9. Csendélet

FÉSZKES

FÉSZKES

2013.01.20.

Négyzetes képarány tekintetében ugyanazt tudom mondani, mint az előbb. Itt a kép nekem onnantól érvényes, ahonnantól ez a fehér és középtónusban tartott szürke világ van. Ami a sötét tónust, a majdnem a fekete részeket illeti alul és felül, nem részei a belső rendszernek. Ha a kezetekkel letakarjátok, fogjátok érteni, hogy mit szeretnék itt mondani. A második része a dolognak, hogy itt talán egy vegyes megoldást lehetett volna létrehozni, abban a tekintetben, hogy ezekkel a drapériákkal elkezdek úgy dolgozni, hogy ezt a takarást valahogy meghagyjam ezen az edényen - ráteszem a tüllt, aztán beleteszem a körtéket így a körték a fátyol elé kerülnek, a paradicsomok is - és onnantól kezdve ez az egész formájában kevésbé zaklatott. Most ez az edény túl határozott. Avagy a másik irány, amennyiben ez a határozottság fontos nekem, akkor keményebbre kell hívni a hátteret és el kell érni azt, hogy az is kopogjon, annyira kopogjon, mint ez az edény. Egy teljesen más irány, hogy ennél lényegesen kevésbé kusza hátteret rendezek, tehát nagyon lágy, nagyon nőies, nagyon finom vonalakat és abba elhelyezem ezt a tárgyat – csak az a helyzet, hogyha ebbe az irányba mozdulunk el, akkor nagyon megnehezítjük a dolgunkat, hogy ne uralkodjon olyan szinten ez a kosárka az egész helyzeten, hogy már ne tudjon szóhoz jutni tőle semmi más. Itt a kérdés. Amin mindenféleképpen kellene javítani, az a kép bal oldalán álló hullámforma, ami létrejött ebből a háttérből. Ugyanis ott, abban az álló formában már annyira világos részek is vannak, amik elviszik a figyelmemet. Ezt visszavenném tónusban maszkolással. (hegyi)
értékelés:

FÁTYLAS

FÁTYLAS

2013.01.20.

Szubjektív meglátás következik. Nekem a kép alsó része abszolút elhagyható, tulajdonképpen ebből akár egy másfél–két ujjnyi az aljából lemaradhatna, hogy csak a hullámok maradjanak meg. Mintha ez a hajó úszna a vízen, mert ami ez alatt van, az ezt az asszociációs rendet csökkenti. Ami a képet illeti, én ezt egy abszolút érthető és egy jól felvázolt gondolatnak tartom, tehát mind a tál, mind a sütőtök tekintetében jók a fények, a játékok, talán egy picit sok a fényesebb rész a kerámia üresebb részén, de azt mondom, hogy ezt egy jó ritmus és jól használod ezt a fátylat, ezek jó kellékek. Az külön jó, hogy a tálnak a nagyon valószerű és nagyon határozott ornamentikáját és objektum jellegét csökkentetted azzal, hogy a fátylat ráborítottad és ez ezt az egészet lágyabbá tetted. Szóval nekem ez az arányrendszer most ezt a képi közlést nem fedi le, de mondom, ez szubjektív. (hegyi)
értékelés:

KÖRTÉS-TÖKÖS

KÖRTÉS-TÖKÖS

2013.01.20.

Hát, Sándor nagy és erős lépés tettünk. Jól megleptél, mert egy olyan új világot nyitottál ki, amit eddig nem nagyon láttam és én ennek nagyon örülök, tulajdonképpen gondolatolvasó vagy, mert a csendélet képeidnél folyamatosan az járt az agyamban, hogy de hát a Sándornak vannak hátterei, tüll és mindenféle más textiljei, amit használhatna - nagyon örülök neki, hogy ezt idetetted. Azt gondolom, hogy ez egy jó irány és egy nagyon határozott gondolat. A két tárgy is jó - körte és tök -, jó az a viszonyrendszer ami létrejön, valamint nagyon szépek a fények - annyit hozzátennék, hogy most a kép jobb oldalán, a háttéranyagon, tehát a textilen van egy elég határozott fénymennyiség és ezt én biztos, hogy csökkenteném (pl. maszkolással visszafognék) azért, hogy még jobban élhessenek a főszereplők. A kép alsó és felső részén úgy érzem, hogy arányaiban már nem a kép belső mozgásaihoz tartozó részeket is ábrázolunk. Ezek bennem bizonytalanságot keltenek. Aztán mondok még valamit, ami nagyon szubjektív lesz (úgy tessék kezelni). Ebben engem a képben leginkább azok a kis szöszök izgatnak, ami a tök belső felületén látszanak, biztos, hogy belebújtam volna valahogy a kamerával és ezt a belső rendszert kerestem volna, de ez maradjon az én meglátásom, abból dolgozzunk, amit látunk. A mostani arányrendszerben ezzel a centrális kompozícióval nagyon egyedül maradtak ezek a tárgyak, nagyon magányosak. Ez se rossz, nem baj, de olyan érzetet kelt, mintha egy hullámzó tengeren egy kis mentőcsónak úszkálna – túl messze van. Van egy távolságtartó érzete – én egy kicsit közelebb jönnék. Ez a fekete-fehér megoldás mindenféleképp a szívemhez közelebb álló megoldás – a tónusok, fények, színek jók – tehát számomra ez egy jó irányban gondolkodó kép. (hegyi)
értékelés:

TALÁLT CSENDÉLET 2

TALÁLT CSENDÉLET 2

2013.01.19.

Érdekes, izgalmas az a képi helyzet, amit látunk, itt megint a fehéregyensúly kiegyenlítésével vannak gondjaim, ez a kékes fátyol eltüntetendő lenne szerintem, mert gyengíti, bágyadttá teszi az egészet. A ritmusok, amiket megláttál és megfigyeltél nagyon jók, de amit az előző képnél is mondtam a talált csendéletre, azt tudom itt is megismételni: a talált nem azt jelenti, hogy nincs mit rendezni, igazítani rajta. A találtság akkor érvényes, ha a kompozíció, a megfigyelés, az érzelmi viszonyulás az, amire rácsodálkozunk, de a magunk élményanyagát, tapasztalatát felhasználva, mint „szakmunkás”, kijavítjuk azokat a dolgokat, amiknél kompozícióban, folthatásban egyenlőtlenségek jönnek létre. Ez lenne az a feladat, amit végre kell hajtani, ez nem megkerülhető. Most, ebben az esetben, a kép bal felső részénél, a széktámlánál kilyukad ez az egész, ha azt a kis kórót odébb mozdítjuk, ami a locsolókannánál fölfelé kandikál, akkor azt a felületet is tudtuk volna takarni, ráadásul akkor nem vágjuk el ezt a gömbformát, amit a locsolókanna létrehoz. A kép jobb szélénél pedig olyan ritmusok indulnak el, amik elviszik a figyelmet, ott létrejön egy barnás valami, az talán egy másik növénynek lehet a szára. Lehet, hogy ha ott egy vágást hozunk, és azt az egy centit már nem használjuk a képen, akkor igaz, hogy kimozdítjuk a középpontból a széket, de ez lehet, hogy jót is tett volna neki, kevésbé lenne didaktikus a megoldás, a tömegelhelyezés is indokolná ezt a kimozdítást, és akkor már egy olyan formai játékot kapunk, ami izgalmas és stabil. Most a fókuszt folyamatosan elviszi a jobb szél felé az, hogy ott egy új formai játék elindul. Ezt tudom mondani ehhez a képhez pluszban, mindazzal együtt, amit az előző csendéletnél elmondtam. (hegyi)
értékelés:

TALÁLT CSENDÉLET 1

TALÁLT CSENDÉLET 1

2013.01.19.

Nagyon érdekes az, amit Sándor itt megfigyelt, de azzal nem teljesen tudok mit kezdeni, hogy ez nincsen színben kiegyensúlyozva. Valamiért hagyta Sándor, hogy a kékek eluralkodjanak ezen a képen - a doboznál lehet ezt a legerősebben észrevenni, de a krómnál is. Ezt azért kell, hogy elmondjam, ennek azért van szerepe, mert a dolog egyébként nagyon is a valóságról akar mesélni és jó ritmusokkal teszi mindezt. Ugyanakkor én azt mondom, viszont ha elvisszük ezt az egészet tónusban és nem színhelyes, akkor egy olyan ajtót nyitunk ki, amin nagyon messzire kéne ahhoz menni, hogy újból érvényes üzeneteket kapjunk. Egyszerűbben fogalmazva, el lehet torzítani a színeket, de annak kell valamilyen miértjének is lenni. Akkor érvényes újból ez a dolog, hogyha megtalálunk egy olyan belső világot, ami a torzított színekkel dolgozva tud hozni egy üzenetet. Még egy dolog, amit hozzá szeretnék tenni. A cím azt mondja, hogy ez egy talált csendélet, és itt ez nagyon valószínű, hogy ez így is van. Egy problémám van, a kép felső részénél, a ládákban valószínűleg gyümölcs, vagy krumpli stb. lehet, de ott az elkezd, mint ritmus bekapcsolódni miközben hát ez a találgatás az, ami gyengít a képen. A felső 4 mm-t érdemes lenne levágni, sokkal rendezettebb és nyugodtabb lenne ez a kép. Más. A Csendélet leckével kapcsolatban Sándorral volt egy beszélgetésünk, hogy mennyire érvényesek a talált képek a csendéletnél. Demeter hanganyagára utalt Sándor, hogy Demeter hozzám képest lényegesen megengedőbb a talált képekkel a csendéletnél. Szerintem itt másról van szó. Arról, hogy Demeter fogalmazása, ahogy ezt az egész kérdéskört felveti, sokkal inkább szól a saját belső világának törvényeiről. Ebben a belső világban maga az alapállás az, amit a Demeter nem említ; de ismerve a munkáit - nekem viszonylag hosszú ideig volt szerencsém dolgozni mellette mint segítő - azt kell, hogy mondjam, ez olyan szintű alapvetés, amit ő, mint evidencia nem említ. Ez az alapvetés az, hogy mindenhez hozzányúlt. Nem volt olyan portré, olyan szituáció, amiben ő csak a kamera mögött állt volna: odament, megigazította az inget, rászólt a modellre hogy húzza le a zakóját, de még a macskánál is kivette a szeméből a csipát vagy egy csendéletnél akár, ha kint a kertben talált valamit, biztosan odament és hajlított kettőt a fűszálon vagy kivette onnan azt a leesett fenyőtűt amit zavaró volt, szóval olyan nem fordult elő, hogy ne ellenőrizte volna a keresőben, hogy mi az, amit lát, és ezt ő maga esztétikai módon kereste. Tehát ha itt most a talált csendéletet veszem, akkor a találtság mindig arról szól, hogy az amit találok, az egy témafelvetés. A sors, a véletlen dob elém egy lapot, hogy na tessék. Mint a pókerben, leosztja, na ezzel mit csinálsz gyerek? Erre mondhatja az ember, hogy beszállok a játékba, vagy azt mondom, hogy cserélek: kérek egy új lapot valamelyik helyett. Ez a kontroll. A kontroll nem csak a képhatár kiválasztására szorítkozik. Itt ez például tökéletesen jól megtörténik. A találtság abban érhető tetten itt, hogy van egy olyan esztétikai része a képnek, ami ellentmond az egésznek. Van egy olyan képelem, amit érdemes lett volna felülbírálni. Szerintem ez a képelem a harmadik láda és az azon lévő papír. Ilyenkor van az, hogy meglátja az ember ezt a képet: oké, ez egy érdekes és izgalmas rendszer. Aztán ebben megnézem, hogy ez a felső láda hogyan tud esetleg úgy szerepelni, ha elforgatom vagy másik oldalát keresem, ahol nincs rajta ez a papír, és akkor mi történt volna? Lenne ott egy viszonylag nagyobb tömegünk, ami egy geometriai téglalapokkal dolgozó rendszert hoz létre, és ennek lenne ellenpontja a narancsokkal és a paradicsomokkal - kerek formák -létrejövő ellentétpár. Ebbe belezavar a papírrész. Szóval ha veszem meg a színproblémát - utóbbi viszonylag könnyen korrigálható - és a képhatár kijelölést, akkor ez műr három együtt, és most Sándor így ez nekem végeredményében 1 csillag, érdemes lett volna ott azt a ládát rendbe rakni, hogy meglegyen a három. (hegyi)
értékelés:

Csokor

Csokor

Nagyon örülök annak, hogy Ágnes elkezd a csendéletek felé kacsintgatni, és dolgozni vele. Itt egy nagyon jó viszonyrendszert alakít ki a fő motívumunk és a háttér között, van ennek az egésznek egy nagyon érdekes és jó hangulata, de volna még mit molyolni ezzel egyrészt világításban. Ha megfigyeljük, most a természetes fényt használtuk, valószínű, hogy a valóságban, azáltal, hogy térben körüljárható, el tudunk mozdulni jobbra-balra. Ennek már eleve megvan egy dinamikája, másrészt a szemünk teljesen más tónustartományban működik, mint amit a fényképezőgép át tud adni, ezért kell egy kicsit mindig erősíteni, dinamizálni a fotókon, mert kisebb az a tónustartomány, amit ők meg tudnak jeleníteni, mint amit mi a valóságban látunk. Sokkal több részlet, sokkal több fényjáték az, amit érzékelünk a szemünkkel, mint ami itt most megjelenik. Ennek az egyik megoldása az lehet, hogy egy kis zsebtükörrel, akár ebből a valós fényből valamennyit visszaverünk, és a kép előterére, arra a kis rózsára, meg a kis virágocskákra verünk egy kis fényt, ezzel elkezdene élni a virág. Arra figyeljünk oda, hogy mi történik a képen színekben és tónusokban, mert mindig a legvilágosabb rész lesz az, ami elviszi a figyelmet. Itt a legvilágosabb rész az ég, utána a tűzfal, aztán megint egy lépéssel ott van a párkány, és még mindig nem jutottunk el a csokorhoz, erre érdemes odafigyelni. Még egy dolog: a környezet. Itt van ez a párkány, nem tudom, hogy ez micsoda, ami ott van, valami csúszásgátló, vagy valami ragszalag, de érdemes lett volna valamit ide leteríteni, akár egy vörös lepel, de ebben nem akarok ötleteket adni, ez legyen Ágnesnek a megfejtése. Ugyanez igaz az oldalfalra is, ott is van valami függőleges csík, ezek zaklatottá és profánná teszik a képet, miközben a csendéletnek mindig az a lényege, hogy a valóságot ábrázolva bár, de kibillentsenek ebből a világból, de ez ide visszaránt, ráadásul nem is esztétikus amit ott látok. Ez a fajta tárgyiasság éppen elég, ha a háttéren jelen van. Ismétlés. (hegyi)

Orchidea

Orchidea

Nem vagyok meggyőzve, hogy ez egy csendélet. Nem érzem azt, hogy ez bármilyen üzenetet tudna képviselni, mint tárgyak harmonikus rendszere. Nagyon határozottak a formái ennek a virágnak, tehát elég nehezen szervezhető csendéletbe, az biztos, tárgy- vagy természetfotóként működne. Tehát én azt gondolom, hogy ez egy szépen megfogalmazott kép azzal együtt, hogy talán ott a háttérben lévő virággal végig kéne gondolni, pontosan mit akarunk kezdeni, mert most szürkében van. Nem kötelezően kell annak ugyanabban az erőben megjelenni, mint az előtérben lévő virágok, sőt utalhat ő érzelmileg sok mindenre, tehát ebben a viszonylatban el tudom képzelni azt, hogy fénymennyiségben kevesebbet kap, de akkor ezt határozottan kellene megjeleníteni. Önmagában a csendélethez kell az, hogy valamilyen ritmust, valamilyen kapcsolatot fejezzen ki a tárgyak egymáshoz fűződő viszonyáról. Tehát a csendélet ritkán áll meg a lábán úgy, hogy egyetlenegy darab tárgyunk van. Persze nem mondom azt, hogy ilyen nincsen, de kicsi az esélye, hogy ez egyetlenegy virággal megoldható. Egy virágkompozícióval már igen, vagy azzal, ahogy az a virág elfoglalja helyét a térben, ehhez viszont érzékeltetni kell a teret. Ettől függetlenül ez egy finom meglátás, és nagyon jó a háttérnek színmegválasztása is, tehát ez a kék jól ritmizál azzal amit az előtérben látok, mert egy dinamikus hátteret tud adni ennek, és mégis megmarad a finomsága az egésznek, nem lesz agresszív. Én erre megadom a három csillagot azzal együtt, hogy a leckemegoldással nem értek egyet és mondjuk azzal a háttérben lévő virággal akár azt is lehetne csinálni, hogy kontrasztosabbra vesszük az egészet, ez által még sötétebbre visszük annak a tónusát . Ettől a térbelisége erősebb lenne a képnek. (hegyi)
értékelés:

Bor és alma - színesben

Bor és alma - színesben

Pótlás.

Hát igen, beszéltünk már erről a képről, én most azt mondom, hogy öröm ezt újból látni. Nekem is jó, hogy egy kis idő eltelt, mert egy kicsit másképp láthatom ezt a képet. Nagyon jó az a tükör. Ez nagyon jó eszköz, tehát erre nagyon vigyázz és tartsd meg. Fontos lesz majd ezt használnod. Az asztal, az üveg, az alma és a drapéria is jó, a sárga fal meg adott (sárga, ez van – esetleg azt majd drapériákkal lehet módosítani). A pohár már kevésbé jó, egy jelöletlen, csiszolatlan pohár ehhez jobban illene. Tehát a helyszín is és a tárgyak is jók. Mi az, amiért mégsem nem működik? Azért, mert nagyon össze vannak zsúfolva a tárgyak. A pohár és az üveg az, ami nagyon zsúfolttá teszi. Miközben ha megfigyeled, a képnek a bal oldalánál viszonylag hosszabb, vagy nagyobb résén nem történik semmi. Nem azt mondom, hogy most mindent ki kell dekázni , hogy mindenhová kell valamit tenni, de pl ha én tennék valamit, akkor az almát lehet hogy előre tenném, a kép bal oldalához közelebb. Akkor ez az egészet valahogy kiegyensúlyozná. Szóval kell még ezzel játszani, az biztos, de jó az irány és jók az alapanyagok. A világítás viszont kicsit tárgyias, azzal nem vagyok 100%-ig kibékülve, nem is az előtérre gondolok, mert az finom lenne, ott kevésbé zavaró ez, de ahol nagyobb a kontraszt, ami a tükröződés, ott viszont ez már zavaró. Tehát mindenféleképp takarni kell, hogy ott ezek a csillanások ne történjenek meg. (hegyi)

MASZKULIN-FEMININHegyi Zsolt-2012.12.28. 11:20

MASZKULIN-FEMININ
MASZKULIN-FEMININ

Budapest, 2012.12.06.

Sándor, ez nekem inkább ilyen leltár fotó, amikor a múzeumi darabok között fényképezünk, és azt mondjuk, hogy II. századi maja ábrázolás Azték kincsek sorozat 2. Azért, mert kiragadtad a környezetéből, de beletetted egy színvilágba, ami szépen plasztikussá is teszi ezt az egészet, de olyan erős ez az üzenet, amit ez a szobor képvisel, hogy lerúg magáról minden mást. Ez nem azt jelenti, hogy ez a szobor nem megfotózható, de nem csendélet. Valamilyen érzelmi kötődésed biztos van ehhez a szoborhoz, és ha ezt erősíted föl és fogalmazod meg képileg, akkor meg fog születni az, amit keresel. Most ebben a képpárban ez nem történik meg. Értem a maszkulint, a feminint is, de most inkább ez egy vicces utalás lehetne akár a világvége őrületre, ami körülvett minket, akár ennek az újabb magyarázatára, hogy egy új világ indul el, szóval erre az egészre lehetne ez egy jó ritmus, de most, amit a képen látok, az nekem csendéletnek kevés, és arról sem vagyok teljesen meggyőzve, hogy tárgyfotónak ez működik. Van ez a szőnyeg háttér, amin van egy szobor, majd van egy kavics (ez önmagában rendben lenne), majd vannak ezek a kék gyurmák, amik nekem már sok, elvisznek engem ebből a hangulatból. Amíg csak a szobor meg a kavics van, addig még rendben van, addig van egy párhuzam, de ezek a kék hengerek nem jönnek nekem annyira be. (hegyi)

Csendélet macskával

Csendélet macskával

próbálkoztam csendéletet készíteni, de belemászott a macska.

Ahogy látom, van itt minden, mint karácsonykor, ahogy mondani szokták, és akkor is készült a kép. Ez az elemzőnek a kis humora akar lenni. Az a helyzet, Gábor, hogy olyan jól összeraktad ezt az egészet, összeszedted ezeket a gyümölcsöket, ez a tányér is jó, a világítás viszont nem. Az avokádó egészen bedöglik, miközben nagyon szép lenne a felülete, érdemes lett volna egy kicsit deríteni rajta alulról, miközben az összes többin túl sok a fény, nagyon tárgyiassá válik ettől az egész kép. Az is eszembe jutott, ahogy nézem a képet, hogy kevesebb több lenne. Van itt most fölsorolva citrom, lime, narancs, mandarin, grapefruit, avokádó, sőt, ahogy látom, itt még van egy másik növényke is, aminek a nevét nem nagyon tudom, de ez most nekem így sok. Ha kimetszek ebből részeket, akkor azok izgalmasak. Például a lime-citrom-narancs hármas, vagy a lime-grapefruit-avokádó hármas izgalmasak lennének, de együtt nekem sok. Én ezt most visszaadom ismétlésre azért, mert a világításnál is ez a helyzet, hogy vagy szétvilágítod az egészet, de akkor nem jó hozzá ez a fekete háttér, vagy ha ezzel a háttérrel dolgozol, akkor nagyon kevés fénnyel kell dolgozni, hogy derengő, titokzatos legyen az egész. A cica aranyos utalás Tímea macskájára, ez egy jó kapcsolódás, de most előbb foglalkozzunk a képpel, a viccet még hagyjuk. Én el tudnám felejteni ezt a cicát a képről, próbáljunk meg egyrészt döntést hozni, hogy ha egy szépen, erősen megvilágított képet akarunk használni, akkor a háttérrel kellene mást kezdenünk, vagy pedig egy titokzatosabb, érzékibb vonalat akarunk hozni, de akkor nagyon kevés fénnyel, nagyon puhán kell dolgozni, aztán a többit majd meglátjuk. Ismétlés. (hegyi)

Csendélet macskával

Csendélet macskával

Ági kérésére teszem fel ezt a képet. Vasárnap próbálkoztam csendéletet készíteni Endre és Fricike segítségével. A macska meg volt őrülve az illatos gyümölcsökért, és a pofamirigyei segítségével jelölgette őket kéjelegve. Lehet, hogy inkább házi kedvenc kategória lenne, de abba már küldtem másikat.

Ez egy érdekes kép, egy félkész csendélet, ennek is van egy portré hatása, egy portré erről a torkos macskáról, még akár a Házi kedvenc leckébe is elképzelhető lenne. Érdekesek ezek a leckehatárok közötti csúszkálások, izgalmassá teszik a képet. Az egésznek van egy tárgyias világítása, gondolom ez kapott vakuval, vagy valamilyen erősebb lámpával, ami nyilván nem azért született, mert a csendéletet vagy a macskát akartad így, hanem ez még egy beállítási fázis lehetett. Gondolom, ez a csendélet még nincs teljesen kész, és ebbe került bele a macska, tömegben helyrehozza az egészet, és jól működik. Amitől az egész egy kicsit fura még, azok a kopogós fények, ettől kevésbé szerethető, miközben az lenne a cél, hogy szeressük ezt, de valamiért ez a fényviszony távol tart a képtől. Szép, mert a macska fehérje meg a tálnak a fehérje más, abszolút anyagszerű az egész, ezt mind értem, de mégis valamiért ez az egész kopog. Lehet, hogy ez csak az én nyavalyám, tudni kell, hogy én annyira nem szeretem a vakut, meg a nagyon erős fényeket sem. Ettől erre még megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert a humor is abszolút finom, és jól rajzolt a dolog. (hegyi)
értékelés:    

Bőség

Bőség

A legjobb dolog az őszben.

Az ötlet jó, a helyszín is elfogadható. A világítós táborban Gábor ott volt, bár nem most volt ez a tábor, de érdemes végignézni a képeit, visszaemlékezni arra, hogy ott mit tanultunk: főfény, ellenfény, derítés, élfények, milyen világítási metódusok vannak. Gyönyörűek a főfények ezen az egész hóbelevancon, csak a derítés nem nagyon erős, ettől valahogy olyan féloldalasra sikeredett az egész, olyan, mintha amíg elkezdenénk beállítani ezt a csendéletet, még nem kapcsoljuk be a lámpákat. Érdemes lenne ezen elgondolkodni, Gábor, hogy nem minden úgy jó, ahogy találjuk. Nyilvánvaló, hogy ezzel valamit molyoltál, mert ezt a három diót csak odatette valaki, az jó ötlet, hogy odakerültek, a többi tárgy elhelyezésével is viszonylag egyetértek, bár nekem az alma bal szélen nagyon kiszorult. Lehet, hogy oda inkább egy körtét tettem volna, mert a két körte egymás mellett kevésbé jó. Azt is tanultuk már, hogy mindig a világosabb foltok azok, amik közelebb vannak az emberhez, itt most az alma a legszélén nagyon kiabál, és magára húzza a szememet. Ha azt letakarod, akkor egy sokkal nyugalmasabb képet kapsz, nem biztos, hogy kell az az alma, lehet, hogy a szőlőt hagytam volna elfolyni még jobban. Néha a kevesebb több. Ha az őszt akarod idehozni, akkor azzal még el lehetett volna játszani, hogy az asztalt elkezded levéllel takarni, akkor kevésbé határozott az az árnyék, amit ez a tál idevetít nekünk, akkor lehet, hogy ez egy jobb helyzetet teremt, mert kevésbé lesz a konstrukció a fő irány a talapzat résznél. A háttérrel viszonylag egyetértek, bár ott is talán kicsit sok a fény. Nem tudom, hogy ott milyen ágak vagy növények vannak, talán érdemes lett volna a fény útjába még betenni valamilyen ágakat, és azzal azt a fényjátékot tovább játszani, ami a kép fölső részénél létrejön. A bal oldal a kritikusabb, ott nagyon kilyukad az egész, mert ott túl világos. Ha azt az egész bal oldalt, ha a kezeddel elkezded letakarni, sokkal jobban élni kezd az egész: az almák is és a háttér is. Az irány jó, megadom rá a három csillagot azzal, hogy tessék ezt ismételni, ne akarjuk mindig azzal megúszni, hogy földobtunk ide valamit, és utána megyünk tovább. (hegyi)
értékelés:

Bor és alma

Bor és alma

Az irány jó, azt most elárulom nektek, hogy én kaptam Istvántól egy színes verziót is, nem tudom, hogy most miért a fekete-fehéret kaptuk meg. Jó ez is, határozott, és jó az irány is, nekem tetszik az, ahogy a tárgyakkal dolgozik István, de lehetne a színekkel is játszani. Ettől még elfogadom ezt a megoldást is. Attól jó, hogy egy klasszikus festményi hatást kelt, persze ez a hatás pont az, ami a színesnél jobban előjön, ami itt most csak formában és nyomokban érzékelhető, ezzel a megvakulni készülő tükörrel, a karcosságával, a koszosságával archaizál, és ezt finoman teszi. Ez egy ízlésesen megoldott dolog. Az is jó, hogy az egésznek van egy színpadi jellege ezzel a lepedővel, azzal, hogy az alma nem látszik, csak itt előttünk, a két kép mégiscsak különbözik, elgondolkodtató, jó az irány. Amiért én most kettő csillagot adok, az pont az, hogy a színeket elhagytad, nekem az most erről elég erősen hiányzik. (hegyi)
értékelés:

Pillangóvirágok

Pillangóvirágok

Azért örülök ennek a képnek, mert végre István továbbmerészkedett, azt, amit az elmúlt hetek portréiban, megfigyeléseiben, önértékelésében és önmegmutatásában elért, azt most tudati szinten átalakítja a fejében, és utána, mint egy varázsló, beleteszi egy csendéletbe. Ez a kép körülbelül ugyanazt a gondosságot, irányt képvisel, mint amit képviseltek a legutóbbi portréi. Más világ, más virág, tehát mást igényel, és ezt nagyon jó, hogy nem ugyanabba a hangulatba próbáltad beletenni, mint amiben az önportréid vannak, ugyanakkor a megfigyelés, a könnyedség, az egésznek a lendülete és végiggondoltsága pont ugyanazzal az erővel benne van ebben a képben. Nagyon jók a tónusok, a színek, amiket megtaláltál, és kifejezetten örülök annak, hogy eljutottunk erre a végpontra ennél a képnél. Az a jó, hogy egy tükröződést használsz, és ez már többször szerepelt több ember képénél, ebben most az a zseniális, hogy a tükröződést eszközként használod, és nem végcélként. Ez a tükröződéses eszköz segít ahhoz, hogy olyan legyen az a tükörfelületre szórt virágszirom, mintha repülne, mintha kirobbant volna ebből a képből, mintha egy nagyon dinamikus mozgásnak a pillanatképe lenne. Ennek ezért van értelme, és tessék ezt még tovább boncolgatni, vinni magaddal, mert jó irány, és jó megfigyelés. Megvan a leckemegoldás, de ne jelentse ez azt, hogy megnyugszunk, és több csendéletet nem csinálunk, mert félünk tőle, és ez ki van pipálva. (hegyi)
értékelés:    

Tulipánok

Tulipánok

Olyan az egész, mintha egy mozgástanulmány lenne, és ettől válik izgalmassá, hogy gondolom, hogy Feri vásárolta ezeket a virágokat, és lefényképezte. Ha jól megnézzük, azért itt négy egymástól jól elkülöníthető virágról van szó, nem csak a színük, hanem a virágzatuk is más, de mégis olyan, mintha egy virágnak a feltámadásáról, az útrakeléséről szólna. Olyan, mintha ez egy mozgalmi megközelítés lenne, hogy „világ proletárjai egyesüljetek”, és akkor elindulnak. Erős nagyon a ritmus, ennek én örülök. Még azt is jó dolognak tartom, hogy ez a háttér kék. Ez a szín abszolút való ehhez, jól ritmizál ez is, kontrasztossá teszi a képet, és mégsem az az unalmas fekete. Ha ez fekete lenne, akkor nagyon steril lenne, akkor bevittük volna egy műterembe, világíthatjuk akárhogy, de ez egy ilyen helyzet, itt most kaptunk egy kéket. Nekem ez a természeteshez közelebb álló szín. Hogy miért csend, azt nem tudom megmondani, mert annyira semmi csend nincs benne, hogy ez a csendnek tökéletesen az ellentéte. Mozgalmas, robban, hallom, ahogy ezek a kis tulipán úttörők éneklik a maguk dalát, szóval nekem ez semennyire se csend. Feri, tegyük hozzá, hogy csendÉLET, és akkor már rendben van, átteszem abba a leckébe. Akkor megvan a három csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés: