tudtam volna neki többet, mert ez is derítőlapos már, maximum a képre mondani, hogy ez így nem jó. De akárhányszor lejöttem a lépcsőn, és megpillantottam ezt a látványt, az mindig felhívás volt egy keringőre.

Azt mondom, hogy várjunk még ezzel a dologgal, mert jó lenne, ha a világítás és a kompozíció elsajátításában stabil lennél, mert ez a két dolog elengedhetetlen a csendélethez. Az egy jó kiindulási alap, hogy van egy vázában egy virág, de a kiindulási alapból el kell jutni oda, hogy ez olyan esztétikai minőséget kapjon, ami megkérdőjelezhetetlen, vagy legalábbis a néző számára evidens és magától értetődő. Ráadásul, ha valamit ilyen szűkre vágunk, mint most ezt itt, akkor az dokumentációvá válik, és ha a térrel nem kezdünk el játszani, akkor ez nem fog működni. Ami izgalmas a képben, az számomra a tükröződés, ami a vázán létrejön. Ha ezzel kezdenél el foglalkozni, akkor lehet, hogy felfedezznél valamilyen kis mikro világot, és az ebben a formában is működhet akár. Ha a kérdésedre válaszolok, amit feltettél, az pedig az, hogy igen, kellett volna még fény. Nem tudom, hogy a fényképezőgéped mire képes, mert szükséges lenne valamilyen állványra rögzíteni a gépet, ez csendéletnél szinte elengedhetetlen, és akkor hosszabbat lehet exponálni. Ugyanis, ha a záridő hosszabb, akkor kevesebb fényből is lehet dolgozni. Várnám a munkáidat, és szeretném a reakcióidat is megkapni. (hegyi)

Toy story

Toy story

Nem mondom, hogy klasszik csendélet :)

Ez Attila nem csak csendéletnek nem csendélet, de képként sem tudom értelmezni, és azt hiszem ez neked is problémád lehetett, hiszen próbáltad összerántani a dolgot a maszkolós vignettálós utómunkával, de a káosz káosz marad. Ahhoz, hogy az üzeneted célt érjen, kell hogy rendezz. Nem megspórolható lépés. Ami nem erősít, az gyengít, ez primitíven hangzik, de nem tudom jobban mondani, hogy ami nem kell, hogy bekapcsolódjon formailag, azt ki kell egyenesíteni, a bútor takarót kiigazítani, a törülközőt pedig, ha meg akarod személyesíteni, akkor annak egyszerűbben dekódolhatónak kell lennie. (hegyi)

Uborkaszezon

Uborkaszezon

Érdekes, hogy ez a kép mennyi lehetőséget rejt és fel is fedezted azt, hogy milyen fura izgalmas a színvilága, de a fények elvittek, és így felcserélődött az előtered és a háttér fontossága. Magyarán hátul a fény, az az izgalmas, és emiatt oda figyelek és nem oda, ahol a kompozíciód van. Ezt utómunkában is lehet egyensúlyozni, a labor erre való, mert nem minden adódik készen kézre. Ráadásul az a fránya terítő is élesen hajtódik, az sem segít igazán. Benne van az, ami képpé emelheti, tehát megint azt mondom, hogy a megfigyelés jó, de a fények és a komponálás nem pontos. (hegyi)

Kanalas adag

Kanalas adag

Csaba, légy szíves nézz utána annak, hogy a csendéletnek mik a kritériumai, mert ennek köze nincs a csendélethez, ez, ha akarom, egy tárgyfotó, vagy reklám, vagy illusztráció, de csendéletnek semmiképpen nem nevezném, mert itt semmi nem viszonyul semmihez. Nem jön létre semmilyen mese, vagy valamilyen tárgyi, formai ritmus abban az értelemben, ami a csendéletnél alap elvárás. Ugyanakkor a kép fontos és jó. Azért fontos, mert elkezdtél valamit, és a tónus, a világítás megtanulásában ez egy fontos iskola. Adok most erre 3 csillagot azért, mert egyébként a képet nem nézegetném túl sokáig, meg az sem nagyon érdekel, hogy hova sorolod, viszont az egy fontos dolog, hogy az ember találjon ki magának feladatokat, és azokat próbálja megoldani. Ezt én mindenféleképpen követendőnek tartom a többiek szempontjából is, tehát, ha mondhatok ilyet, akkor tessék menni Csaba után, és ezt megcsinálni, jó? Utána beszélhetünk arról, hogy milyen történet jön ki, meg hogy egyáltalán ezek alkalmasak-e arra, hogy történetet meséljenek, vagy túl szépek, vagy túl csináltak, mert ez mind érvényes és jogos kérdés lehet, de egyelőre én értékelem azt, hogy Csaba ezeket a feladatokat végzi magának, mert látszik az, hogy el akar jutni valahonnan valahová. És ez másképpen nem megy, úgyhogy Csaba, vedd úgy, hogy most nagyon meg vagy dicsérve, és utána tessék jó képeket csinálni, hajrá! (hegyi)
értékelés:

Ceruzák

Ceruzák

Csaba, én azt mondom most neked, hogy értem, ez egy jó gyakorlat arra, hogy hogyan fotózzunk le valamit, amit nem nagyon jól oldottál meg abban az értelemben, hogy azért itt vannak tónusok, amik eléggé furán jönnek ki, és itt főképp a világosabb részre gondolok. Ugyanakkor, mint tömegelhelyezés, én nem tudok ezzel mire menni. Itt vannak ilyen félig megfaragott, vagy hát, használatban lévő ceruzák, amit értek, de nem érzem azt, amit éreznem kellene ahhoz, hogy hozzá akarjak nyúlni ezekhez, és akarjak velük rajzolni. Fuldokolnak ők egy kicsit a képhatár miatt. Nem tudom, nekem azért most ahhoz kevés, hogy csendéletnek nevezzem, és ahhoz is kevés, hogy értelmezzem. Tanulmánynak jó, tehát, hogy hogyan lehet egy anyagszerűséget ábrázolni, de maradjunk abban, hogy ez egyelőre még megmaradt a tanulmány szintjén, túl is van egy kicsit világítva, és az egész túl steril. Légy szíves, kerülj ehhez közelebb. (hegyi)

Rend

Rend

"Ti mind egyéniségek vagytok!"

Az a helyzet, hogy Gábor humorosan fogta fel ezt az egészet, ugyanakkor egészen jó megoldásokat is adott. Azt nem mondom, hogy minden tökéletesen bele van ide pászítva, de nyilvánvaló, hogy hozott anyagból dolgozik, tehát, adva van ez a szekrény, és akkor ebbe kellett ezeket a tárgyakat valahogy belerakni, de az iránnyal tökéletesen egyetértek. Inkább azt próbálnám megfogni, hogy mi az, amivel nem értek egyet. Ezekkel a terekkel kellene játszani, hasonlóképpen, mint ahogy a szőlőnél megtörténik. A szőlő nagyon zseniális. Nem azt mondom, hogy minddel didaktikusan végig kell ezt csinálni, hogy kilógjon, belógjon, nem tudom, de azért néhol rá kéne erősíteni erre a játékra. Nyilvánvaló, hogy a méret is egy kérdés, tehát, ha minden ilyen nagyon szabályosan befér, akkor a rend, az nekem egy kérdés, hogy a túl nagy rend, az már gyengít. Valahol kell rendetlenkedni, a szőlő erre jó példa. Egyszerűbben fogalmazok, hogy mindenki értse, én azt gondolom, hogy ide befért volna egy ennél nagyobb körte, el kell menni venni egyet, és azt valahogy úgy beszorítani, hogy akarja szétfeszíteni ezt az egész teret. Befért volna akár egy grapefruit, vagy akár egy nagyobb gyümölcs, amit be lehet ide szorítani, tehát nem kötelezően kell meghagyni ennek a terét, mert pontosan ez a lényege a szőlős játéknak. Még egy dolog, hogy amikor ennyire evidens dolgokat hozunk, akkor nem árt, ha felismerhetőek a tárgyak. Az a tök az alján több embernek problémát okozott, és érdemes erre odafigyelni abban a tekintetben, hogy valószínű, hogy nekik van igazuk abban, hogy ha nem tudok vele mit kezdeni, akkor félreugrok onnan, mert nem akarom nézegetni. Lehet, hogy érdemes lenne ezt majd valahogy máshogy is megcsinálni. Annál is inkább, mert ez megint egy olyan ajtó, amit Gábor kinyitott, és én azt gondolom, hogy ebbe a hatosba, ebbe a kaniszterbe bele lehetne tenni még dolgokat. Ez egy óriási játék terep, és ha ezt így meglátta Gábor, és ezzel el tudott kezdeni dolgozni, akkor én azt gondolom, hogy hajrá tovább, gondoljuk még tovább ezt a teret. Miközben ez egy 3 csillagos leckemegoldás, az a javaslatom, hogy tessék ezekkel a kis lakásokkal úgy gondolkozni, hogy ez mind egy-egy sztori, jó? És ott lakik a szőlőné, ott lakik az alma bácsi, tehát, hogy ezek lehetnek mind-mind egy külön kis világ. Gábor, gondold ezt végig, kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá. (hegyi)
értékelés: