9. Csendélet

Csendélet sajttal

Csendélet sajttal

Laci, nem akarom ismételni azt, amit az előzőekben már elmondtam, azt gondolom, hogy az lehet a segítségedre, ha egyszerű formákkal, tárgyakkal előbb a kompozíciót próbálod ki, aztán a világítást, majd a színek dinamikáját. És ahogy azt már több csendélet esetében is elmondtam, érdemes lenne tanulmányozni régi mesterek festményeit, hogy mi mivel hozható egy képre, hogy a tárgyak elhelyezése hogyan viszonyul egymáshoz. A csendélet egy puzzle, türelemjáték. (hegyi)

Csendélet dióhéj

Csendélet dióhéj

Ezzel a képpel kapcsolatban Lacival váltottunk néhány e-mailt a tónusok, színhőmérséklet kérdéskörében. De azt gondolom, hogy túl azon, hogy a sárgás tónus indokolt, vagy nem, az én problémám a képpel annak tárgyi világával kapcsolatban van. Mint azt már elmondtam több csendéletnél, lehet logikai és lehet formai a kapcsolódás. Például a körte és alma formailag érdekes, harmonikus rendszert hozhat létre. De mi köze a diónak a káposztához, nos ezt nem értem. De mondhatjuk azt, hogy a dió formája hordoz hasonlóságot a káposztával. De akkor mit keres ott a búzakalász? És akkor még nem beszéltem a giccsbe hajló vázáról. A csendélet lényege abban rejlik, hogy létrehozunk valami belső kohéziót, rendszert, ami formájában és esztétikájában megáll a lábán. Ez itt most nem történik meg. (hegyi)

Csendélet akttalCsendélet AdyvalCsendélet könyv + üvegCsendélet vadászat utánCsendélet terített asztalCsendélet ollóval

Csendélet akttal

Csendélet akttal

Csendélet Adyval

Csendélet Adyval

Csendélet könyv + üveg

Csendélet könyv + üveg

Csendélet vadászat után

Csendélet vadászat után

Csendélet terített asztal

Csendélet terített asztal

Csendélet ollóval

Csendélet ollóval

Bizonyos szempontból jó, hogy ennyi képet tettél egyszerre fel a csendéletre, mert így látni, hogy mi az, ami közös bennük, így talán ki lehet bogozni a dogot. De mindenekelőtt azt mondom, hogy érdemes lenne klasszikus csendéleteket nézni, főképp festményeket, hogyan is épülnek fel, miket tartalmaznak, milyen tárgyakat, milyen fényekkel, és hogy viszonyulnak ezek, milyen elrendezésben. A leckeleiratnál Demeter szóban is elmondja a maga meglátásait, érdemes talán meghallgatnod őt.

Az első képen ami szembeötlő, az a csáléság, az, hogy a képhatár esetlegesen lett kijelölve. A rozsdaszínek alapnak jók lennének, a fiókos szekrény és az asztal oké. Ha erre találsz egy ízléses tálat és abba gyümölcs kerül, el tudom képzelni, hogy kijöhet jó csendélet belőle. De minek a laposüveg, a petruska, a könyv és szemüveg - ezek így most a néző számára nem dekódolható, hogy hogyan kerültek össze, sem formában, sem színben nem adják ki. A második képen Ady nekem modoros ügy, a laposüveg itt sem működik (formája és színe nem illik ebbe a milliőbe), az alma mintha ottfelejtették volna. A harmadik kép fényviszonyai okán értelmezhetetlenné válik, de új szereplő tűnik fel, a kivasalt borosüveg. Aztán jön egy szép bicska és valami elpusztult szélkakas, mintha a bádogembernek lenne feltálalva. Az utolsó előtti kép iránya jó lehetne, ha ez a poénüveg nem lenne ott (borzalmas tárgy), tehát a hagyma, paprika, talán mág a kukorica is akár beleférne. De az a helyzet, hogy minden olyan erősen szét van darabolva a fénnyel, annyira vakít a nap, hogy azt kell mondjam, maga az időpont megválasztása olyan, ami alkalmatlan csendéletfotóra. Nem lehet a fény-árnyék kontraszttal ennyire szétverni a dolgot - és még a képre rá is van élesítve... ez így nem ad sem kohéziót, sem nyugalmat. Összefoglalva, ezek a képek inkább egy kirakodóvásár hangulatát idézik nekem.

Az utolsó képről nem tudok mit mondani, nem tudom értelmezni. (hegyi)

Almás csendélet

Almás csendélet

Dinamikus fényviszonyokat örökített meg Demeter ezzel a képpel, miközben az alma formái ezt egyensúlyba hozzák, mint valami ékszer, korona, olyan hatású mindaz, ami létrejön. Azt azért hozzá szeretném tenni, hogy egy kicsivel nagyobb aktivitást várok tőletek, mert hogy azt gondolom, hogy az, hogy Demeter feltölti legújabb képeit hozzánk, az nem csak megtisztelő a Látszótérnek, de tanulságos is lehet, ő pedig erejéhez mérten válaszol is, ha van kérdés. (hegyi)

orchidea

orchidea

Hát, ez inkább egy tanulmánynak jó, részint az alul belógó kopasz ág miatt, részint mert ráfért volna a derítés, és hát nem is a szép felét fordítja felénk. Jó, így megvan az az érzet, mintha kinézne az ablakon, ez igaz. Nem tudok sokat mondani róla, érdemes lenne a csendélettel foglalkoznod, mert jól gyakorolható vele a komponálás. De a google ebben is a barátod, keresőbe beírni a csendéletet, és régi nagyok festményeit megismételni, az nagyon jó gyakorlat. (hegyi)

Rózsa közeli

Rózsa közeli

Tamás azt írta, érdekelné a közeli, úgyhogy megcsináltam azt is.

Az érdekes, hogy Gábornak a tökeire kell lépni, azaz ha valaki valamire noszogatja, akkor ugrik akkorát mint egy bolha, ez részint jó dolog, mert megszülethetnek ilyen képek, de abban az értelemben nem jó, hogy ez kívülről jön és nem belülről. Érzelmek, Gábor, értelem helyett az érzelmeidre kell erősíteni. Vannak, tudom. Azt is értem, hogy nem szoktad közszemlére tenni őket. De a kép épp azért van, mert segít áttételes módon a képnyelvvel elmondani, amit szóban nem merünk, nem szabad vagy nincs rá eszköz. Ez egy igen erős üzenet. Sőt, azt kell mondjam, hogy finomságaiban, tónusaiban talán ennyire még sosem volt összeszedett és érett a munkád. Kompozícióban alul szűk, de ez ha gyakorolunk, rendeződni fog. Szóval hajrá, ezt kell kihozd az almáidból is. (hegyi)

Cím nélkül

Cím nélkül

Én kedvelem, hogy végre nem az élességre megyünk rá, mert hát persze, sok esetben fontos, hogy legyen élesség, az se mindegy, mennyi, de van szerepe és helye annak, ha valami nincs fókuszálva. Ahogy a csendnek a zenében. Szóval ez jó, és ez az üveg is kiváló főszereplő. Ami mégis valahogy hiányzik, vagy amiben határozottságot keresek, azaz, hogy töke legyen a képnek, az a bal oldal. Ott jön valami formai drámaiság, de most úgy vágódik, hogy átkerül a hibába, miközben ha erősebb, ha egy kicsit több, akkor már ellensúlya a virágnak. (hegyi)

Tanulmány

Tanulmány

A csendélet készítésénél két problémával találkozunk. Az egyik az, hogy a kép nem elég bonyolult, a másik pedig az, hogy a kép nem elég egyszerű. Vagyis, megmarad a tanulmány szintjén. Az a helyzet, hogy elfogadható tanulmányt csinálni sem könnyű feladat ebben a műfajban. Hogy miért? Mert nincs érdekes esemény, nem elég a hirtelen felismerés képessége (ami a riporterek erénye), a dolgot ki kell találni, fel kell építeni és a legkisebb hiba is tönkreteszi. Vagyis, ez egy velejéig képzőművészeti műfaj. És ebben a festő sok előnnyel rendelkezik. A fotóst köti az objektív. Nem tudjuk egy kicsit itt megnövelni, ott meg lekicsinyíteni a tárgyakat. (Mármint, az exponálás után.) A gépi rögzítés kínosan nehézkes. Ha mestert és példaképet keresünk, a Látszótereseknek nem kell messzire menniük. Balla Demeter két képe az elég egyszerű és az elég bonyolult problematikáját is megoldja. Az egyszerűséget a Holdfénynél, a bonyolultságot a Csendélet esőben. Régóta ismerem ezeket a képeket, de még mindig katartikus hatással vannak rám. Itt megjegyezném, hogy nem vagyok egy hízelkedő alkat, ezt Zsolt igazolhatja. Azért írtam le ezen gondolataimat, mert nem vezet messzire, ha mindenki csak a saját képeivel törődik. Persze nem az a cél, hogy mindenkiből Balla Demeter legyen. De az lehetne, hogy közelebb kerüljünk a kiemelkedő művekhez, és talán az is, hogy magunkból kihozzuk azt ami adatott. Hogy legalább azt megkeressük, ami mi vagyunk.

Köszönöm Tamásnak azt, amit a leiratban megerősít, hogy van értelme annak, hogy egy új leckét indítottunk azáltal, hogy kibővítettük a régi Tisztelet Balla Demeternek leckét. A 35-ös záró lecke épp arra szolgál, amit Tamás a záró soraiban említ.
   A beküldött Tanulmány című csendéletről örömmel készítek elemzést, mert az egyszerűsítés eszközeivel abszolút jó irányt mutat. Ráadásul - és ezért elnézést kérek előre Tamástól - némileg állatorvosi lóként is működik. Az első kérdés a tárgyak kiválasztása. Szerepe van annak és jelentéssel bír, hogy egy gyümölcs egészséges, ütődött, rothadó vagy mumifikálódott. Ezek mind-mind más és más tartalmát adnak a képnek. Ezenfelül szerepe van annak is, hogy az adott tárgy milyen beállításban adja a legszebb formáját. A szépség mindig hordoz szubjektív faktorokat is természetesen. Amikor Demeterrel a Vásárcsarnokban bolyongtunk, hogy csendéletéhez megfelelő alanyokat vásároljunk, hosszú időbe telt, míg megtalálta a kiszemelt áldozatot. Ennél a gépnél a két körte, főképp a baloldali olyan karcolásokat sérüléseket hordoz, amik elvonják a figyelmet. Abban sem vagyok 100 %-ig biztos hogy mindkét körte esetében optimális dolog, ha a szárát is kiemeljük. A másik fő kérdés megtalálni azt az alapot, ami úgymond kiszakítja a valóságból a csendélet tárgyait. Itt most ha jól látom, ez egy edény alátét lehet, vagy keleti hatású függöny, ami ha megfelelően van leterítve, fokozhatja a térélményt. De ahhoz, hogy ez érvényesülhessen a tárgyak elhelyezésével és méretezésével nekünk is segíteni kell. Mit helyezek közelebb és mit távolabb az objektívtől. A harmadik kérdés a tömegelhelyezés kérdése. Most az alma a maga gyönyörű tónusaival nagyon határozottan húzza a tömeget jobbra. Ezt mind egy mérleghintán, ki kell dekázni. Most a kép oldalirányban nem teszi lehetővé hogy ebben a képkivágatban egyensúlyba kerüljön a tömeg. A hiánynak, az üresen hagyott térnek is jelentése van. Mindezek ellenére és ezek mellett azt gondolom, hogy Tamás képe fontos mérföldkő, mert úgy érzem hogy kellő alázat vezette az alkotó kezét akkor, amikor a kép megalkotásába belefogott. Köszönöm, és azt kérem Tamástól, hogy ha lehet, folytassa ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

Estfelé

Estfelé

Van olyan, hogy az ember elforgatja a képkivágást és egy új belső rendet hoz létre, de ehhez az kell, hogy olyan koordinátapontokat találjunk, amik mentén ez az új rend megvalósulhat. Mindenkinek javaslom, hogy Féner Tamás képeit figyelje meg ebben a tekintetben. Itt én nem érzem indokát annak, hogy miért dől a kép. Javaslom Laci, hogy a csendélet leckeleírást tanulmányozd, igyekeztünk a dolgot pontosan megfogalmazni, mi az, ami működik mint csendélet. A kockaburkolat, a baromi kemény árnyékok szétverik ezt az egészet, az ellenfény miatt kopog a kompozíció. Érdemes lenne a klasszikus csendélettel foglalkozni és ha az megvan, onnan elrugaszkodni. (hegyi)

Demeter volt olyan kedves, és megengedte, hogy felhasználjam a gondolatait a csendéletről, ezúton is köszönöm Neki, nagyon inspiráló volt.

Amikor Viki Demeter hozzájárulását kérte, hogy filmben használhassa a hanganyagát, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen összeszedett munka jön létre és szeretnék gratulálni, mert azt gondolom, hogy nem csak arról van szó, hogy a felszínen egy szöveges gondolatsor képi megvalósítása folyik, miközben ez is épp elég lenne, de az alkotó tisztelettel viseltetik a szöveg iránt, és nem utolsó szempontként képes az öniróniára. Azon lehet vitatkozni, hogy az egyes beállítások mennyire sikerültek jól, én viszont arra hívnám fel a figyelmet, hogy bizony azokat a képeket meg kellett csinálni, és akkor se sok kötözködni valóm lenne, ha csak mint csendéletek lettek volna beküldve az egyes snittek. Jó a drapériák használata, jól vázolta fel a problémát Viki, és abszolút beavatottnak érezhetjük magunkat egy fotográfusi gondolkodásmódba, werkfilmes eszközökkel, de mégis esztétikusan. Arra sarkallnám Vikit, hogy ha van kedve, egy-egy fontosabb leckéről készíthetne ilyen videót, érdekes lenne egy ilyen gyűjtés. Köszönet, de ezzel nem úsztad meg a csendélet leckét, azt azért fotóban még meg kell csinálni. (hegyi) 

csendélet

csendélet

Először próbálkozom csendélettel, és rögtön filmet is forgattam belőle, amit meg is nézhettek majd, amint elnyeri végleges formáját. Addig is itt egy jelenetkép.

Viki, az a helyzet, hogy a filmből kivett kocka filmből kivett kocka marad, a leggondosabb válogatás ellenére is nehéz kompozícióban tartani. Mert hogy ami működik folyamatként, kimerevítve felerősödnek a hibái is. Itt most húz balra az egész, és ezt vagy úgy küszöbölöd ki, hogy adsz még oldalra fehéret, vagy úgy, hogy máshová teszed a körtét. Akár át a fehérbe. Azt viszont előnynek könyvelem el, hogy a könyvet megmozgattad a háttérrel ezzel a textil elhelyezéssel, ez dicséretes. Szóval hajrá, tessen nyugiban csinálni egy csendéletet is. (hegyi)
értékelés:

Bőség

Bőség

Megint itt a szezon. Megint nekifutottam. Mint tavaly, meg azelőtt is.

Gábor, végignéztem a csendéleteid és a rá írt elemzéseim, és azt kell mondjam, a remény hajt engem, hogy nem csúszunk ki az időből és még idén ismételed ezt, szőlő van, minden van, szóval jó lenne. Ugyanis volt egy sajtos képed, ahol igen jók voltak a fények, arra kéne figyelni és mozdulni - és hát egy picit még mindig azt mondom, hogy az elrendezés iskolás. De ne támadjunk két fronton, elég az egyik egyszerre, próbáljuk meg a gyümölcsöket a fényben játszani hagyni. Aztán majd kitalálunk valamit a fatál helyett, mert az pofán vert. Vűrom az ismétlést! (hegyi)

Árnyékliliom

Az a helyzet itt, hogy kaptunk már egy ilyet az alkotótól fekete-fehérben, ugye az volt az első irány, és ez a kép annak köszönhető, hogy megmutattam Demeternek, hogy milyen a színes, mert ő fekete-fehéret szeretett volna elsősorban, és aztán, amikor meglátta színesben, akkor azt mondta, hogy igen, mégiscsak inkább a színesre teszi a voksát. Az én abszolút szubjektív megítélésem szerint a színes egy teljesen más dologról szól, sokkal életvidámabb, sokkal több vitalitás és temperamentum van ebben a képben az előzőhöz képest, ugyanakkor nekem egy picit a színes változat kevésbé időtálló. Azért mondom ezt nagyon nehezen, mert hogy jövök én ahhoz, hogy valakinek a képi üzenetét megkérdőjelezzem? Ugyanis itt nem arról van szó, hogy jó-e a kompozíció, mert nagyon izgalmas, ahogy a szőlővel kibillenti Demeter, és a szőlő nélkül ez egy abszolút érdektelen kép lenne, de hozzám a fekete-fehér mégis közelebb áll. Lehet, hogy ez a piros-fehér-zöld az, ami nekem túl sok már a jóból, és ez nem Demeter hibája, hanem azt hiszem, hogy azé a környezeté, ami körbevesz. Már itt nem a szobára gondolok, amiben lakom, hanem általánosságban a közérzetre, meg a közéletre, hogy túl sok a nemzeti, meg túl sok a piros-fehér-zöld, meg a pántlika, és lehet, hogy ez itt most egy szembesítő üzenet nekem. Valószínű, hogy rólam van szó ebben a problémában, vagyis ez az én magán, maszek problémám, és nem a képé. (hegyi)

Árnyékliliom

Árnyékliliom

Megint háttérinfó lesz, amit el fogok mesélni. Demeter ezt egyik délelőtt mondta, hogy szeretné lefotózni ezt a virágot, de nem volt olyan egyértelmű a dolog, hogy ez aznapra vonatkozik, úgyhogy ebéd után, amikor szólt, hogy Zsolt, hozzad a fényképezőgépet, akkor meg is lepődtem. Jóska is segített, ő volt az, aki a hátteret mozgatta ahhoz, hogy ne legyenek benne gyűrődések, és ez egy viszonylag hosszabb expozíció volt. A másik érdekes az volt, hogy a digitális fényképezőgép eleve színes képet csinál, Demeter ezt fekete-fehérben képzelte el, aztán, amikor megmutattam neki a színeset, utána végül is a színes mellett döntött. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy ez a verzió is érvényes, és tökéletesen másról beszél a két kép. Ennek anatómiája van, ennek a testképhez való köze van, a másiknak meg vitalitása. Nagyon érdekes, hogy mennyit változtat egy képen az, hogy színesben, vagy fekete-fehérben mutatjuk meg. (hegyi)

Hangulat...

Hangulat...

Ez még a csendélethez nekem kevés. A kép finoman világított, és a gondolatisága rendben van, de a tárgyi környezet, és az abban elfoglalt helye iskolás. Valamivel ezt meg kell bolondítani, önmagában az, hogy egy falhoz letámasztunk egy hegedűt a vonójával, ez még nem mondd nekem semmit arról, hogy te erről mit gondolsz, vagy hogy ez számodra miért fontos. Ezt tárgyakkal kell kifejezni, nem dumával, tehát vagy vigyük el valami ellentétpár felé, és ebből az édeskés világból hozzuk vissza egy vaslánccal, vagy nem tudom, egy zsíros bödönnel, vagy vonjunk párhuzamot akár organikus természeti formák között, vagy emberrel próbáljunk meg valamit kezdeni, de ez így önmagában nekem még csak egy tárgy a sok közül. Nekem ez nem hordoz olyan üzenetet, amivel én, mint néző öt másodpercnél tovább tudnék foglalkozni, és elindítaná a fantáziámat. Márpedig az lenne a dolog, hogy a nézőt lekössük valamivel, mert különben tovább lapoz. (hegyi)